Egyszer sikerülhetett volna a divat elé vágni a Kádár-korban, de használhatatlan félbiciklikkel nem jött igazán össze.

Fotó: IMDB

A Kádár-kori Magyarországon a külföldi trendek érkezése és felfutása egyaránt nehézkes és többnyire zökkenőkkel bőven tarkított folyamat volt. Az egyes divathóbortokat elindító filmek csak évekkel, néha évtizedekkel az eredeti bemutató után jutottak át a vasfüggönyön.  Amikor pedig megérkeztek hamar kiderült, hogy a hazai ipartól hiába is várjuk a kiegészítők gyártását. A kőmosott farmerek, Top Gun matricák, aerobic lábmelegítők csak katasztrofális minőségben vagy méregdrágán voltak beszerezhetők, utóbbi esetben többnyire a leleményes csempészek jóvoltából, külföldről. Meglepő módon azonban volt olyan, hogy a magyar ipar megelőzte a láz felfutását, ám hiába egy gyár leleményessége, ha az ország többi üzeme azonnal cserben is hagyta őket. Nézzük hát, hogyan is alakult ki nálunk a fiatalkorunkat meghatározó BMX mánia!

            Bike motocross (vagy az amerikai lazasággal moto xross), ebből az elnevezésből állították össze a bűvös BMX rövidítést az Egyesült Államokban. Odaát a hetvenes évek elején tombolt a motokrossz szenvedély, ami nem hagyta hidegen a gyerekeket sem. Hamar utánozni kezdték a motorizált sztárokat a saját bringáikkal, az eredetihez hasonló sáros akadálypályákon. A hetvenes évek közepére az új sportág annyira népszerű lett, hogy a gyártók is üzletet láttak az egészben, és piacra dobták speciális „motocross” vagy BMX bringáikat.  Egy kerékpár attól lett BMX, hogy a váza merevebb, szilárdabb, hogy a nyereg hosszúkás, hogy a kormány a szokásosnál biztonságosabb, merevített, így a kerekek (a gumitömlők) rosszabb terepviszonyok közepette sem veszítik el maguk alatt a talajt és bírják a terhelést (terepgumik). Ez még nem minden, de ez a lényeg.

Az új mánia hamar beépült a popkultúrába és boldog-boldogtalan BMX bringával akarta csapatni hétköznap, hétvégén egyaránt. Ráadásul a dolog hamar maga mögött tudta az óceánokat, és a világ minden táján letarolta a piacokat.

Egy biciklis trükk a filmből

A cikk témáját adó ausztrál film, a BMX banditák (BMX bandits) tulajdonképpen csak meglovagolta a magától kialakult hullámot és így inkább reagált az eseményekre, semmint elindította a lázat. A külföldi bemutató (1983 december 22.) idején az újfajta bringákat már senkinek nem kellett bemutatni. Legalább is a keleti blokkon kívül.

Meglepő módon a BMX-ek ekkoriban már nálunk sem voltak ismeretlenek, legalább is Csepelen biztosan nem. A Csepel Művek ugyanis már 1984 elején gyártani és forgalmazni kezdte az új gépcsodákat. Pontosabban készíteni még sikerült, de eladni már nem.

A magyaroknak ekkor még jobban kellett a "Tacskó" bicikli

Fotó: Fortepan/ Chuckyeager tumblr

A magyaroknak ugyanis ekkor még halvány lila segédgőzük sem volt arról, hogy mik ezek a furcsa formájú és brutálisan drága holmik, és valójában minek is kellene ilyet tartani egy proletár pincéjében vagy erkélyén. Főleg úgy, hogy a 8-900 forintos gyerekkerékpárok idejében több, mint 4000 forintért árulták őket. Valószínűleg Csepelen boldogtalanul szembesültek vele, hogy trendeket most az egyszer időben követő termékből valamilyen kreatív módon virágtartókat, könyvespolcokat vagy bólogató kalaptartó-kutyákat kell majd gyártani. Ám két évvel később fenekestül fordult fel a világ a pannon proletáriátus területén.1986. május 31-én ugyanis megérkezett a FILM, a BMX banditák.

A film színvonalát tökéletesen visszaadja, a kedvenc párbeszédem:

„Vigyázzon, az apámnak fekete öve van!

Na és? Nekem meg fekete kocsim!”

Ám ez szinte senkit sem érdekelt. A vásznon ott röpködtek, trükköztek, csillogtak az álombiciklik, ráadásul egy csodás, vörös fürtökbe rendezett hajzuhataggal megáldott szeplős fiatal lány is szerepelt a filmben. Aki nem volt más, mint az ősbemutató idején 16 éves Nicole Kidman.

A BMX mánia pedig egy pillanat alatt kitört az országban. Bár a bemutató után két héttel a kereskedelem még kivárt és a Csepel Művekben is mennyezetig értek az eladatlan „motocross” bringák, a nyár második felére megfordult a helyzet. Az emberek semmi másra nem vágytak és még az sem tántorította el őket, hogy a csepeli BMX-eknek volt egy gyakorlatilag végzetes hibája.

Ha szeretne további érdekes retró sztorikról és rejtélyekről olvasni, akkor olvasson bele a Tó-retró blog szerzőjének új könyvébe! Minden, amit nem tudott a magyar tengerről, de nem volt kitől megkérdezni. Lebilincselő olvasmány… Részletek, megrendelés 

            Egészen pontosan az első szériában az összesnek, míg később már csak a túlnyomó részüknek. A csepeliek ugyanis úgy gondolták, hogy az évtizedek óta bevált kontrafékes megoldás a BMX-nél is beválik majd. Pedig nem! Amikor ugyanis egy rönkön vagy buckán megy át a BMX, akkor adott esetben a pedálok „útban” lehetnek (ha az egyik az alsó holtponton van). Az ügyes kerékpáros a pedál apró oda-vissza mozgatásával éri el, hogy nem ütközik az akadályba. Ha viszont ezt a játékot a kontrafékes géppel próbálta meg előadni a gyerek, akkor csak egy jó nagy esésre számíthatott. Persze így is sokan vették meg a kontrás verziókat párszáz forinttal olcsóbban.

            Most mondhatnánk, hogy a Csepel Műveknél nem lehetett gond a gyártással, hiszen – kénytelen-kelletlen – előre bespájzoltak két évvel korábban, csakhogy ez nem teljesen igaz. Az említett, tetőig stócolt kerékpárokról ugyanis hiányzott néhány meglehetősen fontos dolog. Első helyen rögtön a már említett terepgumik, melyeket itthon nem gyártottak, nyugati exportból pedig – a valutaínség közepén – igen nehézkes volt importálni. Ugyanez volt a helyzet gyakorlatilag mindennel, amit a csepeli prések nem tudtak legyártani, mint például a speciális, vékonyabb ülések vagy az egyedi kormányszarvak és illesztésük. Igaz ugyan, hogy ezek beérkezésekor is legfeljebb 19 ezer kerékpár készülhetett volna Csepelen évente, melynek a tízszerese sem lett volna elég. A boltokban ekkor – kis túlzással – annyi perc alatt fogyott el a készlet, ahány darab BMX érkezett. Nicole Kidman így valóban beindította a lázat, de a „gyógyszer” sajnos a legtöbbünknek sokáig elérhetetlen maradt.