Kontent • 11 nap
A Reménytelenül című új magyar film (rendezte Rózsa Gábor) felkavaró alkotás. Szűk költségvetésből készült, független filmről van szó, amelyben nem csak József Attila személyes drámája tárul fel, de pszichiátriai kezelésének stációi is. A filmből kiderül, reménytelen-e, ami annak látszik.
Most, hogy bemutatták a Rózsa Gábor rendezésében készült, József Attila és Gyömrői Edit viszonyát feltáró filmet, találgathatjuk, a „Reménytelenül” cím mire is vonatkozik.
Adja magát az a válasz, hogy természetesen magára József Attilára, és az ő pszichiátriai betegségére. Ma már a film előtt is sokan tudkák, hogy borderline betegsége volt, amit az 1930-as évek pszichiátriája nem ismert, ezért a költő kezelésére alkalmazott freudi pszichoanalízis (mint a korszak uralkodó irányzata) „objektíve” nem segíthetett. De hát könnyű nekünk, akik már mindezt tudják. A film érintettjei (beleértve persze magát a költőt) mindezt nem tudhatták. A film éppen erről a nem tudásról szól; arról, hogy soha nincs olyan idő, amikor minden információ birtokában lennénk, s mégis cselekednünk kell. A filmben három ilyen cselekvőt, nem tudót látunk: József Attilát, Gyömrői Editet és a költő segíteni akaró kollégáit.
Közülük természetesen a költő személyisége a legnehezebb dió. Az ő betegségéről mindenki nyilatkozhat persze, de hitelesnek ebben a kérdésben csak az tekinthető, aki maga is jár vagy járt már hasonló cipőben. A film Mammutban történő vetítése utáni kerekasztal-beszélgetés nagyon szerencsés döntése volt meghívni egy borderline-betegséggel élő hölgyet, Kneszl Beátát, aki élőben mondta el saját életét, és elmondása alapján a néző körülbelül elképzelheti, mit élhetett át a beteg József Attila. Egy gyógyult József Attila viszont nagy valószínűséggel nem írt volna remekműveket.
A film második cselekvője Gyömrői Edit, aki József Attila nem első, de nem is utolsó kezelőorvosa volt. A film alapján heroikus, amit tett; szinte megingás nélkül haladt a pszichoanalitikus iskola által kijelölt úton. A filmben nincs utalás arra, vajon a pszichoanalízisen kívül gyógyszeres formában is kezelte-e a beteget. Mindenesetre Gyömrőiből árad az empátia, segíteni akarás, és minden váratlan helyzethez (vannak bőven ilyenek) való alkalmazkodóképessége hatalmas, valamint a legszürreálisabb helyzetekben is rendíthetetlen (például amikor a költő kést szegez a nyakához). De hiába a mindenoldalú alkalmazkodás és a szakmai hozzáértés, önkörében forog, és jottányit nem jut előre. Végeredményben tehát felőle is reménytelen a küzdelem.
De reménytelen feladatra vállalkoznak az alkotótársak is. A filmben két csoport alkotja ezt. Az egyik az analitikusok közössége, sőt hálózata, akiket két szereplő is reprezentál a filmben. Általuk szociaológiai értelemben is bepillanthatunk kicsit a 30-as évek valóságába, és megállapíthatjuk: hiába a nagy szervezettség, a közöttük lévő szakmai és emberi szálak, ők is tanácstalanok. A másik csoport, a költőtársak és irodalmár-alkotók, akik erősen hisznek abban, hogy eredményt érhetnek el. Bár ne hinnének! A film egy pontján Cserépfalvy Imre, Faludy György és egy harmadik közéleti alkotótárs megjelennek Gyömrői lakásán, hogy rávegyék a nőt, mivel József Attila úgyis „beleszeretett”, lépjen szexuális kapcsolatra vele, és legyen a nemzet „Petőfi óta nem látott nagy költője” gyermekének anyja. Elvégre egy ekkora költő megmentéséhez képest micsoda potomság az, amit kérnek tőle. Edit persze feldúlva ajtót mutat nekik. Így hát ők is reménytelenül küzdenek.
Három vonalon is a reménytelenségben való vergődést látjuk, és mégsem gondolhatjuk, hogy a reménytelenségről szólna a film. A film azért készült el, mert a rendező szerint nagyon is van remény, még akkor is, ha egyetlen kor sem tud minden reménytelenséget megoldani. De ha elmeséljük ezeket a történeteket, és tanulunk belőlük, azzal már sokat tettünk.
A Méltányosság rég óta azon az állásponton van, hogy a történelmet és jelent filmek özönén át kell láttatnunk, mert a magyar társadalom nem látja eléggé magát. A film alapján Rózsa Gábor ebben alkotó partnerünk.
Csizmadia Ervin
