A The Walt Disney Company világviszonylatban nézve az évtizedek során az egyik legnagyobb és leginkább sikeres céggé nőtte ki magát, ami sok komponensből tevődött össze. Eredményességük egyik legfőbb motorja maga Walt Disney volt, aki a vállalat kreatív agyaként igyekezett új technológiákhoz és megoldásokhoz nyúlni annak érdekében, hogy a rajzfilmeket kirángassa abból a skatulyából, amibe a kezdetekkor belekerültek. Bár ezen produkciók az 1920-as években még csak néhány percesek voltak és nem tulajdonítottak nekik túl nagy jelentőséget a mozikban – csak kitöltötték a rendelkezésre álló időt –,
Disney szerette volna, ha sokkal többre tartanák az animációs filmeket, egyenrangúnak bármilyen nagyjátékfilmmel.
Hogy elképzeléseit valóra válthassa, nem volt elég a kreativitása, hanem anyagi tőkére is szükség volt, amiben testvére, Roy O. Disney volt a segítségére, aki minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy testvére álmai valósággá váljanak.
Páratlan együttműködés
A testvérek együttműködése mondhatni páratlan volt, és kettejük munkájának gyümölcse lett többek között a szinkronizált Willie gőzhajó, a Hófehérke és a hét törpe, ami az első egész estés rajzfilm lett – és elsőként alkalmazták benne a Technicolor technológiát –, az innovációi által a tematikus vidámparkoknak utat kitaposó Disneyland és a későbbiekben Walt Disney leghőbb álmait beteljesítő Walt Disney World. Van ugyanakkor egy harmadik szereplő, akit szintén nem szabad kihagyni az egyenletből: a marketingzseni Kay Kament.
A férfi a cégnél felért a csúcsra, ám élete kezdetén valószínűleg nem sokan nézték volna ki belőle, hogy eddig eljut majd. 1892. január 27-én született Baltimore-ban, az amerikai Maryland államban orosz zsidó szülők gyermekeként. Nem épp példamutató magatartást tanúsított, mivel egyrészt a középiskolát sem fejezte be, másrészt bekerült a fiatalkorúak börtönébe. Értékesítéssel kapcsolatos tehetsége viszont hamar megmutatkozott, mikor legelső munkája alkalmával Nebraskában árult nyérc sapkákat, ami kifejezetten jól is ment neki.
Emlékezetes belépő
A marketingipar ízére a harmincas éveiben érzett rá, amikor céget alapított Kansas Cityben, Missouri államban a filmeken alapuló termékek fejlesztésére, valamint az azokhoz köthető értékesítési szerződések megkötésére fókuszálva. A Disney fivérekkel 1932-ben vette fel a kapcsolatot, felvetve, hogy szívesen kezelné a karaktereikhez (elsőkörben Mickey egérhez) fűződő szerzői jogokat, mivel úgy véli, a figurák sokat hozhatnak a vállalatnak. A testvérek nem utasították vissza élből az ötletet, hanem meghívták őt a stúdióba, és sikerült is meglepnie őket.
Felvette az összes megtakarítását a bankból, a pénzt belevarrta a kabátjába, majd felült egy Los Angelesbe tartó vonatra.
Az út két napon keresztül tartott, amelynek során egy szemhunyásnyit sem aludt, attól tartva, hogy ellopják tőle a dzsekit, vele együtt minden vagyonával. Amikor pedig elért a stúdióhoz, egyenként helyezte le a pénzkötegeket a fivérek elé, azt ígérve, még legalább ennyit szerez nekik. Szinte azonnal belopta magát a szívükbe, így megszerzett minden licencszerződést a termékekre vonatkozólag.
Walt Disney-nek és öccsének el is kélt a segítség, mivel ugyan addigra már több babakészítő céggel együttműködtek – minden eladott portéka után egy százalék jutalékot kaptak –, nem voltak elégedettek a végeredménnyel. Látva, hogy a plüssök az első évben 60 dollárt hoztak a konyhára a cégnek, Roy O. Disney még több szerződést kötött, ami később a hátrányukra vált. A kereskedők ugyanis nem vettek figyelembe egy tényezőt, ami Walt Disney és Kay Kamen számára is különösen fontos volt: a minőség. Mit sem törődve Mickey egér szellemi tulajdonával arra sem figyeltek, hogy az elkészült játékok egyáltalán hasonlítsanak rá. Walt úgy látta, a termékek nem felelnek meg a Disney szabványának, emiatt össze is veszett testvérével, aki azt gondolta, a játékeladás a legkönnyebb módja a pénzszerzésnek.
Ebben egyébként nem is tévedett, de az eszközeik még közel sem voltak kifinomultak, Waltnak pedig pénzre volt szüksége a rajzfilmkészítéshez, így tulajdonképpen Kamenen állt vagy bukott minden. A szakember első lépésként elment az összes árushoz, ahol Mickey egeret ábrázoló játékot lehetett kapni, hogy megvizsgálja, a termékek hogyan illeszkednek a vállalat értékeihez. Ez azzal is járt, hogy azon kereskedőket, akik nem megfelelő minőséget képviselő plüssöket bocsátottak áruba, megrótta.
Azzal együtt tehát, hogy egy lépést tettek afelé, hogy a Disney nevével fémjelzett termékek egységesüljenek, némileg elzárt egy fontos pénzcsapot is a cég számára. Nehéz volt egyensúlyt teremtenie Walt minőségre való törekvése és Roy anyagiassága között. A kitöréshez pedig merész lépésre volt szükség, mivel úgy hitte, Mickey egérből több is lehet, mint egy szimpla gyerekjáték.
Beindult a biznisz
Kamennek köszönhetően Mickey egér az első animációs karakter lett, ami uzsonnás dobozra került. A marketinges ugyanis rájött arra, hogy a figurát szinte mindenre rátehetik, hogy eladható legyen. Az ő ötlete volt az is, hogy üdvözlőkártyákra rakják rá a karaktert, ám az igazán nagy dobása a karóra volt, amit az Ingersoll-Waterbury gyártott. A legkelendőbb karórává vált az Egyesült Államokban, és a gazdasági világválság idején a pénzügyi összeomlástól mentett meg több céget, köztük az Ingersoll-Waterburyt. 1935-re 2,5 millió Mickey egeres karórát adtak el, és még napjainkban is található az Apple Watchokon olyan számlap, amelyen ő látható, így vitathatatlan, hogy nagy befolyást szereztek ezen a piacon.
1948-ra pedig a licencelt Disney-termékek bevétele meghaladta a 100 millió dollárt.
Akadt ugyanakkor még egy kiemelkedő húzása, ami a gaponapelyhekkel volt összefüggésben, amelyek az amerikai étrend alapvető elemei voltak a ‘30-as években. Ez az iparág abban az időszakban még nem a gyerekekre, hanem a felnőttekre koncentrált – tekintve, hogy ők számítanak fizetőképes célcsoportnak. Kamen viszont felismerte, hogy ez egy kiaknázatlan piac, és az a modell is tudna működőképes lenni, ha a fiatalokhoz szólnának. Megkereste a General Foods Corporation tulajdonosát, Marjorie Postot, felvázolva előtte, hogy sok pénzt kereshetne, ha a gyerekeket is belevonná a képletbe. Közös munkájuk eredménye lett, hogy végül Mickey egér is rákerült a cég által gyártott Post Toasties-dobozokra, amiért 1,5 millió dollárt fizetett a General Foods Corporation. Az ötlet bevált, és a müzli hamar a gyerekek kedvenc reggelijévé vált, ma pedig a gabonapehely-ipar már egy 40 milliárd dolláros biznisz.
Igazi pénznyelő volt
Mivel Kamen szinte minden próbálkozását siker koronázta, a Disney fivérek kvázi szabad kezet adtak neki a licencszerződésekre vonatkozólag. Annak érdekében pedig, hogy a legmagasabb minőséget képviseljék, Walt Disneynek kellett jóváhagynia a termékeket. Házon belül terveztek meg minden grafikát és árucikket, így a használt színeken át a stílusig mindent szabványossá tettek. Négy évvel azután, hogy a marketinges a céghez került, a licenctermékek forgalmazása 10 000 százalékkal nőtt, így jövedelmezőbbnek bizonyultak még a rajzfilmeknél is, amiket abban az időben készítettek. A stúdió akkoriban dolgozott a Hófehérke és a hét törpén, ami igazi pénznyelő volt – 1,5 millió dollárba került –, így Kamenre nagy nyomás nehezedett amiatt, hogy részben a termékekkel próbálják meg valamiképp fedezni a kiadásokat.
Végül ebből is sikerült kilábalniuk, köszönhetően annak a stratégiának, hogy a közönség megvárakoztatásaképp több mint kétezer Hófehérke termékkel árasztották el a piacot. Kamen ugyanis rájött arra, hogy így tudják a nézőket a leginkább ráhangolni a filmre, illetve az árucikkeket is belevonhatják a promóciós kampányukba. A produkció megjelenését követően aztán további termékeket dobtak piacra, hogy azokon keresztül a rajongók újra átélhessék a filmben látottakat, ami napjainkra már egy megszokott gyakorlattá vált. E megközelítésnek és a Disney-karaktereknek hála a cég még a háborús időszakot is átvészelte, az árucikkek biztos támaszként álltak a rendelkezésükre és biztos bevételhez juttatták őket.
Már az előbb felsoroltakból is leszűrhető, hogy Kay Kamen folyamatosan egyre magasabbra helyezte a lécet és a versenytársak aligha tudták utolérni őket – ami bizonyos értelemben ma is igaz –, de mindig képes volt túlszárnyalni a saját és a Disney elképzeléseit. 17 évvel a vállalathoz való csatlakozása után, 1949 októberében kötötte meg élete legnagyobb üzletét Párizsban, ahol licenctulajdonosokkal tárgyalt. Rekordot döntve 100 millió dollár értékben adott el termékeket, ám azzal nem számolt, hogy ez az örömteli esemény lesz a búcsúvacsorája.
A hazafelé tartó repülőgépe ugyanis, amelyen a feleségével együtt utazott, 1949. október 28-án az Azori-szigeteknél hegynek ütközött, és a fedélzeten utazó mind a 48 ember életét vesztette. Kay Kamen így sosem láthatta, milyen messzire jutott a márka a segítségével, és nem tudhatta, hogy azt az űrt, amit maga után hagyott, már sehogy nem tudták betölteni – 1998-ban a Disney-legenda díjat is odaítélték neki. Ő volt a Disney árucikkek Walt Disney-je, aki mindamellett, hogy óriási tehetséggel volt megáldva, korszakalkotó ötleteinek lenyomatát a mai napig láthatjuk.