hirdetés

Így vesztette el otthonát Pityu, a neszmélyi hajóskapitány cica

Hangai Lilla

2023. június 1 - Képek: Hajós István – Pityu/Facebook

Az 5 éves kandúr, Hajós István, ismertebb nevén Pityu szinte születése óta él a Neszmélyi Hajóskanzenben parkoló Neszmély gőzösön. Egészen apró kiscica volt, amikor a dolgozók először enni adtak a kóbor kölyöknek. Pityu ebből tudta, hogy jó helyre került, így esze ágában sem volt többé elhagynia a hajót. Berendezkedett és hamarosan úgy járkált ott, hogy mindenkinek világos lett, ez a terület mostantól az ő fennhatósága alá tartozik.

hirdetés

Azonban a közelmúltban Pityu macska otthonával történt valami egészen szokatlan, aminek következtében hajléktalanná vált.

Büszkeséggel viselte a sorsát

Szóval az úgy esett, hogy elérkezett a Neszmély gőzös 10 éves ellenőrzésének pillanata, amikor is parti szemlére kellett mennie az észak-komáromi hajógyárba. Ilyenkor a gőzöst kiemelik a vízből és megvizsgálják a víz alatti részének gépészeti és szerkezeti állapotát. Pityu életében ez volt az első ilyen alkalom.

Amikor a munkások elkezdtek azon dolgozni, hogy a hajó elhagyhassa a kikötőt, Pityu csalhatatlan érzékeinek köszönhetően már tudta, hogy nagy dolog készül. De higgadt maradt. Még akkor is, amikor látta csendesen tovalibbenni otthonát. Rezzenéstelen arccal nézte végig a kikötőből a történést, majd visszasétált a tálkájához és megebédelt.

Egyébként azért tartották meg, hogy legyen, aki megfogja a hajóra beköltöző rágcsálókat, amit hibátlanul teljesít is. A zsákmányát azonban sosem eszi meg, csak büszkén a kabin elé helyezi a gazdinak. Az ízlése az ételek terén nagyon kifinomult, a házikosztot egy bajuszsuhintással megvétózza. Száraz és aszpikos eledelt eszik, de nagy kedvence a hal. Rendszeresen kilátogat a büféhez, ahol a vendégek sokszor megkínálják, de van, hogy valaki csak neki vesz egy egész halat.

Így telnek most a napjai

Soltész Babett, a település közművelődési és közönségkapcsolati szakembere a kemma.hu-nak elmondta, hogy természetesen Pityut nem hagyják magára arra az 1 hétre, míg a gőzösön elvégzik az ellenőrzést. Ám mivel ott nőtt fel, nem akarták elszakítani a megszokott helyétől. A kapitány, Szaniszló Tibor és családja minden nap meglátogatják, hogy megetessék, és sok kiránduló is jár arra, így simogatásban is bővelkedik a bátor kandúr.

Azt gondolhatnánk, hogy a megszokott dolgokat és a rutint olyan nagyra értékelő macska életében hatalmas törést jelent otthona elvesztése, ám a magyar Jack Sparrow legjobb napjait éli, segít gazolni és térfigyelő rendszerként is hibátlanul működik.

Különleges képesség birtokában

A kapitány története alapján – ha eddig nem lett volna egyértelmű – kiderül, hogy Pityu nem átlagos macska.

Pár évvel ezelőtt volt egy nagyobb árvíz, amikor a Duna kiömlött a partra, és a hajóhoz csak úgy lehetett lemenni, hogy egy darabig térdig gázoltunk a vízben. Pityu pont a parton volt, amikor jött az ár, és mire vissza akart térni már jó pár méter széles víz választotta el a hajótól. Kíváncsian figyeltük a hajóról, hogy mit fog tenni. Ki kell mennünk érte, vagy megoldja egyedül, hiszen köztudott, hogy a macskák nincsenek nagyon jó viszonyban a vízzel. Pityu azonban elkezdett besétálni a vízbe. Már a lába közepéig érhetett a víz, amikor felugrott a járó korlátra, hogy azon folytassa útját. Azonban a járó lejtett, így pár méter után a korlát is eltűnt a víz alatt. A kandúr azonban nem rettent meg. Amikor Pityu látta, hogy innen nincs tovább, egy gyönyörűen kivitelezett fejessel beugrott a vízbe és az utolsó métereket úszva tette meg a hajóig

emlékezett vissza mosolyogva a kapitány.

A nagy visszatérés

Végül Pityu másfél hét után térhetett vissza a gőzös fedélzetére. Az egyesülés perceit a kikötőben dolgozók árgus szemekkel figyelték, ám Pityu egy percre sem hazudtolta meg önmagát. A büfében szundikált a nagy pillanatban a készülődés ellenére is. Úgy kellett felébreszteni, de mikor látta, hogy mire is az a nagy felhajtás, le sem vette a szemét a felé úszó otthonáról. Végül az izgatottság mégis a hatalmába kerítette, és nem bírt várni! A függőlegesen álló járón próbált eljutni otthonához, ám amikor nem járt sikerrel, sértődötten vonult vissza a partra az esőben.

Mire mehetett volna, valószínűleg egy nagyon különös érzés vehetett rajta erőt, és úgy kellett nógatni, hogy elinduljon. Ahogy a fedélzetre lépett, körbeszaglászott mindent, és megbizonyosodott arról, hogy a dolgok a régiben maradtak. A hajón tovább folytatta a szundikálást.

Ez történt legutóbb

A sok esőzés következtében a Duna is megáradt az elmúlt napokban, így Pityu újra bizonyította, hogy ahogyan a hajó, úgy a víz is az ő felségterülete. Az utóbbi időben a hajót nem lehetett már szárazon megközelíteni, és a gazdi hiába gondoskodott volna a kandúr karban való átszállításáról, annak esze ágában sem volt segítséget kérni. Besétált az áradó Dunába, azonnal felmérte, hogy ha a csónakba ugrik, onnan már eléri a hajóra vezető pallót, és már szökkent is.

Ha Neszmélyen jártok és találkoztok Pityuval, adjátok át neki szívélyes üdvözletünket és elismerésünket! Várjuk a fotókat is!

egerész egerészet híres macska híres macskák igaz történet macska viselkedése macskatartás magyarországon Magyarország megható történet Pityu hajóskapitány cica
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink