Zen Cloud

PR - Marketing - Social Media

5 érdekesség Molnár Ferencről, a varázslatos, nagyszerű íróról

2023. január 12. 10:51 - Zsanett Bolgár

Molnár Ferenc születésének 145. évfordulóját ünnepeljük 2023. január 12-én.

 Mit érdemes tudni róla azon kívül, hogy megírta A Pál utcai fiúk című regényét 1906-ban?

 Ennél azért színesebb az ő életútja. 5 érdekességet összefoglaltam abból, amit az életrajzából tudni lehet:



molnar_ferenc_blog_hu.png

Tovább
Szólj hozzá!

Nagyot váltott, multitól a képzőművészetbe

2022. november 23. 12:04 - Zsanett Bolgár

A nagyot váltó embereket csak csodálni lehet. Aki mer, aki bátor, aki csinálja. Vojnits Aliz esetében pedig az elképesztően jó festmények pedig sokkolóan hatnak az emberre, meg akarja tudni, ki is ez az új lány a magyar képzőművészet egén. 

vojnits_aliz_nyito_1.jpg


Alizt sales-es munkája kapcsán ismerik a legtöbben, sokáig dolgozott hazánk egyik legnagyobb kiadójánál. Aztán még is úgy döntött, máshogy folytatja az életét, tizensok év hirdetésekkel töltött idő után elképesztő festményeket alkot most:
 
"Kevesen tudják, de én beleszülettem gyakorlatilag a képzőművészetbe. A szüleim festőművészek, így már kiskoromban őket lestem hogy festenek, alkotnak együtt a műhelyben.Szinte biztos volt, hogy egyszer én is komolyabban elkezdek vele foglalkozni, csak nem voltam meggyőződve arról hogy ezzel kéne kezdenem a pályafutásomat, mert nem éreztem annyira biztonságos tervnek azt hogy ebből éljek meg. Így biztosabb vizekre eveztem és belevetettem magam a sales világába. Kicsit elhúzódott, mert 14 évet szinte csak ezzel foglalkoztam a Central Médiacsoportnál, persze mindig rám jött a festhetnék így sok bútor, fal és festmény készült ez idő alatt is. Tavaly merültem bele jobban, és azóta idén ősszel teljesen elköteleződtem a festés mellett. Úgy érzem jó időben léptem, mert a sales munkámnak köszönhetően nagyon sok értékes kapcsolatra és tapasztalatra tettem szert, és a művészet mellé ez sem hátrány. Most jött el az idő és nagyon sok tervem van még amit szeretnék megvalósítani a festésen keresztül."

Aliz még ovis volt, amikor már erősen látszott, érdekelni fogja a képzőművészet, térben ábrázolva rajzolta a házakat, iskolásként pedig sok rajzversenyen vett részt és végzett a kerületből az első helyen. Azt mondja, azóta szinte nincs megállás, de ezt azért valamennyire a család is predesztinálta:

"Apukám Vojnits Attila festő és anyukám Perei Gabriella bútorműves- restaurátor szakon végeztek a Kisképzőben. Mindketten minden nap otthon festettek én meg néztem őket olajfesték illatban (ez számomra  egy meghatározó emlék) és hígító mámorban úszva, hogy óráról órára mik bukkannak fel újonnan a vásznaikon. Sok minden mást is festettek, cégéreket különböző helyekre, éttermeket, aztán volt hogy én is mentem már segíteni a nagyobb projektekbe. Innen szereztem a falfestéshez a tapasztalatot, igazából vakolni tapétázni gipszkartonozni is tudok már". Anyu a Pannónia Filmstúdióban folytatta iskola után, innen már nem nehéz kitalálni hogy van egy különleges kötődésem egy bizonyos itt készült remekműhöz amiben anyu rajzoló volt.. Ternovszky Béla által vezetett Macskafogó 1. produkciója. Grabovszky figura mozgás-animációi az Ő munkáját dicsérik. Később textiljátékokat tervezett, készített és forgalmazott szerte az országban .. Aztán berobbant a happy box, ezért váltania kellett, és olajképeket kezdett el festeni. Apu kisképző után tovább tanult Egerben a tanárképző főiskola rajz-földrajz szakán. Leginkább zenei témájú képeket készít mivel ő maga is zenész. Így sokszor külföldön különböző zenei fesztiválokon is megfordultak a képei, együtt játszott Frank Zappa dobosával és sok más híres zenésszel is, emellett volt kiállítása Svájcban , Németországban is. Így hol kiállításon hol koncerteket hallgatva vagy fesztiválokon barangolva töltöttem gyerekkorom mindennapjait.."
 
Természetesen Aliz nagyszüleinek történetében is fellelhető a képzőművészet és mellette jó sok pezsgő is:

"Nagypapám, Vojnits Richard a két világháború között készített egy Törley Pezsgő címkét. Az ismeretséghez nyilván köze van a szerelemhez, mivel az egyik Törley fiúnak Vojnits lány lett a felesége. Ez a hozomány is segítette a Törley pezsgő gyártás beindítását egyébként. A papa Münchenbe járt a Für Angewante Kunstba scenika szakra (színpad és kosztüm tervezésre) sajnos nem tudta elvégezni, mert közbeszólt a 2. Világháború."
 
 vojnits_aliz_kep.jpg

Aliz nem tagadja, hogy néha annyira átszellemül, hogy a nagy koncentrációban alkotás közben fura pózokat vesz fel és annyira áthatja az alkotás öröme, hogy sokszor csak azt se veszi észre, hogy már nagyon éhes vagy szomjas, de ez okozza neki az egyik legnagyobb örömet, ráadásul, most készül is valamire.

"Igen, ez újabb nagy ugrás, ugyanis november 24-én 7 órától a Millenárison a Zsiráf Budában nyílik az első kiállításom. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy Szabó Borsikának és Boros-Potocky Daninak, hogy támogatnak ennek megvalósulásában. Mindenkit szeretettel várok. Ami a hosszú távú célokat illeti, mivel számomra ez okozza az egyik legnagyobb örömet és úgy látom mások szemébe is örömet tudok csalni, szeretnék ecsettel a kezemben megöregedni.”
 
(Az event linkje ITT.)

vojnits_aliz2_1.jpg
A cikk szerzője Szabó Patrícia (neszeszer.blog.hu), a szöveg és a képek a művész hozzájárulásával kerültek felhasználásra a blogon.

Szólj hozzá!

MEDITÁLNI KÖNNYŰ ÉS HASZNOS!

2022. október 06. 09:05 - Zsanett Bolgár

Transzcendentális Meditáció

Vajon tényleg könnyű meditálni? A válasz: igen, ha a megfelelő technikát gyakoroljuk. Nem csak könnyű elsajátítani, de könnyű gyakorolni, és beilleszteni a napi rutinba. És ha rendszeresen meditálunk, nagyon hamar pozitív eredményeket fogunk tapasztalni: kevésbé leszünk stresszesek, feszültek, több energiánk lesz, jobb döntéseket fogunk hozni, és az emberi kapcsolataink minőségét is magasabb szintre emelhetjük. A meditációs technika, amely cikkünkben bemutatásra kerül, a Transzcendentális Meditáció, amely napjaink legkomolyabb tudományos háttérrel rendelkező meditációs technikája, és amely nem csak a modern vizsgálódások próbáját állta ki, de több évezredes múlttal is rendelkezik.

p_b2515_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kifogy a világ az édesvízből!

2022. július 05. 09:50 - Zsanett Bolgár

A környezetvédelmi kérdések, a környezetszennyezés, az éghajlatváltozás, az erdőirtás és a veszélyeztetett fajok egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek. A kiszáradt Vekeri-tó Debrecenben súlyos problémákat vet fel, és előirányozza az elkerülhetetlennek tűnő, ökológiai katasztrófákkal járó, nem túl kecsegtető jövőt.

dry_lake_zencloud_blog.png

Tovább
6 komment

A Fortnite sikerének pszichológiája

2022. június 27. 08:11 - Zsanett Bolgár

A Fortnite a történelem egyik legsikeresebb videójátéka, és ez a siker sokak számára meglepőnek tűnhet, kivéve, ha megértjük, mi játszódik le a játékosok agyában, hogyan élnek meg egy játékot, hogyan dolgozza fel az agy az információkat és hol vannak a korlátai.

fortnite_kep_zencloud.png

Tovább
Szólj hozzá!

Vármegyéknek áll a világ

2022. június 23. 10:21 - Zsanett Bolgár

A vármegye, latinul comitatus, a magyar közigazgatás alapvető területi egysége volt 1000-től egészen 1949-ig. 1949 után megyékre keresztelték át szovjet mintára az új Magyar Népköztársaságban a vármegyéket. Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha újra vármegyékben élnénk, főispánok és alispánok rendezgetnék szerény életünket kis hazánkban.

var_zencloud_blog.png

Tovább
Szólj hozzá!

A vásárlási rohamok pszichológiája

2021. november 02. 18:02 - Zsanett Bolgár

Közeledik a Black Friday, amikor az agyad minden mást kizár

Amikor azok a varázslatos piros, netán még villogó akciós táblák becsalogatnak egy-egy boltba vagy hirtelen egy webáruházban találod magad, az agyad minden mást elfelejt. Szükséges? Nem igazán. Akarod? Igen, akarom. Átadod magad teljes mértékben a vásárlásnak és a megszerzés örömének. A Black Friday jól ki van találva, hiszen az emberek a karácsony közeledtével átállnak vásárló üzemmódba, ilyenkor termékek milliárdjai kelnek el a polcokról.

person-searching-black-friday-sales-smartphone_k.png

Tovább
4 komment

Brutális csökkenés az elérésekben - mit csinálsz Facebook?

2021. október 26. 10:58 - Zsanett Bolgár

Jogosan szegezem a kérdést a Facebookhoz, mert nyilván csak ott találhatunk választ a kérdésre. Azonban nem hiszem, hogy a válaszadás meg fog történni. Beszélgettem Facebook szakértővel, és megbizonyosodtam róla, hogy nem csupán én tapasztaltam ezt az elmúlt időszakban. Mi van veled, Facebook?

people-holding-facebook-icon_k.png

Tovább
3 komment

Leáldozott az impulzusvásárlásnak!

2020. szeptember 03. 12:25 - Zsanett Bolgár

A koronavírus számtalan területen hozott változást, cégek mutatói szöktek az egekbe vagy éppen süllyedtek a mélybe... A hatás azóta is tart, és csak megsaccolni tudjuk, mikor fog véget érni, és mekkora pusztítással jár a gazdaságban. A marketinget sem kerülte el az átalakulási hullám, többek között a koronavírus nem várt és kiszámíthatatlan következményei között szerepel az impulzusvásárlás visszaszorulása. Ideje stratégiát váltani!

4274078.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Fortnite őrület - berobbant a 3. évad

2020. június 22. 15:34 - Zsanett Bolgár

A Fortnite videójáték, a videójátékok egyik éllovasa új évadjának megnyitóján volt szerencsém részt venni nem is olyan rég. Minimum fél órával hamarabb kellett bekapcsolódni a játékba, mert aki nem tette, az lemaradt róla, maximum a leggyorsabb Youtuberek villámgyorsan feltöltött videóin keresztül élvezhette a nyitást.

378b01d9-7625-4db9-aea7-221f25ff248d.png

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása