Mivel lehet feldobni egy több évtizedes házaséletet? Olyan tömeg- (idegen szóval gruppen) rendezvényre kell járni, amin mindenki jól érzi magát. (És még ereszcsatornán sem kell lecsúszni.) Ezekkel a gondolatokkal indult el a blogger és élete párja a kétfarkú kutyák április 12-re hirdetett újabb békemenetére. (A bő három évvel ezelőttiről is írtam posztot, a kommentekben volt is hirig, ahogy kell.) (Egy bekezdésben négy zárójeles megjegyzés, nem lesz ez kicsit sok? De.)

Nyilván gyerekes, de a párt egy bármikor használható és a felnőttek körében is kedves és népszerű szimbólum, egy méretes kékeres mentén jelölte ki a vonulási útvonalat a Hősök terétől a Kodály köröndig és vissza. (Több évtizedes párkapcsolat és három gyerek után ez az anatómiai forma amúgy is kinek jelentene meglepetést? Naugye.)

A megemlékezést folytassuk a valódi közszolgálati adóként működő Klubrádió egyik legszínvonalasabb műsorának, a Három az igazság-nak 2024. február 26-i adása felidézésével. Ebben a sorozatban a műsorvezető Szénási Sándor Spiró György íróval és Hatos Pál történésszel beszélget különféle kulturális és történelmi témákról, ebben az adásban pont Rejtő Jenőről.  

Elképesztő, de igaz párhuzam a 30-as évek másik zsenijével, Kabos Gyulával (akiről hozsannázó poszt a múlt évben készült, itt olvasható). Napjainkig ható és máig élvezhető munkásságuk alig néhány év alatt született: Kabos esetében 1931-38 között, míg Rejtőnél 1938-42 között.

120 évvel ezelőtt, 1905. március 29-én a Szövetség utca 22. számú házban megszületik a Reich család harmadik fiúgyermeke, Jenő. A negyedik gyermek, Kornélia hároméves korában skarlátban meghalt. Erzsébetvárosban, a pesti zsidónegyedben vagyunk, a család szerény körülmények közt él: az apa Reich Lipót Áron bonyhádi születésű (papír)kereskedő, az anya budapesti illetőségű, Wolf Ilona háztartásbeli. A család hamarosan pár háztömbbel odébb költözik, a Szövetség utca 40. alá, a ház az Izabella térre és az ott álló Magyar Színházra néz. (A színházépület és az elnevezések története külön poszt témája lehetne, de ebbe most nem megyek bele, elég annyi, hogy 1966-tól itt működött a Nemzeti Színház, amit a rendszerváltás után, 2000-től Pesti Magyar Színháznak neveztek át - vagy vissza, ahogy tetszik.) Ez minden valószínűség szerint fontos szerepet játszott abban, hogy Jenő érdeklődése igen korán a színház, a színdarabírás felé fordult.

Az eredeti sugárzás dátuma 1970.02.22.

Ismét családi idillel kezdünk: Géza újságot olvas, Paula kötöget, Kriszta meg bejelenti Máris szomszédot. A doktor úr azért jött, hogy visszakérje a több éve kölcsönadott franciaszótárait, mert másnap reggel indul Párizsba. (Ami azért a ’60-as, ’70-es évek fordulóján nem volt olyan mindennapos dolog. Ahogy annak idején Kellér Dezső mondta, ő úgy döntött, ötven évente ellátogat Párizsba.) A szótárakat amúgy Géza a billegő ágylábak alátámasztására használta, ezt megtudva Máris azt javasolja, a jövőben inkább használjon verslábakat erre. Literature rules!

Na kérem, régen készült poszt a „budapesti séták” és a „szól a rádió” rovatokba, úgyhogy most összekötjük a kettőt. A korábban tárgyalt budai helyszínek után áthaladunk Pestre, a Duna-korzóra és megismerkedünk a Pesti Vigadó történetével, amit 160 évvel ezelőtt, 1865. február 20-án vett birtokba Pest városa.

És amiről Katona Csaba történész beszélt a Rádió Café reggeli műsorsávjában keddenként hallható Mesél a múlt rovatban, a február 25-i adásban, a két műsorvezető Gede Balázs és Mihálovics András volt. Fontos: a budai oldalon is van egy hasonló funkciójú épület, ami meglepő módon a Budai Vigadó nevet viseli. Ám míg a budai létesítmény csak 1899-ben készült el, addig pesti társának története jóval régebbre nyúlik vissza, pláne ha elődjéét, a gyászos véget ért Redoute-ét is szemlézni akarjuk ehelyütt. És már miért ne akarnánk? Főleg, hogy ily módon kapcsolódhatunk kokárdás nemzeti ünnepünkhöz és az 1848-49-es szabadságharc eseményeihez is.

Katona Csaba

Gede Balázs                                                                               Mihálovics András

A magyarság legnagyszerűbb nemzeti ünnepén az ember kicsit elmereng a dicső múlton: a vértelen forradalom győzelmén, a rekordgyorsasággal felállított honvédsereg elképesztően sikeres tavaszi hadjáratának nagyszerűségén, az orosz invázós csapatok túlerejével szembeni, sajnos csak rövid ideig tartó sikeres ellenálláson, majd a kegyetlen megtorláson és az aradi tizenhármon. Az ünnepi beszédekben ezeket az eseményeket szokás felidézni, ám ami idén történt, az egészen elképesztő és felháborító. A magyar miniszterelnök a hősök dicsérete helyett politikai ellenfeleinek igért megtorlást és áttelelő poloskákhoz hasonlította őket, azokat pedig a tavaszi nagytakarítás során ki kell majd irtani. Az ellenfelek és minden civil, aki mást vall, mint a fidesz pártállam ideológiája, tehát szubhumánnak tekintendő és úgy is kell velük bánni. Felelős politikus, aki ráadásul az ország legfőbb közjogi „méltósága”, ilyet nyilvánosan nem mondhat senkiről. Hasonló uszító szöveg a nem is olyan régmúltban hangzott el Ruandában, és annak milyen jó vége lett, ugye?

Az eredeti sugárzás dátuma 1970. február15.

Ezúttal nem családi idillel, hanem dilivel kezdünk: Géza szivarozása kiakasztja Paulát és bosszúból ő és Kriszta is rágyújt egy-egy „bűzbombára”. Géza a szivarokat féltve teljesen bepöccen, majd én megtalálom a módját, hogy ne csak a levegőbe beszéljek!, fenyegetőzik. Teátrálisan bevonul Aladár szobájába és a kiskorút a kapcsolat felvételére szólítja fel. Aki azonban némi türelmet kér, ugyanis perpill a közelgő holdfogyatkozáshoz készít önbeállós csillagvizsgálót, bármit is jelentsen ez. Bölcsészként ebből egy szót sem értek, de úgy látszik, Géza sem, és egy pofont indít a légtéren át, ám Aladár elhajol és a csapás a régi rádión landol. (Száll egy pofon a szélben a KFT-től megvan?)

80 éves lett tinikorom egyik meghatározó rock ikonja, aki munkásságával rengeteget csiszolt zenei ízlésemen és testközelbe hozott jópár olyan költőt, írót, szerzőt, akikről addig alig vagy egyáltalán nem hallottam. (A ’80-as évek első feléről beszélek.) Az elmúlt és az elkövetkező pár hónapban saját családomban is volt / lesz néhány kerek, azaz nullára végződó születésnap, nekik és persze mindenki másnak ajánlom ezt a posztot, aki hasonló okok miatt ünnepel - és akik az Arénában is jelen voltak, azoknak meg pláne.

A poszt élesítésekor olvastam a hírt, hogy Harkányi Endre meghalt. Nagyszerű színész és nagyszerű ember volt, gyerekkorom egyik kedvence. Ezt a posztot és a sorozat további részeiről szóló hogyvoltokat az ő emlékének ajánlom.

Az eredeti sugárzás dátuma 1970.02.08.

Családi idillel kezdünk, Paula kötöget, Kriszta Maffia hasát vakarássza, Géza újságot olvas, ám a napilapon egyszer csak égő kerek folt jelenik meg és tűz ropogása hallszik, mi lehet ez? Természetesen a család fizikai Nobel díjra esélyes csemetéje, Aladár a hunyó, aki apja borotválkozótükréből pompás „napenergia minierőművet” készített, és ezzel lobbantotta lángra az újságot. Szóval miattad lángolt fel a közel-keleti helyzet, te tűzfészek!, méltatlankodik Géza, mint valami Ipper Pál.

Az eredeti sugárzás dátuma 1970.02.01.

A szülők plusz Maffia macska várják haza Krisztát, de a leányzó csak nem akar megérkezni. Büntetésből majd nem kap vacsorát, morog Géza, mire Paula közli, hogy lánygyermekük már így is alig eszik, mert folyton a mérlegre áll ellenőrizendő, nem szedett-e fel valamennyi túlsúlyt. Biztos hosszasan próbálkoznak a matekházi megoldásával a barátnőjével, bizakodik édesanya, de Aladár kijózanítja: Persze, a beatklubbban! Ugyanis valahogy sikerült megszereznie nővére titkosírással kapott üzenetét, amit természetesen könnyedén megfejtett, a szöveg szerint: „Légy este a beatklubban! Juci”  Na majd adok én neki beat helyett botot!, dühöng Géza és Paulát maga mellé rendelve már indul is a klubba. Retek utca 4., a második szenespince balra, közli még a címet Aladár a szülőkkel.