Verne és a magyarság (1. rész)

A másik két „magyar” regény Verne egy másik, miszticizmusra hajlamos arcát mutatja. A Várkastély a Kárpátokban szereplői tulajdonképpen nem is igazán magyarok, hanem románok, s a regény az egyszerű emberek babonáit, félelmeit mutatja meg. Az egész alaptörténet babonákra épül, amelyektől nem tudnak szabadulni a falu lakói. Egy rejtélyes főúr technikai berendezései segítségével tartja félelemben a falut, s a történet ennek a krimiszerű felfedezését mutatja be. Mivel a történet Erdélyben játszódik, ezért sorolják a „magyar” regények közé.

Az időrendben utolsó regény, a Storitz Vilmos titka már egy teljesen valószerűtlen történetet mutat be, amelyben egy rejtélyes tudós feltalálja a láthatatlanná tévő szert, amelynek segítségével fia különböző bűncselekményeket hajt végre, míg meg nem fejtik titkát s meg nem hal.

Érdekes párhuzamot vonni a két-két regény között, hiszen hasonló témakörben készültek. A két kalandregény közül a Sándor Mátyás sokkal kidolgozottabb, holott Serge Ladko, a bolgár szabadságharcos ugyanolyan hős, mint Sándor gróf, Verne mégis kevesebb időt, energiát fordít jellemzésére. A dunai hajós magyar rendőrfőnöke, szintén nagyon pozitív szerepet játszik.

A két krimiszerű történetet összehasonlítva a román esetben a falu lakóit a babona, félelem tölti el, míg a magyar városka lakói kevésbé félnek, inkább nagyon logikusan próbálják elkapni a láthatatlan embert. Történik mindez annak ellenére, hogy a két történet között több mint egy évszázad telik el a magyar város hátrányára, vagyis elvileg ott kellene babonásabbnak lenniük az embereknek.

A Storitz Vilmos titka szövegében egyébként tömegesen lehet felfedezni, olyan mondatokat, amelyek Verne tiszteletét, sőt szeretetét mutatják a magyarok felé.

„..ez az idegen ország gyönyörű…” – mondja Magyarországról szólva, már a regény első bekezdésében. Soha rosszabb kezdést!

A regény egyes szám első személyben van megírva, így talán még jobban az íróénak érezhetjük azokat a mondatokat, amelyeket a francia főhős szájába adva ír le.

„Magam is nagyon érdeklődtem a magyar nép földje, főleg történelme iránt. A magyar nép történelme iránt, amely telve van hősi, bátor, nagylelkű cselekedetekkel és izgalmas eseményekkel. Ez a nép, a hatalmas német szomszédság ellenére is megőrizte nyelvét, kultúráját és faji függetlenségét, és ami a legfontosabb, történelmi hivatást töltött és tölt be Közép-Európában.”

A magyarok és franciák kapcsolatáról az a véleménye, hogy „…azt az őszinte barátságos érzést, mellyel a magyar nép az én nemzetem és hazám iránt viseltetik...”

A történet elmesélése alatt jut ideje, energiája, hogy történelmünkről is megemlékezzék a következő módon : „a honfoglaló hős Árpád, a nagy királyok, a bátor hadvezérek alakjai egymásután merültek fel lelki szemei előtt. Aztán a sok megpróbáltatásra, tatárral, törökkel folytatott véres küzdelmekre, a török hódoltság nyomorúságteli hosszú-hosszú évtizedeire gondoltam. Mennyit kellett ennek a nemzetnek küzdenie, harcolnia, hogy fajtáját, nyelvét a vérzivataros századokból kimentse, megtartsa.”

Úgy ír a magyarságról, mintha saját nemzetéről, hazájáról írna, sőt lélekben (egy kicsit) már magyarnak is érzi magát, hiszen a magyar zene hallgatása közben: „Úgy éreztem, mintha egy csodálatos, sohasem látott, titokzatos világ nyílnék meg előttem: egy ismeretlen és olyan rokonszenves, olyan becsülésre méltó népnek, a magyar népnek lelke.… Míg ezt a muzsikát hallgattam, úgy éreztem, hogy mindig itt éltem… a magyar nóta, - mintha engem is magyarrá varázsolt volna.”

Nem feledkezik meg a magyar jellegzetességek bemutatásáról sem, hiszen a nagy magyar alföld a számára „éppen úgy mint a tenger, a végtelenség fogalmát vetíti fel képzeletünkben...”, s azt regényeiben bőven tapasztalhattuk, hogy milyen lelkesen beszélt a tengerről, ahol mindenki szabadnak érezhette magát, még feledhetetlen hőse, Nemo kapitány is.

Szintén nem felejtkezik el a legismertebb magyar termékről sem, hiszen szerinte „A magyarországi bor pedig tudvalévőleg mindjárt a francia bor után következik minőségben, Európa második legjobb bortermelő országa Magyarország, a spanyolok és olaszok ebben a tekintetben messze elmaradnak mögöttük.”

Talán megbocsátható, hogy az első helyre a francia borokat tette, de a magyar „mindjárt a francia bor után következik minőségben”, s mintegy fájdalomdíjként  megtudhatjuk, hogy „A magyar ember nagyon szereti a jó bort. De azért kevés részeg emberre lehet akadni, mert a magyar mértéktartó, fegyelmezett és tudja mit és mikor kell abbahagynia.”

Összességében megfogalmazza, hogy „a magyar vendégszeretetnek nincs párja a föld kerekségén…”, de népünk jó ismerőjeként felfedi az olvasó előtt a nemzet hibáit is, miszerint „…a magyar nemzetnek éppen az a legnagyobb hibája, hogy nem tudja kellőképpen megbecsülni saját értékeit….”

Nagyon sok művét ismerem, nagyon sok regényét, novelláját olvastam, de nem emlékszem, hogy valaha is így beszélt volna bármely nemzetről, bármely népről, mint ahogyan a fenti idézetek alapján a magyarokról.

Ezen szavak, mondatok után talán nem csoda, hogy a magyar nép sajátjának érezte (érzi?) ezt a francia írót, s ennek jelenként lett – talán mindörökre – Verne Gyula.

„Magyar” regényeinek népszerűségét jelzi, hogy mindegyikből film is készült, de a két kalandregény az, amely magyar szereplőkkel, magyar közreműködéssel.

Sándor Mátyás sokunk számára megegyezik Bujtor Istvánnal, míg A dunai hajós Koncz Gáborral. A hetvenes-nyolcvanas években óriási sikert arattak ezek a filmfeldolgozások, s országok tucatjai vásárolták meg a vetítés jogát. A siker tartósságát jelzi, hogy rendszeresen műsorra tűzi őket valamelyik televíziós társaság.

A Sándor Mátyásból egyébként a franciák is forgattak filmet, de korántsem olyan nagyszabásút, mint amilyen a Jean-Pierre Decourt-féle 'magyar' változat.

A másik két „magyar” regényt nem nálunk filmesítették meg……

A ma már klasszikusnak számító, holdutazást bemutató regényeit (Utazás a Holdba, Utazás a Hold körül) egy tévéjáték képében vitték színre a magyar filmiparban, amely (az anyagi lehetőségek híján) nagyon egyszerű és naív, de ugyanakkor mégis nagyon kellemes szórakozást kínál a nézőnek.

A Sztrogoff Mihály ugyan nem magyar vonatkozású regény, de a(z akkor még) nyugatnémet filmfeldolgozásban majdnem több volt a magyar szereplő, mint a német, sőt egy jelentős részét Magyarországon is forgatták. (Személyes élményem, hogy volt szerencsém látni a forgatás egy részét a Bodrog mentén, amikor Sztrogoff Mihály átúsztatja a lovát a viharos folyón. Szegény pára nem is bírta!).

Nem lenne persze teljes a kép, ha csak a Verne-regényekről és filmekről beszélnénk, s nem említenénk a magyar rajongóit, követőit.

Egyik leghíresebb „utánzója” Jókai Mór, aki nem is titkolta ezt. Mikszáth Kálmán szerint – aki megírta Jókai élettörténetét Jókai Mór élete és kora című művében – „Jókai hamis tudományt tanított; Verne az észre épített, Jókai a képzeletre”. Ilyen műve lett az Egészen az északi pólusig vagy A csigák regénye, ahogyan a nagy palóc írja „Jules Verne modorában”. Mikszáth véleménye az, hogy „a Verne-utánzatokat is ilyenfajta kedvtelésből írta”, mert „megtetszett a Verne genre-je”.

Hasonlóan híres utánzó Karinthy Frigyes, aki már tizenöt éves korára elolvasta Verne majdnem minden regényét, s aki regényt írt egy tengeralattjáró kalandjairól, amely folytatásokban meg is jelent a Magyar Képes Világ című hetilapban. Jóval később pedig az Így írtok ti című klasszikus művében ironizálja (de nem csak nagyon sok humorral, hanem nagyon sok szerettel is) Vernét.

Ilyen közegben felnőve természetes lehet, hogy Karinthy Ferenc, az imént említett Karinthy Frigyes fia is szerette a francia írót, s előfordult, a csínytevések következtében fellépő szülői szigor miatt „Zokogva vonultam vissza a gyerekszobába, égő arcom a piros Verne Gyula-kötetbe rejtve”

Megemlíthetjük még Ady Endrét, aki szerint a gyerekeknek „joguk van gyönyörködni a Jules Verne munkáiban” és a „Verne-regények nagyon dolgoznak bennünk”.

Krúdy Gyula vagy Rejtő Jenő is meg-megemlítik regényeikben Jules Verne vagy Verne Gyula nevét, s egyáltalán nem sértő vagy bántó szándékkal, sőt Ottlik Géza szerint „a Verne-regény elvehetetlen része, szerves tartalma az életemnek”.

Nem lehet véletlen az sem, hogy Molnár Ferenc örökbecsű regényében Geréb egy Verne-regényt visz Nemecseknek bocsánatkérésként. A fenti sort még hosszan lehetne sorolni…

Persze, annak ellenére, hogy ezek a fentebb említett magyarok mind az irodalom területéről kerültek ki, nem csak a magyar irodalomban van jelentős hatása, hanem az élet más területein is.

Magyar tudósok, feltalálók tucatjai nőttek fel regényein, s indultak el művei hatására a tudomány felé. Asbóth Oszkár Verne hatására kezdett el foglalkozni a repüléssel, s ennek eredménye az lett, hogy neki köszönhetjük a helikoptert, mint repülő szerkezetet. A nemrégen elhunyt Teller Ede (a lenti képen) is lelkes rajongója volt e humanista írónak, s talán az ő pályájában is szerepet játszottak olvasmányélményei.

Gábor Dénes már hatéves korában Verne műveket kapott születésnapjára, amelyeket rövid úton „ki is végzett”, s türelmetlenül várta a következő regényeket.

A sort még hosszan lehetne folytatni ...

djp