A magyar társadalom jelenlegi állapota nem sok vidámságra ad okot. Gazdaságilag kifosztott, erkölcsileg elbizonytalanodott, szellemileg kifosztott állapotba került.
A nemzeti vagyon jelentős része szűk körök kezébe került, a közpénzek elosztása átláthatatlan és klientúraépítésre szolgál. Az állami és uniós források egy része nem a társadalom egésze számára hasznos beruházásokat támogat, hanem egy szűk gazdasági-politikai elit érdekeit szolgálja, miközben a gazdaság stagnál és vergődik. A magyar társadalom szellemisége leértékelődött, az értékalapú gondolkodás háttérbe szorult. Az intellektuális igényességet felváltotta a felszínesség, az érvek helyét a jelszavak vették át, és a közbeszéd egyre inkább a manipuláció és megosztás eszközévé vált
Az emberek egyre inkább érzik a körülöttük lévő lehangoltságot, a politikai rendszer pedig egy romhalmaz benyomását kelti, ahol a valódi megoldások helyett populista jelszavak, megosztás és manipuláció uralkodik.
De mit lehet ott mondani ahol, egy magát demokratikusnak nevező párt, a Demokratikus Koalíció, újra összefogott Jakab Péterrel, aki szélsőjobboldali nézeteket képvisel. Ez a döntés nemcsak politikai szempontból kérdéses, hanem azt is felveti: hol van a józan ész? Egy valódi demokrácia nem épülhet olyan kompromisszumokra, amelyek szembemennek az alapvető demokratikus értékekkel. Az ilyen lépések tovább növelik a társadalom politikai cinizmusát és a hitelesség válságát.
A hétköznapi ember sokszor tehetetlennek érzi magát, miközben a közintézmények fokozatosan leépülnek, a társadalmi szolidaritás meggyengül, a kultúra és az oktatás pedig egyre inkább háttérbe szorul.
A jelenlegi társadalmi helyzet nem csupán gazdasági válságot jelez, hanem egy mélyebb kulturális és értékrendi hanyatlásra is rámutat, amely aláássa a közösség szellemi vitalitását és jövőbe vetett hitét. Ma egy olyan világban élünk, ahol a közgondolkodás, a mélyebb és átgondolt véleményformálás egyre inkább háttérbe szorul, miközben a könnyen emészthető, felületes válaszok és a populista megoldások kerülnek előtérbe a közbeszédben. Az emberek sokszor nem hajlandóak vagy nem is képesek komolyabb elemző gondolkodásra, és inkább az egyszerű, kényelmes válaszokat keresik, amelyek nem igényelnek mélyebb megértést. Ez a tendencia az oktatás leértékelődésében is tetten érhető, hiszen a tudás nemcsak a mennyiségben, hanem a minőségében is csökkent. Az iskolákban és az oktatási rendszeren belül egyre inkább a praktikus, azonnali hasznot hozó tudás kerül előtérbe, miközben a kritikai gondolkodás, az értékek és a valódi tudás megértése egyre kevésbé kap hangsúlyt. Az ilyen irányú változások hosszú távon veszélyeztetik a társadalom szellemi alapjait, hiszen egy olyan közegben, ahol a mélyebb gondolkodás háttérbe szorul, a valódi fejlődés és előrehaladás is gátolt marad.
A szellemi talaj, amiből a gondolkodás kinőhetne, egyszerűen nincs meg. Nem lehet gondolkodást elvárni ott, ahol az embereknek az a kérdés, hogy mit esznek holnap. És ha nincs iskola, nincs tanár, nincs orvos, nincs posta – akkor mi van? Üresség. Egy olyan világ, ahol nem a fejlődés, hanem a túlélés a cél.
Ez az anihil, Az eltűnés előszobája.
Ami a legrosszabb, hogy ez nem egyik napról a másikra történik, hanem lassan, észrevétlenül. Nem robbanás, hanem lassú erózió. Nem látványos összeomlás, hanem fokozatos kiüresedés. És mire észrevennék az emberek, már késő.
De ha ez az eltűnés előszobája, akkor még nem vagyunk a végén. Még van egy ajtó, amin ki lehet lépni, csak kérdés, hogy merre van. Talán még lehet valamit tenni.
Kérdés kik állnak az ajtóban és mivel várnak? Mert ha nincs senki, akkor az ajtó csak vezet valahova a semmibe. De ha valakik ott várnak, akkor mit akarnak? Vannak, akik hamis ígéretekkel, könnyű válaszokkal állnak ott – „ne gondolkodj, mi majd megmondjuk, mi a jó neked.” És vannak, akik csak hasznot akarnak húzni a káoszból, mert a pusztulás nekik üzlet.
De vajon van-e valaki, aki valódi megoldással áll ott? És ha igen, halljuk-e egyáltalán a hangját a zajban? Vagy már annyira belefáradt mindenki, hogy észre se vesszük?
A közgondolkodás hanyatlása
A média ma már a kormánypárt teljes uralma alatt áll, és ez jelentős hatással van a közgondolkodásra. Az újságok, a televíziók, a rádiók és minden fontosabb médium a Fidesz propagandáját és dezinformációját terjeszti, gyakran hazugságokkal és manipulatív narratívákkal árasztva el a közvéleményt, legyen szó belpolitikai vagy külpolitikai kérdésekről. A vidéki emberek jelentős része szinte kizárólag ezt a médiát fogyasztja, így az ő információs környezetük teljesen eltorzul. A kormány által uralt sajtó nemcsak hogy félretájékoztatja a közvéleményt, hanem a gyűlöletet és az idegenellenességet is szítja, folyamatosan háborúkat, ellenségeket kreálva. Ez a manipulált információ áramlása mélyíti a társadalmi megosztottságot és erősíti a politikai polarizációt. Az igazság és a valódi tények háttérbe szorulnak, miközben a gyűlölet és az ellenségkép terjedése egyre inkább a társadalom minden szegmensét mérgezi. Az emberek lassan belefáradnak. Már nem kérdeznek, nem kételkednek, mert fáradtak. Mert a napi gondjaik mellett nincs erejük gondolkodni. Így válik a populizmus és a propaganda igazi fegyverré: nem az eszméivel, hanem azzal, hogy egyszerűnek és kényelmesnek tűnik. Nem kell gondolkodni, csak elhinni, amit mondanak.
És ha ezt elég sokáig csinálják, akkor már nincs is szükség kényszerre – az emberek maguktól kezdenek úgy gondolkodni, ahogy elvárják tőlük. A legrosszabb az, amikor már senki sem érzi, hogy valami nincs rendben. Ma már nincs lantos hírmondó. Vagy ha van is, senki sem hallgat rájuk. A lantot letették, vagy talán el is törték. A helyüket átvette a zaj, a propaganda, a populizmus. Az igazságot nem éneklik meg, hanem eltorzítják, elhallgatják vagy gúny tárgyává teszik. Nemcsak az a baj, hogy nincs, aki elmondja az igazságot, hanem az is, hogy egyre kevesebb az, aki egyáltalán hallani akarja.
Mert hallgatni annyi, mint gondolkodni. És gondolkodni fárasztó, kényelmetlen, néha fájdalmas is. Egyszerűbb elhinni a könnyű válaszokat, a jól hangzó hazugságokat, mint szembenézni a valósággal.
A Bibliában olvashatjuk a következöket: „Ha valamely szélházi és csalárd így hazudoznék: Prédikálok néked borról és részegítő italról, az volna e népnek prófétája.“ (Mikeás, 2.11)
A szélhámosok és csalók, akik csak azt prédikálják, amit az emberek hallani akarnak, könnyen elnyerhetik a tömeg figyelmét. Az üzenet egyszerű, vonzó, és nem kér sok erőfeszítést. Borról, italról prédikálni – ez mindenkinek tetszik, mert könnyen elérhető, és nem kell gondolkodni rajta. Az ilyen szónokok tudják, hogy az emberek vágyaihoz, gyengeségeihez szólnak, és elég egy-két üres, csábító szó, hogy a tömeg kövesse őket.
Ez a fajta könnyű, manipulatív „prófétálás” sosem fog igazi változást hozni. Csak a jelenlegi állapotot erősíti, ahelyett hogy felrázná az embereket. De a kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy az emberek ne dőljenek be a szélhámosoknak, hogy felismerjék a manipulációt – talán a tudatosság, a tanulás, és a valódi vezetők hiánya a kulcs.
Az ész uralma amire szükség lenne. Az, hogy az emberek a gondolkodás, a megértés és a logika alapján hozzák meg döntéseiket, ne pedig az érzelemre vagy a manipulációra alapozva. Az ész, a tudás, a józan belátás, és a felelősségvállalás, mind-mind alapkövek egy olyan társadalomban, ahol valódi változás történhet.
De hogyan érhetjük el, hogy az ész uralkodjon, amikor minden nap szembesülünk a zajjal, a manipulációval, a könnyű megoldásokkal, amelyek elvonnak minket az érdemi gondolkodástól? Hogyan érhetjük el, hogy az emberek ismét arra törekedjenek, hogy megértsék a világot, és ne csupán reagáljanak rá?
Ez talán egy olyan hosszú távú folyamat, ami nemcsak az oktatásról szól, hanem az emberek közötti kapcsolatok újraformálásáról is. A közösségi érzés erősítése, a valódi dialógusok, a bizalom építése mind hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek újra rátaláljanak az észre és a racionalitásra.
A magyar társadalom egy része a múltban keresi a jövő dicsőségét. A múltba való visszatekintés, ha túlzottan dominál, könnyen átmehet egyfajta elakadásba. A múlt dicsősége egyre inkább elhalványul, és amikor az emberek csak ott keresnek válaszokat, akkor nem tudnak valódi jövőt építeni. A történelem tanulmányozása fontos, de ha túlzottan a múlton élünk, az csak egyfajta menekülést jelent a jelenből, egy kábulat, amely a valós problémák elől elzárja a figyelmet.
A kocsmák filozófiája, egyfajta tükröt tart a társadalomnak: ott, ahol nincs igazi lehetőség a változásra, ahol a remény lassan elvész, sokan az „aranykorra” emlékeznek vissza, mintha a múlt magyarázata lenne minden problémára. De a probléma nem a múltban, hanem a jelenben van – abban, hogy nem találjuk a választ arra, hogyan kellene építeni, formálni a jövőt.
A pozitív identitásnak nem a múltban kell gyökereznie, hanem a jelenben, és a jövő felé kell orientálódnia. Igen, van mit tanulnunk a múltból, de ha nem tudunk előre nézni, ha nincs meg az a közösségi erő, ami a változást hozhatná, akkor a történelem csak egy álom marad.
*
A társadalom számára elérkezhet egy pont, amikor a mély válság már elviselhetetlenné válik. Ebben a helyzetben kell felfedeznünk a gondolkodás újraértékét. Ahogyan a történelem során is láthattuk, minden hanyatlás után van lehetőség a megújulásra, ha felismerjük a problémákat, és egy új, tiszta látásmóddal vágunk neki a jövőnek. Azonban ehhez nemcsak elméleti tudásra van szükség, hanem egy olyan közösségi érzésre, amely motiválja az embereket a változás iránti vágyra, és arra, hogy ne csupán a túlélésre koncentráljanak, hanem aktívan részt vegyenek a társadalom újjáépítésében. A kiút nem a folyamatos panaszkodásban vagy az elkeseredésben rejlik, hanem a cselekvésben. A magyar társadalomnak vissza kell találnia a valódi tudás értékéhez, a gondolkodás szabadságához és a közösségi szolidaritáshoz. Ehhez egy olyan szemléletmódra van szükség, amely nem csupán a múltba réved, hanem a jövő felé tekint. Egy olyan társadalomban, ahol a tudás, az értelem és a tisztelet uralkodik, mindig van esély a megújulásra.
A jelenlegi helyzetből való kilábaláshoz elengedhetetlen a szellemi és erkölcsi megújulás. Ez azonban nem valósulhat meg pusztán politikai szlogenekkel vagy reformtervekkel, hanem egy sokkal mélyebb, belső átalakulásra van szükség. Az embereknek vissza kell szerezniük az önálló gondolkodás és a kritikai szemlélet képességét. Ehhez pedig az oktatás megerősítése kulcsfontosságú.
Az iskolákban nem csupán a lexikális tudást kellene előtérbe helyezni, hanem a gondolkodás képességét, a kérdések feltevését és az érvelési készséget. Az oktatás meggyengítése nem véletlen folyamat: egy tudatlan társadalom könnyebben irányítható és manipulálható. Ha nem tudunk szembeszállni ezzel a tendenciával, akkor az ország jövője még komorabb lehet.
A populizmus és a propaganda veszélyei
A populizmus és a propaganda, melyek a társadalom félelmeire, vágyaira és előítéleteire építenek, lassan mindent elhomályosítanak, ami valódi és fontos. Miközben a könnyű, egyszerű válaszok vonzóak lehetnek, hosszú távon ezek csupán elterelik a figyelmet a valódi problémákról, és nem kínálnak tartós megoldást. Az igazi veszély abban rejlik, hogy egy manipulált társadalomban az emberek már képtelenek lesznek felismerni a problémák valódi mélységét, és hajlamosak lesznek elhinni, hogy a felszínes, populista ígéretek elegendőek a változáshoz. A populizmus könnyen elnyomja az érdemi párbeszédet és az igazság keresését, mert gyakran a könnyen fogyasztható, leegyszerűsített válaszokat kínálja. A valódi vezetőnek nem jelszavakkal kell operálnia, hanem mélyebb, átgondolt elképzelésekkel, amelyek valóban segítenek a problémák megoldásában. A populista üzenetek gyakran a félelmekre építenek, és azt sugallják, hogy egyszerű válaszok léteznek a bonyolult kérdésekre. De a valóság nem ilyen egyszerű, és ha valaki csak üres szavakkal próbál hatni, akkor az elzárja az ész útját.
A valódi változáshoz szükség van olyan vezetőkre, akik nem csak a népszerűséget hajhásszák, hanem akik valóban képesek rávilágítani a mélyebb problémákra, és akik olyan megoldásokat javasolnak, amelyek fenntarthatóak és reálisak. A populizmus csábítása nagy, de fontos, hogy ne hagyjuk, hogy elragadjon bennünket a pillanatnyi lelkesedés, mert az hosszú távon nem vezet sehova.
A társadalomnak olyan vezetőkre van szüksége, akik nem manipulálnak, hanem valódi értékeket képviselnek, akik képesek szembenézni a problémákkal, és valódi, tartós változást hozni.
Hogyan érhetik el a hamis próféták céljaikat, ha az emberek nem képesek megkülönböztetni a valóságot a hazugságoktól? A populizmus és a propaganda legfőbb fegyvere a félelem és a vágykeltés: az ígéret, hogy a problémák könnyedén és gyorsan megoldódnak, ha valaki másra mutatunk, vagy ha egy egyszerű ellenségkép segítségével válaszokat adunk a bonyolult társadalmi kérdésekre. Azonban ez a stratégiák csupán pillanatnyi megnyugvást hoznak, és soha nem vezetnek tartós fejlődéshez vagy valódi megoldásokhoz.
A valódi változás akkor érhető el, ha az emberek ismét képesek lesznek a kritikai gondolkodásra, és nem fogadják el vakon a könnyű válaszokat, hanem saját kérdéseikre, alapos megértésre törekszenek. Az oktatásnak tehát nem csupán a lexikális tudást kellene átadnia, hanem arra kell ösztönöznie az embereket, hogy bátran kérdéseket tegyenek fel, és ne elégedjenek meg az első válasszal, amit hallanak. A társadalom valódi fejlődése nem érzelmekre, hanem az észre, a tudásra, és a kritikai szemléletre kell, hogy épüljön.
A jövő kulcsa abban rejlik, hogy képesek legyünk felismerni a manipulációt, és azt a valódi tudás és az értékek irányába fordítani. Az oktatás, a közösségfejlesztés és a tisztességes, valódi vezetés nélkül egy társadalom nem képes elérni a kívánt változást.
Az alapvető kérdés tehát az, hogy képesek vagyunk-e felismerni a valós problémákat, és valódi válaszokat keresni rájuk. A válasz abban rejlik, hogy elérjük azt a szintet, ahol a társadalom működését az ész és a tudás irányítja. Ebben a társadalomban nemcsak a túlélés, hanem a fejlődés, az emberi méltóság és a közösségi értékek is előtérbe kerülnek. A valódi változáshoz elengedhetetlen, hogy újra felfedezzük a gondolkodás, a reflexió és az értelem erejét, valamint azt az erőt, amely a közösségi szolidaritásban és az együttműködésben rejlik. Az oktatás, a közösségi érzés és a tiszteletteljes, bölcs vezetés alapja kell, hogy legyen egy olyan társadalomnak, amely nemcsak megvédi a tagjait, hanem előre is viszi őket.
-000-
