Kommersz vermut, asztali bor és kapadohány, melyeknek már a feltalálóit is vesztőhelyre kellett volna vitetni. 

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

Szép dolog a nosztalgia, de van, amit az idő sem tud megszépíteni. Míg gyermekkorunk édességeire vagy az akkoriban forgalmazott üdítőitalokra gondolva a szívünk sajdul meg, addig az alkoholos italok emlékére inkább a fejünk. Az előző rendszer sem repertoárban, sem pedig minőségben nem kényeztette el az élvezeti cikkekre áhítozó proletártömeget. A külföldi kereskedelmi csatornák minimálisra szűkülése a magyar gyártásra terelte a hangsúlyt. Az alapanyagok és technológiák hiánya és a KGST piac mindent felszívó volta folytán azonban a hazai minőség egy szárnyától megfosztott madár röptének kecsességével süllyedt az abszolút nulla közelébe. Cikkünkben most három olyan „élvezeti” cikkről emlékezünk meg, ami ma is halk sikolyokat vált ki a velük álmodókból egy izzadt éjszakán.

Éva a kommersz vermut-kísérlet     

A hazai szeszesital gyártás legsötétebb időszaka szinte napra pontosan egybe esett a kommunizmus időintervallumával, ami egyáltalán nem véletlen. A gondos, minőség kivitelezés az összes kategóriában félreugrott a tömegtermelés száguldó vonata elől. A minőségi égetett szeszeket pedig egy csuklásnyi idő alatt felváltotta a kommersz időszak sötétsége. Korábban már megemlékeztünk az ilyen italokról, így most röviden a lényeg: Az ilyen, nitróhígítóra hajazó magisztrális készítmények tisztaszeszből, hígításához használt vízből és – természetesen szintén mesterséges – aromából álltak.

 Fotó: Fortepan/ Magyar Rendőr

Így készült például krumpliból gyártott finomszeszből az eredetileg cukornád alapú rum is. Ezt a gyártási mechanizmust ugyan nem Magyarországon találták fel, de a fejemet teszem rá, hogy a kommersz vermut, melyet Éva néven rettegett a népség,  a pannon kreativitást dicséri. Hogy megértsük a hazai alkímia éremesélyes teljesítményének lényegét, előbb nézzük, miként készül az igazi vermut!  

            A világ boldogabbik felén az ilyen italok a legjobb minőségű és semleges ízű borból készülnek. Ezt cukorral, karamellel és egyéb oldatokkal kezelik, miközben 70-80 féle fűszer- és gyógynövényt 20 napig finomszeszben érlelnek. A leszűrt oldatot a már említett borhoz adják és megkezdődik az érlelés. Az egész nem több néhány hónapnál. Persze ezt a hetvenes évek Magyarországán sem dolgozói sem felhasználói oldalon nem várta végig senki. Nálunk a félszáraz (hölgyeknek) és száraz (uraknak) Éva egészen másképpen készült. Itt fogták a (már említett krumpliból készült) tisztaszeszt, melyet összeházasítottak (valójában összeöntöttek) az olyan borral, melyet már a legittasabb bögrecsárdaszökevény is csak a zsebkendőjén átszűrve ivott volna meg, zokogás közepette, némi vízzel. Az így készült alap kapott egy kis ízesítő adalékot és kész is lett az ital. Az eredmény 25 forintos, 17,5 százalékos üdítő hatású (eskü így reklámozták) vermut és brutális fejfájás/másnaposság lett. Igazi női ital.  

Jöhet pár érdekes sztori és rejtély a Balatonról is? Olvasson bele a Tó-retró blog szerzőjének új könyvébe! Minden, amit nem tudott a magyar tengerről, de nem volt kitől megkérdezni. Lebilincselő olvasmány… Részletek, megrendelés  

Random Állami Gazdaság rettenet asztali bora

1970-ben a legolcsóbb asztali bor címének büszke tulajdonosa a Kiskunhalasi Állami Gazdaság ezerjója volt. Azonban a 16,7 Ft/7 dl ár környékén több, hasonló versenyző is ringbe szállt a legótvarabb, savanyú, palackozott lőre megtisztelő érdemkeresztjének elnyeréséért. Az asztali bor, mint kategória, nem kommunista találmány, hanem egy ma is létező fogalom.

Fotó: Fortepan

A borászportál meghatározása szerint „Asztali bornak minősül az az ital, amely osztályba sorolt és megyei fajtalistában szereplő borszőlőfajtákból készült és legalább 13 tömegszázalék természetes eredetű (vagyis szőlőből származó) cukrot tartalmaz. Az asztali borok minimális alkoholtartalma 9%. Ez a megjelölés többnyire a síkvidéki telepítésű borszőlőből készített különösebb fajta- és tájjelleg nélküli tömegborokat takarja. Asztali borok forgalmazása esetében névként alkalmazható általános, vagy fantázianév, a borvidékre nem utaló termőhely, fajtanév külön-külön vagy együttesen. Ilyenek, pl. a Legényes, a Koccintós, vagy a Pincemester.” Összességében nem ezek a készítmények a legesélyesebbek egy borverseny előkelő helyezéseire. Ráadásul a kommunizmus idejében az ilyen összetételek nem minősültek szentírásnak, hiszen a borok gyakran még szőlőt sem láttak (erről írt cikkünk itt olvasható).

Ciginek látszó kapadohány a déli végekről

Az utolsó versenyző ismertetése előtt már az elején tisztáznunk kell a kapadohány fogalmának jelentését. Bár a mai napig a gyengeminőségű, főleg kézzel sodort cigaretta szinonimájaként él a köztudatban, a kapadohány nagyon is hasznos tagja a növények nemzedékének. A dohány a Nicotiana nemzetség növényeinek friss leveleiből készült mezőgazdasági termék. A nemzetséghez több faj is tartozik, de a legelterjedtebb a közönséges dohány (Nicotiana tabacum). A második leggyakoribb a kapadohány (Nicotiana rustica), aminek magasabb a nikotintartalma. Aki evett már nikotinos rágót, az pontosan tudja, hogy ennek az anyagnak milyen az íze.

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

A tömény nikotin csípős, rosszízű förmedvény. Természetesen a kapadohányból készült cigaretta is olyan erős, hogy a legfüggőbb nikotinhuszárok is inkább szívják a fogukat, mint azt. A kapadohányt ugyan nálunk is töltötték cigarettába a 30-as évekig, ám már akkor is inkább pipában használták. Nem így a Vajdaságban, ahol még a nyolcvanas években is gyártottak Dráva, Zeta és egyéb neveken ilyen szívnivalókat. Nálunk a hetvenes években már csak a kártevőírtáshoz szükséges nikotin előállítására termesztették a rustica fajtát, és ekkoriban nem is volt sok vevő a Jugoszláv cigarettákra sem, lévén az egész világon nálunk volt a legolcsóbb a cigi. Ez a helyzet persze csakhamar jelentősen megváltozott és a dráguló cigaretta nyomán a „jugók” már fél áron is tudtak seftelni a kapa-förmedvényekkel.