Testhezálló online & offline szövegek

Szövegszabász

Szövegszabász

Az AI és a forgóajtó szédülete

2025. január 16. - Szövegszabász

Ahogy a 2000-es évek elején az okostelefonok megjelenése, úgy most az AI mindenen átgázoló elterjedése borítja fel a kommunikációnkat. És az még hagyján, hogy felforgatja, de egy sor megválaszolatlan jogi kérdést is felvet a Mesterséges Intelligencia alkalmazása. Erről beszélgettem, Hortobágyi Ágostonnal, az ELTE ÁJK JOTOKI Mesterséges Intelligencia és Technológiai Jogi Szak szakokleveles jogászával.

2022 decemberében robbant be a köztudatba az AI a chat GPT-vel (később pedig a Gemini). Nyilván, a mesterséges intelligencia fejlesztése évekkel korábban kezdődött, csak a munka 2022 végén ért el oda, hogy az AI tesztelését a tömegekre bízták  időt és dollármilliárdnyi forrást spórolva a fejlesztőnek. És ekkor kellett volna valahol a jogi környezettel is találkoznia…

Vagyis kimaradt egy lépés?

Itt egy kicsit jogászkodnunk kell, mivel alapesetben a legtöbb innováció európai szinten nehezen szabályozható. Méghozzá azért, mert kétféle, markáns jogi gondolkodás van jelen a világban. Az európai, a római jogot veszi alapul, az amerikai típusú jogalkotás pedig a precedensre épül.

Az európai úgynevezett korlátozó jog, amiben a jogalkotó igyekszik minden helyzetet előre modellezni és leszabályozni. A római jog és ebből következően a mi joggyakorlatunk is mindig a felelősből indul ki. Ha európai gondolkodással próbálunk meg innoválni (valami újat létrehozni, és eljutni oda, ahol a komfortzóna véget ér), abban a pillanatban jönnek a jogászok, akik elmondják, hogy ezt jogilag miért nem lehet megtenni. Az európai és benne a magyar jogrend  fogalmazzunk úgy, nem annyira innováció-barát.

Ezzel szemben az amerikai jogrend alapja a precedens jog, ami szerint mindaddig teheted, amit szeretnél, amíg azzal nem ártasz másoknak. Ha viszont perre kerül a sor, akkor visszakeresnek addig, amíg hasonló ügyet nem találnak és az ott alkalmazott jogszabályokat vagy döntéseket érvényesítik a kérdéses esetben. Ha pedig nem volt még precedens, akkor most biztosan létre fog jönni egy olyan döntés, mely a későbbi, hasonló eseteknek fog alapot szolgáltatni. 

A jog empirikus tudomány, tehát a már megtörtént eseteket veszi alapul, vagy azokból kiindulva próbál valamilyen következtetést levonni. Az AI pedig miközben mi most beszélgetünk már emberi aggyal felfoghatatlan mennyiségű ismeretet sajátított el, tanult. Hogyan tudja a statikus jog követni ezt a fejlődést?

A jogrendszer minden esetben jogkövető magatartást vár el az állampolgároktól. Azaz, a kereteket a törvények, szabályok adják.

És épp ez a baj az AI-jal, aminek nem ismerjük a határait. Olyan, mint egy amőba, aminek nincs határozott kiterjedése és ráadásul másodpercenként változik, így lehetetlen keretek közé szorítani.

 
Ez a képlékenység kontra európai szabályozottság az oka, hogy az innovátorok a jogba ütközve inkább a tengerentúlon próbálnak szerencsét. Érteni vélem a jogászok abbéli szándékát, hogy ezt a megfoghatatlan dolgot igyekeznek megfoghatóvá tenni, de ezzel az innovációt éppen azon jellemzőitől fosztják meg, amitől újdonságként, különlegességként hat.

Ezek szerint az AI-t a jog jelenleg nem tudja kezelni? 

Természetesen létezik valamiféle válasz a kérdésre, az unió az AI ACT-tal megalkotta a mesterséges intelligenciára kialakított jogszabályi környezetét. Ezt az uniós normát aztán az egyes tagállamok beemelik a saját jogszabályi környezetükbe.
Az AI ACT előírja, hogy a mesterséges intelligencia alapú ökoszisztémákat veszélyességük alapján három kategóriába (alacsony, közepes és magas kockázatú) szolgáltatásként kell kezelni. A csavar ott van a történetben, hogy mely kategóriába soroljuk az adott szolgáltatást, azt maga a szolgáltató határozza meg.

Itt mit értünk veszélyesség alatt?

A személyes adatokhoz való hozzáférés mindenképpen kockázati tényező, de az is ide tartozik, hogy milyen tudásanyaggal tanítjuk az AI-t. Ezen felül pedig az is fontos kérdés, hogy mely területeken hagyjuk önállóan dönteni, vagy hol szükséges még emberi döntést tenni az AI által előkészített folyamatok végére.
És a fenti logikából következik az is, hogy innentől kezdve nem igazán akad majd senki, aki önálló AI algoritmus fejlesztésébe fog, hanem azt a piacon lévő nagy multiktól vásárolja majd meg. Így nem az ő dolga lesz az adott algoritmust kategorizálni, nem neki kell érte felelősséget vállalni. Azaz a techóriásokon kívül az összes többi szereplő csupán felhasználó lesz.

Mindez azért van így, mert jogilag nehéz (ha nem lehetetlen) meghatározni a mesterséges intelligenciát?

Nem algoritmust gyártani nehéz, hanem azt kompatibilissé tenni a joggal! Én missziómnak tekintem, hogy egy asztalhoz ültessem az informatikusokat és a jogászokat, hogy megszülethessen egy olyan szoftver, ami megfelel a jogszabályoknak is. Meglehetősen Don Quijote-i kihívás ez, mert az informatikusok félnek a jogászoktól, a jogászok meg elvesznek a forráskódok világában. Most a helyzetet tovább bonyolította az ember által előáll

ított algoritmus, amit nekünk kell információval megtölteni. A leglényegesebb pont pedig az, hogy olyan adatokkal kell felokosítani, amelyekkel a végeredmény mind jogilag mind technikailag használható lesz.

Hogy a mesterséges intelligencia mennyire beette magát a köztudatba, azt az is jól mutatja, hogy már “köznevesült” az elnev ezés és megjelent az “AI-jozik” kifejezés. Nyilvánvalóan ez a szakmámat is érinti. Megfelelő promtolással akár Hortobágyi Ágostont rossz színben feltüntető tartalmakat is elő tudok állítani néhány másodperc alatt. Ha ennek büntetőjogi következményei lesznek, ki a felelős? Az algoritmus vagy én?

Egyértelműen az, aki a feladattal megbízta a mesterséges intelligenciát! És ha ezek a rám nézve negatív tartalmak kikerülnének, természetesen azonnal perelnék. Na de kit? Jelenleg sajnos azt nem tudjuk bebizonyítani, hogy ki kérte meg az AI-t, hogy írjon rosszat rólam! Ezért most ezek a számonkérések elmaradnak! Erről még beszélünk a későbbiekben, hogy a digitális tér személyazonosságának hiánya mekkora károkat okoz és milyen veszélyeket hordoz magában. 

De hadd magyarázzam el miben élünk most! A világunk olyan, mint egy épület, amiben az egyik szoba a digitális tér, a másik pedig a fizikai. Köztük pedig egy szállodai forgóajtó van, az AI. 

A mesterséges intelligencia Janus-arcúsága abból fakad, hogy a fizikai térben keletkezett adatokkal, információkkal tanítjuk az online platformon létező robotunkat, mégis a digitális világ kihívásaira nyújt megoldást a végső soron a való életből merített válaszokkal.

 
Az előző példa paradoxonnál maradva, jelenleg a forgóajtóban állunk, mivel egyszerre vagyunk jelen mindkét térfélen. Amíg például most online beszélgetünk, a fizikai valóságban az irodámban ülök és ha hozzám szólnak a kollégáim, akkor természetesen “élőben” válaszolok nekik.

Mi ezzel a probléma?

A digitális tér jelenlegi legnagyobb hiányossága, hogy nincs mindenkire, általánosan kiterjedő személyazonosságunk. A fizikai térben bevett dolog, hogy legtöbbször papíralapú okmánnyal kell igazolnunk magunkat. Az online térben nincs ilyen, mint ahogy nincs egységes jogszabályi háttér sem az identifikációra. És persze, nincs egységes képzés sem. És megint csak oda jutottunk, hogy nem tudjuk: a betáplált adatok honnan, kitől származnak.

Érdekes, mert az EU az élelmiszer előállítás során már régóta megköveteli a teljes nyomkövetést…

Az AI-nál nem tudjuk visszafejteni az adatokat az egyes személyig. Oktatjuk az AI-t, ami valamilyen következtetésre jut, de hogy mire, és hogy egyáltalán milyen alapokra hivatkozva hozza meg a döntését, azt már nem tudjuk leellenőrizni.

Meglehetősen ijesztőnek hangzik ez így. Ebben a digitális apokalipszisben hogyan lehet rendet tenni?

Megszületett a DSA, a nagy techcégeket, social media platformokat szabályozó törvény. Ez kimondja, hogy a náluk megjelenő tartalmakért ők, azaz a platformokat üzemeltető multik a felelősök. Így fordulhatott elő, hogy 2024-ben az X (leánykori nevén Twitter) több milliárd forintnyi büntetést kapott azért, mert ezen a felületen terjedtek leginkább az ukrajnai háborúval kapcsolatos dezinformációk.

Mivel jószerével bárki, bármit feltehet az online platformokra, ezért az egyetlen felelősségre vonható szereplőt, a platform üzemeltetőjét számoltatják el. Vagyis tőlük várják el, hogy a fals információkat házon belül kiszűrjék. (Ennek némileg ellentmond az a tény, miszerint napokban jelentette be Mark Zuckerberg, hogy a tényellenőrzés korábbi formája megszűnik a Meta univerzumban.)

Ha a social media platformokra bízzák, hogy saját hatáskörben szorítsák ki a gyűlöletbeszédet és a visszaéléseket, akkor tartok tőle még nagyobb káoszra számíthatunk. Mi a megoldás?

Ezért vagyok a DÁP (Digitális Állampolgárság) híve, mert az online térben megteremtené az állam által biztosított személyazonosítás lehetőségét. Az okmányszintű azonosítást már megszoktuk,

itt az ideje, hogy megbarátkozzunk a digitális ID-vel is. Ha csak ennek birtokában gyárthatunk és publikálhatunk online tartalmakat, megszüntethető lesz a mostani anomália.

 
Jelenleg az a képtelen helyzet áll fenn, hogy a fizikai térben ismert jogszabályok alapján döntenek a digitális térben elkövetett hibákról, visszaélésekről. A probléma gyökere pedig az: a jog nem akarja elengedni azt a logikát, hogy akár az egyik szobában, akár a másikban, akár a forgóajtóban állunk, mindig kell egy azonosítható személy, akinek vállalnia kell a felelősséget a történtekért.

A nyári mikulás hírértéke

  • Egy szezonális eseménynek időhöz kötöttsége okán korlátozott a hírértéke
  • A formálisabb események időben történő közlése a cég elemi érdeke
  • Bizonyos esetekben már a pár napos hír is “viseltesnek” tűnik, de a néhány hetes/hónapos már egészen biztosan
  • A túl hosszas hallgatás kételyt ébreszthet
  • A perekről bűncselekményekről, a történelmi eseményekhez kapcsolódó, valamint a klíma és gazdasági válságot érintő híreken kevésbé fog az idő

Jelen cikkem megírása előtt napra pontosan egy hónapja járt itt a Mikulás. Belátom, innen nézve a téma nem éppen harmatos, ám mivel ma a hírek frissességével és az ezzel szorosan összefüggő hírértékkel tervezek foglalkozni, a célnak ez a határidőn túli Télapózás teljesen megfelel.

Azt mindenki tudja, hogy a Mikulás eljövetele a szezonális események legszezonálisabbja, egyetlen estére/éjszakára korlátozódik. A munkatársaik szociális jólétére is odafigyelő vállalatok ilyenkor ajándékozzák meg a céges nagycsaládhoz tartozó gyerekeket, hogy aztán másnap vagy legkésőbb harmadnap fotóval illusztrált bejegyzés formájában számoljanak be a hogy hogy nem, magyarul beszélő Joulupukki látogatásáról.

Bár nem az ezen eseményekről készült beszámolók a szövegírói kreativitás csimborasszói, érzelmi töltetük alapján a szóban forgó posztok mindenképpen nagy sikerre számíthatnak. Persze csak akkor, ha kellő időben aggatják fel őket a világhálóra!

Megkésett Télapó

A közelmúltban ugyanis egy ilyen esemény frissen közzétett online leporellójába botlottam az egyik platformon. Mire “adásba került” a tudósítás, az est sztárfellépője már rég hazavezette szánját, megetette a rénszarvasokat, lezuhanyozott és felépített egy újabb faházat Lappföldön.

Nyilván a példában szereplő szervezetnek nem volt embere/ ideje a rengeteg képet és a hozzájuk tartozó pár soros szösszenetet posztolni. Pedig az employer branding és PR szempontokat szem előtt tartva  nagyon helyesen  fontosnak ítélték meg az esemény közhírré tételét. Csakhogy mire az anyag teljes terjedelmében megjelent a social mediában, a hírt vastag nemespenész fedte. Arról meg tudjuk, hogy csak a méregdrága sajtoknak és a téliszaláminak áll jól.

Az aktualitásától megfosztott információ így aztán csak a vállalat hardcore követőinek jelent újdonságot, mindenki más továbbgörget rajta. Mit tehet ilyen esetben egy vállalkozás?

  1. Egyetlen jól sikerült fotóval és egy maximum ötmondatos leírással néhány órán belül tájékoztatja a nagyérdeműt a történésekről. Ez nem igényel több időt (fotószerkesztéssel, szövegírással együtt) egy fél óránál. A mellékelt szövegben ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a fényképes beszámoló további részével hamarosan jelentkezünk. Ebben az esetben a hamarosan maximum egy-két napot jelent.
  2. Ha erre nincs kapacitás, a hírérték megőrzése érdekében célszerű külsős szakembert bevonni.

Hírérték és terjedési sebesség kéz a kézben

Legjobb tudomásom szerint sem a Mikulás, sem a gyerekek nem emeltek kifogást a hír késedelmes publikációja miatt. De akadnak másféle protokolláris események, ahol azért az információ tervezett avulása ennél nagyobb port kavarhat. Egy vállalat alapkőletétele legfeljebb néhány napig ad beszédtémát az érintett városban/régióban és persze a sajtóban. Az ünnepélyes ceremóniáról szóló beszámoló hírértéke és érdekessége pedig az azóta eltelt idővel fordítottan arányos.

Azaz, annál sikeresebben leszünk képesek szervezetünkre irányítani a figyelmet, minél gyorsabban (és persze, minél érdekfeszítőbben) publikáljuk az eseményről szóló tudósítást.

Extrém esetben a túlzott késlekedés nevetség tárgyává teheti a hír forrását, rosszabb esetben (igen, létezik annál is nagyobb blamázs, mintha kiröhögnek!) joggal feltételezhetjük, hogy okkal nincs hír az eseményről. Emlékezzünk csak a csernobili katasztrófa utáni nagy sajtócsendre…  de ez nyilván már messzire, a krízis kommunikáció területére vezet.

Nosztalgia vagy PR?

“Praxisomban” előfordult már olyan eset, ahol egy hónapokkal korábbi, azóta szolidan megpimpósodott miniszteri kitüntetés megzenésítésével kapcsolatban kerestek meg. A megbízó azt remélte: a jól megírt anyag felkelti majd a sajtó és a reménybeli ügyfelek figyelmét. Csak sajnos az ominózus kitüntetés csillogása és hírértéke addigra már erősen megfakult. Nem tehettem mást, lebeszéltem az ügyfelet a projektről. 

Golyó- és időtálló témák

Persze, egy információ élettartamát, terjedési sebességét az időfaktoron kívül számos tényező befolyásolja. Így például

a nagyhorderejű, az igazságszolgáltatással összefüggő ügyeken, a történelmi évfordulókhoz kapcsolódó eseményeken illetve az új és új megközelítésben tálalt, de végeredményben mégis csak régóta porondon lévő témákon (környezetvédelem, klímakatasztrófa, gazdasági válság) kevésbé fog az idő.

 

Minőségét megőrzi…

Az sem mindegy, hogy a világháló mely platformján tesszük közzé az adott tartalmat.

A felmérések szerint a legnagyobb pörgést a TikTok algoritmusa diktálja, az ide feltett információknak van a legrövidebb szavatossági ideje (alig néhány óra), ennél valamivel barátibb tempót diktál az Instagram és a Facebook, de a történelemkönyvekre itt sem fogékonyak a látogatók.

A platformok mögé behúzott algoritmusok egyébként is jellemzően a “friss húst” részesítik előnyben, azaz a legújabb, a trendekhez leginkább igazodó, az adott médium követői számára valódi hírértékkel bíró tartalmakat részesítik előnyben. 

Egy banánevés margójára

Banán

És a végére nézzünk egy 10/10-es ellenpéldát is! Néhány évvel ezelőtt tornádószerűen söpört végig a sajtón Maurizio Cattelan kortárs művész, pontosabban az ő műalkotásának esete. Mint ismeretes, a formabontó installáció lényegében egy szigetelőszalaggal falra ragasztott banánból állt. Az egyébként 120 ezer dollárra árazott műalkotást viszont egy másik kortárs művész nemes egyszerűséggel megette. Az IKEA marketing gépezete ebben a pillanatban lendült működésbe és kiváló részidővel pazar saját reklámot csinált a dologból. Ezt. →

A fentiek tükrében talán abban megegyezhetünk, hogy mondjuk három héttel a szóban forgó “botrányos banánevés” után már korántsem durrant volna ekkorát a svédek ötlete. 

Nincs kapacitásod/időd a cikkeidet, beszédeidet, posztjaidat, katalógus szövegeidet, blogjaidat megírni? Tudod, csak egy telefonhívásra vagyunk tőled! 

 

Boldogok a sajtkészítők meg a szövegírók

  • A sajtkészítés és a szövegírás időigényes folyamat
  • Lehet blogot íratni a mesterséges intelligenciával, de ne várjunk tőle egyediséget!
  • Az interjú alanya és állítmánya adja a beszélgetés savát-borsát
  • A blogírás több, néhány ezer karakter begépelésénél 

Nagy sajtimádóként felkaptam a fejem, amikor a minap a közösségi médiában elém senderült egy pár perc alatt elkészíthető sajt receptje. A poszt alatt csakhamar gyülekezni kezdtek a kommentek, mondván ezt a nyúlós izét sajtnak nevezni csak tetemes mennyiségű tömény szesz elfogyasztása után lenne szabad. Aztán csaknem ezzel egy időben belefutok egy hirdetésbe és látom, hogy szövegíróként mindent rosszul csináltam eddig, mivel 10 perc is bőven elég arra, hogy blogot írjak.

Ha pedig már a címben a Brian életéből vett idézetet szerepeltettem, nézzük, mi a helyzet a sajtkészítéssel és a nyomában járó boldogsággal? Nos, a helyzet az, hogy még a rövid érlelésű sajtoknak is kell néhány nap, a közepes érlelésűekhez akár 365 napnyi türelem szükséges, a hosszú érlelésűeknél  mondjuk egy parmezánnál  viszont előfordul, hogy több évig is eltarthat a folyamat. Így nyilván akkor boldogok a sajtkészítők, ha a hosszú ideig tartó munkájuk eredménye megtérül.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szövegíróként nem értek a sajtgyártáshoz, és nem is kóstoltam a példában említett rapid házi sajtot, de egyelőre erős fenntartásaim vannak vele szemben.

Blogok mesterséges aggyal?

blogírást viszont már jó ideje gyakorlom, így erről megalapozottabb véleményem van.
Nyilván lehet 10 perc alatt is blogot írni  mondjuk 4-5 ezer karakter terjedelemben. A napjainkban fetisizált AI-nak ugyanis elég betáplálni a kulcsszót, a mondanivaló tervezett kifutását, a stílust, a hangvételt és néhány másodpercen belül már köpi is a végeredményt.

Szövegírás cégre szabott, egyedi karakterjegyekkel

Ezzel szemben egy szövegíró által, saját kútfőből megírt blogbejegyzés jóval pepecsebb munka. A téma, a célok és a kulcsszó meghatározása, a hangnem (az ügyféllel eltöltött hosszabb idő után ez már megy automatikusan) nyilván itt is alapnak tekintendő.

Ezt a “karácsonyfát” – csak hogy stílusos legyek, így az ünnepek előtt – öltöztetjük fel a csak a partnerre jellemző példákkal, szófordulatokkal, párhuzamokkal, egyéni megközelítéssel, humorral, az olvasást elősegítő közcímekkel, szórakoztató részletekkel.

Mert ne feledjük: írásunkkal nem kizárólag informálni, edukálni akarunk, hanem  hogy az első bekezdés unalma után ne kelljen saját halottunknak tekinteni az olvasót  bizony szórakoztatni is.  

Az interjú nem futószalag munka!

Mindez hatványozottan igaz abban az esetben, ha egy interjú képezi a blog alapját. Itt ugyanis a szövegírónak az a dolga, hogy a lehető legjobban modellezze egy valódi beszélgetés tartalmát és hangulatát.

Írásából sütnie kell az interjúalany személyiségének, hozzáértésének, véleményének, s úgy általában a lényének.

És persze, az sem hátrány, ha van “állítmány” is, azaz a kérdések izgalmasak, továbblendítik, új színekkel, mélységekkel gazdagítják a diskurzust. Ha ezek közül bármelyik is hiányzik, nem interjút, nem blogot, hanem csak egy sorozatgyártású kérdezz-feleleket hegesztünk.

Van képed hozzá? 

És akkor még  amennyiben nem kizárólag a szövegírás, hanem a tartalom publikálása is szempont –, ott van a szöveghez illő kép kiválasztásának, méretre vágásának kérdése. Mert van abban a közhelyben valami igazság, hogy egy kép többet mond ezer szónál. Kiváltképp a social mediában. Ott ugyanis a fotó lesz az, ami lelassítja az olvasó hírfolyamot görgető ujját.

Ha a kép megragadja emberünk figyelmét, ha kérdéseket ébreszt benne (Mi a fene akar ez lenni?), akkor nyert ügyünk van,

ellenben amennyiben tucat illusztrációval, homályos vagy semmitmondó képpel operálunk, a szövegünk lehet bármilyen parádés, ne számítsunk átütő sikerre!

AI placebo vagy…

A fentiekből talán kitűnik, hogy az egész szövegírói procedúra egy szűk fertályóránál jócskán több időt vesz igénybe. Persze, csak akkor, ha többre vágyunk egy kb. 10 mp alatt előállított “dobozos” szövegnél. Amennyiben viszont a “gyorsan, olcsót, jót” hármasából az első kettőt kiválasztva a célnak a mesterséges intelligenciával generált blog is megfelel, nem hagy nyugodni a kérdés, hogy akkor mi a fenét csináljunk a fennmaradó bő 9 és fél percben? 

 

Nyitóképünk: a Brian élete című filmből való

Operatőr: Peter Biziou

Jótékonyság (CSR) PR szemüveggel

  • Elkötelezettség nélkül a CSR csak reklám
  • Lehet egész évben karácsony!
  • Ne használjuk reklámfelületként a támogatottakat!
  • Több cég összefogásával növelhetjük a támogatás hatékonyságát

Mire jelen blogbejegyzésem megjelenik, már nyakig benne leszünk a céges év végi hajrában. Teljesítmény számok, évértékelés, marketing és PR tervek teljesülése, mutatók, karácsonyi céges partyk és egyéb szórakoztató elemek színesítik ilyentájt a vállalatok életét. A felfokozott tempóban pedig helyet követel magának a rendszerint decemberre élesített CSR (Corporate social responsibility) jótékonykodás is, amiről a Tégy jót és beszélj róla! PR alapvetés szerint kommunikálni is illik. Csak az nem mindegy, hogyan.

Amikor egy gazdasági társaság kellőképpen megerősödik és stabilizálja piaci pozícióját, jó esetben eljut a vállalkozói lét Maslow piramisának csúcsára. Arra a magaslatra, ahol már nem csak a haszonszerzés a fő mozgatórugó, hanem legalább ilyen lényeges a társadalmi felelősségvállalás, az akármilyen okból kiszolgáltatottak megsegítése, a nagy közösbe való visszaosztás lehetősége is. 

Szakemberrel vagy szakemberrel!

Örvendetes, hogy egyre több vállalkozás érez késztetést arra, hogy erejéhez mérten kivegye részét a rászorulók támogatásából. Kiváltképp ilyenkor, az ünnephez közeledvén. Ám, a dicső szándék ellenére itt könnyen rácsúszhatunk a PR bakikra.

A nagyvállalatok PR-osai hivatalból értenek ahhoz, hogyan kell a vállalat CSR tevékenységét profi módon kommunikálni. Azon cégeknek viszont, ahol nincs erre külön szakember vagy stáb, azoknak nem biztos, hogy szerencsés saját kézbe venni a dolgot, talán hasznosabb legalább ilyenkor segítséget kérni. Például itt.

Nézzük, hogyan lesz 10/10-es a CSR kommunikáció?!

A recept legfontosabb hozzávalója a hitelesség, azaz cégünknek, vállalatunknak valóban teljes mellszélességgel a támogatott ügy mellé kell állnia, hinni kell benne. Különben az egész adományozás nem lesz egyéb egy jól sikerült, flitteres reklámfogásnál. 

Ne korlátozzuk csak karácsonyra az emberséget

Ez elkerülhető, ha nem korlátozzuk CSR tevékenységünket a karácsony környékére, hanem év közben többször is szervezünk hasonló, akár kisebb léptékű akciókat. Értelemszerűen ezekről érdemes minden platformon hírt adni. Így nem érheti vád a céget, hogy csak muszájból alakítja most a karácsonyi angyalt.

Legalább ilyen lényeges, hogy akkor lesz igazán önazonos a CSR tevékenységünk, ha az valamilyen módon köthető a vállalat tevékenységéhez, hitvallásához.

 
Az ettől markánsan elütő vagy egyenesen a központi irányzattal egyenesen szembemenő területek támogatására legjobb esetben is minimum felvont szemöldök a válasz, csak hogy a lehető legfinomabban fogalmazzak.

A CSR nem önnön megdicsőülésünkről szól

Persze, a kommunikáció hogyanja sem mindegy! Régóta vita tárgyát képezi, hogy a “Tégy jót és beszélj róla!”  elv vajon valóban a legmegfelelőbb megközelítése-e ebben az esetben. Néhány kritikus szerint a túlzásba vitt önfényezés, a jótétlelkűségünk hangsúlyozása visszaüthet. Ahelyett, hogy a szóban forgó vállalat szociális érzékenységét mutatná meg, épp ellenkezőleg: hiteltelenné teszi a céget.

A jótékonyság különösen érzékeny téma, hiszen itt nemcsak a segítő, de rendszerint a megsegítettek és az ő történetük is óhatatlanul terítékre kerül.

Ha nem kellő tapintattal közelítünk a kérdéshez, reklámfelületként használhatjuk a segítségre várók helyzetét.

 
Az ilyen sáros gumicsizmás PR kommunikáció első sorban a vállalat érdekeiről szól, és nem az általuk statiszta szerepbe kényszerített támogatottakról. Nem szabad elfeledkezni most sem a személyiségi jogokról és a támogatottak megtépázott önbecsüléséről – akármennyi nulla is szerepel a nekik ajándékozott csekken…

A lényeg a változás, a kezdet és a persze az ÜGY!

Inkább a változásra, a folyamatot megindító kezdő lökésre és az elért eredményekre hegyezzük ki mondanivalónkat. Meg persze arra, hogy mi tette fogékonnyá a cégvezetőt az adott problémára. Az is hálás kommunikációs téma lehet, hogy hogyan sikerült a szóban forgó vállalatvezetőnek a kezdeményezés mellé állítani a munkatársait. Sokszor mondtam már, de nem győzöm elégszer hangsúlyozni: a személyes történetek, esetünkben az üggyel való találkozás olyan meggyőző erőt képviselhet, amivel könnyedén másokat is a kezdeményezés mellé állíthatunk.

A CSR-t profi módon művelő nagyvállalatok gyakran meginterjúvolják dolgozóikat, akik elmesélik, hogyan élték meg a kiszolgáltatott helyzetűek megsegítését.

A rendszerint igen nagy emocionális töltettel rendelkező, őszinte videók/podcastok/szövegek egyrészt hitelesítik a történteket, másrészt kedvet csinálnak ahhoz, hogy mások is csatlakozzanak a nemes kezdeményezéshez.

 
Mintegy mellékesen pedig a megszólaló munkavállalókat megerősíti hitükben, hogy a vállalat számára fontos a véleményük, elkötelezettségük szerencsés módon találkozik a munkaadójukéval.

Adott körülmények között maguk a megsegítettek is vállalkozhatnak egy beszélgetésre, amelyben a megváltozott életükről eshet szó. Ebben az esetben az interjú készítőjének a felelőssége, hogy ne az XY vállalat mennybemeneteléről szóljon a történet, hanem arról, hogy egy kis segítséggel és odafigyeléssel közösen elindíthatunk valami nagyon jót. 

Többen többet segíthetünk

És ha már fentebb a “másokat” említettem… Jóval nagyobb hatásfokot érhetünk el munkánkkal akkor, ha nem magányos farkasként, hanem más – akár a miénktől eltérő profilú – vállalkozásokkal közösen kezdünk CSR tevékenységbe.

  • Például egy szépségszalon, egy szociális segítőszolgálat és egy HR cég remek együttműködésével megvalósítható, hogy a hajléktalanok vagy a hátrányos helyzetű férfiak/nők ismét a munkaerőpiac hasznos tagjaivá válhassanak, de legalábbis megfelelő módon (külsőleg, belsőleg felkészülten) jelenhessenek meg egy állásinterjún. 
  • Ugyanígy egy bank, egy építőipari vállalat és egy tervező iroda kooperációjával az adott térségben élő legrászorultabbak otthonhoz juttatása valósulhat meg.
  • De egy középiskola/egyetem is karitatív együttműködésre léphet egy állateledel kereskedelmi vállalkozással, aminek nyertese természetesen egy kiválasztott állatmenhely lehet. Ebben az esetben a diákok a menhelyen lévő állatok gondozásában vehetnek részt, de akár iskolai gyűjtéssel a szükséges takarókkal, felszerelésekkel is hozzájárulhatnak a menhely működéséhez, míg a kereskedő értelemszerűen a gazdátlan állatok élelmezését támogathatja.

A végén mindenki jól jár

A CSR célú összefogásból mindenki profitál, hiszen a támogatásban résztvevők felületeiken nemcsak saját tevékenységüket, de a kooperációban részt vevő többi vállalatot és azok munkáját is megemlítik. És persze, az ügyben érintett másik oldal szintén jól jár, hiszen rá is jócskán vetül a reflektorfényből.

Charles Dickens az általa gyakran megénekelt jótékonysággal kapcsolatban ezt írja: Tégy minden jót, amire képes vagy, és tedd olyan csendben, ahogyan csak lehetséges! 

Azt viszont már gyakorló szakemberként én teszem hozzá, hogy amikor jót teszünk, azt ha nem is csendben, de mindenképpen hitelesen és őszintén tegyük.

A márkám én vagyok! – A személyes brandépítésről néhány szóban

  • Nem elég a vállalkozói tevékenységet kitalálni, márkaüzenet is kell!
  • Személyes márkatörténetet az archoz
  • Állj szóba a közönséggel, folyamatos tartalom szükséges
  • A jó PR tanácsadó egy két lábon járó SWOT-analizátor

XIV. Lajosnak nemigen volt szüksége személyes brandépítésre, legalábbis erre következtethetünk a neki tulajdonított Az állam én vagyok! (L’État, c’est moi!) de azóta már bizonyítottan általa soha nem mondott kijelentésből. A vállalkozói lét Don Quijote-i (az egyéni vállalkozók) viszont nem rendelkeznek (szerencsére) ekkora önbizalommal és pláne a Napkirályhoz hasonló ismertséggel. A márkaépítés hálás, ám nehéz feladata esetükben kihagyhatatlan, de vajon ebben az egyszemélyes keresztes hadjáratban van-e létjogosultsága egy PR-tanácsadónak?

Ha a cégóriások nagy erőt és nem mellesleg milliókat fektetnek abba, hogy a versenytársaikhoz képest definiálják magukat, akkor az egyéni vállalkozóknak szinte kötelező a megkülönböztető jelzés használata. És itt jön a képbe egy tapasztalt szakember, aki a pálya elején az indulás kommunikációs göröngyein átsegíti a vállalkozót.

Egyszemélyes társasjáték

Például úgy, hogy a megbízóval közösen megfogalmazza a márka üzenetét. Az ugyanis, hogy “szeretek lakberendezni!”ebben a társasjátékban nem ér pontot. Az viszont igen, ha megtaláljuk azokat az árnyalatnyi különbségeket, amelyekkel a közönség számára beazonosíthatóvá, szerethetővé válik az egyszemélyes márka.

Minden vállalkozás mögött személyes történetek, szakmai hepehupák, ötletek húzódnak.

Sokszor ezekkel az egyébként remekül elmesélhető storykkal bánnak a legmostohábban a vállalkozók, hiszen saját történeteink rendszerint nekünk nem jelentenek újdonságot és nem is sejtjük, mekkora PR potenciál rejlik bennük.

A profi scriptor a beszélgetések során előbányássza a múltból az elfeledett történeteket, amelyek a fogyasztók/ügyfelek márkához való kötődését alapozzák meg. Egy jól eltalált személyes márkastory ugyanis nagyot lendíthet egy induló vállalkozás ismertté és megjegyezhetővé tételén.  

Személyes brandépítés folyamatos márka kommunikációval

Pályakezdő vállalkozóként az üzlet kiépítése és megszilárdítása teszi ki a napok jó részét. Tapasztalatom szerint ebben a nagy igyekezetben gyakran viszont épp a láthatóságot biztosító tartalomgyártás sikkad el. Az már átszűrődött az agyakba, hogy egy weboldal mindenképp szükséges, de hogy az évekig érintetlenül hagyott online tacepao ténylegesen mennyit is tesz a sikerhez, arról általában nem szól a fáma. 

Tipikus helyzet, hogy a szépreményű vállalkozó nagy elánnal beleáll a blog- és poszt írásba, de csak azért, hogy néhány bejegyzéssel később hamvába haljon az ügy.

Pedig ha időről időre nem frissül új tartalmakkal a weboldal, azt nem csak a potenciális vásárlók/ügyfelek veszik észre, hanem (még a látogatóknál is jóval hamarabb) a Google is. 

A megfelelő szakember ebben az esetben is aranyat ér, hiszen nemcsak a vállalkozás stílusához illeszkedő webszövegek megírását vállalja, de a személyes brand építése érdekében biztosítja a közösségi médiában való jelenlétet, sőt – ha a helyzet úgy kívánja – a sajtómegjelenésekre is felkészít. 

Életem könyve

Ritka eset, de azért mégsem példa nélküli, hogy főhősünk egy saját könyvvel szeretne előrukkolni a piacon.

Amennyiben nem érez magában elég késztetést ahhoz, hogy mondanivalóját papírra vesse, egy szellemíró (olyan személy, aki nem saját, hanem a megrendelő nevében írja meg a könyvet) bevonása jelenthet számára megoldást. 

A felkért szakember a “szerző” stílusában, az ő történeteire támaszkodva, de a hallottakat a céloknak megfelelően némileg átalakítva, olvasóbarát formában írja meg a memoárt.

Arccal az ismertség felé!

Ugyan nem minden esetben létszükséglet, de nem érdemes elfeledkezni a szakmai fórumokon való felszólalásokról, prezentációkról sem. Különösen akkor, ha vállalkozóként az ismertség, a szakértői státusz megerősítése a célunk, egy jól sikerült beszédben rejlő ziccert egyszerűen tilos kihagyni! A profi szakember a te hangodon, a te stílusodban, veled együttműködve olyan szöveget/prezentációt készít neked, ami atombiztosan hozza a fenti elvárásokat.

Erősségek, gyengeségek és üdítő másféleség

Bónusz. Itt, írásom vége felé még egy érv a profi tartalomgyártó/PR-os mellett. Az ilyen szakember két lábon járó SWOT-analizátorként azzal teszi a legnagyobb szolgálatot megbízójának, hogy objektíven megmutatja annak erősségeit, hiányosságait. Az meg már csak ráadás, hogy az ilyen szakember gyárilag kreatív, azaz nála szériafelszerelésnek számítanak a friss ötletek, és nem jelent kihívást neki a személyes branded újszerű tálalása. 

Még csak most izzítod a motorokat? A kezdő lépésekhez jól jönne a segítségünk? 

Értem, szóval akkor mikor beszélünk?

Magad uram!? – a DIY szövegírásról pro és kontra

Az ősz a meleg pulcsik és a szakmai konferenciákon való felszólalás révén gyakran a meleg helyzetek időszaka. És persze, ahogy hűlnek a napok, egyre többen kezdenek el azon gondolkodni, hogyan lehetne az új évben lendületet, nagyobb láthatóságot adni a cégüknek. A nagyívű elgondolást tett követi, megkeresik a magamfajta szövegszabászt, hogy a diskurzus végén mindketten értékes tapasztalatokkal gazdagodjunk. Igaz, nem mindig olyanokkal, amikre számítottunk. 

Sok esetben azt kell, hogy mondjam, a reménybeli megrendelőnek igaza van, amikor úgy dönt, inkább maga (vagy egy kijelölt kolléga, netán a mesterséges intelligencia) írja meg a cikket, előadása szövegét egy profi szövegíró helyett. Most 6 pontban összegyűjtöttem ezeket a helyzeteket. 

Egy szakmai évkönyvben, periodikában esetleg egy komolyabb konferencián kapsz lehetőséget a megjelenésre. Vitán felül áll, hogy ez remek alkalom a szakértői mivoltunk megcsillogtatására, helyet követelve magunknak a többi piaci résztvevő mellett az asztalnál.

Sk módszerek

1. Amennyiben biztosak vagyunk benne, hogy a témát mi ismerjük mélységeiben a legjobban (és azt megfelelően képesek is vagyunk tálalni a szakavatott olvasótábornak és hallgatóságnak), úgy tényleg nincs szükség külsős szakemberre. Persze, előfordulhat, hogy nem ennyire speciális a célközönség, ekkor viszont fennáll a veszély: szakmai csőlátásunk végzetes akadályt képez a pályán kívüliek számára is érdekes, magával ragadó és üzletileg hasznot hozó cikk megírásában. 

2. Gyakori eset, amikor nem a cégvezető vagy az adott szakterület felelőse írja az ominózus cikket/beszédet, hanem rálőcsölik azt valamelyik adminisztrátor kollégára. Az AS szabvány (Ahogy Sikerül) szerint megszületik az írás, mindenki boldog, jöhet a konfetti zápor. Ha a feladattal megbízott a kívánatos színvonalat hozza, megint csak be kell látnunk, hogy jó döntés született. 

3. Mint ahogy abban az esetben is, amikor az egész cécó csak arról szól, hogy mindenféle eredmény nélkül, az iromány elkészítését saját hatáskörbe utalva, vagy házon belül kiosztva a feladatot letudjuk a dolgot. Megvan a szükséges karakterszám, megfelelő távolságból egészen cikknek/beszédnek látszik a dolog. Van benne ugyan néhány elütés, ne adj’ isten helyesírási hiba, de kicsire nem adunk… Ha a kommunikációs placebo is tökéletesen megfelel a célnak, ugorj az előző pont utolsó tagmondatára! 

A szövegírás kapaszkodói

Furcsa érzés egyfajta inverz kortesbeszéddel magam ellen érvelni, de van még két opció, amikor tényleg nincs szükség a hozzám hasonló szövegíró munkájára.

4. Aki nemcsak a saját szakterületével van tisztában, de azzal is, hogy hogyan lehet még a legelvontabb témákat is érdekfeszítően, az információkat helyesen porciózva, egyedi stílusban tálalni, annak tényleg felesleges külsős szövegírót bevonni. A dolognak azonban van egy icipici szépséghibája, jelesül az, hogy

bitang nehéz objektíven megítélni: mennyire sikerült valóban közérthető és izgalmas anyagot kerekítenünk.

 

Értelemszerűen legtöbbször ezt a kellő tisztánlátást sem a családtagjainktól, sem a tőlünk függő kollégáktól nem kapjuk meg. Pedig nagyon fontos lenne a részrehajlástól mentes visszajelzés, főleg akkor, ha publikációnkkal/beszédünkkel nem saját közegünkhöz szólunk. (Ha itt akadsz el, keress bennünket, ebben is tudunk segíteni!) Fogódzók nélkül ugyanis gyakran nem sikerül pontosan belőni, hogy mennyire ajánlott alámerülnünk szakmánk mélységeibe. 

“Csak az első mondatot nehéz megírni…”

5. Ha már fejben megvan a szöveg és csak be kell gépelni a szöveget, megint csak felesleges egy külső ember bevonása, mert nincs az a géppuska-kezű copywriter, aki gyorsabban tudna nálad dolgozni. Ellenben,

ha készpénznek vetted a “csak az első mondat megírása nehéz, a többi már megy, mint a karikacsapás” bullshitet, pláne, ha nincs rutinod a szövegírói munkában, akkor tartok tőle, hogy hosszú éjszakák elé nézel. 

 

Tapasztalat, hogy a cégvezetők hajlamosak elfeledkezni arról, hogy a szövegek megírásával, majd kitörlésével és ismételt megírásával töltött órákat mennyivel hasznosabban és hatékonyabban tölthetnék, ha nem egy teljesen más szakmában tennék meg a kezdő lépéseket, hanem mondjuk vezetnék a cégüket. Egy 1000 szavas cikk megírása egy tapasztalt szövegírónak kb. 4-8 órájába kerül, ugyanez egy a területen járatlannak 10-12 óra is lehet. (Egyszer számold ki az órabéreddel, hogy neked mindez mennyibe kerül! Még így is megéri?)

DIY szövegek 

6. És hát itt, a vége felé ejtsünk szót az anyagiakról is, bár az előző posztnál azért valahol már érintettük az idő=pénz egyenletet.

Annál olcsóbban, mint hogy te magad írod a szöveget (vagy az AI-val generáltatsz egy szókupacot), egyetlen szövegíró sem vállalja a munkát.

 

Jellemzően ezeket a projekteket mi nem pro bono végezzük, azaz van egy korrekt munkadíjunk. Ennek fényében felmerül a kérdés, hogy az sk. írással valóban azt a hatást váltod-e ki, mint, amit szeretnél? Vajon hozza-e a DIY szöveg a cikktől/előadástól remélt számszerűsíthető vagy előbb-utóbb profitot termő reputációt? 

Ez jó mulatság, férfi munka volt! 

Amennyiben az iménti pontoknál találva érezted magad, akkor érdemes elgondolkodni egy profi szövegíró bevonásán. Ha már úgyis ezt a blogot olvasod, ne is keresgélj tovább! Egy “írástudó” a szakmád kihívásainak éppúgy meg fog felelni, mint a nyelvi elvárásoknak, miközben egészséges távolságtartással arra is figyel, hogy a kívülállóknak mennyire érthető a végeredmény. De az együttműködés abban az esetben is hasznot hoz, ha nagyobb publicitásra van szükséged, vagy ha a szóban forgó cikkre/beszédre nem önálló tartalomként, hanem a PR/marketing stratégiád részeként tekintesz.
Legfőképp pedig akkor jussunk az eszedbe, ha az előadásod utáni tapsot hallva vagy a publikációdra adott gratuláló üzeneteket olvasva egyszerűen csak azt szeretnéd érezni: ez igazán klassz volt! 

Kommunikációs bábel a munkahelyen – generációs alfák és omegák

A legidősebb aktív munkavállaló ma, Magyarországon (nyilván már bőven a nyugdíjon túl) nagyjából 75 éves lehet. (Tudunk egy 100 éves, még praktizáló háziorvosról, de az ilyen eset nyilván olyan ritka, mint a kertésznadrágos fehér holló.) Ugyanakkor a leghamvasabb dolgozó épp csak betöltötte a 16. életévét. Hogyan ért szót egymással és feletteseivel ez a két markánsan eltérő generáció, és a vezetőség hogyan lesz úrrá ezen bábeli zűrzavaron? Létezik egyáltalán egységes “nyelv”, amellyel a munkahelyi patchwork minden elemét egyformán képesek vagyunk megszólítani? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat – a téma kimeríthetetlensége okán kivételesen most a megszokottnál hosszabb cikkben. 

Ha a nyugdíj után munkát vállalók szűk csoportját is ideértjük, akkor azt láthatjuk, hogy a mai munkaerőpiacon négy nemzedék van jelen. És ennek a négy generációnak nemcsak a munkamorálja, a munka-magánélet egyensúlyáról kialakított véleménye, a digitális eszközökhöz való kapcsolata más, de a velük való kommunikáció módjában is erősen különböznek. Még akkor is, ha egy-egy nemzedéket nyilván nem tekinthetünk homogén masszának.

A differencia leginkább akkor válik feltűnővé, amikor egy vegyes életkorú csapat egyik fele megérti az üzeneteket, a másik meg nem, vagy épp nem reagál azokra. Ha az a cél, hogy valamennyi munkatárs dekódolja és teljesítse az elvárásokat, akkor érdemes, sőt kifizetődő az életkoruknak megfelelő módon és az általuk preferált csatornákon tudtukra adni azokat. (Magyarán ma már nem elég egyetlen kommunikációs platform használata.) Még akkor is, ha ez nem minden esetben szimpla történet, de azért nem is egy hadronütköztetés…

Baby boomerek – a munkaerőpiac doyenje

A hihetetlen munkabírásukról elhíresült baby booemereknek a II. világháború befejeztét követően és az 1960-as évek közepéig bezárólag születetteket nevezzük. Innen is ered a generáció elnevezése, hiszen a világégést követően robbanásszerűen megugrott a születésszám. (E zárójeles mondat erejéig, azért emlékezzünk meg a hazai születésszabályozás terén elévülhetetlen érdemeket szerző Ratkó Anna egészségügyi miniszter munkásságáról is.) 

Ez a nemzedék az élőszó, – papír alapú nyomtatott szöveg – telefon kommunikációs koordináta rendszerében nőtt fel, s noha mára többségük viszonylag jól elboldogul a különféle digitális eszközökkel, olyan szintű rutint nem szereztek használatukban, mint a náluk fiatalabbak.

A mostani 60-asok, 70-esek történelmi hátterüknek köszönhetően tiszteletben tartják a vállalati hierarchiát, a felülről jövő utasításokat. Talán a most jelenlévő generációk közül ők az egyetlenek, akik képesek dekódolni a “kerül megrendezésre”, “kerül kialakításra” kifejezéseket és még csak meg sem ütköznek rajtuk. 

Szemtől szemben

Kifejezetten értékelik, ha a vezető szóban mondja el, mik az elvárásai, ők ugyanis még töretlenül hisznek a szemtől szemben történő kommunikációban. Ha ez nem lehetséges, a telefonhívás is épp ilyen hatékony lehet esetükben, ugyanis ők – a vonalas telefonon szocializálódva – szinte azonnal felveszik a készüléket vagy visszahívják a hívó felet.
Hálásak a személyes találkozókért, az “értekezletek” – pláne, ha utána emlékeztetőt kapnak az ott elhangzottakról – nem idegenek tőlük. 

Amennyiben nem várjuk el tőlük, hogy egy végtelen litániából hüvelyezzék ki a lényeget, még a hosszabb szövegek sem nem riasztják őket, akár papír alapon, akár emailben találkoznak velük (feltéve, hogy megfelelő pl. 12-14-es betűmérettel írtuk azokat), így a vállalati kommunikáció során élhetünk ezekkel az eszközökkel.

Magyarul tökéletes célközönségei a vállalati lapnak, faliújságnak, weboldalnak, rádiónak. Ezzel szemben a chatben, hangüzenetként érkező megkeresések – kiváltképp, ha azokra azonnal reakciót várunk el – nem biztos, hogy esetükben megfelelő hatékonyságúak lesznek. 

 

Oszd meg és teremts átmenetet!

A munkaerőpiac rangidőseiként egyfajta egészséges hiúság munkál bennük, már ami a tapasztalatukat és szakmai hozzáértésüket illeti. Ha a velük való kommunikáció során támaszkodunk erre a rutinra és hangsúlyozzuk, hogy fontos számunkra a szaktudásuk (különösen, ha ez részünkről nem csupán egy jól hangzó szlogen), az értékes és lojális dolgozókkal megkönnyítjük az együttműködést.

Hasznos tipp a rangidős kollégák “know how-jának” írásos vagy audiovizuális formában történő megőrzése, mert így kiváló szakmai fogásokkal gazdagodhatnak a fiatalabb munkatársak, másrészt a tudást átadó személy is értékesnek, a csapat megbecsült tagjának érezheti majd magát. 

A nem is annyira ismeretlen X

Az óvatos gazdasági stabilizálódás időszakában, a ‘60-as évek közepétől a 80-as évek elejéig tartó időszak szülötteit nevezzük X nemzedéknek. Igazi hibrid korosztály ez, ami az analóg és a digitális világban is eligazodik. Digitális bevándorló elnevezésük Douglas Couplandnek (más források szerint Marc Prenskynek) köszönhető, előbbi hivatkozott rájuk így az X generáció című könyvében. 

De ők a szendvics generáció is, akik egyszerre két nemzedékről gondoskodnak: saját gyerekeikről és segítségre szoruló szüleikről. Épp ez az alkalmazkodóképesség, munkabírás, önállóság teszi őket a munkaerőpiac talán legterhelhetőbbjévé. A “hónap dolgozóinak” nemzedéke elkötelezett az őket foglalkoztató vállalat és szakmája iránt is.

Ennek a generációnak már annyit kellett a “sorok között” olvasnia, hogy egy életre elege lett a rejtett üzenetekből. Hozzájuk tiszta, egyenes beszéddel célszerű közeledni – akár írásban, akár a személyes beszélgetés során. 

Tanulékonyságuknak és a gyakran hangoztatott alkalmazkodó képességüknek köszönhetően meglehetősen otthon vannak a különféle digitális platformokon. Bár nem ők a multitasking bajnokai, szívesen veszik, ha rövid – és a rövid valóban rövidet jelent! –  hangüzenetek formájában kapják meg a fontos tudnivalókat, így akár egy teljesen más tevékenység közben is értesülhetnek a feladatokról. Esetükben a híreket zenével vegyítő vállalati rádió kiváló kommunikációs csatorna lehet, de könnyedén értelmezik a folyamatábrákat, a szemléletes grafikonokat, videókat is.

Jól tudják, hogy “egységben az erő”, ennek ellenére a mindenkire vonatkozó utasítások helyett célszerű kisebb egységekre, akár személyekre bontva dedikálni a feladatokat és mindezt írásba is adni nekik.

Mivel többségük nem igazán érti/használja a szlenget, az idegen nyelvű rövidítéseket, (pl. btw, t2yl, 4U) így ezeket elkerülve üzenteink lényegretörőbbek és könnyebben dekódolhatók lesznek.

Míg az eggyel idősebb generáció akár szombaton este is fogadja a főnök telefonját vagy válaszol üzeneteire, a mai 50+-osok nagyra értékelik a magánélet szentségét. Esetenként, “tűzoltás jelleggel” kérhetünk tőlük extra munkavégzést, de a rendszeres hétvégi vagy a szabadság idejére időzített feladatok, sőt akár csak az erre vonatkozó emailek/telefonhívások is hamar erodálják a céghez való lojalitásukat.  

Közhely, de igaz: felgyorsult életünk nem kedvez a hosszú emaileknek, tervutasításoknak. Az X generáció legalább hallomásból találkozhatott ilyen végeérhetetlen “termelési regényekkel”, ezért boldogan lemond ezekről. Annál szívesebben veszi viszont, ha pontosan meghatározott célokat vázolunk fel és ezek eléréséhez határidőket is rendelünk. 

Y generáció: a forradalom gyermekei

Generációs ábécénk következője betűje az Y. Millenniumi nemzedéknek is szokás őket emlegetni, ők az 1980-as évek első harmadától a ‘90-es évek közepéig – vagyis a digitális forradalom idején – születtek. A technológiai környezet nagy hatással volt rájuk, így egyáltalán nem idegen tőlük, hogy különböző platformokon szimultán dolgozzanak. A számítógép karjuk meghosszabbításának számít, rendszerint jól beszélnek egy vagy több nyelven. 

Otthon vannak az interaktív platformok használatában, nem riadnak meg, ha online kell prezentálniuk. Az üzenetküldő alkalmazások használata mindennapos számukra és a közösségi média törzsközönségét is ők teszik ki. 

Számos csatornán lehet őket megszólítani, feltéve, hogy kommunikációnk lényegretörő. A “forradalom gyermekeihez” méltó módon szeretik tudni, hogy munkájuk hogyan és mennyiben járul majd hozzá a végső eredményekhez. Sikerorientáltak, ezért a velük való kommunikációban is érdemes a fejlődésről, a karrierépítés lehetőségéről szót ejteni.

A mai 30-asok, 40-esek számára természetes, hogy egy aktuális feladatot “négykezesben” kell elvégezniük – akár tengerentúli kollégákkal. Bár esetükben tökéletesen működik az “Egy mindenkiért, mindenki egyért” elv, ez nem jelenti azt, hogy számukra ne lenne fontos a visszajelzés az egyéni teljesítményükről.

Digitális jártasságuk lehetővé teszi a “több hangszeren” való játékot, ezért a vállalati intranet, honlap, belső chat, social media csoport, email, videó- vagy hangüzenet egyaránt kiváló eszköz az elérésükre. 

Az előző generációk példájából okulva viszont még élesebb határt húznak a munka és magánélet között. A rendszeres hétvégi feladatkiosztásokat, azonnali válaszokat igénylő leveleket csak rövid ideig tolerálják, annyira, hogy sok esetben ezeket meg sem nyitják. A magánéletbe való beavatkozással kapcsolatban határozottan és őszintén elmondják véleményüket, de szerencsére ugyanilyen egyenes beszédet várnak el feletteseiktől is. 

Z-k – a munkaerőpiac gólyái

A munkaerőpiac újoncai valamikor az 1990-es évek közepétől nagyjából a 2010-es évek első feléig sírtak fel. Együtt nőttek fel az okos telefonokkal, az érintőképernyővel, az elektromos autó bummal, így nem meglepő, hogy jelenleg ők a digitális világ nehéztüzérsége.

Valamennyi csatornát imponáló magabiztossággal használják – gyakran egyszerre. Kis túlzással a közösségi média a második otthonuk és ennek hatásai meg is látszanak. Az interneten egy kattintással szinte minden azonnal elérhető (ennél fogva figyelmük tartóssága is jócskán alatta marad az idősebbekének) és ugyanezt a tempót várják el kollégáiktól is.

Kommunikációjuk oroszlánrészét a chatelés és a videótelefonálás teszi ki. Ez egyben azt is jelenti, hogy náluk a személyes interakció háttérbe szorul. Ha egy Z generációsnak meg kell beszélnie valamit, szinte biztosak lehetünk benne, hogy telefonálás helyett inkább üzenetet küld. 

Hangsúlyozom, egyetlen generációra sem húzható egy mindenkire érvényes sablon, de azért nagy vonalakban megfigyelhetők tipikus jellemzők.
Általánosságban elmondható, hogy az azonnaliságot kínáló internet számlájára írható az, hogy a Z generáció jellemzően nem igazán fogékony a hosszabb, nagyobb elmélyülést igénylő írásos tartalmakra. Inkább a kisebb porciókban felszolgált, kompakt – szöveges vagy audiovizuális – ismeretek azok, amik esetükben igazán jól működnek. A módszer nagyban megkönnyíti pl. a betanításukhoz szükséges információátadást. 

A Z generáció swot analízise azért a hiányosságok mellett bőven tartalmaz pozitívumokat is. Minden platformot szívesen és gyakorlottan használnak, ha azon gyorsan elérik a kellő információt – a hosszas böngészéshez, a nehézkesen navigálható weboldalakhoz, a véget nem érő monológokhoz nincs türelmük. A formális nyelvezettel szemben hálásak a fiatalosabb megfogalmazásért, ám attól még nem lesz  “cringe” a céges kommunikáció, ha nem akarjuk a “napi kottát” szlengben tolni.:)

 

Tudás konzerv

A generációk közti hézag kitöltésére kiváló módszer a korábban említett cégen belüli mentorprogram. Így például a baby boomerek kivesző tudását e nemzedék veheti át és alakíthatja XXI. századivá, feltéve, ha a lépéseket és az átörökített információkat megfelelően dokumentáljuk.

Munkaadóként a velük való kommunikáció során azonban azt mindenképp érdemes szem előtt tartani, hogy ezek a fiatalok a feedback terén is gyors tempót diktálnak. Munkájukkal kapcsolatban is azonnali visszajelzést várnak. Nem elég az év végi teljesítményértékelésben egy fél mondattal elintézni a dolgot. A gyors reakcióidő  – legyen az írásban vagy szóban  – a velük való harmonikus együttműködés alapfeltétele.

 

Alfák és kérdőjelek

Még diákmunkásként sem jelentek meg a munkaerőpiacon az alfák, ők ugyanis 2010 után születtek. Nagyjából akkor, amikor a világ megtanulta az “App” szót. Az alfa generáció elnevezést Mark McCrindle ausztrál demográfus használta először, ezzel kívánta jelezni, hogy velük egy merőben új korszak született, ahol a technológia minden korábbinál fontosabb szerepet játszik. Ebből következően a digitális kütyük az alfák mindennapi életének szerves részét képezik, náluk elmosódik a határ a valós és a virtuális világ között. Digitális képességeiknek hála, pillanatok alatt kezelni képesek mindent, aminek gombja, érintőképernyője van.

Kis túlzással az anyatejjel együtt szívták magukba a tudást. De ha figyelembe vesszük a tényt, hogy egy európai felmérés szerint az óvodások 50-70%-a rendszeresen használ tabletet és villámsebesen szörfözik az interneten, már nem is tűnik annyira túlzónak az iménti kijelentésem. 

Két világ határán

Az alfák figyelem megosztó képessége egészen hajmeresztő, a feladatok között boszorkányos ügyességgel lavíroznak. Igaz, a pszichológusok szerint ennek nagy ára van: figyelmük meglehetősen illanékony.
De az is igaz, hogy az állandóan változó technikai környezet innovatívabb gondolkodást vár el tőlük, így az őket megelőző generációknál még gyorsabban tanulják meg az új eszközök használatát.

Amennyire otthon vannak a virtuális univerzumban, sok esetben annyira elveszettek a valóságban – a szakemberek szerint a két világ közti egyensúly megtalálása komoly kihívást jelent majd nekik. Kommunikáció alatt gyakran kizárólag az online kommunikációt értik, a személyes megbeszélések, a szóbeli meggyőzés, a látható emberi reakciók dekódolása számukra nehézségekbe ütközhet.
Nagy kérdőjelek tehát ők a hiányosságaikkal és a vitathatatlaan pozitívumaikkal együtt. Érdemes megismerni őket. Arra azonban, hogy milyen munkaerő válik e nemzedék tagjaiból, és hogyan lehet velük hatásosan kommunikálni, csak évek múlva kapunk választ.

 

Források: 

https://inclusiveworkplace.eu/hu/2022/10/15/intergenerational-communication-a-bridge-between-differences/

https://unipub.lib.uni-corvinus.hu/3083/1/VT_2017n10p10.pdf

https://powell-software.com/resources/blog/communication-styles/

https://hu.bluecolibriapp.com/blog/belso-kommunikacio-generacioknak

https://www.awh.hu/blog/digitalis-bennszulottek-vagy-digitalis-bevandorlok

https://mccrindle.com.au/article/topic/generation-alpha/generation-alpha-defined/

Rezsabek Nándor – A tudományos ismeretterjesztéstől a világ legöncélúbb oldaláig

Néhány nappal az 1999-es napfogyatkozás 25. évfordulója és a Perseidák aktuális látogatása után interjúztunk Rezsabek Nándorral. Az időzítés tehát majdnem tökéletes volt ahhoz, hogy a Rezsabek Nándor ScienceBlog és a Planetology.hu alapítójával, szerkesztőjével a tudományos ismeretterjesztés pedigréjéről, az áltudomány vudu papjairól és a Dunning-Kruger hatásról beszélgessünk – a régi ismeretségre való tekintettel, tegeződve.

Geográfus, környezetkutató, üzemmérnök és tudományos újságíró vagy. Szóval, akkor tulajdonképpen ki is az a Rezsabek Nándor?

Ha mindenképpen rangsorolni szeretném a tevékenységeimet, akkor a tudományos ismeretterjesztést emelném ki. Amatőrcsillagászként kezdtem, de ma már a megfelelő szakképesítés birtokában a felsőoktatásban órákat is adok, és persze számos, a tudományos munkához elengedhetetlen publikációt is írtam. Jelenleg a PhD fokozat elérése a célom. Egyformán fontosnak tartom a tudományos mélységet és a széles körben végzett ismeretterjesztést. Szóval, válaszolva a kérdésedre: mindenek előtt ismeretterjesztőnek vallom magam, aki nem autodidakta módon lett “igehirdető”, hanem a releváns tanulmányok és gyakorlat birtokában osztja meg a tartalmait.

Mind a ScienceBlog, mind a Planetology vállaltan ezzel a “népnevelő” célzattal jött létre?

Sok más ismeretterjesztő (vagy azzal a szándékkal indított) oldallal szemben a Planetology esetében nálunk többségében képzett szakemberek: kutatók, oktatók írják a cikkeket. Ez a profizmus, a mélyebb ismeretanyag garantálja a hiteles, bizonyítható információkat.

Újra és újra visszakanyarodsz a szaktudás fontosságára, pedig sokak szerint a “szakértelem csak egy bolsevista trükk”…

Nem lehet kijelenteni, hogy kizárólag csak a profik végezhetnek említésre méltó tudományos munkát. Például az amatőrcsillagászok között is vannak, akik munkája kifejezetten jó. Már csak azért is ezt kell mondanom, mert én is a műkedvelő csillagászat felől érkeztem, aztán kanyarodtam el a földtudományok irányába. Ettől függetlenül azt hiszem, azért abban egyetértünk, hogy egyfajta stabilitást ad a tudományos ismeretterjesztő munkának, ha van egy szakképesítés is a háttérben.
Nem szeretnék senkit megbántani, de jó néhányan akadnak, akik a megfelelő képesítés/tudás hiányában egy másik területen próbálják “edukálni” a követőiket. Így fordulhat elő, hogy természetgyógyásszal, amatőr lélekbúvárral találkozhatunk, de amatőr atomfizikussal nem…

A ScienceBlog egyik legolvasottabb sorozata a “Tudományos kalandozások”. Tudatos volt ez a címválasztás, hogy az érdeklődők ne riadjanak meg a fajsúlyos ismeretektől vagy csak jól hangzott?

Valóban, a ScienceBlog legvirulensebb rovata a Tudományos kalandozások, ami leginkább földtudományi és környezettudományi témákkal foglalkozik. Korábban több néven is futott, végül ennél állapodtam meg. Az oldal elnevezésére (Science) pedig a nemzetközi elérések miatt esett a választásom, úgy éreztem, hogy ezzel nyilvánvalóvá tesszük ténykedésünk irányvonalát.

Abszolút csak a kedved határozza meg, hogy holnap az olvasók mit találnak a blogodban, vagy azért figyeled a közönségigényeket is? 

Korábban valaki megjegyezte, hogy öncélú a blogom. Annyira igaza volt, hogy válaszoltam is neki: valóban

a világ legöncélúbb oldala az enyém, mert arról írok, ami engem érdekel. Legyen az egy utca, egy emléktábla. Amerre járok, onnan igyekszem helyszíni tudósítást küldeni, ez egyszersmind keretet is ad a munkámnak.  

És hogy mennyire az én világomat tükrözi ez, azt talán a TikTok oldalam igazolja a legjobban. Rövid videóim aláfestő zenéiként általában – a kedvenceimet – progresszív rockot vagy heavy metalt választok, annak ellenére, hogy tudom, ez nem minden esetben találkozik a közízléssel.

Planetology.hu honlapunk (a magyar bolygótudományi portál) a Rezsabek Nándor ScienceBlognál jóval nagyobb bázissal rendelkezik. Ha jól emlékszem, Facebook-felülete most éppen 11 ezer követőt számlál. Az itt publikált tartalmakat olyan igényes közönség olvassa, aki fogékony a témáinkra. 

Valamivel 9,7 millió fő felett van most Magyarország lélekszáma. Ehhez képest a 11 ezer követő esetetekben remek mutatónak számít. Ennyire rétegműfaj a tudományos ismeretterjesztés?

A bolygótudomány iránt nagy az érdeklődés. Jelenleg az oldalunkat organikus eléréssel működtetjük, évente kemény 4-5 ezer forintot költünk hirdetésre. Úgy érzem, ha megfelelő hátszelet (értsd hat számjegyű médiatámogatást – a szerk.) kapnánk a munkánkhoz, akár meg is tízszerezhetnénk a követőink számát. 

Mondok egy példát. A nap- és holdfogyatkozással, nap-éj egyenlőséggel, meteorjelenségekkel foglalkozó cikkeink messze túlmutatnak a rétegműfajon. A közelmúltban az X-en (korábban Twitter) jelent meg egy török, témába vágó videó, amit elsőként mi vettünk át és tettünk közzé a Facebook oldalunkon. Mivel sem Törökországban, sem nálunk nem az X a legelterjedtebb social media platform, a nézettségünk elérte a 600 ezret. Még Törökországból is jó páran rákattintottak a bejegyzésünkre. Azaz, bár számossága ellenére alapvetően egy szűkebb kör látogatja az oldalunkat, azért időnként előfordulnak olyan témák is, amik a tudományos ismeretterjesztést kiemelik a rétegműfaj keretei közül.

Látjuk, halljuk, hogy ma már nem divat olvasni. Sőt, akár sikk is tudatlannak lenni. Szerinted miért kell, hogy sokkal többen olvassák az ilyen anyagokat?

Van egyfajta kettősség a mai világban. Egyfelől a legmodernebb technikai eszközöket használjuk, másrészt – szellemi szinten – a legsötétebb középkort idéző állapotba süllyedtünk vissza. Tisztelet a kivételnek.
Virágzanak az áltudományok és ezek művelőinek kiváló táptalajt biztosít a közösségi média. Néhány évtizede az ilyeneket nyilvánvalóan megmosolyogta volna mindenki. Ma több százezres követő táboruk van.

Nem az a célunk, hogy bántsuk az áltudományos vudu hívőket, csupán egészséges ellensúlyt kívánunk teremteni.

Még akkor is, ha mi sohasem leszünk olyan népszerűek és hangosak, mint az ellenoldal. Azt hiszem, valami ilyesmi miatt szeretném, ha többen olvasnák a Planetologyt vagy a többi, valóban tudományos oldalt.

Miben más egy focimeccsről vagy egy önkormányzati ülésről szóló tudósítás, mint egy tudományos ismeretterjesztő cikk?

Írtam már néhány ismeretterjesztő könyvet, azoknál autodidakta módon megtanultam, hogyan kell a tudományetikai normáknak megfelelni. A tudományos kutatásnál ugyanis nagyon kötött, hogyan kell azt szabályosan végezni, hogyan kell dokumentálni a munkát.

Most a tudományos kommunikációra vagy kifejezetten az ismeretterjesztésre gondolsz?

A tudományos publikáció jellegzetességei óhatatlanul átszűrődnek az ismeretterjesztő tevékenységbe.

Én ugyanazzal az alapossággal, felkészültséggel írom a cikkeimet, hogy ha azokat nem egy civil, hanem egy kutató olvassa, ne maradjak szégyenben. Fontos, hogy az anyagok egyszerre legyenek olvasmányosak és szakmailag kifogástalanok.

Na, meg persze a harmadik összetevő is lényeges: az, hogy amiről írok, végső soron engem is érdekeljen.

Másként kell írni egy műkedvelő csillagásznak, mint egy kollégának?

Mindenképpen. A szakterületemhez tartozó cikkeket nyilván értem, de körön kívülről érkezve már nem biztos, hogy ugyanez a helyzet. Ugyanígy járnék én is mondjuk egy orvosi vagy bármely más tudományterületről érkező szakcikkel…

Amikor edukációs céllal írok, igyekszem úgy fogalmazni, hogy az a szélesebb olvasóközönség számára is érthető legyen. Ezzel együtt azért időnként a tudományos szakkifejezéseket sem tudom/akarom kikerülni, mert a túlzott leegyszerűsítéssel azt a látszatot kelthetjük, hogy minden, amiről itt olvasnak, az olyan szimpla…
Valószínűleg ez a túlzott “lebutítás” az oka annak, hogy számos példát láthatunk arra, ahogy egy műkedvelő és egy témában otthonosan mozgó kutató csap össze. És sajnos sok esetben a laikus a hangosabb…

Most leírtad a Dunning-Kruger hatást. (a tudatlanság magabiztossága – a szerk.)

Pontosan. Nehéz kívülről megítélni, hogy hol húzódik a határ a lelkes amatőrség és a valódi tudományos munka között. És ez nem tudomány specifikus.
A szakkifejezésekkel azt szeretném érzékeltetni, hogy bár hétköznapi módon írtam le pl. egy jelenséget, azért a dolog némileg túlmutat a faék komplikáltságán. 

Hogyan tudod kivédeni az elefántcsonttoronyba való bezárkózást?

A kutatók nagy része nem vállal ismeretterjesztő munkát és nem is olvas ilyen anyagokat. Véleményem szerint sokan “rangon alulinak” tartják ezt, mások pedig a kötelező publikációik teljesítésén dolgoznak, miközben igyekeznek megélni, így nem marad energiájuk az ismeretterjesztésre.
Szerencsére, a környezettan szakos oktatói munkámat mellékállásban végzem, azaz nekem ez amolyan kognitív desszert. Ha főállásban lennék tudományos munkatárs, nem biztos, hogy ugyanilyen üdítő lenne számomra a tudományos ismeretterjesztés.

Tehát felszabadító érzés, hogy nincs rajtad teljesítménykényszer, senki sem írja elő neked, hányszor és milyen témában posztolj?

Így van! Ennek a szabadságnak köszönhetően maradt meg ez nekem hobbinak, amit akármeddig tudnék csinálni. Ameddig szórakoztat engem, addig folytatni fogom. Nem mellékesen a szabadidős tevékenységem a munkámra is pozitívan hat, hiszen az itt megszerzett tudásomat a civil szakmámban is kamatoztathatom, az ott elsajátított skilljeimet pedig a tudományos ismeretterjesztő tevékenységembe is beépítem. 

Mit szól ehhez a szakma? Azt mondtad: a magas tudományos körök erős fenntartással kezelik az ismeretterjesztő munkát. Hogy fogadják a te tevékenységed?

Amikor amatőrcsillagászként kezdtem a pályafutásom, nagyon hamar programszervező lettem. Aztán csillagászattörténeti cikkeket kezdtem írni. Olyan területre tettem be a lábam, ami nem annyira népszerű a csillagász berkekben.

Egy kedves ismerősöm meg is jegyezte, hogy a csillagászok a csillagászattörténeten kívül csak a csillagászattörténészeket utálják jobban. Talán azért, mert a legtöbb csillagászattörténész nem “született” csillagász, hanem kívülről, műszaki vagy társadalomtudományi körökből landolt itt. Hogy én valamelyest mégiscsak a pályáról jöttem, ezt nagyra értékelték.

Tudománytörténeti munkámat a szakemberek is elismerik.
Hasonló a helyzet a bolygótudományi ténykedésemmel is, ott természettudományos hátteremmel sikerült elfogadtatni magam. Nem veszélyeztettem/veszélyeztetem senki kutatói, oktatói pályáját, az ismeretterjesztéssel meg egyébként sem szívesen foglalkoznak.

A laposföld hívők korában mennyire van még létjogosultsága a tudományos ismeretterjesztésnek? Vagy a fotelből már mindent meg lehet szakérteni?

Néha nehéz elválasztani, hogy mikor beszélünk mémről, amit egyáltalán nem kell komolyan venni, vagy mikor húzódik valamilyen üzleti motiváció a háttérben, netán egy elvakult áltudomány hívővel van-e dolgunk. Meglepő, de ahhoz, hogy valaki konteó hívő vagy áltudományos véleményvezér legyen nincs igazán köze se az intelligenciának, se a képzettségnek. 

Igyekszem nem nagyon bolygatni ezeket köröket, és azokat is békén hagyni, aki támadják őket. Nem ajánlott ugyanis túlságosan vehemensen vitába szállni egyikkel sem, mert visszafelé sülhet el a dolog.

Paradoxon, de például a Planetology oldalunkat számos – nevezzük így – alternatív valóság kedvelő olvassa, mert az írásaink adják a téziseik kiindulópontját. Az alapinformációkat sok esetben egy miénkhez hasonló ismeretterjesztő oldalról szerzik.
A tudományos ismeretterjesztők tehát erős ellenszélben dolgoznak. Biztos vagyok benne, hogy mindig kisebbségben lesznek, de minél bizonytalanabb a helyzet, annál nagyobb szükség van egy józan hangra.

Kis vállalati kommunikációs közhelygyűjtemény

  • A vállalati kommunikáció közhelyeiben sok esetben már a szövegírók sem hisznek
  • A közhelyek többségét nem lehet egyetlen szinonímával kiváltani
  • Fontos, hogy meghatározzuk, az adott fogalom alatt pontosan mit értünk
  • Platform függő, hogy hogyan tudjuk érthetőbben és valódi jelentést hordozó mondatokkal helyettesíteni a frázisokat

Fiatalos csapat, versenyképes fizetés… Az ezekhez hasonló, jobb híján helykitöltő funkcióval rendelkező szóhalmazok ma már csak a látszat kedvéért szerepelnek a marketing szövegekben, ugyanis még “szülőanyjuk” sem gondolja komolyan, hogy tényleges mondanivalót hordoznak. Ennek ellenére masszívan szervesültek a vállalati kommunikációba. Nem csoda, hogy tízből hat álláshirdetésben még mindig találkozhatunk velük. Most a leggyakrabban használt közhelyeket vettem górcső alá (a kollekció kiragadott példákat tartalmaz). De, hogy bejegyzésem túlmutasson az indexre tett szavak listáján, azt is megnézzük: mivel kerülhetjük ki ezeket.

Amikor a ‘90-es években hazánkban ismert fogalommá vált az ISO 9001 (minőségirányítási rendszerszabvány), a “minőség” szó ázsiója is igencsak megnőtt. A “minőségi” megjelölés többlet funkciót nyert, mintha maga a termékcímkére írt szó garanciát adna a valós tartalomra. Csak hát sajnos, a Pocsék Áruk Fórumán többszörösen nívódíjas vállalkozások is rájöttek erre, és idővel már maguk is úgy hirdették saját holmijukat, mint minőségi árucikket. A csak papíron jó termékekkel kereskedők elegánsan figyelmen kívül hagyták azt a régi igazságot, miszerint “A nívós portékát a vevők dicsérik. A bóvlit az eladó.”

Elég-e a termékre ráírni, hogy “magas minőség”?

Napjainkra a minőség/minőségi szavak a túl sok használattól és a silány termékeken való megjelenésüktől szinte teljesen kiüresedtek. És hát valljuk be, a minőség erősen szubjektív dolog. Szolgáltatásunk/termékünk leírásánál a közhelyes kifejezésnél erősebb fogódzót adunk akkor, ha “ár-érték arányban a piacon az egyik legjobbként” hivatkozunk magunkra.

Amennyiben valóban kimagasló minőséget produkálunk, és ezt egy objektív tanúsító szerv vagy nagy számú elégedett ügyfél is igazolja, hivatkozzunk rájuk!

 
Értelmezés kérdése, hogy a minőségi szolgáltatásba beleértjük-e azt, hogy nálunk mindig elérhető helyettesítő termék, illetve, hogy adott esetben telefonos vagy személyes tanácsadás keretében segítjük a vásárlót a vásárolt cikk beüzemelésével, használatával kapcsolatban. Ugyanígy megint csak a minőségi szolgáltatást igazolja az, ha vállalatunknál kizárólag okleveles, a szakmájukban 5-10 éve dolgozó szakemberek dolgoznak, akiknek nehezen lehet a területükön újat mutatni.

Üres frázisokkal teli hirdetések

Ha pedig a “minőséget” már kigyomláltuk szókészletünkből, jöhet a sorban a következő közhely, a “hatékonyság”. Manapság már minden hatékony. (Vagy újabban éppen “smart”.) Itt azért van néhány szinonima (eredményes, hatásos, produktív, hathatós stb.), amelyek használatával elkerülhetjük az elcsépelt nyelvi fordulatokat és egy leheletnyi változatosságot hozhatunk vállalati kommunikációnkba, kiemelve szövegünket a többi, közhelygyűjteménnyel operáló tartalom közül.

Akár egy összehasonlítással is szemléltethetjük hatékonyságunk: mi egységnyi idő alatt az ebben a szegmensben tevékenykedő cégek többségénél gyorsabban dolgozunk,

 
vagy ugyanakkora ráfordítással több (a versenytársakéval megegyező minőségű) terméket vagyunk képesek előállítani. És ez még szemléletesebben is mutatja meg, hogy mennyire vagyunk hatékonyak.

Dinamikusan fejlődő vállalat kihívást kereső munkatársát keresi versenyképes fizetésért

Aztán itt van a bevezetőben említett álláshirdetések halmaza. Bár nem végeztem reprezentatív kutatást a témában, az azért egy gyors kereséssel is megállapítható, hogy a szövegezők számos esetben még mindig a bevett töltelék szövegekkel igyekeznek megjelenni a kereslet- kínálat piacán. 

A lista első helyén a “dinamikusan fejlődő cég” kifejezés szerepel. Fontos kiemelnem, hogy NEM a tartalom ellen van kifogásom, hiszen vállalatvezetőként magától értetődő a szándék, hogy megmutassuk: a reménybeli munkavállalót egy olyan céghez igyekszünk csábítani, amelynek van jövője. Ám a szövegíró a közhellyé silányított kifejezéssel épp csak annyit tesz, hogy kipipálja a hirdetésben az “ejts néhány szót a gazdasági társaságról is!” rubrikát.
Ugyan részletes cégtörténetre itt nem lesz lehetőségünk, de egy némileg hosszabb, de többet mondó formulával kiváltható az adott szó használata. Pl. 30 éve családi vállalkozásként induló, mára a hazai piac egyik meghatározó szereplőjévé vált vállalat stb.”
De az is járható út, ha közvetetten mutatjuk be fejlődési pályafutásunkat: “kezdetben a mikrovállalkozások volt a célcsoportunk, mára viszont közismert nagyvállalatok (akár 2-3 konkrét példával alátámasztva) a megrendelőink.”

Csocsóasztal, babzsák, közhely

Akkor sem vagyunk sokkal beljebb, ha a “fiatalos csapat” kifejezést olvassuk. Ez is ugyanolyan vállalati kommunikációs toposszá nőtte ki magát, mint a fentebb felsoroltak. A kifejezés zavarba ejtő, mert nehéz eldönteni, hogy a “fiatalos” kitétel kimerül-e a csocsóasztalokban és babzsákokban, vagy bár a leendő munkahelyen bőven akadnak majd negyvenesek-ötvenesek, oldott légkörre, a merev formalitások helyett a problémamegoldásra koncentráló vezetőségre/teamre számíthat-e a jelölt. 

Persze, ott, ahol mindössze négy sor áll a rendelkezésünkre álláshirdetés gyanánt, nincs lehetőség a bővebb kifejtésre. Amennyiben viszont ennél nagyobb terjedelem adott, szót ejthetünk a vezetés rugalmasságáról, a home officeról, az egyén fejlődési lehetőségeiről, a csapat együttműködési képességeiről, a munkaidőn kívül szervezett programokról. Azaz, mindarról, ami egy munkahelyet valóban kortalanná tesz.

Versenyképes fizetés vagy amit akartok!

A toplista abszolút első helyezett közhelye mégsem ez, hanem a “versenyképes fizetés”, ami már csak a nagy számú példa okán is, úgy tűnik DNS szinten van belekódolva az álláshirdetők lelkébe.
A kékgalléros munkaköröknél döntő szempont lehet, hogy pontosan mennyi a várható kereset, így ott érdemes a konkrét összeget megjelölni. Ha másért nem, hát azért, hogy még a startvonalnál eldőljön, ki az, akit az általunk kínált bér egyáltalán nem mozgat meg. Ezzel szemben a vezetői pozíciók esetében – ahol az állásinterjú egyben bércsörte is – érdemes az egyéb juttatásokat (céges autó, utazási támogatás, fizetett orvosi ellátás, biztosítás, bérelt lakás stb.) felsorolni, ezzel ugyanis már egészen korrektül körülrajzoljuk ajánlatunkat.

Élet a bullshiteken túl

A vállalati kommunikációs kánonba mélyen beleivódott a “csak egy álláshirdetést adok fel, nem kell ehhez szövegíró” elv. Nem csoda, hogy ezek után megnő az egy hirdetésre eső “keressük a kihívásra vágyó új kollégánkat”, “fejlődési lehetőséget kínálunk”, “legyél csapatjátékos” típusú bullshitek aránya.

 
Belátom, hogy ha csak a terjedelem felől nézzük az iménti közhelyeket, egyik sem váltható ki egyetlen kevésbé elcsépelt szóval. (Nyilván, hogy mekkora felület van a szövegezésre, ez erősen platform függő.)
Mégsem kell ahhoz verbális inkontinenciában szenvednünk, hogy a “sok szóval semmit” mottóján jócskán túllépjük. Bár munkás a dolog, de megéri az erőfeszítést, mert a konkrétumokkal az olvasó nem érzi majd úgy, hogy a lyukat akarunk beszélni a hasába.
Lecserélnéd a kommunikációs kaptafákat, de nincs ötleted, hogy mivel helyettesítsd őket? Csak egy telefonra/emailre vagy a megoldástól.

süti beállítások módosítása