Pilótaként a csatatér felett

Ismét kilépve az ötvenedik évforduló keretéből egy nagyot lépünk visszafelé, a francia háborúig, ami bizony már hetven éves távlat. A terv szerint idén kicsit többet nyújtok majd az általunk leginkább első indokínai háborúként ismert konfliktusból – ami a Dien Bien Phu-i csata kerek évfordulója ismeretében persze nem meglepő, de a páncélos hadviselés kapcsán is szóba kerülnek majd. A témát viszont egy viszonylag könnyed címmel kezdem, egy képregénnyel. Persze a hozzáértők tudják, hogy egy képregény is lehet komoly, drámai vagy hiteles, így aggodalomra vagy érdektelenségre semmi ok, főleg, hogy a repülős vonal is jelen van. 

Az Indochine (Indokína) egy négykötetes francia munka, amely egy pilóta kalandjain keresztül enged bepillantást a negyvenes-ötvenes évek francia újragyarmatosítási kísérletébe. A “bepillantás” nem enyhítő körülményt takar: a forgatókönyvírónak, a képregényes körökben nálunk sem ismeretlen Jean-Pierre Pécau-nak valóban nem volt célja, hogy a teljes indokínai háborút, vagy annak legalább legfontosabb eseményeit bemutassa, inkább háttérnek használta ezt a szűk évtizedet és ezt a helyszínt arra, hogy egy vagány repülő történetét elmesélje.  

Armand Baverel a második világháborút az amerikai légierő vadászpilótájaként fejezi be. Merész önfejűsége folytán azonban nem ünnepelheti gondtalanul az európai győzelmet, mivel hadbíróság vár rá a Bodenplatte hadművelet ellenében végzett elhamarkodott, de legalább eredményes felszállása miatt. A kiutat az újjászerveződő francia légierő jelenti, amely az egykori gyarmatokon folyó küzdelemből is kiveszi a részét. Armand így jut el többek között Indokínába, ahol két turnust is végigrepül mindenféle hivatalos és nem hivatalos bevetés során. 

A hangvétel nagyon is méltó, mi több hiteles. Nem akarták hőssé avatni a főszereplőt, a francia háborús törekvéseket és módszereket pedig pláne nem akarták mentegetni, ahogy az egykori ellenfelet sem kívánták démonizálni – viszont a már ekkoriban ott sertepertélő amerikaiakat és a térségben érdekelt kínaiakat is szerepeltették. A hangsúly az emberközeliségen és a repülős kalandokon van. A rajzok atmoszférikusak, a színkezelés megfelelő, a nézőpontok jól megválasztottak, az arcok felismerhetők, a masinák pedig jól érvényesülnek, akár a földön, akár a levegőben. És akik jobban ismerik a korszakot, azok számos géptípust ismerhetnek fel, amelyek a második világháború utáni években bizony még javában repkedtek, a P–47-estől a C–46-oson, a Ju 52-esen és a P–63-ason át a B–26 Invaderig.  

Az Indochine tudtommal csak franciául kapható, és a téma miatt nem is tartom valószínűnek, hogy sok más nyelven megjelenne. Szövege szerencsére nincs túlbonyolítva, közepes szintű tudással már könnyen olvasható. 

Indochine
Írta: Jean-Pierre Pécau
Rajzolta: Maza & Jean-Paul Fernandez
Delcourt 2020–23