Logo Pic
Józsikám 2025. március 21.

Hohó, mi zajlik az Orczy téren?

Hónapok óta munkálatok folynak az Orczy téren, nevezetesen a Kévés György (Földvári Éva-, Kovács András-) -féle Orczy Fórumnál. A környéken élők kíváncsian figyelik az eseményeket, azonban hivatalos tájékoztatást mindezidáig nem kaptak arról, hogy mi történik. Itt muszáj megjegyeznünk, hogy ez sajnos nem szokatlan jelenség, és mióta a Lázár János vezette építési tárca megszüntette az építéshatósági ügyek nyilvánosságát (kilőtték az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer, vagyis az ÉTDR általános tájékoztatási felületét), még kevésbé tudjuk, hogy mi zajlik a város egyes pontjain, adott esetben a lakóhelyünk szomszédságában. Az Orczy téren ki-ki a maga eszközeivel csipegette fel az információmorzsákat, és a közösségi médiás hozzászólásokból kiderül, hogy többen bizony jó nyomon is járnak.

Baross utca, Orczy tér

Néhány hete mi is „nyomozásba” kezdtünk, felvettük a kapcsolatot az Orczy Irodaházon dolgozó kivitelezővel, aki a fejlesztőhöz, az Indotek Grouphoz irányított minket. A cég sajtóosztálya (eleinte) készséggel válaszolt a kérdéseinkre. Tájékoztatásukból kiderül, hogy a Szeszgyár u. 4. alatti, egykori irodaház jelenleg fejlesztési stádiumban van, a beruházó a Lynx Real Estate Kft. „Terveink szerint a 62 lakásból és egy üzlethelyiségből álló társasház, valamint a hozzá tartozó és a szemközti épület pincéjében kialakításra kerülő 27 parkolóhelyes teremgarázs 2026-ban kerül átadásra. Az épület fűtését és hűtését központi, a tetőn elhelyezett kedvező díjszabású árammal működő levegő-levegő hőszivattyúk fogják biztosítani a korszerűsített szigetelésű 1+1 szobás és garzon lakások számára” – írták levelükben. A jelenlegi elképzelések szerint a 27 parkolóhelyes teremgarázs a Szeszgyár u. 6. pincéjében jön majd létre. Az Indotek Group hangsúlyozta, hogy a fejlesztés korai fázisban van, jelenleg tulajdonképpen tervekről lehet beszélni.

Mivel nemcsak az Orczy Irodaházban van mozgolódás, hanem az Orczy Fórum másik tagjában, a Baross Irodaházban is, erről is érdeklődtünk az Indotek Groupnál. A következő választ kaptuk: „A Baross Irodaház fejlesztés alatt áll, s a tervek szerint ott is funkcióváltásra kerül sor, s az egykori irodák helyén egyetemi kollégium létesül majd”. Természetesen voltak további kérdéseink, például hogy a kollégium fejlesztője az Indotek Group-e, lehet-e tudni, hogy melyik egyetem használja majd a létesítményt, egyetem-e a beruházó, meghatározták-e már az átadás tervezett időpontját stb. Ezek a felvetések azonban már válasz nélkül maradtak – egyelőre legalábbis. Lehet, hogy az ok valóban a fejlesztés kezdeti stádiuma, azonban kevéssé tartjuk valószínűnek, hogy konkrét, kommunikálható tervek, célok, határidők nélkül zajlana a munka, immár hónapok óta.

Orczy Irodaház, Csobánc utca

A funkcióváltás akár jól is elsülhet, hiszen legalább hasznosítják a Józsefváros, azon belül pedig az Orczynegyed építészettörténetében fontos szerepet játszó épületegyüttes két tagját. Az Orczy Fórum esetében ráadásul már-már hagyományosnak is mondható a funkcióváltás, hiszen az együttes egész múltja félbemaradt vagy átalakult tervekkel van tele – de erről majd egy újabb bejegyzésben.

Átalakítással érintett az 1-es és 3-as számmal jelölt épület.

Az egyelőre kérdéses, hogy mindez milyen hatással lesz a környék életére a jövőben, de a negyed az épp tervezés vagy már kivitelezés alatt álló nagyberuházások (pl. SOTE Science Park, NKE-építkezések) eredményeként minden bizonnyal jelentős változáson megy át a következő néhány évben. Meglátjuk.

 

Képek a bejegyzésben:

1-3: Saját felvételek, 2025. február

4. Az Orczy Fórum alaprajza, forrás: Interjú a friss Kosstuh-díjas Kévés Györggyel. Régi-Új Magyar Építőművészet, 2007/2.

Vissza a címlapra
Józsikám – Itthon a Nyolcban
Legjobban pörgő posztok
Napi érdekes - 562
JTom • 8 nap
A Fiorentina elleni mérkőzés
Apuleius • 7 nap
„Szép, hangos, és kicsit megtépi a szívedet” – makrohang-interjú
soostamas • 6 nap
Napi érdekes - 563
JTom • 1 nap
Április lehet a megfelelő időpont Motta menesztésére
venember83 • 6 nap
Cikkek a címlapról
Magyar Nemzeti Cirkusz
A Magyar Nemzeti Cirkusz Magyarország legnagyobb utazócirkusza, mely az ország egyik legszínvonalasabb cirkuszműsorát mutatja be. A cirkusz a Richter artistacsalád tulajdonában áll, 1995-ben alapította Richter József, aki 2013-ban átadta az igazgatói szerepkört fiának, Ifj. Richter Józsefnek. A…
2025. 6. versenyhét - Homestead-Miami - 1
A híres másfél mérföldes oválon folytatódik a NASCAR szezon. Miamiban korábban az év végén került megrendezésre verseny, idén azonban már márciusban itt versenyez a mezőny. Fotó: James Gilbert/Getty Images Homestead-Miami Speedway A Homestead-Miami Speedway építése 1993-ban kezdődött, és…
>