hirdetés

Életüket kockáztatva mentették meg a két sokkos vizslát az 51-esen: videó

Szénási Szimonetta

2023. június 6 - Képek: Getty Images Hungary

Sokkoló videót osztottak meg a Weimaraner és német vizsla fajtamentés oldalán, amin az egyik állatmentő a saját életét kockáztatva menti meg az 51-es úton rohangáló, sokkos állapotú német vizslát.

hirdetés

Az alább megosztott videón jól látszik, mennyire balesetveszélyes helyzetet teremtett az a két német vizsla, akik az 51-es úton bénították meg a forgalmat, veszélybe sodorva magukat és másokat is.

Mint a Weimaraner és német vizsla fajtamentés bejegyzésében olvasható, a két kutya a forgalmas úton az autók és a kamionok között lavírozott, érthető módon sokkos állapotba kerülve az életveszélyes helyzetben. Utóbbi jelzővel nem túlzunk, ugyanis a posztból kiderül, hogy korábban valóban történt ugyanezen az úton egy halálos baleset, szintén egy úttestre szaladó vizsla miatt.

A bejegyzésből kiderül, hogy két férfinek köszönhetően sikerült megfogni a kutyákat, úgy, hogy az egyikőjük a saját életét kockáztatva leállította a forgalmat. Mint a kommentek között írja egy hölgy, ő állt meg először, ám nem bírt egyedül a két kutyával. Neki segítettek az említett fiatalemberek.

Íme az említett felvétel:

Megkerestük az oldalt működtető, egyúttal a bejegyzést is készítő Czakó Évát, aki hangsúlyozta, hogy nagyon bátor tett volt azon az útszakaszon megállni, és bemenni a kutyákért tekintve, hogy több gyár működik a környéken, így állandó a teherautós forgalom. Elmesélte, hogy nem ez az első eset, hogy ilyen helyzettel találkozik. Korábban egy agresszív, állatra és emberre egyaránt támadó kutyával gyűlt meg a dunapartiak baja. Míg két hete szintén egy vizsla szökött el hazulról. Neki annyiban volt szerencsésebb a helyzete, hogy nem az út, hanem a Paradicsomsziget irányába indult el, hosszas próbálkozás után ott sikerült megfogni.

Ám ahogy az állatmentő is hangsúlyozta, könnyen választhatta volna a rosszabbik irányt. Az pedig akár a halálos ítélete is lehetett volna. A két német vizsla is roppant szerencsésnek mondható, hogy túlélte ezt az életveszélyes kalandot.

Súlyos kérdéseket vet fel

Végül a kutyákat visszajuttatták a gazdájuknak, ám a legkevésbé sem beszélhetünk „happy endről”, sőt nagyon súlyos kérdéseket vet fel az eset – ahogy ezt az említett posztban is tárgyalják.

Halálos veszély

Az első és az adott helyzetben a legfontosabb, hogy mit kerestek a kutyák az úton? Ahogy arról korábban írtunk már, a KRESZ vonatkozó szakasza szerint állatot út közelében oly módon szabad tartani, hogy az útra ne juthasson ki. Ez a rendelkezés tartalmilag megfelel az állatvédelmi törvény vonatkozó szakaszának, mely szerint meg kell akadályozni az állat szökését.

Hogy ezt miként büntetik, arról dr. Kajó Cecília beszélt. Elmondta, hogy az állatvédelmi törvény szerint aki tevékenységével vagy mulasztásával az állatok védelmére, kíméletére vonatkozó jogszabály előírását megsérti, állatvédelmi bírságot köteles fizetni.

Szabálysértési bírságot arra szabnak ki, aki kimeríti a kutyával való veszélyeztetés fogalmát. Ilyen, ha valaki felügyelet nélkül közterületre engedi a kutyáját, illetve ha nem tesz lépést kóborló jószága megfékezésére (például nem javítja meg a kerítést.) Ezekben az esetekben szándékos cselekvésekről van szó.

Amint hangsúlyozta, fontos kitétel, hogy – a szakkifejezést idézve –, a cselekvés azonossága kizárja a kétszeres értékelést. Ez lefordítva annyit tesz, hogy egyazon tettért nem lehet kétféle büntetést kiszabni. Azonban ha az adott magatartás egy másik problémát is eredményez, akkor ez a kitétel érvényét veszti. Erre jó példa az útra kiszaladó kutya esete.

Kinek való kutya?

A másik, szintén lényeges kérdés, hogy kinek való a kutyatartás? Alapvetően nem azt mondjuk, hogy akinek egyszer megszökik a kedvence, az felelőtlen és nemtörődöm gazda, és nem alkalmas az állattartásra. A kérdés alapjául azok az esetek szolgálnak, amikor egy jószág rendszeresen szökik, átjár a szomszédhoz, kijár az útra, innen-onnan kell összeszedni. Elég csak megnézni a közösségi média felületeit. Ezen sorjáznak a „Gazdi, hol vagy?”- jellegű posztok, ahol gyakran pillanatokon belül jön is az első komment, miszerint „ő mindig itt szokott lenni, a gazda tudja, majd jön érte”; „ja, ő az XY bácsié, kijárós, nem bánt”; „szóltunk a tulajnak, nem érdekli”, és még hosszan sorolhatnánk.

Ahogy a fajtamentők is kiemelték, a jelen helyzetben nemcsak a két vizsla, de valamennyi autós élete veszélyben forgott. Így aki nem megy a csavargó állat után, az az állat mellett másokat is veszélyeztet ilyen formában. És akkor még nem beszéltünk arról, ha a kutya megharap egy embert vagy egy másik állatot. Az út mentén kidobott állatokkal  pedig már egy újabb, szintén súlyos témakört feszegetnénk…

állatmentés autóbaleset baleset balesetveszély életmentés felelős állattartás gázolás halálos baleset kóbor kutya kutya gázolás német vizsla szökés szökik a kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink