Ágyúlopás a szerbektől a nagy háborúban
2023. január 30. írta: Kiss_Ádám

Ágyúlopás a szerbektől a nagy háborúban

Ismételten Molnár Ferenc haditudósító első világháborús visszaemlékezéseivel fogunk foglalkozni. Ha nem olvastad az előző bejegyzéseket róla, akkor itt megteheted. Háttérnek fontos tudni, hogy a nagy világégés alatt főként a déli fronton és Galíciában tartózkodott, innen tudósított.

Szerbiában járunk, 1914. november 26-án. Egy kis falucskában egy magyar kapitány mesélte a többi tisztnek, hogy csütörtökön a magyar tüzérség a Crni Vrh hegyen felfedezett hat szerb ágyút. Hamar rájuk is rontottak az állást védő katonákra. Addig lőtték őket, míg az ágyúk ember és ló nélkül nem maradtak. Ezután egy szakasz baka felrohant a hegyre és leverte a maradék szerbeket. Állítólag a katonák annyira örültek az ágyúknak, hogy simogatták őket. A szakasznyi bakát megbízták a fegyverek őrzésével, míg a többiek továbbmentek. A parancs úgy szólt, ha el lehet vinni az ágyút haza, akkor el kell. Ha nem lehet, akkor meg kell várni, míg lovakat hoznak értük. Az őrség várt-várt, de nem jött segítség. Buzgóságukban reggel hétkor kötelet kerítettek, és elkezdték maguk vontatni az üteget. Lassan, de haladtak, ám hamarosan egy katona jelentette, hogy ellenséges csapatok közelednek, ötször többen, mint a magyarok. Erre lefeküdt a földre a szakasz, és felvette a harcot. Kétszer is sikerült visszaverniük a szerb támadást, ám többször egyik fél sem tudott fölényeskedni. Ekkor, ahogy minden sereg ilyenkor tenné, elkezdték beásni magukat a földbe. Magyar Nemzeti Digitális Archívum • Első világháborús lövegekA fedezék készen volt, a lövöldözés folytatódott. A hat pórázra kötött ágyú kötele a magyar árkokban végződött, ahol a bakák nekifeszülve húzták őket. De a fegyverek nehezek voltak, semmit sem haladtak, csak táncoltak a csatatér közepén. A legvakmerőbb szerbek kiugrottak a saját fedezékük mögül, és bajonettel próbálták elvágni a köteleket. Ez természetesen öngyilkos merénylet volt, mindegyik az ágyúk mellett halt. Több mint 28 óra viaskodás után végre megérkezett a magyar felmentőcsapat, egy századnyi baka, akikkel közösen szuronnyal visszaverték a szerbeket. Az erősítéssel együtt már könnyen vontatták haza a hat ágyút.

Az üteggel sikeresen elérték a tábort, ahol átadták, mint hadizsákmány. Az ágyúknak a következő harcokban hasznát vette a magyar sereg. Ám szintén Molnár Ferenctől tudjuk, hogy az ilyesfajta zsákmányolt ágyúkat nem tudják sokáig használni a megszerzők, mivel a harcoló felek külön-külön kalibereket alkalmaznak, így csak zsákmányolt lőszerrel együtt vehetik hasznát. Amint kifogy a hozzátartozó lőszer, a fegyver egyszerű, hasznavehetetlen hadizsákmánynak számít, amivel csak annyit lehet elérni, hogy az ellenségnek kevesebb van belőle.

Források, felhasznált irodalom

A bejegyzés trackback címe:

https://tudakozo.blog.hu/api/trackback/id/tr1918034790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
Tudakozó