Ahogy már korábban bejelentettük, 2023-ban már második szezonját kezdi meg a Kinizsi-sírkutatás. Az ásatás célja hosszabb távon továbbra is változatlan: fellelni Kinizsi Pál, valamint utódja, Magyar Benigna második férjének, Horváth Márknak a maradványait. A nagyvázsonyi Szent István-templom temetője azonban ennél sokkal több dolgot rejt. Az ásatás 2022-ben az Év önkéntes programja díjat is elnyerte, melyről  összefoglaló videó erre a linkre kattintva érhető el. 

Mikor? Hol? Mit?

A feltárás tartama: 2023. augusztus 21. – 2023. szeptember 23.

Hivatalos megnyitó: 2023. szeptember 2., szombat 17:00, Szent István-templom sírkertje. 

A megnyitó utáni rendhagyó idegenvezetés ide kattintva érhető el.

A feltárás helyszíne: Nagyvázsony, Szent István-templom (a linkre kattintva a Google-térképen elérhető a helyszín)

A feltárás facebook-eseménye ide kattintva érhető el.

A Kinizsi-sírkutatás mellett 2023. szeptember 4-től a Nagyvázsony melletti Kisremézi-dűlőben a Nagyvázsony római emlékeinek (egy római telepnek) a feltárása céljából Győrffy-Villám Zsombor vezetésével egy másik feltárásra is sor kerül, melynek részleteivel kapcsolatban hamarosan jelentkezünk!

Kinizsi Pál maradványait 1708-ban temették jeltelen sírba. Az idei a második ásatási szezonja a 2022-ben indult Kinizsi-sírkutatásnak

A feltárás helyszíne a nagyvázsonyi Szent István-templom középkori sírkertje. A templom a település északi (alsó) részén található, nem messze a benzinkúttól. Az ásatáson legalább 15 ország 29 önkéntese, s több régészhallgató vesz részt. A feltárás a közösségi régészet elvei szerint zajlik, ami azt jelenti, hogy teljesen nyilvános lesz, a munkálatokba a feltárás ideje alatt bárki betekinthet. Igény szerint angol és magyar nyelvű rövid idegenvezetés/felvilágosítás is kapható a templomkertbe érve. A Szent István-templomban és környékén először 1959-60-ban volt ásatás, melyet Éri István vezetett, s ezt követte a 2022-es Kinizsi-sírkutatás.

Az ásatás helyszíne, a nagyvázsonyi Szent István-templom ősi sírkertje

Az ásatás 2023. augusztus 21-én veszi kezdetét, s egészen 2023. szeptember 23-ig tart. Hetente átlagosan 4-5 ásatási nap lesz, hogy pontosan mikor, azért kérjük, hogy kövessék a Vázsonykő és a Fekete Sereg Facebook-oldalát, valamint az ásatás eseményét. Szombati ásatási nap előreláthatólag 2023. szeptember 2-án, és 2023. szeptember 16-án lesz.

A feltárást vezető csapat változatlan: az ásatást Pátkai Ádám Sándor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze, valamint Győrffy-Villám Zsombor, a pécsi Janus Pannonius Múzeum régésze vezetik. A projektvezető jelen sorok írója, dr. Kandikó Csanád, míg helyettese(m) Kandikó Levente. Az önkéntesek a nagyvázsonyi Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület jóvoltából, Kandikó Rita elnök és az egyesület munkatársainak vezetésével vesznek részt az ásatáson.

Az ásatásvezető csapat: Kandikó Levente, dr. Kandikó Csanád, Pátkai Ádám Sándor és Győrffy-Villám Zsombor

A hivatalos megnyitóünnepség 2023. szeptember 2-án, szombaton 17:00-kor veszi kezdetét a Szent István-templom előterében. Addigra a már láthatóvá válnak régészeti ásatás első lépéseivel is találkozhatnak. A feltárás után angol és magyar nyelvű idegenvezetéssel lehet megismerkedni Kinizsi Pál életével és Nagyvázsony helytörténetével. A túra a Szent István templomtól indul, elhalad a Zichy-kastély mellett, majd a Kinizsi-várhoz érkezik meg.

Kérjük, hogy a templomhoz érkezők csak a kijelölt parkolóhelyeken parkoljanak, a helyiek bejáróit, kertjeit ne állják el!

A 2023-as ásatási szezon céljai

Az ásatás egyik központi célkitűzése továbbra is Kinizsi Pál és Horváth Márk maradványainak a fellelése. A források szerint Kinizsi és Horváth Szent Mihály-kolostorbéli sírjait 1708-ban kincskeresők dúlták fel, s elvitték Kinizsi pallosát és sodronyingét. A maradványokat az uradalmi tiszt összegyűjttette, s a falu korabeli templomának, a Kinizsi Pál által 1481-ben renováltatott Szent István-templomnak a temetőjében temettette el. Hogy pontosan hol, azt homály fedi, az ásatások egyik célja, hogy fényt derítsen: hol nyugodhat a két vázsonykői úr.

Fontos megjegyezni, hogy az feltárásnak „csupán” második szakasza veszi kezdetét idén. Mivel meglehetősen nagy területet kell feltárni, s az anyagi erőforrások is szűkösek, ezért bizonyosan további feltárási szezonokat szükséges kitűzni. Ez azt is jelenti, hogy kevés esély van arra, hogy még az idén megtalálásra kerüljenek az elveszett maradványok.

Az idei ásatás során reményeink szerint befejezésre kerül a Szent István-templomnak és ősi sírkertjének a roncsolásmentes feltárása. Ez azt jelenti, hogy mind a templombelső, mind a templomot körülvevő terület talajradarral kutatásra kerül. A talajradaros vizsgálat során emberi maradványokat és sírokat nem, nagyobb tárgyakat azonban azonosítani lehet. Ilyen tárgyak lehetnek a Vázsonyt birtokló Vezsenyi családnak a 15. századi sírkövei, valamint a talajradar segítségével lehetséges a templomot körülvevő cinteremfal azonosítása, valamint a temető és a középkori Vázsony település elhatárolása. A korábban feltárt templombelső egy részén is szeretnénk alkalmazni a talajradart, amellyel így pontosan meghatározásra kerülhet a templom alatt fekvő, 1959-60-ban már feltárt kripta.

A Szent István-templom déli oldalán lévő, mára eltűnt oratórium (imaterem), amelynek részleges feltárása a 2022-es ásatási szezonban történt meg (Forrás: Laczkó Dezső Múzeum)

A talajradaros vizsgálat mellett természetesen „klasszikus” feltárás is lesz. A templommal merőlegesen egy körülbelül 12 méter hosszú és 2 méter széles észak-déli irányú kutatóárok nyílik majd, mely során azonosításra kerülhet a temető pontos kiterjedése, a temető elhatárolásra kerül a déli részen lévő középkori falutól. Ezen felül folytatódik a tavaly már elkezdett osszárium (csonttároló, nagyjából tömegsírnak feleltethető meg) feltárása és hitelesítése is.

A feltárás helyszíne Vázsony falu ősi kegyhelye, a Balaton-felvidék gyöngyszemének is nevezett Szent István-templom. A templomot a 14-15. században építették, az építés pontos ideje nem meghatározható. Mivel a templom mellett temető létesült, ezért a feltárás során a templom keletkezéstörténetére tekintettel is fontos információt szolgáltathat az ásatás, valamint Nagyvázsony településtörténete szempontjából is fontos adatokkal gazdagodhatunk.

A Győrffy-Villám Zsombor és Pátkai Ádám Sándor által vezetett műszeres (talajradaros) lelet- és lelőhely felderítés a Szent István-templom sírkertjében 2018-ban

Az ásatás megvalósítására a Vidékfejlesztési Program keretén belül az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület működési területére meghirdetett, VP6-19.2.1.-28-6-21 kódszámú, Éltető Balaton-felvidékért Egyesület - Helyi fejlesztések támogatása című felhívás alapján Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület nyert támogatást.

A feltárás fejleményeiről kövesse a Vázsonykő Facebook-oldalát, instagramját és blogját, a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesületet!

Reméljük, hamarosan találkozunk!

A korábbi négyrészes cikksorozatból a nagyérdemű megismerhette a Kinizsi-vár történetét. Az előző részekből kiderült, hogy miért dombra épült a vár, milyen volt a Kinizsi Pál nevével fémjelzett korszak, hogyan vészelte át a török dúlást Vázsonykő, majd hogyan pusztult el a vázsonyi erősség. Vannak azonban olyan érdekességek, amelyeket a sorozat nem érintett, ezért a jelen írásban tíz, a vázsonykői erősséggel kapcsolatos érdekességre hívom fel a figyelmet.

A Kinizsi-vár romjai a századelőn

Kinizsi nyomába indulunk! Látogasd meg Te is a Kinizsi-sírkutatást, amely 2023. augusztus 21. és 2023. szeptember 23. között zajlik! Az esemény a linkre kattintva érhető el.

A HIVATALOS MEGNYITÓ 2023. SZEPTEMBER 2-ÁN 17:00-KOR KEZDŐDIK. AZ ESEMÉNY EZEN A LINKEN ÉRHETŐ EL.

Ha nem akarsz lemaradni a Kinizsi-sírkutatás fejleményeiről, vagy érdekel Nagyvázsony és a Bakony/Balaton-felvidék helytörténete, kövesd a Vázsonykő oldalát Facebookon is!

1) „Királynő" lakta Kinizsi várát

A vár utolsó lakója az ásatások megkezdése után költözött el. A torony első emeletén élő Kőnig Józsefné eleinte nem szerette volna elhagyni otthonát, ám végül beadta a derekát, és elköltözött az Édes Gergely utcába. Királyné történetével hamarosan külön cikkben jelentkezem.

2) Római érmét is találtak a várban

A 2017-18-ban Pátkai Ádám Sándor által vezetett ásatás során többek között egy római pénzérmét is találtak a vár területén. Ez a téma kutatója, Győrffy-Villám Zsombor régész szerint ez önmagában nem jelenti a római jelenlétet, valószínűleg a pénzérmét a vázsonyi római romok környékén találhatta valaki a középkor/újkor folyamán, a várba vitte, majd ott elveszítette.

3) Kuriózum árnyékszék

A nagyvázsonyi vár harmadik emeleten található mellékhelyisége talán a legjobb, eredeti formájában fennmaradt középkori árnyékszék a mai Magyarországon.

Az erősségben három árnyékszék volt használatban. Az első a vártorony déli oldalán, ami a mai napig szinte „teljes pompájában” látható a harmadik emeleten. A másodika palotaszárny leomlása után, a nyugati oldalon lévő átjáró helyén jött létre. A harmadik a palotaszárny és várkápolna között került elhelyezésre, a várkápolnából kijövet jobbra található egy üres helyiség s ennek a nyugati oldalán egy nyílás, amely felett fapallókból épült árnyékszék volt.

A vártorony hátsó (bal oldali) falán a mai napig látható a középkori árnyékszék hosszúkás építménye.

4) Sokat kellett ásniuk a régészeknek és a segédeiknak

A régészeti feltárás alatt 4-5 méter földet kellett kitermelni ahhoz, hogy a Kinizsi-kori járószintet elérjék. A várudvar az évszázadok folyamán ugyanis feltöltődött.

A feltöltődött várudvar 1857-ben

5) Az éltető víz forrása

A mai várforrás helyén a 19. században gémeskút, majd medence, 1926-ra pedig kút állt a nagyfokú feltöltődés miatt.

Rómer Flóris rajzán jól látható a vár gémeskútja

6) A vár paraméterei:

A számok rajongóinak: a vár teljes területe 3222 m², ebből a belső udvaré 1681 m².
A lakótorony magassága jelenleg a várudvartól 27,5 méter, tetővel együtt azonban a 35,5-37,5 métert is elérhette.

A vártorony falának vastagsága 2,5 méter alul, felül csupán 1 méter.
A jelenlegi tetőtér szintjét később emelték, ez látható az eltérő kövezésből is.

A palotaszárny eredeti magassága 18 méter lehetett, a helyiségek hossza 6-8 méter lehetett. 

7) Két híddal rendelkezett a vár

A külső várárok a mai frissen kövezett, diófás tér aljáig húzódott, a barbakánt és a mostani teret egy felvonóhíd kötötte össze. A másik híd a farkasverem felett a mai napig látható: a belső várudvart köti össze a barbakánnal.

A barbakánt és a külső várárkon kívüli részt összekötő híd Giulio Turco 1569 körül készült munkáján

8) A saroktornyok

A várat védő saroktornyok emeletesek voltak, s a második szintre kötél vagy létra vezetett. 

9) Mini felvonóhíd a toronyban?

Egyes kutatók szerint a lakótoronyba bejutást megnehezítették azzal, hogy egy pihenő volt a lépcsőn és ajtó között, ami egy hídhoz hasonlóan behúzható volt. Ez a híd pontosan illeszkedett az ajtókeretbe, így az vártorony kétszeres védelem alatt állt.

10) Mocsaras várárok

A várárokban többnyire nem állt méteres víz: a déli része ("dombnak felfele") mocsaras volt, míg az északi része („dombnak lefele”) víz alatt állt. A várárok a védelmi funkció mellett szemétgödör szerepét is betöltötte.

Elérkeztünk a vázsonyi erősség történetét bemutató cikksorozat utolsó fejezetéhez. Az előző részekből kiderült, hogy miért dombra épült a vár, milyen volt a Kinizsi Pál nevével fémjelzett korszak, s hogyan vészelte át a török dúlást Vázsonykő vára. A cikksorozat zárórészében a szebb napokat is látott vázsonyi erősség lassú hanyatlását kívánom bemutatni.

A Kinizsi-vár a régészeti feltárást megelőzően Szűcs Pál rajzán

Kinizsi nyomába indulunk! Látogasd meg Te is a Kinizsi-sírkutatást, amely 2023. augusztus 21. és 2023. szeptember 23. között zajlik! Az esemény a linkre kattintva érhető el.

Ha nem akarsz lemaradni a Kinizsi-sírkutatás fejleményeiről, vagy érdekel Nagyvázsony és a Bakony/Balaton-felvidék helytörténete, kövesd a Vázsonykő oldalát Facebookon is!

A jelen cikk levéltári források és az Arcanum adatbázisának felhasználásával készült.

A törökellenes harc lezárultával nyugalom állt be Vázsonyban, s ezzel párhuzamosan a vár is elveszítette eredeti szerepét. Az utolsó, rendszeresen használt helyiségek a kápolna és a vártorony voltak, talán ennek köszönhető, hogy ezek maradtak meg hosszabb távon a legnagyobb épségben. A kápolnát 1726-ban még felszenteltette az Zichy család, így a falubeliek még közel fél évszázadig használhatták azt. A várkápolna végül 1773-ig volt hivatalosan mint a falu kápolnája, misét pedig 1776-ig celebráltak benne.

1756-ban a használható helyiségekben pálinkafőzőt rendeztek be. A palotaszárny és a pálinkafőző egyéb helyiségei 1776-ra már romba dőltek, mivel Boronkay szolgabíró ezek célját már nem tudta megállapítani a várban végzett összeírás során.

A Kinizsi-vár (középen) és a pálos kolostor (jobbra) Balthasar Wigand akvarelljén 1840 körül.A vár és a kolostor ábrázolása nem tekinthető hitelesnek, a kép fő témája ugyanis (a jelen kivágott képen nem látható) Zichy-kastély volt. A háttérben lévő építmények csak skiccszerűen vannak feltüntetve a háttérben. 

 1810. január 10-én természeti csapás érte Kinizsi hajdani fészkét. A móri földrengés érezhető volt a Déli-Bakony lábánál is, s olyan erősségű volt, hogy a vártorony keleti oldalát kívülről kis mértékben megrepesztette. A repedés azóta is látható a várfalon, ki kell viszont emelni, hogy statikailag komoly kár szerencsére nem keletkezett az épületben. Valószínűleg a földrengést követően építették a vártorony déli sarkain lévő, ma is látható, régészek által 19. századinak vélt támfalat is..

A Kinizsi-vár romjai az 1850-es években Rómer Flóris rajzán. A képen még látható a vár teteje, amely 1863-ban égett le, valamint a palotaszárny egyik fala.

A vár tornya egészen a 19. század közepéig hivatalos használatban volt: áristomként (börtön) funkcionált egészen 1848-ig.  Egyes helyi mondák szerint egészen 1851-ig töltötte be fegyintézeti feladatát, s utolsó lakói a szabadságharc Veszprém vármegyei résztvevői voltak. Éri István kuitatásai alapján tudjuk, hogy még az 1950-es években is „tömlöcként” emlegették a vázsonyiak a vártornyot.

A toronyban ebben az időben óra és harang is volt: az órát 1829-ben a falu mai főtemploma, a központban lévő Szent Ilona-templom kapta meg, a harangot Zichy Bódog 1845-ben a leányfalui evangélikus egyháznak adományozta.

A vázsonyi vár romjai 1857-ben. A képen még látható a toronyóra. (Forrás: Arcanum)

Az erősség a 19. századra igen romos állapotba került. A palotaszárny szinte teljesen összeomlott, a várkápolnának a falai álltak csupán, a torony mellett egyedül a barbakán romos épülete volt felismerhető. Az egyik utolsó csapás 1863. augusztus 27-én érte a várat, mikor is egy tűzvész során leégett a teteje, valamint a vár mellett lévő zsúpfedeles evangélikus templom is a lángok martalékává vált.

Ezt követően csaknem egy évszázadig állt érintetlenül, lassú pusztulásra ítélve Kinizsi fészke, amelynek vártornyában ekkor még laktak is. Az utolsó lakó, Kőnig (Király) néni kalandos kiköltözése egy külön cikket érdemel, amellyel hamarosan jelentkezni fogok. 1954-ben, Zákonyi Ferenc kezdeményezésére kezdődött el a vár feltárása, amelyet Éri István vezetett. Éri szerint ez volt az első műemlék, amellyel a hazai műemlékvédelem tudományos szinten foglalkozott. A munkálatok során az évszázadok alatt feltöltődött várudvart az eredeti járószintig „kipucolták”, a vártornyot pedig az országban a sárospataki mellett egyedüliként eredeti „funkciójára” állították vissza, s visszaépült a várkápolna, valamint a várfal is. A várat később Gere László és Koppány András kutatták 2005-ben, majd 2017-18-ban Pátkai Ádám Sándor végzett feltárásokat, mellyel további értékes ismereteket szereztek a vár múltjával kapcsolatban.

A vázsonyi vár az 1950-es évek második fele óta műemlékként a balatoni (vagy Balaton környéki) turizmus szerves része, kiváló esőnapi program. Vázsony 20. század közepén történő felvirágzását is nagyrészt a várnak, valamint hajdani várurának, Kinizsi Pál hírnevének köszönhette. Ehhez hozzájárult még a Zichyktől 1947-ben államosított Zichy-kastély és annak parkja, amelyben közel 40 évig rendszeresen lovagi játékokat tartottak.

A Vezsenyiek által épített erőd hat évszázada határozza meg Vázsony és környékének mindennapjait, funkciója azonban folyamatosan változott. Először úri kúria, később urasági erőd, majd végvár, később ismét úri lak, majd börtön, végül pedig turisztikai attrakció lett Kinizsi székhelyéből.

A Kinizsi-vár a XX. század elején, a Varga utca felől, a hajdani Leopold-ház előteréből fényképezve.

Az előző cikkekből kiderült, hogy miért is egy domb közepére épült Vázsony erőssége, s milyen is volt Kinizsi várának fénykora. A közel ötven évig tartó virágzást egy közel másfél évszázados végvári lét követte. Hogyan vetült a török félhold árnyéka Vázsonykőre? A cikkből kiderül!

Vázsony és  Kinizsi-vár a Kab-hegy déli lankáival

Kinizsi nyomába indulunk! Látogasd meg Te is a Kinizsi-sírkutatást, amely 2023. augusztus 21. és 2023. szeptember 23. között zajlik! Az esemény a linkre kattintva érhető el.

Ha nem akarsz lemaradni a Kinizsi-sírkutatás fejleményeiről, vagy érdekel Nagyvázsony és a Bakony/Balaton-felvidék helytörténete, kövesd a Vázsonykő oldalát Facebookon is!

A török félhold árnyékában, avagy a vérzivataros 16. század

A jelen fejezet a Horváthok vázsonyi birtoklásának a megszilárdulásával veszi kezdetét, amely az 1530-as évek második felére történt meg. A kroát származású família nem sejthette ekkor, hogy vázsonykői jelenlétük nagy részét a törökellenes harcok fogják kitenni. Baljós árnyak gyülekeztek pedig. 1543-ban Székesfehérvárat elfoglalja a török, s ettől kezdve folyamatos veszélyben van a környék: 1546-ban például a szomszédos Petendről hurcol el egy jobbágyot az oszmán. Vázsonykő 1552-ben válik „igazán” végvárrá, mikor is a hódítók a nyarat Veszprém várának elfoglalásával indították. Ettől kezdve megszaporodnak a török portyák Vázsony környékén is. Ugyanezen évben újabb csapás éri a környéket: a helyi főurak Gyulaffy László és Horváth Gáspár vezetésével felrobbantják a pálosok kolostorát, félvén, hogy a török oda beveszi magát. A kolostorrobbantásnak volt azonban egy másik indoka is: a frissen nyert kövekből könnyen meg lehetett erősíteni a vázsonykői erősséget, amely hamarosan be is következett.

Így nézhetett ki Vázsonykő erőssége a 16-17. században, azaz a törökellenes harcok idején (Éri István rajza)

A vázsonyi végvár először Pápa, majd Győr fennhatósága alá tartozott, s feladatául a tapolcai/dalmát kereskedelmi út – és ezáltal Tapolca –, illetve Tihany védelmét kapta.  A tapolcai út védelme elsősorban dél-nyugati irányba, a korabeli Nagyvázsony-Petend/Vigánt-Pula vonalon zajlott, Tihanynak pedig az északi tartományait kellett védeni, aminek vonala a mai Vöröstó-Barnag-Pécsely térség volt.

Nagyvázsony elhelyezkedése a mai viszonyok között. Kinizsi hajdani erőssége a Tapolca-Tihany-Veszprém háromszögben helyezkedett el, s feladata a Tapolca és Tihany felé vezető utak védelme volt.

A török hódoltság olyan erővel zúdult a környékre, hogy egyesek szerint 1553-1557 között török kézre került a Kab-hegy déli vidéke. A források ellentmondásosak, annyi azért kiderül belőlük, hogy Vázsony 1566-ig (Veszprém visszavételéig) török nahije volt, amely egy közigazgatási és bíráskodási egység, mai szóval élve járásnak feleltethető meg. Hogy ez tényleges birtokot, vagy „csak” esetleges kettős adóztatást jelent-e, azt nem tudni. A Horváthok levelezése alapján a vár minden bizonnyal magyar kézen volt, de az lehetséges, hogy még a települést is nehezen tudta megvédeni a maroknyi magyar sereg.

Veszprém 1566. június 30-i visszavételét követően enyhül a nyomás Vázsonyon, olyannyira, hogy tervbe kerül az erősség lerombolása. Erre szerencsére nem került sor, ehelyett tovább erődítették a várat.

Giulio Turco 1569 körül készült alaprajza Vázsonykő váráról (Forrás: Várlexikon)

A törökellenes harcok folyamatosak eközben: török hordák dúlják fel Vázsony környékét, kipusztítva a Balaton-felvidék és Bakony térségét. A pusztulás üteme a 16. század végére felgyorsul: 1593-1594 környékén a török ugyanis beveszi Vázsony várát, s markában tartja azt egészen 1598-ig. A 4-5 éves periódusban Vázsony immár teljes „értékű” nahije (török közigazgatási és bíráskodási központ, magyarul kb. járási székhelynek fordítható) lett. A vázsonyi nahije alá tartozott ekkor „Csevin”, ami valószínűleg Csepelyt rejti, „Nemes-Domosin”, ami Nemes-Barnagot, „Veresvár”, amely Vöröstót, míg meghatározatlan település Csimod és Görüdős.  Nagyvázsony ura ebben az időben idősebb, majd ifjabb Szkender Mohamed voltak, akik egy feljegyzés szerint egy 51 fős kis sereg felett diszponáltak. Vázsony – valószínűleg – egyetlen huzamosabb ideig tartó török megszállása 1598 augusztus elején ért véget, amikor is Schwarzenberg Adolf mint császári és Pálffy Miklós királyi főparancsnokok a Dunántúl jelentős része mellett Vázsonykő várát is felszabadították az oszmán iga alól.

Belépés csak magyaroknak, avagy a végvári időszak második fele

Ezt követően az erősség folyamatosan dacol a törökkel, de „igazi” oszmán had valószínűleg már nem veszi be. 1605-ben Bocskai István szabadságharcos hadai veszik be csellel Vázsony várát, egyes források szerint kétszer is, azonban még ez évben újra a Habsburg-párt kezébe kerül. 1620-ban Bethlen Gábor hadai foglalják el vértelenül Vázsonyt, s maradnak ott egészen 1621/1622 fordulójáig. Vázsony erőssége tehát továbbra is végvár, de az oszmán nem veszi be Kinizsi hajdani fészkét.

A vázsonyi vár távlati képe a 17. században (Forrás: Pátkai Ádám Sándor cikke, Szádvár)

1648-ban meghal a Horváth család utolsó fiúgyermeke, a nagyjából egy éves Mátyás (Matkó). Vázsonyt és tartozékait Zichy István szerezi meg, ezzel a Vázsonyi-medence fővárosa a korszak és az elkövetkező évszázadok egyik legbefolyásosabb családjának kezébe került. A várkapitányi tisztséget 1652-ben a mezőváros ura, Zichy István kapja, amelyet 1667-ban átad a „frissen” házasodott fiának, Zichy Pálnak.

A török 1663-ban és 1664-ben is pusztítja Vázsonyt és környékét. Zsiray Lajos szerint 1663-ban a török felégette Vázsony oppidumot, a várat viszont nem tudták – s talán nem is akarták – elfoglalni. 1664-ben a szentgotthárdi csatában vesztes török Sümeg-Tapolca (Csobánc)-Petend/Vigánt útvonalon vonult vissza, s egyesek szerint ekkor történt a híres nőzséri csata, ahol a magyar hadak megfutamították a török seregtesteket. A csata olyan jelentős volt, hogy a helyi emlékezet a mai napig számontartja, Simon Lászlóné Kardos Julianna visszaemlékezései szerint a vázsonyiak körében még a ’30-as években is köztudott volt a diadal, melyről földrajzi nevek is árulkodnak. Németh Gábor szerint  a csata 1594-98 között, Vázsony török megszállása idején, Éri István szerint pedig 1600 körül zajlott. A pontos évszámot tudni nem lehet, de annyi bizonyos, hogy 1664-ben a vázsonyiak rátámadtak a visszavonuló török had egy kisebb részére, erről Evlia Cselebi világutazó is megemlékezik.

Gerlisch János térképe, amelyen Vázsony környéki ütközetet tüntetett fel. Hogy ez a nőzséri magyar-török csata, vagy esetleg a kuruc-labanc küzdelem lehet, nem tudni egyértelműen (Forrás: OSZK)

A török mellett a belső harcok is gyengítették a vázsonyi őrséget. A katolikus Zichyk és a protestáns (evangélikus) várvédők közötti viszony ugyanis nem volt konfliktusmentes, a család többször vitába keveredett a harcos lutheránus vice(helyettes-)várkapitánnyal, Semptsei Ferenccel. Semptsei a vázsonykői őrség egyik utolsó hősi halottja. 1680. január 30-án Berhidánál portyázott vázsonyi és veszprémi katonákból álló csapatával, mikor „összefutottak” a palotai és fehérvári török különítménnyel, s a csatában a 70 éves Semptseinek fejét veszi a török. Semptsei testét Veszprémbe vitték, s a mai Benedek-hegyen lévő emlékmű helyén egy kriptába temették, s holtteste valószínűleg mind a mai napig ott nyugszik.

Az utolsó törökkori esemény 1683 június végén történt, mikor is a Bécs felé tartó török sereggel harcoló Thököly vezette hadtest egy része Barkóczy Ferenc vezetésével vér nélkül elfoglalta Vázsonyt, de a Bécset megmentő és az Oszmán Birodalom bukását előrevetítő kahlenbergi csata (1686. szeptember 12.) után a kurucok feladták Kinizsi hajdani sasfészkét.

A török kiűzése után a vázsonykői erőd jelentőségét veszítette kis időre, de 1704-ben a Rákóczi-szabadságharccal újra visszatértek a hadi események a Kab-hegy lábához. Ebben az évben a Forgách Simon vezette kuruc csapatok Vázsonyt választották ki székhelyüknek a Balaton-felvidék és Bakony környékén. A Vázsonyi-medence stratégiai fontosságát jelzi az 1707. február 24-én zajlott vázsonyi/(második) nőzséri csata is, melyben a kuruc hadak a Rabutin de Bussy által vezetett csapatokkal vívtak egy „döntetlenszagú” csatát. A kutatók egy része szerint stratégiai siker azonban a magyaroké volt, s a császári csapatok kénytelenek voltak a Vázsony-Tapolca útvonal helyett délebbre, a Balaton partján vonulni. Más források szerint a magyarok voltak kénytelenek a vár alá vonulni, s a labancok folytatták útjukat Tapolca és Sümeg felé.

id. Georg Philipp Rugendas: Kuruc-labanc lovas párbaj

A szabadságharc bukása után a vázsonyi vár végképp elveszítette hadi jelentőségét, őrség 1720-ig volt a várban, s ők katonai helyett börtönőri (strázsa) feladatot kaptak. Tőlük tehát megváltak, s nagy részük jobbágyként Leányfaluba vagy Mencshelyre költözött.

Ha a végvári korszak mérlegét kellene megvonni, akkor megállapíthatjuk, hogy óriási pusztítást okozott a Vázsonyi-medencében. Bár a várat véres ostrom nem érte – erre régészeti források sincsenek – a mezőváros és környéke a törökellenes harcokban szinte teljesen elnéptelenedett: kis túlzással csak a katonák és családjaik maradtak a Bakony és Balaton-felvidék térségében. A végvári időszakban pusztult el Vázsony környékén Billege, Csepely, Tálod, Petend, Vigánt és egyesek szerint Imár és Csörgő is. A háború utáni időszakban ugyanakkor jelentős fellendülés volt tapasztalható a Kab-hegy lábánál, amelyet a Zichy családnak és az általuk betelepített német népességnek is köszönhető.

Kinizsi hajdani fészkének katonai története a törökellenes, majd kuruc-harcokat követően le is zárult, s elindult a lassú pusztulás, amelynek rövid történetét a következő cikkben mutatom be.

Az előző részből kiderült, hogy miért pont a Déli-Bakony lábaihoz, s miért pont egy domb közepére épület Vázsonykő erőssége. A cikksorozat második részében a vár fénykorát, a Kinizsi és Magyar Benigna nevével fémjelzett korszakot kívánom bemutatni.

Vázsonykő vára madártávlatból

Ha nem akarsz lemaradni a Kinizsi-sírkutatás fejleményeiről, vagy érdekel Nagyvázsony és a Bakony/Balaton-felvidék helytörténete, kövesd a Vázsonykő oldalát Facebookon is!

A Vezsenyi-vár

A 14. század végén, 1394 környékén tehát a Kab-heggyel szemben lévő vázsonyi dombon megépült a Zádor-vár (jog)utódja. A Vezsenyi-kézben lévő épület eleinte azonban inkább erődített úri lak, mintsem komolyan vehető vár volt. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy 1437-ben még hiányzik a várösszeírásból. A vázsonyi építmény ekkoriban tehát ebben a korban még nem tekintették várnak.

Hogy pontosan mikortól tekinthetjük várnak, az a feledés homályába vész. 1469-ben ismerjük meg első kapitányát, Udvary Pált, de közvetett források alapján már 1463-64-ben is erődítménynek szolgálhatott az „úri kúria”. Történt ugyanis, hogy Mátyás koronázása (1464. március 29.) előtt nem sokkal Vezsenyi (III.) László kertai jobbágyai a hatalmaskodással szerzett zsákmányukat egy Vezsenyi-várba viszik. Az, hogy hol van ez a vár, nem írja le az oklevél, azonban a korabeli birtokviszonyokat ismerve a legkézenfekvőbb lehetőség Vázsony vára. Közvetve ezt támasztja alá az is, hogy 1469-ben megjelenik a már említett első várkapitány is, valamint az, hogy ebben az évben feltűnik a Vázsonykő (Wasonkew) elnevezés is, melyben a „kő” szócska az erősséget jelenti.

Vázsony vára a Vezsenyiek építkezése után, Kinizsi birtokba lépése idején (Éri István rajza)

A fentiekből az következik, hogy a Vezsenyiek úri kúriájukat 1437 és 1464 között olyan szinten megerődítették, hogy az már várnak volt tekinthető, de az is előfordulhat, hogy a korábbi erődítéseket ekkor „fogadtaták el hivatalosan”, mintegy fennmaradási engedélyt kapva a vázsonyi erősségre.

A diplomata család azonban nem tudott gyökeret ereszteni a Vázsonyi-medencében, utolsó férfi tagja, a már említett III. László 1472 körül elhalálozott. A vázsonyiak ekkor még nem is sejtették, hogy hamarosan óriási változás áll be az életükben.

Vázsonykő aranykora, avagy a Kinizsi (és Benigna)-korszak

1472. augusztus 22. napja aranybetűvel írta bele magát Nagyvázsony történelmébe, ezen a napon kapta ugyanis meg Kinizsi Pál Vázsonykő várát és annak tartozékait, mint például Herendet, a Kab-hegyet vagy Csepelyt. A birtokbavétel az alábbiak szerint ment végbe: augusztusban kiadatott az adománylevél, októberben bevezették Kinizsit, majd következő év januárjában privilégiumot kapott rá a törökverő, így már teljes jogú birtokosává vált a Déli-Bakony lankáinak.

Kinizsi Pál Csikász Imre ábrázolásában. Az elátkozott Kinizsi-szobor története a linkre kattintva olvasható el!

Kinizsi vázsonyi jelenlétével óriási felvirágzás kezdődött, s ez nem csak a váron látszott meg: a falvacska 1478-ban mezővárosi (oppidum) rangot kapott, az 1480-as évek elején megújult a település temploma, s pálos szerzetesek érkeztek a vár feletti magaslatra. Vázsony hirtelen Veszprém vármegye meghatározó településévé vált: a szerzetesek kódexet másoltak (itt készült többek között a Czech-, Festetich- és Peer-kódex), gyümölcsöst telepítettek, halastavat létesítettek, gazdálkodtak, a mezővárosban vásárokat tartottak, s a vár felújítása is elkezdődött.

Az bizonyos, hogy a vár átépítése már Kinizsi Pál regnálása alatt megkezdődött. Az első építkezések valószínűleg az 1480-as évek elején kezdődhettek, esetleg kicsit korábban, mivel Kinizsi ekkoriban kezdi Vázsonyból keltezni a leveleit. Ebből a korszakból származhat a várban fellelt gótikus és reneszánsz töredékek egy része, s ekkor épülhetett a palota is.

A békeévek Mátyás haláláig tartottak. 1490-ben Habsburg Miksa trónigényét fegyverrel kívánta érvényesíteni, s Magyarországra indult. Ez év november-decembere folyamán elfoglalta Vázsonykő várát is, ahol Szegedi László kutatásai szerint meglehetősen tiszteletlenül viselkedtek a vitézek, s a vár állagát és felszereléseit jelentősen rombolták. Az erősséget Kinizsi 1491. június 25-e körül szerezte vissza, egyes mondák szerint a levágott ellenség fejét a vár körül oszlopokra tűzette, mutatván, így jár, aki Kinizsivel szembeszáll.

A Miksa-féle „hódoltatás” eredménye egy újabb építkezés lett, melyet sokak szerint Kinizsi somlói várkapitánya, Leányvalvi Ágoston vezetett. A törökverő hős 1494 novemberében meghal, de előtte, 1492-ben a várát Benignára ruházza, akinek meggyűlik a baja a Vezsenyi-leszármazottakkal. Végül őket kifizetve megússza a jogi ostromot.

Az építkezések és erődítések jelentős része a kutatók szerint Kinizsi halála után, Horváth Márk idejére tehető. Aigner Jenő szerint valószínű, hogy a 15. század végi és 16. század eleji munkálatokat nem a neves főurak, Kinizsi és Horváth, hanem a feleség, Magyar Benigna vezényelte le.

A nagyvázsonyi pálos kolostor fénykorában. A kolostort 1552-ben robbantották fel a helyi főurak, félvén, hogy a török oda befészkeli magát. (Takács András rajza)

Zavaros évek

Horváth Márk 1508 körül valószínűleg lovasbalesetben az életét vesztette, s a vár egy korabeli nehézfiú, Kereki Gergely, Benigna harmadik férjének a befolyása alá került.

A korabeli birtokviszonyokat meglehetősen nehéz tisztázni. A 15. század elejéig nincsen nagyobb gond: 1472-1492 között Kinizsi, 1492-1497 között Benigna, 1497-1508 között Horváth Márk volt a birtokos. Horváth halála után 1508-1514-ig Benigna, majd 1514-1519 között, egészen haláláig Kereki Gergely kezében volt a vár. Aigner Jenő kutatásaiból tudjuk, hogy Kerekit Benigna egy vadászbalesetnek tűnő szituációban megölette, s a reneszánsz úrnő ellen a korszak egyik legnagyobb pere indult meg. Benigna a pallostól megmenekült, azonban birtokait elveszítette, bár az is igaz, hogy 1525 körül még Vázsonnyal kapcsolatban kerül említésre a neve.

A vázsonyi vár fénykorában, Kinizsi (és Horváth Márk) beruházásai után. Az építkezések során valószínűleg a vázsonyi úrnő, a feleség, Magyar Benigna járt el. (Éri István rajza)

A vár építéstörténetéről lásd bővebben Pátkai Ádám Sándor cikkét, amely a jelen linkre kattintva érhető el.

Hogy 1519-1524 között ki volt a vár birtokában, nem teljesen tisztázott, a per elhúzódása és Benigna 1525-ös utolsó vázsonyi jelenlétéből azonban feltehető, hogy a vázsonykői fekete özvegy kezében volt a Kab-hegy lábánál fekvő erősség. Ezt támasztja az is alá, hogy az „új” birtokos csak 1524-től kerül: Mária királynő királyi jogot vélt felfedezni várban, ezért azt 1524-ben Szvetkovics Katalinnak, Batthyány Ferenc feleségének, kedves udvarhölgyének adta. Katalin ancilla azonban nem bírta sokáig, 1526-ban Werbőczynek adományozták az erősséget, ennek ellenére a kutatók szerint a tényleges birtokos valószínűleg a Horvát család volt az 1520-as években. Szapolyai Ferdinándhoz hasonlóan osztogatta a várbirtokot saját hívei között: 1527 körül Kinizsi korábbi vitézének, Bodó Ferenc (címzetes) birtokába került a vár. A Szapolyai-féle juttatással szemben a Horvát család tiltakozik, mire Ferdinánd megerősíti őket birtokukban. Kinizsi hajdani erősségének viszontagságai ezzel nem értek véget: 1531-ben Kereki „szellemi utódja”, a kegyetlenkedő Móré László kezében találjuk a várat, de azt hamar elveszíti.  Vázsony helyzete végül 1533 körül stabilizálódik: ekkor a Horváthok szerzik meg a várat, melyet Ferdinánd 1539-ben véglegesít. Ezzel kezdetét veszi a török által vérvörössé festett több mint egy évszázadon át tartó végvári Horváth-korszak. Ez a cikksorozat következő részében lesz olvasható.

A Titanic tragédiája a világ legismertebb hajókatasztrófája, melyben – a tudomány mai állása szerint – két magyar is életét vesztette. Egyikük, Weisz Lipót – vagy Leopold Weisz – egy veszprémi származású, ígéretes jövő előtt álló szobrász volt. Róla, az egyetlen – jelenleg ismert – csonkahoni Titanic-áldozatról szól a következő cikk, amely nagyrészt Rybár Olivér és Györe Zoltán „A Titanic veszprémi áldozata – Weisz Lipót” c. kiváló dolgozatán alapul.

A Titanic (Forrás: National Geographic)

Kérdés persze, hogy ekkoriban kit tekinthetünk magyarnak. A korszakban az állampolgárság ugyanis nem feltétlen jelenti a nemzetiséget a többnemzetiségű Magyarországon és Monarchiában. A Titanicon a nyilvántartások szerint 49 osztrák-magyar állampolgár szerepelt, míg egy londoni konzulátusi jelentés 33 magyar utasról tesz említést;  ezen 33 személy nagy része a kimutatások szerint viszont horvát vagy bosnyák származású volt. E körben tehát célszerűbb azokat magyarnak nevezni, akik magyar nemzetiségűek és/vagy magyar anyanyelvűek voltak.

A kutatók két olyan személyről tudnak jelenleg, akiknek anyanyelve magyar volt. Egyikük Navratil Mihály, felvidéki (szeredi) származású szabó volt, aki egy pozsonyi és pesti kitérő után nyakába vette a világot, s Nizzában telepedett le egy időre. A volt italáliai, ekkor már francia városban esett meg az a véletlen vele, hogy egy magyar ügyféllel találkozott, akivel tökéletes magyarsággal el tudott beszélgetni.

A másik személy az egyetlen trianoni Magyarországon született áldozata a Titanicnak, aki nem más, mint a veszprémi születésű Weisz Lipót.

Veszprém a 19. században (Forrás: Wikipédia)

Nem zárható ki az sem, hogy a Titanicon további magyar nemzetiségű és magyar anyanyelvű utasok is utaztak. Ezt támaszthatja alá az is, hogy egyes túlélők szerint a harmad-, majd másodosztályon Josef Peruschitz bencés szerzetes magyarul is prédikált. Peruschitz (vagy Perušić) édesapja egyébként Magyarországról, a mai Burgenlandhoz tartozó Szabadbárándról (Großwarasdorf) származott, s neve alapján valószínűleg gradistyei (nyugat-magyarországi) horvát volt. A magyar(országi) származás és magyar nyelv elszármazottként is fennálló ismerete Peruschitzot is a magyarság felé sodorja, a magyar nyelvű prédikáció pedig azt jelentheti, hogy a misén magyarok is részt vehettek. Ezek a magyar katolikusok lehettek a korábban említettek (Navratil katolikus többségű településről származott, Weisz kikeresztelkedése sem zárható ki, bár a misén való jelenlétről nem tudni), de az is könnyen előfordulhat, hogy további magyarok utaztak az óceánjárón.

Veszprémtől Montreálig

Weisz Lipót (vagy Leopold) életútja sokáig ismeretlen volt a hazai publikum számára, ezen változtatott a Rybár-Györe-féle kutatás. Weisz Leopold 1876. április 27-én született Veszprémben Weisz Zsigmond és Heiman (Heumann) Éva gyermekeként. A Weisz család először Budapestre, Erzsébetvárosba, majd Bécsbe költözött. Lipót a tanulmányait Bécsben, Münchenben majd Párizsban folytatta, 1905-ben pedig már Angliában találjuk, ahol bromsgrove-i „Bromsgrove Guild of Applied Arts” azaz a Bromsgrove-i Iparművészeti Céh szobrászaként találkozunk vele. A Birminghamtől 21 kilométerre fekvő kisvárosban működött a kor egyik legsikeresebb céhe: a bromsgrove-i mesterek készítették többek között a Buckingham-palota híres kovácsoltvas kapuit, de közreműködtek a Lusitania faragványainak kidolgozásában is. Ezekben már lehetséges, hogy Weisz Lipót is közreműködött.

A Közép-Angliában töltött évei alatt ismerte meg későbbi feleségét, Mathilde Pëde-t, akivel 1909 körül kelt egybe. Az összeírások szerint 1911-ben is a Birmingham melletti Bromsgrove-ban élt a pár, valószínűleg az alábbi, Victoria Road 4. sz. alatti házban.

Bromsgrove, Victoria Road 4., Weisz Lipót hajdani lakhelye (Forrás: Google Térkép)

A Rybár-Györe féle kutatás szerint Weisz ekkoriban ismerkedett megy Edward Lancelot Wren brit építésszel, akinek javaslatára Kanadába, egészen pontosan Montrealba ment. Weisz egy másik tragikus sorsú hajó, a Lusitania fedélzetén hajózott Liverpoolból New Yorkba 1911 szeptemberében. Az utaslistán 35 éves katolikusként van feltüntetve, amely azt is jelentheti, hogy az eredetileg zsidó vallású Weisz lehetséges, hogy a római katolikus felesége miatt kikeresztelkedett.

Mathilde Françoise Pede, Weisz Lipót özvegye (Forrás: Encyclopedia Titanica)

A New York-i érkezés után hamarosan északra vette az irányt a veszprémi származású szobrász, s meg sem állt Montrealig. A kanadai városban elkészítette két, máig megcsodálható művét. Weisz Lipót kezei által készültek a Montreali Szépművészeti Múzeumnak helyet adó, ma Michal és Renata Hornstein-pavilonnak keresztelt épület frízei, valamint a Dominion Express Building épületen lévő pajzsok is, amelyek Kanada akkori 9 (mára 10) tartományának címerei voltak.

A Dominion Express épülete Montrealban a századelőn. Az épületen lévő pajzsokat Weisz Lipót faragta (Forrás: Numerique)

A végzetes véletlen, avagy a Lusitania helyett a Titanic

Weisznek megtetszett Kanada, s elhatározta, hogy művészi tehetségét Montrealban kamatoztatja. Hazautazott Angliába, eladta a házukat, s a feleségével minden vagyonát összepakolva az Újvilág felé vette útját. A házaspár a Lusitaniára foglalt helyet, azonban a szénsztrájk miatt az utazás elmaradt, így a Titanicra esett a választásuk.

Weisz nem kívánt visszatérni Angliába, s a ház értékesítésből szerzett pénzét részben dollárba, részben aranyba fektetve szállt 1912. április 10-én Southamptonban a Titanic fedélzetére. A veszprémi szobrász kabátjában egyes források szerint akkoriban 15.000 dollárnak megfelelő 21 kg (!) súlyú arany rejtőzött. Ez ma nagyságrendileg (több) százmilliós vagyont jelentene forintban.

A Montreali Szépművészeti Múzeum egy kiadványa szerint Weisznek kellett (volna) magával vinnie (vagy elkészítenie) a múzeum épületén lévő frízeknek az eredeti gipszmintáit, ez azonban a Titanic tragédiája miatt elmaradt.

A Montreali Szépművészeti Múzeum, amelynek a frízeit (a két oldalt található ablakok felett) Weisz Lipót készítette (Forrás: Montreal Museum of Fine Arts)

A házaspár a másodosztályon utazott, jegyüket 13 fontért vették, amely mai árfolyamon nagyjából 450-500.000 forint összegre rúgna. Az utastársak kedves párnak ismerték meg őket, Weisz a hajón utazó, ekkor 12-13 éves Bertha Wattnak az emlékkönyvébe készített egy szép rajzot.

A végzetes éjszakán Mathilde elénekelte a kor egyik slágerét, a „Last Rose of Summer” c. dalt énekelte el, majd férjével a fedélzeten sétált, ahol hirtelen hűvössé vált az idő. A házaspár este 23:40 előtt tért nyugovóra, hamarosan azonban remegést éreztek a hajón. Igen, ez volt az a jéghegy, amely megpecsételte a világhírű óceánjáró sorsát. Mathilde kiment a folyosóra, s megkérdezte a személyzet egyik tagját, mégis mi történt, a válasz borítékolható volt: semmi.

Hamarosan azonban kitört a pánik. A személyzet egyik tagja végigfutott a folyosón, ordítva, hogy minden gyermek és nő menjen a fedélzetre. Weisz Lipót ekkor megnyugtatta feleségét, mondván, ez egy bevett szokás a tengeren, aggodalomra nincs ok.

A káoszban a pár elkeveredett egymástól. Mathilde-nek sikerült bejutnia egy mentőcsónakba, Weisz Lipótnak azonban már nem jutott hely. Weisz valószínűleg minden értékes vagyontárgyukat kabátjába helyezte, s így érte a végzet. Mathilde-t a Carpathia gőzős hajnali 4 óra 10 perckor mentette ki. Weiszné, bár férjét siratta, mégis erősnek mutatkozott, s ott segített utastársainak hatalmas (hét nyelvet beszélt!) nyelvtudásával, ahol tudott. A Carpathia április 18-án érkezett meg New Yorkba, de Weisz Mathildénak ekkor sem volt nyugalma: mivel nem volt vagyona, ezért ki akarták toloncolni.

Az RMS Carpathia, amely a Titanic túlélőinek egy részét, köztük Weisz Mathildét is New Yorkba szállította. A hajó egyik hőse volt annak magyar hajóorvosa, Lengyel Árpád (Forrás: Wikipédia)

Weisznét végül férje „mentette meg”: Lipót testét Új-Fundland partjainál találták meg. A 293-as számon nyilvántartásba vett elhunyton egy fekete kabát volt, valamint egy ing „W.L.” monogrammal. A kabátban jó pár vagyontárgy volt, többek között egy aranylánc, 56 dollárnyi arany, egy dollár és pénzérmék, valamint 30 font és 26 dollár. A férjénél talált értéktárgyakat tartalmazó, 600 dollárra (mai áron kb. 8.000.000 forint) biztosított csomagot 1912. július 9-én vehette át az özvegy, s ezzel megmenekült a kiutasításból, s élete végéig Montrealban telepedett le.

Weisz Lipót holttestét Új-Fundland partjaitól Halifaxbe, majd Montrealba vitték, s a Baron de Hirsch zsidó temetőben május 6-án 2 órakor, helyezték végső nyugalomra. A temetési szertartást Hermann Abramowitz rabbi vezette.

Weisz Lipót sírja sokáig jelöletlen volt, mígnem 2007-ben a temető saját költségén sírkövet emelt a veszprémi származású szobrásznak. A sírkő felirata a kutatás akkori állása miatt nem volt teljesen pontos: Pestet jelölte születési helyének, s születési évének pedig 1880-at.

Az özvegy, Mathilde Pëde 1914-ben újraházasodott, s újdonsült férje Weisz üzlettársa, Edward Lancelot Wren lett. Mathilde élete végéig magánál tartotta a volt férje által faragott fanyelű levélbontó kést és fakeretű tükröt.

Weisz Lipót emlékét pedig a mai napig őrzi a Montreali Művészeti Múzeum és a Dominion Express épülete, s ki tudja hány, máig nem azonosított műalkotás.

Weisz Lipót sírköve a montreali Baron de Hirsch zsidó temetőben (Forrás: Encyclopedia Titanica)

Nagyvázsony országosan ismert település, hírneve két pilléren alapul: Kinizsi Pálon és az ő általa 22 éven át bírt váron. A most induló cikksorozatban Vázsony legfontosabb nevezetességét, Vázsonykő várát, azaz a Kinizsi-várat kívánom bemutatni.

Kinizsi-e a vár?

Kezdjük az elején! Szőrszálhasogatásnak tűnhet, de fontos kicsit elidőzni a vázsonykői erősség elnevezésénél is. A köznyelv s a szakirodalom jelentős része is Kinizsi-várnak hívja a Vázsonyi-séd partján álló erődítményt.

Ez ugyanakkor nem teljesen pontos. Anélkül, hogy most tüzetesebben bemutatnám a vár történetét – amire a következő cikkekben lesz bőven alkalom –, ki kell hangsúlyozni, hogy a vár tulajdonosai között Kinizsi amolyan primus inter partes, azaz első az egyenlők között szerepet tölt be. Kinizsi volt a vár legfontosabb birtokosa, a vár első nagyobb bővítése is az ő idején történt, azonban „csúcsformáját” valószínűleg nem a veretlen törökverő hadvezér regnálása idején, hanem halálát követően, a 16. század elején érte el, melyben Aigner Jenő véleménye szerint valószínűleg nagy szerepe volt a hajdani feleségnek, Magyar Benignának is.

Csikász Imre elátkozott Kinizsi-szobra

Kinizsi 22 éven át tartó vázsonyi regnálásából bő egy-másfél évtizedet tölthetett a Déli-Bakony lábánál, s ez volt az az évtized, amely évszázadokra meghatározta Vázsony és környékének sorsát. Mátyás legkedvesebb hadvezérének halála után a Horváth család bírta a várat és Vázsony birtokát több mint egy évszázadig, majd a Zichyk következtek két felvonásban 236 éves birtoklással.

A várat sem Kinizsi építtette, hanem a Vezsenyiek; Pál urunk az erősséget készen (vagy talán „félkészen”, felújítás idején) kapta.

S hogy miért Kinizsinek tulajdonítja a népnyelv a várat, ha nem is ő építtette, s összesen "csupán" 22 évig kötődött hozzá? A válasz egyszerű: azért, mert a törökverő volt annak messze leghíresebb és legjelentősebb birtokosa. Éppen ezért én is sokszor fogom használni a „Kinizsi-vár” kifejezést, még akkor is, ha történetileg nem teljesen pontos.

Balatoni panoráma helyett a Déli-Bakony lankái, avagy minden kezdet nehéz

Rengeteg monda és elmélet kerül elő Vázsonykő erősségének építésével kapcsolatban. Darnay (Dornyai) Kálmán és Zákonyi Ferenc szerint ugyanis a vár helyén állt korábban Caesariana vagy Praetorium római castrum, mely az Aquincumba vezető út mellett feküdt.  Ezt Darnay azzal gyanúsítja a Vezsenyieket, hogy Caesariana romjaiból építtették a várat. Ugyanakkor sem az Éri István, sem a Pátkai Ádám Sándor által vezetett ásatások (melynek eredményeiről ide kattintva lehet olvasni) nem mutatták ki ezt a római eredetet, a legrégebbi falrészletet a 14. század végére datálják a régészek. Az egyetlen római emlék egy római kori érme volt, mely Győrffy-Villám Zsombor szerint akár a közeli, ekkor még látható remézi római romok közül is kerülhetett a várba.

A Kinizsi-vár "elődje", a Zádor-vár fénykorában (Forrás: Várlexikon [akit bővebben érdekel Zádor-vár története, az olvassa el a Várlexikon vonatkozó cikkét])

A vázsonyi építkezés ennél fiatalabb. A történet a Pécsely feletti Szabad-hegyen veszi kezdetét, ahol a Döbröntei Himfi Benedek által megkezdett (valószínűleg illegális) építkezést Vezsenyi (I.) László folytata, s egy egész pofás erődítményt húzott fel, balatoni (Tihanyra néző!) panorámával. Ezt az objektumot ma Zádor-vár néven ismerik. Az összkomfortos luxusotthont azonban nem „lájkolta” a terület jogszerű(?) birtokosa, a veszprémi káptalan, így a már kis híján befejezett építményt hosszú pereskedés után kénytelen volt elhagyni Vezsenyi László.

Panoráma Zádor-várból (Kép forrása: Bringakupa.hu)

Vezsenyi székhelyét pár kilométerrel keletre, a Kab-hegy lábánál fekvő Vázsonykőre tette át, s valószínűleg 1390-es években elkezdte felépíteni udvarházát a vázsonyi domb közepén.

A vár (pontosabban kúria) építésének pontos kezdőidőpontja a múlt homályába vész: vannak elméletek, amelyek szerint a torony egy része már a 13. század (!) végén állt, sokkal valószínűbb ugyanakkor, hogy Vezsenyi László egy zöldmezős beruházás keretében kezdte a vázsonyi vár építését.

Várat domb közepére?! Nooormális?

A Vázsonyba érkező turisták első kérdése általában akkor merül fel, mikor meglátják a vár fekvését. Az erősség ugyanis nem egy dombtetőn, vagy jól védhető helyen van, hanem egy domb közepén, amelyet jelenleg minden irányból rendkívül könnyen meg lehet közelíteni. Fel is teszik a kérdést, miért ide építették a Vezsenyiek a kúriájukat.Az építkezés helyszíne mellett ugyanakkor több indok is szól.

A Kinizsi-vár tornya a Baráti-puszta felőli hajdani Kenderföldek felől. A képen is látható, hogy a vár egy domb közepére épült.

Az első az, hogy a Vezsenyiek valószínűleg nem nagy és védhető erődöt, hanem inkább egy erődített kúriát kívántak építeni.

Az erődített udvarháznak gazdasági/stratégiai jelentősége is volt: a vártól egy nyíllövésnyi távolságra ágazott el a dalmát tengerpartra menő Zalapetend/Vigánt – Tapolca – Keszthely – Kanizsa, és az olasz tengerpartra vezető Pula – Sümeg – Vasvár – Muraszombat kereskedelmi útvonal, s az erődített épülettel a helyi uraság ellenőrizni is tudta az átmenő forgalmat.

A vár ugyanakkor nem volt teljesen védtelen a középkorban: északi oldalról szinte megközelíthetetlen volt, ugyanis a Vázsonyi-séd (Eger-patak) a mainál sokkal jelentősebb volt, s a mai Zichy-kastély és vár közötti (helyieknek: Új utca és Varga utca közötti)  részt szinte teljesen mocsárrá változtatta, így a vár megközelítése északról lehetetlen volt. Nem véletlen, hogy a várnak a nagyobb ablakai pont ezen irányba, a Kab-hegy felé néznek. A korabeli viszonyok között a Vezsenyiek nem számítottak tűzfegyverekkel való ostromra sem.

Nagyvázsony a harmadik katonai felmérésen. A képen látszik, hogy a piros karikával jelölt vár és környéke északról (a mai Zichy-kastély/Varga utca) a Vázsonyi-sédnek köszönhetően természetes védvonallal rendelkezett (Forrás: Mapire)

S az utolsó, rendkívül fontos indok „földhözragadtabb”: az erősség udvarán ugyanis bővizű forrás eredt. Míg itt alig kellett ásni a tiszta ivóvízért, addig a domb tetején akár 20-30 méter mély kutat kellett létesíteni a friss ivóvíz érdekében. Egy esetleges ostrom esetén ez a túlélésért – és felmentésért – küzdő seregnek nagy előnyt jelenthetett.

A fenti indokokból látható tehát, hogy a Vezsenyiek nem voltak megőrülve, amikor egy domb közepére kezdték el építeni udvarházukat, melyről nem tudhatták, hogy a jövőben a törökellenes végvári harcok egyik fontos erőssége lesz.

1907. március 19-e tragikus napja Vigántpetend, pontosabban egyik őse, Zalapetend történetének. A március idusát követő pénteken keletkezett tűzvész ugyanis a falu lakóházainak több mint negyedét elpusztította, s valószínűleg több mint száz főt tett földönfutóvá.

Vigántpetend madártávlatból

A jelen cikk levéltári kutatások alapján és az Arcanum adatbázisának felhasználásával készült.

Ha nem akarsz lemaradni a Kinizsi-sírkutatás fejleményeiről, vagy érdekel Nagyvázsony és a Bakony/Balaton-felvidék helytörténete, kövesd a Vázsonykő oldalát Facebookon is!

Vigántpetend, azaz Vigánt és Petend történetét végigkísérik a tűzesetek. A környéket már a törökök is felégették, de a „boldog békeévek” során is rendszeresen pusztítottak kisebb-nagyobb tűzvészek. Nem volt olyan évszázad, hogy nagyobb tüzek ne árnyékolták volna be Vigánt, Petend és Vigántpetend mindennapjait, elég itt az 1954-es tűzoltóbalesetre gondolni. Vigántpetend kortárs történelme sem úszta meg tüzek nélkül: előbb a mai teleház helyén lévő raktár égett le, majd 2011-ben a Vadalmafa vendéglő vált a lángok martalékává.

Vigánt és Petend 1858-ban. A tűzvész a Zalapetend falu központját pusztította.

A 19. és 20. században rendkívül gyakoriak voltak a tűzesetek a Bakony és Balaton-felvidék határán. A tűzvészek gyakorisága több, egymást kölcsönösen erősítő okra vezethető vissza. A népesség növekedésének köszönhetően egyre jobban egybeépültek a települések, s az egymáshoz közel eső házak teteje általában szalma vagy nádborítású volt, a zsindely vagy cseréptető ekkoriban még ritkának számított. A sűrűn beépült falvakban a lakók udvaraikban tárolták a gyúlékony téli faanyagot, takarmányt, s többnyire fából készült munkaeszközöket is, s ezek kis folyosóként segítették, hogy a lángok akkor is elérjék a szomszédos házat, ha a háztetőről a szél nem fújná át a parazsat. A kisebb falvakban – mint amilyen Zalapetend is volt – ekkoriban nem jött még létre a tűz megfékezését célzó hatékony infrastruktúra sem, így a lángokat is a helyieknek, szakértelem és megfelelő felszerelés hiányában kellett megfékezniük.

A Vigántpetend központjában álló fecskendő az önkéntes tűzoltóságnak állít emléket, amely szervezet legnagyobb tragédiájában négy fiatal tűzoltó hunyt el

Az egyik legjelentősebb tűzvész 1869 novembere körül pusztított a két, ekkorra már egybeépült községben. A pusztítás hatalmas volt Petenden és Vigánton: 24 lakóház semmisült meg, s 30 család vált koldussá. Ebben a korszakban a közeli Nagyvázsonyban is két nagy tűzvész pusztított, az 1857-es során 63 ház vált a lángok martalékává, míg az 1863-as nagy tűz a „várnegyedet” pusztította el szinte teljesen, megsemmisítve a Kinizsi-vár tetejét is. 1899 októberében pedig Pulán öt áldozatot követelt az esküvői mulatság után elindult tűzvihar.

Pár éves viszonylagos nyugalom után újabb nagy pusztítás érte a Dörögdi-medence keleti végeit. 1906. március 19-én a Csipszer György felesége a kemence előterében tüzet rakott, ám az ajtaját nyitva hagyta. A márciusi szél a zsarátnokot felrepítette, s óriási tűzvészt idézve elő. Az egykori Csipszer-ház lehetséges, hogy a mai önkormányzat szomszédságában lévő ház helyén állt, ezt bizonyítja az is, hogy a károsultak között feltűnik Petend község is. A tűz óriási pusztítást végzett. Hogy pontosan hogyan terjedt, ahhoz további kutatások szükségesek, az viszont megállapítható, hogy Kapolcs és a Vigánti-hegy felé egyaránt pusztított, s valószínűleg a mai "főteret", a Görbeút kocsma környékét is.

Vigántpetend központja a volt Görbeút kocsma előteréből. A tűz valószínűleg a kép bal oldalán lévő piros tetős ház (bolt és önkormányzat) feletti lakóházból indult el. A fotóért köszönet Stifter Péternek!

A végeredmény siralmas volt: 25 lakóház és 16 melléképület semmisült meg a petendi tűzvész során, ami azt jelenti, hogy a lakóházak nagyjából negyede vált a lángok martalékává. Zalapetenden 1890-ben 97, 1910-ben 90 lakóház volt. Hogy 1906-ban mennyi lehetett, nem tudni pontosan. A népesség ekkoriban erőteljesen csökkent, tehát a 100-at aligha haladhatta meg a lakóházak száma. Ebből az következik, hogy a falu több mint negyede válhatott a lángok martalékává. Zalapetenden egy házat ekkoriban átlagosan 5 fő lakott, a lakosságszám 1890-ben 539 fő, 1910-ben pedig 431 fő volt. Ez alapján 100-130 fő közé tehető a lakóhelyüket elvesztettek száma. A károk teljes összege 39.618 koronára rúgott, ez mai értéken durván átszámolva 250-300 millió forint körüli, azaz több száz milliós összeget jelentene.

A tűzvész egyik csodája, hogy az esetről szóló tudósítások nem említenek halottakat, s – az ekkoriban hanyagul vezetett – historia domus sem emlékezik meg halottakról.

Hajliliomozó lányok Vigántpetenden. A képen látható épületek elődeit valószínűleg elpusztította a tűzvész, amely feltehetően a kép jobb oldalán lévő önkormányzat feletti (képen nem látható) épületből indult el.

A tűzvész tehát elpusztította Zalapetend központját, a lakosság negyedét, több mint 100 főt koldusbotra juttatva. A petendiek azonban nem adták fel. A falu lakossága 1910-ben 431 fő volt, 1920-ban viszont 454 főre gyarapodott, mindezt a háborús pusztítás és tucatnyi hősi halott ellenére.

A falu képe is megváltozott: a központban álló szalma- és nádtetős házak helyét a bádog- és cseréptetős házak váltották fel, amelyekből még ma is látható pár a falu központban. Ezek a bádogtetős házak a mai napig néma tanúként hirdetik a hajdani Zalapetend egyik legnagyobb tragédiáját.

Peng Mátyás kocsmája, amely a falu központban lévő Görbe út kocsma elődje volt