téveszmék

téveszmék

"A jó életnek nincs Szent Grálja"

2022. május 30. - G. Nagy László

 jordan-peterson-12-szabaly.jpg

 

Sokan osztják Rolf Dobelli, a svájci író gondolatát, aki szerint nem érdemes általános elveket és alapigazságokat keresni a létezéshez. A magam részéről sokkal inkább Jordan B. Petersonhoz csatlakozom, aki a 12 szabály az élethez - így kerüld el a káoszt! című művében meggyőzően igazolja, hogy igenis léteznek ilyen törvényszerűségek. Lássuk, mi is ez a tizenkettő!

 

1. HASAT BE, MELLET KI! - "Van egy kimondhatatlanul ősi számológép mélyen legbelül, az agyunk alapjában, a gondolataink és az érzéseink alatt. Azt figyeli, hogy pontosan hol helyezkedünk el a társadalomban - mondjuk egy egytől tízig terjedő skálán." A testtartás - fizikai és lelki értelemben is - azért lényeges, hogy ezen a skálán a lehetőségeinkhez mérten a lehető legmagasabbra hágjunk. Nem véletlen, hogy ez az első számú szabály Peterson listáján. "Talán vesztesek vagyunk, talán nem - de ha mégis, akkor sem kell vesztesként folytatnunk. (...) Ezért ügyeljünk testtartásunkra: ne görnyedezzünk! Mondjuk ki, amire gondolunk! Vegyük előre a vágyainkat, mintha jogunk lenne rá - legalább annyi jogunk, mint másoknak! Egyenesedjünk ki és nézzünk előre! Merjünk veszélyesek lenni! Hadd áradjon a szerotonin az idegpályáinkba, amelyek ki vannak éhezve megnyugtató hatására!"

2. SEGÍTSÜNK ÖNMAGUNKON! - A szerző azzal kezdi a fejezetet, hogy bemutatja az emberek általános gyógyszerszedési szokásait. Az orvos felír valamit, a betegek egyharmada ki sem váltja, a többiek pedig jellemzően hanyagul és rendszertelenül szedik. Ez még akkor is igaz, ha a szó legszorosabb értelmében ezen múlik az életük. Magától értetődő, hogy az önmagunkért vállalt felelősség azzal kezdődik: mindent megteszünk a testi-lelki egészségünkért. Ha mégsem így járunk el, abban komoly szerepet játszhat az erényes önfeláldozás elképesztően ostoba gondolata is, mely egyértelműen keresztény hagyomány. (S talán még sosem volt ennyire aktuális, hogy végképp szakítsunk vele, mint manapság.)

3. BARÁTKOZZUNK AZZAL, AKI A JAVUNKAT AKARJA! - Mindannyian tudjuk, hogy rossz társaságba keveredni valóságos katasztrófa. De nem csupán a bűnöző, a kábítószeres és az alkoholfüggő cimborák képesek magukkal rántani a mélybe. Az önfeláldozás hasonlóan pokoli zsákutcának bizonyulhat. "Nem vagyunk morálisan kötelesek olyan embert támogatni, aki rosszabb hellyé teszi a világot. Épp ellenkezőleg. Olyan barátokat kéne választanunk, akik jót tesznek velünk. (...) Használjuk az ítélőképességünket és tartózkodjunk a válogatás nélküli együttérzéstől és szánalomtól!"

4. A SAJÁT MÚLTUNKHOZ HASONLÍTSUK MAGUNKAT, NE MÁSOK JELENÉHEZ! - "Bármennyire jók vagyunk valamiben, bárhogyan értékeljük a saját eredményeinket, valaki máshoz képest mindig inkompetensnek tűnünk. Jól tudunk gitározni, de nem vagyunk egy Jimmy Page vagy Jack White. Szinte biztos, hogy még a helyi kocsmában sem fogunk fellépni." A szerző a klasszikus pszichológiai problémát boncolja: érdemes a lécet arra az optimális szintre helyezni, amely már motiváló, de még megugorható. Peterson szerint üdvös, ha nap mint nap feltesszük magunknak a kérdést: "Mit tehetnék, amit megtennék, hogy egy kicsit jobb legyen az Élet?"

5. NE HAGYJUK, HOGY A GYEREKEINK MEGUTÁLTASSÁK MAGUKAT VELÜNK! - "Annak a gyereknek, aki odafigyel ahelyett, hogy elbambulna, és játszik, nem nyafog, vicces, de nem bosszantó, és megbízható - annak a gyereknek mindig lesznek barátai. Kedvelni fogják a tanárai, akárcsak a szülei." Igen ám, de ehhez nevelni is kell a gyerkőcöt, amire az elpuhult, posztmodern szülők nagy része alkalmatlan. "Egy rendesen szocializált hároméves udvarias és rokonszenves. Ugyanakkor nem ostoba. Érdeklődnek iránta a gyerekek és méltányolják őt a felnőttek. Olyan világban él, ahol a többi gyerek verseng a figyelméért, és ahol a felnőttek örülnek, ha látják, ahelyett, hogy csak kényszerből mosolyognának. Olyanok vezetik be a világba, akik örömmel látják el ezt a feladatot. Ez sokkal többet tesz későbbi individualitásáért, mint a napi konfliktusokat és a fegyelmezést kerülni igyekvő gyáva szülei."

6. TEGYÜNK RENDET A MAGUNK HÁZA TÁJÁN, MIELŐTT A VILÁGOT KRITIZÁLJUK! - A felelősségteljes létezés azzal kezdődik, hogy kigyomláljuk életünkből a kártékony és felesleges vadhajtásokat. "Talán romlatlan lelkünk ekkor az igazi jót valami ünnepelendőnek fogja tartani, még saját sebezhetőségének tudatában is. Talán egyre erősebben fogunk dolgozni a békén és a jóságon. Talán ekkor rájövünk, hogy ha mindenki így cselekedne a saját életében, a világ többé nem lenne gonosz hely."

7. ADJUNK ÉRTELMET AZ ÉLETÜNKNEK (MEGALKUVÁS HELYETT)! - "A megalkuvás - csontvázak rejtegetése a szekrényünkben. A szőnyegre kiontott vér eltakarása. A felelősség elhárítása. Gyáva, sekélyes és helytelen dolog." Peterson e fejezetben bibliai történeteket vonultat fel, szemléltetendő, hogy milyen emberi válaszokat adhatunk az ősi felismerésre, mely szerint az élet szenvedéssel jár. Elárulja azt is, mit jelent az igazi válasz, az értelem: "Az értelem gyönyörűen és mélységesen jelenik meg, amikor egy új rózsabimbó a semmiből bontja ki szirmait a nap és Isten fényében sütkérezve. Az értelem a lótusz, mely felfelé törekszik a sötét tó mélyéről az egyre tisztább vízben, és virágba borul a felszínén, felfedve önmagában az arany Buddhát, aki tökéletesen jelen van benne, s valamennyi szava és gesztusa az isteni akaratot hirdeti."

8. MONDJUNK IGAZAT - VAGY LEGALÁBBIS NE HAZUDJUNK! - "A szavak segítségével úgy manipulálhatjuk a világot, hogy megkapjuk, amit akarunk. Ezt jelenti a politikai manőverezés. Pálfordulások sorozata. A gátlástalan marketingesek, árusok, hirdetők, nőcsábászok, szlogenes utópiák és pszichopaták specialitása. Így beszélünk, ha befolyásolni és manipulálni akarunk másokat. Ezt csinálják az egyetemisták, amikor olyan esszét írnak, mely tetszeni fog a professzoruknak, ahelyett, hogy a saját gondolatukat fejeznék ki. Mindenki ezt csinálja, ha akar valamit, és úgy dönt, meghamisítja magát, hogy mások kedvére tegyen."  Természetesen igaza van a szerzőnek: a minőségi élet alapeleme, hogy léteznek intim közösségeink, amelyekben megengedhetjük magunknak a teljes őszinteség luxusát. A jézusi magasság természetesen az, amikor minden élethelyzetben így járunk el.

9. GONDOLJUK AZT, HOGY A MÁSIK EMBER TUD VALAMIT, AMIT MI NEM! - A jó beszélgetés elsősorban figyelmes hallgatást jelent. "A pszichoterápia nem tanácsadás." - szögezi le Jordan Peterson, saját szakterületére utalva. Nekünk, férfiaknak különösen érdemes megszívlelnünk gondolatát. Klasszikus nemek közötti probléma, hogy mi - alkatunknál fogva - folyamatosan a megoldásokat keressük, míg a nők csupán arra vágynak, hogy meghallgassák őket.

10. FOGALMAZZUNK PONTOSAN! - "Ne rejtsünk szörnybébiket a szőnyeg alá! Gyarapodni fognak. Nagyra nőnek a sötétben. Majd amikor a legkevésbé számítunk rá, ránk törnek és felfalnak minket. (...) Ha gondos figyelemmel és beszéddel határozzuk meg a dolgokat, életképes, engedelmes tárgyként fognak megjelenni, az alapvető, szinte egyetemes összefüggésektől elkülönítve. Leegyszerűsítjük őket. Meghatározott és hasznos dolgokat csinálunk belőlük, és csökkentjük a bonyolultságukat." Jordan Peterson fontos problémára világít rá: az összes párkapcsolati és egyéb játszmázásnak csakis ott van terepe, ahol az érintettek nem mernek, vagy nem tudnak pontosan és precízen kommunikálni; ahol képtelenek szétszálazni a problémákat, így hagyják, hogy elnyelje őket a káosz.

11. HAGYJUK GÖRDESZKÁZNI A GYEREKEKET! - "Az egészséges nők nem fiúkra vágynak, hanem férfiakra. Olyasvalakire, akivel vitatkozhatnak, akivel megküzdhetnek. Ha szívósak, még szívósabb embert akarnak. Ha okosak, még okosabbat. Arra vágynak, aki olyat tud letenni az asztalra, amit ők nem." Kifejezetten fontos fejezet az elnőiesedett férfiakról, annak pszichológiai és társadalmi hátteréről és következményeiről. "Amikor a puhányság és ártalmatlanság az egyetlen tudatosan elfogadható erény, a szívósság és a dominancia tudat alatt lenyűgözi az embereket. A jövőre nézve ez részben azt jelenti, hogy minél erőszakosabban próbáljuk elnőiesíteni a férfiakat, annál jobban fognak érdeklődni a kegyetlen, fasiszta ideológia iránt."

12. SIMOGASSUK MEG AZ UTUNKBA KERÜLŐ MACSKÁKAT! - "Ha sétálunk és zúg a fejünk, talán megjelenik egy macska, és ha odafigyelünk rá, talán tizenöt másodpercre eszünkbe juttatja, hogy a Lét csodája kárpótolhat minket az élettel járó elkerülhetetlen szenvedésért." A zárófejezet fő témája a szenvedés, illetve az az emberi attitűd, amely rálel a természetes fájdalomcsillapítás módjaira.

 

A könyv alcíme: "Így kerüld el a káoszt!" A mű azonban nem erről szól. Jordan Peterson négyszáz oldalon keresztül taglalja, mit ért rend és mit káosz alatt: "Ha a jég, amelyen korcsolyázunk, szilárd, akkor rend van. Ha beszakad alattunk és belezuhanunk a jeges vízbe, az káosz." Mindazonáltal egyetlen szóval sem állítja, hogy bármelyik véglet üdvös volna. Mint a jelentős gondolkodók többsége, akik a komplex létezés receptjét kívánják megfogalmazni, rend és káosz dolgában ő maga is a helyes egyensúlyt, az arany középutat hirdeti: "A rend nem elég. Nem lehetünk egyszerűen állandóságban, biztonságban, változatlanságban, mert mindig vannak létfontosságú, jelentőségteljes új dolgok, amiket meg kell tanulnunk. Ugyanakkor a káosz is lehet túl sok. Nem bírjuk hosszú ideig elviselni a túlterheltséget, amikor azt tanuljuk, amit még meg kell értenünk. Így az egyik lábunkat meg kell vetnünk abban, amit már elsajátítottunk és megértettünk, a másikat pedig abban, amit jelenleg felfedezünk és tanulunk. Ilyenkor olyan ponton helyezkedünk el, ahol a létezés rémülete ellenőrzés alatt van, és biztonságban érezzük magunkat, ugyanakkor éberek és elfoglaltak vagyunk. Itt találunk új tennivalót és lehetőséget a fejlődésre. Itt lelünk értelemre."

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr7117778246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wildhunt 2022.05.30. 08:20:08

Hol lehet ilyen párnát kapni?

G. Nagy László 2022.05.30. 09:39:04

@Wildhunt: Ugyanott, ahol a levehető ajtajú NDK turmixgépet :)

(Fogalmam sincs...)

Wildhunt 2022.05.30. 10:48:17

A cikkhez : szerintem az 5. Pont a legfontosabb.

G. Nagy László 2022.05.30. 12:59:22

@Wildhunt: Én ebben biztosan nem tudnék ilyen határozottan állást foglalni. Az első, a harmadik, a negyedik és a tizenegyedik megkerülhetetlenül lényeges. Szerintem a nyolcadik és a tizedik is fontos. És nyilván az ötödik sem lényegtelen.

Wildhunt 2022.05.30. 13:02:23

@G. Nagy László: OK, +11. Hogy is gondoltam másképp.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.05.30. 14:34:54

Ja és ma már tömegek akarnak kócsok , trénerek, életmód tanácsadók lenni.
Kb olyasmi mint a hiszékenység automata, amibe be kell adagolni egy húsz ezrest.
és kiadja , hogy az vagy ...

Wildhunt 2022.05.30. 14:41:56

A maps of meaning sorozattal ismerkedtem meg vele. Nagyon érdekes meglátásai vannak. Ami zavar, hogy JP egyetlen következtetésére sem tudom azt mondani, hogy hibás lenne.

Wildhunt 2022.05.30. 14:43:21

@TanNé: te meg egy (stílszerűen) istenbarma ha a fenti úriembert coach/tréner /tanácsadónak nézed.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.05.30. 15:01:26

@Wildhunt:

Legalább három név is van fenn:
1. a blogbejegyzés szerzőjéé
2. Rolf Dobelli
3. Jordan B. Peterson

... de egyikről sem írtam és nem is céloztam egyikre sem. Egy mai magyar ismétlés, utánzás, majmolás dologra céloztam csak. Ja és az influenszert is említhettem volna.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.05.30. 15:16:20

"nem érdemes általános elveket és alapigazságokat keresni a létezéshez."

Nos jómagam és a közös gyerekünk anyja ilyesmire 2000 nyarán egy világvallást alapítottunk.

P-DOX Semmiben Sem Hívők névvel és "Az a biztos, hogy semmi sem biztos" fő szlogennel.

Kiválóan működött, de még is bezártuk néhány év múlva, mert a tagjaink nehezen értették meg, hogy nekik is alapítaniuk kell egy önálló vallást és akkor lesznek úgy a tagjaink, hogy nem is azok.

G. Nagy László 2022.05.30. 16:00:40

@TanNé: Jordan Peterson elég ismert név, nyilván te is találkoztál már vele. Politológus, klinikai szakpszichológus, professzor és nem mellesleg elég jól is ír. Ez a könyve például abszolút bestseller, ami már csak azért is sokatmondó, mert erősen szembemegy a mai mainstream gondolkodásmóddal.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.05.30. 16:10:47

@G. Nagy László:

Talán pont azért kerültem el, mert már túl sok hasonló könyvet olvastam. ... és ezekből azért pont 48 négy tucatnyi.

Nem is tudom ... a szembemenőkből eléggé sok van ...
szerintem a legtöbb dolog, amit a másik emberért tehetünk az az, hogy ...
békén hagyjuk

Bandibacsi34 2022.05.30. 17:42:20

Szerintem mindenki megirhatna a maga 10-12-20 stb pontjat az ÉLET-hez csak eppen egeszen mast irna az, aki rossz helyzetben van, mint aki joban, foglalkozas es pozíció szerint. pl az igazmondo politikus hatranyba kerul a hazudozo/trukkozo stb politikusokkal szemben. pl. a hulye Hruscsov az anerikaiaknak 1961-ben : "Tudjuk am mit uzengetnek egymasnak rejtjelezve!" Erre az amerikaiak lecsereltek a rejtjelezo rendszeruket. De pl egy közönséges bűnöző tiszparancsolata is mas, mint egy középosztálybeli polgare vagy egy bankigazgatoe, egy mérnöke vagy egy politikuse.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.05.30. 20:00:25

@CSOKKI MÁLNA:
A mienk ez volt vagy 18 éve ... 48 javaslat lett, amit végül is nem frissítettünk, bár ma már kissé más lenne:
vilagnezet.blog.hu/2018/04/12/p-dox_hitelvek

Az elejéből idézek:

1.Igyekezz a világot humorosan látni, ne végy semmit túl komolyan.

2.Ha semmiben sem hiszel túlzottan, nem is igen tudsz csalódni semmiben.

3.Mind a materialista, mind az idealista világképek szélsőségek, de tanulj tőlük és az értékeiket építsd be saját hitedbe.

4.Törekedj az ideológiamentességre. Ezt úgy is elérheted, ha például több eltérő vallásnak, ideológiának is a megismerőjévé, tagjává válsz. Tehát összeállíthatsz magadnak egy vallási portfoliót is.

5.Mindenkinek joga van és kívánatos is, hogy saját egyéni hite legyen, saját egyéni vallást alapítson.

...

G. Nagy László 2022.05.30. 21:15:34

@Bandibacsi34:

"Szerintem mindenki megirhatna a maga 10-12-20 stb pontjat az ÉLET-hez csak eppen egeszen mast irna az, aki rossz helyzetben van, mint aki joban"

Ez természetesen így van. Jordan Peterson 12 pontja is a saját életének a lenyomata - kifejezetten sokat foglalkozik az emberi szenvedéssel. Ha én írnék 12 pontot, abban meg sem jelenne...

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.05.30. 21:45:20

@G. Nagy László:

Ha van kedved igazán össze írhatnál ide néhányat ...
Engem és szerintem másokat is érdekelne.

G. Nagy László 2022.05.30. 22:24:25

@Iván Gábor IGe:

Igazán megtisztelsz, de nem biztos, hogy tetszést arat nálad a válaszom. Ez a tíz ugyanis mind jézusi iránymutatás:

1. Szeresd embertársadat, mint önmagadat!

Az érzelmi felszabadulás azt jelenti, hogy világossá válik számunkra: a másik kárára sosem tudjuk kielégíteni az igényeinket. Csakis azok a kapcsolatok gyümölcsözők, amelyekben mindkét fél szükségletei kielégülnek. Ne tégy olyat a másikkal, amit te sem vennél jó néven!

2. Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el.

Erőszakmentesség. Az agresszió alkalmazása mélyen erkölcstelen. A morál ott kezdődik, hogy emberi interakcióink során nem alkalmazunk kényszert.

3. Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!

Az erőszakmentesség kiterjesztése. Az emberi értelem legmagasabb szintje az, amikor már mindent értékelés és ítélkezés nélkül tudunk megfigyelni. Az életidegen kommunikáció egyik fajtája az olyan morális ítélet, amely azt feltételezi, hogy akiknek a viselkedése nem a mi értékrendünkhöz igazodik, az hibás vagy rossz ember.

4. Legyetek éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát!

Az éber ember tudatos, felkészült, nyitott, elfogadó. Nem ítélkezik, csak megfigyel, dacára annak, hogy tisztában van a dolgok kettősségével. Konkrét célkitűzései vannak, ismeri képességeit, hiányosságait, és folyamatosan fejleszti magát. Nem rabja az érzelmeinek, képes irányítani azokat a saját elgondolásai mentén. Túllép azon a beállítódásán, hogy csak egy válasz létezik, és csak az lehet a helyes.

5. Legyetek tökéletesek!

Hozzuk ki magunkból a maximumot! Törekedjünk összetett személyiség kialakítására és teljes értékű létezésre! Jellemezze életünket az önfeledt aktivitás, merjünk kockázatot vállalni és kimozdulni a biztonságosnak tűnő komfortzóna mélyéről. Jézus egészen direkt módon arra buzdít bennünket, hogy váljunk azzá, amivé potenciális adottságaink szerint válnunk kell. A legapróbb bizonytalanság sincsen benne, hogy képesek vagyunk-e rá.

6. Ne aggódjatok a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról!

Hit, remény és pozitív gondolkodás. Optimizmus mindenekfelett!

7. Ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája!

Szolgának lenni – jézusi értelemben – azt jelenti, hogy egy gyümölcsöző emberi interakcióban mi legyünk azok, akik dominánsak, mi tegyük meg az első lépést, és mi irányítsuk a kapcsolat alakulását, mindvégig ügyelve arra, hogy mindkét fél szükségletei kielégüljenek.

8. Legyetek olyanok, mint a gyermekek!

Feltétel nélküli bizalom, az önátadás képessége, játszmamentes őszinteség és felszabadult, tiszta, semmihez sem fogható gyermeki öröm. Ezek nélkül esély sincs a boldogságra.

9. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak!

A megbocsátás elsősorban saját pszichológiai szükségletünk. Bizonyos, hogy aki bosszút melenget, az maga tartja sebeit nyitva.

10. Legyetek ti a föld sója!

Tegyük jobbá a világot! Segítsük a békés és együttműködő attitűd terjedését! Éljünk úgy, hogy az bárki számára vonzó és hiteles például szolgáljon!

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.05.30. 22:55:02

@G. Nagy László:

Nincs vele gondom, mert tudományos tény, hogy csak kitalált mítoszalak és ezeket az elveket korábbi vallásokból plagizálták és rakták össze. Tehát jómagam így tekintek rá. Úgy meg eléggé rendben lévő.

Gondolom te meg hasonlóan lennél a Jedi Kódexel ... mert az sem egy Jedi írta és nem is önálló agyalás. Az is korábbi dolgok sajátos keveréke. Persze én nem is hiszek benne, csak kulturális játék a számomra. ( vilagnezet.blog.hu/2012/08/24/jedi_kodex )

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.05.30. 23:07:19

@G. Nagy László:

Tényleg nincs vele gondom, hiszen ezek így a Te elveid, mert felvállalod őket.
Javaslom ha gondolod nézz be ebbe a legújabb fórumtémámba ....
mert az is olyan célokkal született nagyjából, mint a tieid.
Tehát a békesség miatt.

Fórum » FILOSZ » Vallás, Filozófia »
Vallások és Istenek evolúciója
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9250628&la=161637779

Wildhunt 2022.05.31. 07:21:17

@G. Nagy László: most attól függetlenül hogy ezek a pontok az út, az igazság és az élet (pun intended), JP pontjai egyenként, sorban megvalósítható utasítások, nem sima elvek. Annyira nem, hogy mindegyiket meg tudja indokolni evolúcióbiológiai és klinikai pszichológiai alapon.

G. Nagy László 2022.05.31. 07:36:37

@Iván Gábor IGe:

"Nincs vele gondom, mert tudományos tény, hogy csak kitalált mítoszalak és ezeket az elveket korábbi vallásokból plagizálták és rakták össze. Tehát jómagam így tekintek rá. Úgy meg eléggé rendben lévő."

A lényeget tekintve egyetértünk. Én biztosan nem kívánok igazságot tenni a történészek között - megoszlanak a vélemények. Megítélésem szerint nincs túl nagy jelentősége, hogy Jézus személye valós, vagy csak kitalált karakter. A tanítása tömény buddhizmus, ami nagyon oké.

G. Nagy László 2022.05.31. 07:41:08

@Wildhunt:

"JP pontjai egyenként, sorban megvalósítható utasítások, nem sima elvek. Annyira nem, hogy mindegyiket meg tudja indokolni evolúcióbiológiai és klinikai pszichológiai alapon. "

Ez így van, de ebben a jézusi pontok sem különböznek. A listák bővíthetők - és én sem javasolnék olyat senkinek, ami szembemegy az evolúcióbiológiával, vagy a klinikai pszichológia felismeréseivel.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2022.05.31. 11:05:22

@G. Nagy László:

Ja... ok... de szinte minden mai tudományágban vannak azért erősen áltudományos dolgok, amelyek többsége végül is nem igaz és félrevezetés valamilyen előny miatt. Ez alól a pszichológia sem kivétel. A pszichológiában is vannak tehát éppen ugyanolyan meseszerű valótlan és csak kitalált dolgok, mint a judeokereszténységban az, hogy Jézuska valóságos volt és Jahve avatárja. (földi megtestesítője)

Sőt nemrég kaptam rajta a matematikát is hasonlóakon. Ezektől meg kellene tisztulni. Tehát amint látod a TANÍTÁSOK értékéből semmit sem von le, hogy Jézuska csak kitalált, de így viszont nincs mellette hazudozás és becsapás.

alöksz róz 2022.05.31. 16:22:22

"Az orvos felír valamit, a betegek egyharmada ki sem váltja" - és lehet hogy ők az okosabbak.
usában a harmadik leggyakoribb halálok a gyógyszermellékhatás (ha jól emlékszem)
süti beállítások módosítása