Logo Pic
G. Nagy László 2025. március 20.

"Pride vagy gyermekvédelem? Ez itt a kérdés..."

 

Orbán Viktor már egy hónappal ezelőtt, az évértékelőjén belengette: a Pride szervezői idén ne is nagyon készüljenek... Akkor nagyon meglepett, hogy ez a mondata aratta a legviharosabb tapsot, miközben a közönség sorait a Fidesz és az ország krémje adta, nem a legsuttyúbb, homofób prolik. A héten a vonatkozó törvénymódosítás is elfogadásra került.

 

Kezdjük azzal, ami a legfontosabb: a gyülekezés, a tüntetés, a felvonulás, a véleménynyilvánítás szabadsága alapvető jog, ezt megcsonkítani semmiképpen sem üdvös. A Fidesz vezetői még jól emlékeznek a kádári gumibotokra a nyolcvanas évek végéről. Pont azért váltottunk rendszert 1990-ben, hogy a továbbiakban már minden szabadságjogunkkal élhessünk. Pont azért nem lesz Gyurcsányból soha többé meghatározó politikus, mert 2006 őszén brutálisan lépett fel a tüntetőkkel, ünneplőkkel, utcára sereglőkkel szemben. Ezt soha többé nem bocsájtja meg neki az ország. Orbán március 15-i beszédének központi gondolata: a magyar egy szabadságszerető nép. Ezzel mélységesen egyet lehet érteni. Azonban a szabadsághoz nem kizárólag a nemzet, de az egyén szintjén is ragaszkodunk. Nem csupán a birodalmi korlátokat, de a nemzetállami szigort sem viseljük el. A konzervatív oldal már csak azért is jól teszi, ha ragaszkodik a jó értelemben vett liberális attitűdjéhez, mert ha ténylegesen betiltja a Pride-ot, onnantól kezdve aligha lesz erkölcsi alapja a húsvéti körmenetek melletti kiálláshoz. Talán egy hívő embernek kissé meredeknek tűnik ez az összevetés, ám ha igyekszünk elfogulatlanok maradni, úgy nagyon is egymás mellé helyezhető a kettő. Sokan vannak, akik szerint a katolikus vallás is megrontja a gyerekek lelkét. Ők ezek után joggal tiltakozhatnának minden olyan vallási esemény alkalmával, amely a templom falain kívül történik. A legtöbben egy árva szót sem szólunk, ha a kormány nem engedélyez olyan utcai rendezvényt, amely valamely terrorszervezet melletti kiállást hirdet. De a Pride nem ilyen.

 

"A sokszínűség önmagában nem érték. A hányás is sokszínű. Ennyi." - így ír közösségi oldalán Deutsch Tamás. Tökéletesen igaza van. Egyetlen szavába sem lehet belekötni. És amikor a Pride-on vonulókat látjuk, a résztvevőkkel készített interjúkat hallgatjuk, joggal érezzük sokan, hogy elég beteg egy társaság. Az egyik lány transz férfinak vallja magát, majd a riport végén elmondja, hogy a férfiakhoz éppúgy vonzódik, mint a nőkhöz. Egy fiú női maskarában pózolva arról számol be, hogy ő - szíve szerint - nem férfi, de azért a szerelme egy lány. Azután érkezik két csajszi, az egyik pórázon vezeti a másikat. A velük való beszélgetésből kiderül, hogy agymosott fiatalok mezei polgárpukkasztása az egész. Csupa ártalmatlan őrült, akik nemsokára kinövik ezt a sok idiótaságot, hagyományos módon családot alapítanak és kiköltöznek a kertvárosba. Számomra megmosolyogtató, Deutsch Tominak hányinger, másnak bűnös eltévelyedés. Jogunk van hozzá, hogy így érezzünk, s ahhoz is, hogy ezt kimondjuk, leírjuk. Nekik meg joguk van ahhoz, hogy idióták, betegek, hányingert keltőek legyenek. Az ő dolguk. Egy egészséges lelkű gyereket, akit szeretetben nevelnek, ez az évi egy színes cirkusz aligha téríti le a normalitás útjáról. "Az egész életében öltönyben, nyakkendőben a stúdióban ülő Antal Imre egy ország kedvence volt, miközben mindenki tudta róla, hogy homokos. Ha bőrtangára vetkőzött volna, és egy szivárványszínű zászlót beletűzött volna a seggébe, és kiment volna az Andrássy útra, akkor jobban szerették volna?" - ez már Bayer Zsolt felvetése, és neki is sokszorosan igaza van. Egyrészt azért, mert a többség egyáltalán nem homofób - nem a szexuális hovatartozás lapján ítéljük meg embertársainkat (ahogyan Antal Imrét sem). Másrészt azért, mert rámutat: a Pride a legkevésbé sem segíti a melegek, transzok elfogadását, sőt provokatív szándéka miatt sokkal inkább ellenérzést kelt. Hitem szerint e polgárpukkasztó felvonulás csak árt a szexuális kisebbségeknek. Mi több: a cél nem is az elfogadás segítése, sokkal inkább a botrányokozás. De ez akkor sem a mi dolgunk. Ha akarnak, hát vonuljanak!

 

"Tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért."  Ez áll a kedden elfogadott jogszabályban. "A visszaélések elkerülése érdekében e magatartásokat a módosítás szabálysértéssé minősíti azzal, hogy a szabálysértésért pénzbírság szabható ki az elkövetővel szemben." A mémek máris ömlenek: "Nyugodjon le mindenki a picsába, nincs betiltva a Pride, csak fizetős lesz..." Hogy ténylegesen mi lesz, majd meglátjuk. A magam részéről komoly összegben fogadnék, hogy az idén is megrendezésre kerül a Pride Budapesten. Továbbmegyek: abszolút békés és nyugodt esemény lesz. A parlament - elsöprő többséggel - megszavazott egy módosítást, ebből még következhet bármi. Valószínűleg hosszú lesz az alkudozás a szervezők és a BRFK között. Orbán egészen biztosan nem fogja kockáztatni, hogy Gyurcsány sorsára jusson egy ilyen hülyeség miatt. Majd elmondják: a szervezők garanciát vállaltak rá, hogy az esemény a gyermekvédelmi törvényben meghatározott tilalmakat teljes mértékben tiszteletben tartja. És ennyi.

 

Azt gondolom, igaza van mindazoknak, akik szerint az ellenzék megosztása az elsődleges cél. Magyar Péter komolyan meg van lőve, mert ismét egy olyan téma került terítékre, amelyben nem foglalhat állást. Ha kiáll a Pride mellett, azzal szavazókat veszít. Ha nem áll ki, azzal is, ráadásul még a szponzorait is... A Momentum és a DK azonnal rárepültek a témára - nekik persze könnyű, nincs semmi vesztenivalójuk. MP kapja is az ívet rendesen. "Ne féljetek!" - ez a TISZA Párt egyik fő szlogenje, a főnök ugyanakkor láthatóan fél elköteleződni, és saját hívei most először piszkálják is emiatt. Ráadásul Magyar Péter kifejezetten a fiatalokra épít - pont arra a demográfiai csoportra, amelynek a Pride a legtöbbet jelenti... szar ügy. Ilyen tekintetben ez abszolút jó húzás a Fidesztől. Hiszen nem csupán a TISZA szavazótáborát osztja meg, de közben a Mi Hazánk Mozgalmat egyre inkább maga mellé állítja. Toroczkaiék elég sok pozitív gesztust kapnak mostanában - ki tudja, talán szükség lesz rájuk 2026-ban...

  

Szájer József, Alice Weidel, Douglas Murray, Jörg Haider, Pim Fortuyn, Tormay Cécile - napestig sorolhatnánk a politikai jobboldal ismert homoszexuális szereplőit a jelenből és a múltból. Sosem zavart senkit, hogy a saját nemükhöz vonzódtak. Ostobaság a konzervatív oldalt homofóbiával vádolni. És ostobaság a magyarságot homofóbiával vádolni - mi már akkor toleráltuk a másságot, amikor Nyugat-Európában még bebörtönözték a melegeket. A Pride egy külön történet. Alapvetően a provokáció a célja. És ugyanígy: a betiltásának belengetése is provokáció. Kíváncsi vagyok, mi lesz a sztori vége. Nyáron meglátjuk.

Vissza a címlapra
téveszmék
Legjobban pörgő posztok
Napi érdekes - 562
JTom • 8 nap
A Fiorentina elleni mérkőzés
Apuleius • 7 nap
„Szép, hangos, és kicsit megtépi a szívedet” – makrohang-interjú
soostamas • 6 nap
Napi érdekes - 563
JTom • 1 nap
Április lehet a megfelelő időpont Motta menesztésére
venember83 • 6 nap
Cikkek a címlapról
Magyar Nemzeti Cirkusz
A Magyar Nemzeti Cirkusz Magyarország legnagyobb utazócirkusza, mely az ország egyik legszínvonalasabb cirkuszműsorát mutatja be. A cirkusz a Richter artistacsalád tulajdonában áll, 1995-ben alapította Richter József, aki 2013-ban átadta az igazgatói szerepkört fiának, Ifj. Richter Józsefnek. A…
Petneházy-kúria, Köröstarcsa
Többször említettem már bejegyzéseim során, hogy Békés vármegye kifejezetten bővelkedik kastélyokban, kúriákban és egyéb műemlék jellegű épületekben. A nagyobb, elsősorban a Wenckheim családhoz köthető kastélyok mellett vannak kisebb kúriák is vármegyénkben. Közöttük olyanok is, amiknek még a…
>