Tó-retró

A franciák és a németek formálták a balatoni nudizmust

2022. július 02. - drkardos

Fél évszázad választotta el az első és a második nudista strandot, de jöttek az NDK-s lányok és a szellem elszabadult.

nudizmus1.jpg

Nagy-Britanniában már 1945-ben indult naturista magazin. A belső képek nem voltak ennyire visszafogottak...

 

A magyarországi és ezzel együtt a balatoni naturizmus (nudizmusnak inkább csak a kívülállók nevezik ezt az életfelfogást) egészen a múlt század harmincas éveiig nyúlik vissza. Természetesen a textilmentes fürdőzés és napozás ez előtt sem volt ismeretlen magyar földön, ám hivatalosan ekkor létesült az első naturista-telep hazánkban. A vonat, amire ekkor felkapaszkodtunk már eléggé régen robogott, hiszen 1903- ban Paul Zimmermann a Balti tenger partján, Lübeck mellett szervezte meg a Freilichtpark elnevezésű nudista központot, a nudista mozgalom első, hivatalos gócpontját. A mai fogalmaink szerint ez a tábor csak járulékos tényezőként hozta be a ruhátlan időtöltést a falak közé, hiszen az egészséges életmód minden vetületére nagy hangsúlyt fektettek a több órás tornafoglalkozásokkal, az alkohol-, dohány-, és hústilalommal.

            A híres német Freikörperkultur (FKK), melyről leginkább a kacér NDK-s lányok kapcsán esett szó a Balaton környékén, ugyancsak ebben az időben indult, de az igazi kiteljesedése az első világháború utánra tehető. Meglepő, hogy 1933-ra, mire az elv világszinten elfogadottá vált (Angliában még légitúrákat is szerveztek az ilyen telepek fölé), a náci vezetés éppen Németországban tiltotta be annak gyakorlását. A pőre napfürdőzés hozzánk nem is német, hanem francia közvetítéssel érkezett meg 1930-ban. Ekkor Zugligetben Liver francia mérnök felépítette az első magyar naturista telepet. Ez a telep Budapesten francia példára, francia pénzből és francia ellenőrzés alatt létesült. A mai faházas kempingekre hasonlító telepre csak tagok léphettek be, igaz ők ingyenesen. Mivel a tagsághoz több, más tagtól származó ajánlás szükségeltetett, így a az intézményt igen magas színvonalúnak tartották. A franciák nagy lelkesedésükben a Balaton mellett és a Duna partján is szerveztek ilyen táborokat, ám 1932-re valamennyi bezárt pénz és érdeklődés hiányában. A naturizmus azonban közel sem került le a terítékről.  

nudizmus2.jpg

FKK camping Lipcse mellett, az egykori NDK-ban

 

            A kommunizmus térnyerése és a keleti-blokk kialakulása nyomán a Balaton egyfajta multikulturális találkozóponttá változott, ahol – bár a nyugatiakkal kevésbé, de – a más országokból érkező vendégekkel keveredhetett a magyar fiatalság. Az NDK tapasztalatok mellett ekkorra már Jugoszláviában, Romániában, Csehszlovákiában, Bulgáriában és Lengyelországban is „megtűrt” lett a nudizmus. Az éledező hazai mozgalom pedig már a hatvanas évek elején egyeztetésekbe kezdett az Idegenforgalmi Tanáccsal, az IBUSZ-szal és más szervekkel nemzetközi naturista telepek üzemeltetése érdekében, a BIB (Balatoni Intéző Bizottság) által is hivatalosan kijelölt Balaton-parti helyeken, így elsősorban Vonyarcvashegyen, Keszthely mellett, az ott meglevő camping felhasználásával. A legfontosabb érv az volt, hogy ezek a naturista telepek óriási valutabevételt jelentettek volna az országnak, és a magyar naturisták addigra már körülbelül harmincezres tábora is megfelelő helyet találhatott volna. Ezek az emberek akkoriban vagy elutaztak a bolgár, Jugoszláv tengerpartra hódolni a szenvedélyüknek, vagy vállalták a lebukás és bírság esélyét itthon, esetleg bezsúfolódtak a strandok eltakart női/ férfi napozóiba.

nudizmus3.jpg

Választék pedig volt. A képen egy Balti-tengeri lehetőségeket bemutató különszám.

 

            Hosszú harc indult meg a szemérmet védelmező hatóságok és a naturisták között, hiszen a felszínen az említett szervek pártolták ugyan az ügyet, de mindig közbejött valami, illetve valaki, aki a témát nem ismerve, elgáncsolta a kedvező döntést. Az első félhivatalos telep létrehozására így nagyjából 20 évet kellett várni, amikor is megalakult a legendás délegyházi naturista camping. Valójában ez az intézmény a néma ellenállás szobra volt, hiszen eleinte semmilyen engedéllyel nem rendelkezett. Az itteni fürdőzők vállalták, hogy menekülniük kell, ha rendőrautó tűnik fel a közelben. A helyzet – a lazuló szocializmusnak is köszönhetően – egy két év alatt normalizálódott, és a hatóságok már nem zaklatták az itt fürdőzőket. A korabeli beszámolók szerint 1983-ban a kiskunhalasi vonatra nyáron már reggel 7-kor sem lehetett felférni és a vagonok Délegyházán szempillantás alatt kiürültek. Igaz eleinte sokan mentek leskelődni is a környékre az ingyenes látványcsemege kedvéért, ám lassan az ilyen emberek is elmaradoztak.

            Mivel a Balaton kapcsán vetettük fel a témát, így mindenképpen ki kell térnünk arra, hogy a magyar tenger mellett négy évvel később, 1987-ben létesült az első hivatalos naturista camping.

retro_hirdetes.jpg

Ha a Balaton más rejtélyei is érdekelhetik, akkor vessen egy pillantást az év strandkönyvére. Meglepő tények, izgalmas, rejtélyes sztorik a Balatonról, a Tó-retró blog szerzőjének új könyvében! Minden, amit nem tudott a magyar tengerről, de nem volt kitől megkérdezni. Lebilincselő olvasmány… Részletek, megrendelés

 

A rendszer lazulása és Délegyháza sikere ellenére azonban Balatonberényben hatalmas volt a felzúdulás a terv napvilágra kerülésekor. A Balatonszentgyörgytől akkoriban elszakadó település elsősorban a pénz miatt döntött úgy, hogy megnyitják a Balatont a textilmentes nyaralók előtt és tervük kiválóan bevált. A környéken addig csak a közvetlen vízparti házakat sikerült kiadni a nyári szezonban ám a telep megnyitása után minden ház gazdára talált már a tavasz végén. Ráadásul a húsz forintos fejenkénti belépő, és az ugyanennyibe kerülő öltözőszekrények díja komoly bevételi forrást jelentett. A sikeren felbuzdulva egy álló hétig úgy volt, hogy Akarattyán is lesz helyük a naturistáknak, ám az engedély csak egy hétig élt, visszavonta a tanács. Pedig egy NSZK-beli FKK három évre előre, háromszoros áron — valutában — lekötötte volna azonnal valamennyi campinghelyet.  A rendszerváltást követő években azonban gombamódra szaporodtak a naturista strandok Magyarországon, ám a trend hamar alábbhagyott. Mára – csakúgy, mint a világ szinte minden táján – talán egyensúlyba kerültek az igények és a lehetőségek, így mindenki megtalálhatja a neki tetsző ruhás vagy ruhátlan strandokat a kínálatban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr1917873487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása