Jövőbemutató VW-tanulmány: ID.7

2023. 01. 20.

id7_1_m.jpg

Januárban Las Vegasban nem elsősorban a kaszinók körül forog a világ. Az év elején van ugyanis a sosem alvó városban a CES (Consumer Electronics Show), vagyis a nemzetközi szórakoztatóelektronikai kiállítás, ahol a show neve ellenére évről évre több autó tűnik fel.

Nem is csoda, hogy a Volkswagen Group of America ott mutatta be az ID.7 koncepciómodellt, a sorozatgyártású változat világpremierje pedig 2023 második negyedévében lesz.

id7_2_m.jpg

De lássuk csak milyen is az ID.7?

Először is döbbenetesen áramvonalas, így érthető, hogy a gyári közlemény hangsúlyozza, hogy a csaknem öt méter hosszú kocsi a WLTP norma szerint elérheti az akár 700 kilométeres hatótávot is.

A 2,97 méteres tengelytávú, ennélfogva vásárcsarnok méretű beltérrel rendelkező limuzin formavilágát aerodinamikus orr- és tetőkialakítása – ereszkedő tetővonala – határozza meg, amelyek nagyban hozzájárulnak az energiafogyasztás csökkentéséhez és a hatótáv növeléséhez. Az ID.7 elején átáramoltatott légbeömlőnyílások célzottan az autó oldalai mentén hátrafelé terelik a levegőt, olyan légfüggönyt (Air Curtain) képezve, amely csillapítja az oldalsó régiók légörvényeit.

id7_3_m.jpg

Az ID.7 modellek alapfelszereltségéhez tartozik egyebek között a „Kiterjesztett valóság” head-up kijelző (Augmented Reality Head-up Display), egy 38 centiméter képátlójú képernyő, a légkondicionáló berendezés az infotainment-rendszer első szintjébe integrált, újszerű kezelése.

A légkondicionáló berendezés intelligens légbefúvó nyílásokkal működő koncepciója több új funkciót is kínál. Az ID.7 például a kulcs alapján felismeri a közeledő vezetőt, még beszállás előtt megkezdve – a forró nyári napokon – a beltér hűtését, vagy – hideg időben – a fűtését. Ennek során az új tervezésű intelligens légbefúvó nyílások (Smart Air Vent) szabályozzák a légáramlást, dinamikus pásztázó mozgással terítve nagy területre a lehető leggyorsabban a levegőt.

id7_5_m.jpg

Ha az utasok már az autóban ülnek, a légáramlás közvetlenül a testükre is irányulhat, de közvetve is szellőztethető a beltér. Az új, nagyméretű kijelzőn folyamatosan láthatók, aktiválhatók, valamint felhasználónként külön-külön menthetők ezek a funkciók. A különleges kívánságok hangvezérléssel aktiválhatók. A „Helló Volkswagen, fázik a kezem!” jelzésre például a kormánykerékfűtés bekapcsolásával reagál az ID.7, miközben célzottan meleg légáramot irányít a kezekre.

„Az ID.7 azon tíz új elektromos modell egyike, amelyekkel 2026-ig jelenünk meg a piacon. Célunk, hogy minden piaci szegmensben megfelelő ajánlattal szolgálhassunk” – hangsúlyozta Thomas Schäfer, a Volkswagen Személyautók márka vezérigazgatója.

id7_4_m.jpg

Mindez aláhúzza, hogy a Volkswagen továbbra is gyors ütemben halad az e-mobilitásra való átállással: a tisztán elektromos járművek (Battery Electric Vehicles - BEV) mintegy 330 ezer darabos tavalyi kiszállításai világszerte 23,6 százalékkal nőttek az előző évhez képest.

 

Aktuális kínálatunk, kategóriák szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://dasblog.hu/api/trackback/id/tr8118028104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kategóriák

ablakmosó (5) ablaktörlő (8) abroncs (30) ABS (6) ACEA (6) ADAC (20) adás-vétel (11) AEB (6) ÁFA-csalás (7) akku (5) akkumulátor (25) akkumulátor töltés (5) alkatrész (9) Amarok (6) Anglia (5) arany kormánykerék (6) asszisztens rendszer (11) átlagos kor (6) átverés (19) Audi (159) Audi A1 (6) Audi A3 (16) Audi A3 Sportback (12) Audi A4 (15) Audi A6 (7) Audi e-tron (15) Audi e-tron GT (5) Audi Hungaria (15) Audi Q3 (16) Audi Q3 Sportback (11) Audi Q7 (6) Audi Q8 (11) Audi RS (6) Audi TT (10) Audi TT Coupé (8) Audi TT Roadster (7) Ausztria (5) autó (32) autódiagnosztika (7) autódiagnosztikai eszköz (6) autógyártás (5) autóimport (6) autólopás (7) Autonóm Vészfékező Rendszer (5) autópálya (16) autóverseny (6) autó átvizsgálás (10) Auto Bild (25) Auto Bild Allrad (5) autó biztosítás (5) auto motor und sport (8) baleset (60) Beetle (5) Bentley (7) benzin (8) benzines autó (6) benzinmotor (12) bírság (9) biztonság (12) biztonsági öv (7) biztonságos autó (5) biztosítás (14) biztosítás autóra (7) biztosítás kötés (5) BMW (32) Bogár (16) Bridgestone (22) Budapest (11) büntetés (6) Caddy (7) CASCO (12) cikk (18) cikkek (1147) CO2 (5) Continental (20) crossover (8) családi autó (14) csalás (7) csúszós út (9) csúszós utak (6) CUPRA (16) Cupra (11) Cupra Born (10) Cupra Formentor (5) Dacia (11) Das WeltAuto (153) Das Weltauto Centrum (9) Datahouse (49) dízel (19) dízelmotor (9) dízel motor (9) DSG (13) dugó (5) Dunlop (12) DWA (10) e-autó (5) e-tron (14) Egyesült Államok (9) Egyesült Királyság (10) elektromos (69) elektromos Audi (7) elektromos autó (131) elektromos autózás (13) elektromos motor (16) elektromos SUV (7) elektromos versenyautó (5) elektromos Volkswagen (11) ellenőrzés (6) Európai Unió (22) Euro NCAP (27) EURO NCAP (6) év autója (11) Fabia (5) fagy (6) fék (6) féktáv (7) FIAT (10) Ford (64) Ford Focus (7) forgalomba helyezés (6) Formentor (5) Frank György (12) front assist (6) garancia (11) Genf (8) Genfi Autószalon (7) Genfi Nemzetközi Autószalon (6) Golf (18) Goodyear (24) gumi (34) gumiabroncs (33) gumicsere (12) guminyomás (5) gumiteszt (16) gyalogos gázolás (5) Győr (16) gyorshajtás (18) gyorsulás (5) haláleset (6) halálos baleset (21) halálos közlekedési baleset (18) Hankook (19) hasznalt (7) használt (12) használtautó (207) Használtautó (20) használtautó ár (8) használtautó budapest (9) használtautó garancia (10) használtautó garanciával (8) használtautó garanciával budapesten (9) használtautó garancia biztosítás (10) használtautó import (9) használtautó kereskedések (10) használtautó vásárlás (14) használtautó vásárlás garancia (9) használtimport (24) használtpiac (16) használt autó (183) használt autók olcsón (8) használt autós átverés (5) használt autós csalás (6) használt autós csaló (6) használt autós csalók (6) használt autós tanácsok (8) használt autós tippek (10) használt autós trükkök (8) használt autó biztoskézből (7) használt autó budapest (5) használt autó import (12) használt autó importálás (6) használt autó piac (5) használt autó vásárlás (8) használt autó vásárlási tanácsok (9) használt autó vásárlási tipp (8) használt import (26) használt személyautó (5) hasznos (334) haszongépjármű (7) Haszonjárművek (5) hatótáv (8) hátsókerék hatjás (7) hibrid (15) hibridautó (8) hibrid autó (6) hirek (479) Honda (8) horrorkaraván (9) Hyundai (14) ID. (6) ID.BUZZ (14) ID.Buzz Cargo (5) idős autó (7) illegális szerviz (5) illegális szoftver (7) import (14) importált használtautó (5) importautó (6) Istenes László (5) ittas vezetés (10) JAF (5) Jármű Szolgáltatási Platform (6) JATO (6) jogi tanács (8) jogosítvány (5) karambol (18) karaván (5) károsanyag-kibocsátás (9) karosszéria (7) kerékpár (5) KIA (17) kilométeróra (6) kilométeróra tekerés (11) kisbusz (6) kishaszonjármű (28) kishaszonjármű forgalomba helyezés (8) kisszines (335) köd (6) ködben vezetni (5) Kodiaq (5) ködlámpa (6) ködlámpa használatának szabálya (5) kombi (18) kombi autó (5) környezetbarát (6) környezetvédelem (5) koronavírus (48) közlekedés (9) közlekedésbiztonság (5) közlekedési baleset (17) Központi Statisztikai Hivatal (10) közúti baleset (15) közúti halálos baleset (11) kresz (6) KRESZ (6) KSH (8) lakókocsi (6) Lane Assist (5) LED (6) LED-lámpa (6) legjobb autó (6) légkondicionáló (6) légzsák (7) limuzin (5) lítiumion-akkumulátor (9) lízing (6) lopás (5) M1 autópálya (5) Magyarország (7) Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (18) Magyar Közút Zrt. (8) márkakereskedés (10) márkaszerviz (20) Mazda (5) megbízható használt autó (5) Mercedes (24) MGE (12) Michelin (24) miért marad el a genfi nemzetközi autószalon? (5) mild hibrid (8) mobiltelefon vezetés közben (5) motor (13) motorkerékpár (7) motorolaj (5) MPV (5) Multivan (8) NAV (28) NAV ellenőrzés (9) NCAP (14) NCAP teszt (18) Németország (20) német autóklub (5) nepper (11) Nokian (7) Nürburgring (8) nyaralás (10) nyaralás autóval (6) nyárigumi (18) nyárigumiteszt (11) nyári abroncs (5) Octavia (15) old timer (5) old timer autó (5) Opel (58) ORFK (5) összkerékhajtás (7) ötcsillagos minősítés (12) öt csillag (7) parkolási asszisztens (5) Passat (5) pénzügyőr (5) Peugeot (11) PHEV (5) piaci statisztika (8) pick-up (7) Pikes Peak (8) Pirelli (7) plug-in hibrid (54) Porsche (40) Porsche 911 (8) Porsche Hungaria (20) Porsche Taycan (7) Renault (13) Rendőr-főkapitányság (6) rendőrség (35) rendszám (6) Románia (5) sávtartó asszisztens (8) SEAT (70) SEAT Alhambra (5) SEAT Arona (7) SEAT Ateca (11) SEAT Cupra (6) SEAT Ibiza (5) SEAT Leon (8) Seat Leon (6) SEAT Tarraco (6) sebességkorlátozás (6) sebességszabályozás (5) síelés (5) síelés autóval (5) Skoda (193) Skoda Auto (21) Skoda Enyaq (16) Skoda Enyaq iV (18) Skoda Fabia (21) Skoda Kamiq (12) Skoda Karoq (8) Skoda Kodiaq (13) Skoda Octavia (77) Skoda Superb (29) sportautó (12) SUV (108) suv autó (7) Suzuki (36) szabálytalanság (6) szélvédő (6) szélvédő takarítás (7) személyautó (24) személyautó-állomány (5) személygépjármű (18) szén-dioxid kibocsátás (16) szerviz (9) T-Roc (5) tanulmányautó (5) TDI (9) technológia (14) teherautó (6) tél (11) téligumi (22) téligumiteszt (10) terepjáró (8) Tesla (10) teszt (7) tisztán elektromos (6) töréspróba (5) törésteszt (24) Tóth Péter (8) Toyota (24) Transporter (14) Travel Assist (12) TSI (17) tudta (9) újautó (42) új autó (28) új autók forgalomba helyezése (5) új modell (5) utazás (6) ütközés (10) ütközésbiztonság (5) ütközésvédelem (6) üzemanyag (11) üzemanyagárak (5) üzemanyag fogyasztás (5) vadbaleset (8) vadgázolás (6) verseny (5) versenyautó (11) versenysport (7) vészfék (5) vészfékező rendszer (7) vezetéstechnika (7) videok (32) Volkswagen (331) Volkswagen-csoport (206) Volkswagen Amarok (5) Volkswagen Beatle (5) Volkswagen Caddy (8) Volkswagen elektromos autó (5) Volkswagen Golf (78) Volkswagen Haszonjárművek (8) Volkswagen ID (16) Volkswagen ID.3 (17) Volkswagen ID.4 (10) Volkswagen ID.7 (7) Volkswagen ID.Buzz (9) Volkswagen Konszern (6) Volkswagen Multivan (5) Volkswagen Passat (36) Volkswagen Passat Variant (5) Volkswagen Polo (22) Volkswagen T-Cross (6) Volkswagen T-Roc (8) Volkswagen Taigo (6) Volkswagen Tiguan (15) Volkswagen Touran (7) Volkswagen Transporter (13) Volkswagen Up! (5) Volvo (9) Vredestein (5) VW (10) VW-csoport (10) What car? (35) WLTP (28) Wolfsburg (8) zárt végű pénzügyi lízing (5) Címkefelhő
süti beállítások módosítása