Kórházban Svédországban
2023. június 05. írta: Svéd otthon

Kórházban Svédországban

Külföldre költözve, az ember próbál mindent megtudni az adott ország szabályairól, működéséről. Az egészségügy sokaknak nehézséget okoz, nem csak az első időkben, már csak azért is, mert sokan hozzászoktak egy rendszerhez, elköltözve viszont más működést kell felfedezni és megérteni, jelen esetben, Svédországban.

img_20230525_084018.jpg

Például, hogy nincs saját háziorvosod, hogy a sjuksköterska, avagy a nővérnek sokkal nagyobb fokú tudása és munkája van, és te nem fogsz minden bajoddal orvos elé kerülni. Megtanulod, hogy az Alvedon mindenre jó, hogy vizitdíjat kell fizetni, és hogy ha azt mondják egy izomszakadásra, hogy pihentesd, majd három nap múlva megnézik, akkor ez teljesen oké… és tényleg.

img_20230530_145223.jpg

Svédországban is vannak problémák az egészségügy terén, de közel sem olyan fokúak, mint Magyarországon. Ettől függetlenül betegnek lenni sose jó, persze közben kiismered a rendszert, de nem biztos, hogy ennek mélységét pont a rákkal való küzdésben akartuk megismerni.

img_20230525_083328.jpg

Szóval, gondoltam kiírom magamból az elmúlt időszak mélységeit és magasságait, és talán informálisan is megosztok pár érdekes vagy hasznos dolgot a svéd egészségügyről, páciens és hozzátartozó oldalról.

img_20230525_083236.jpg

Az első és legfontosabb, amit megosztanék, hogy a szűrések, ha semmilyen tünetetek sincs, akkor is végtelen hasznosak tudnak lenni. Semmilyen vizsgálattól nem kell félni, minden a te és családod, szeretteidért van. Szenvedni látni az embert, akit a legjobban szeretsz a világon, az borzalmas.

img_20230515_084341.jpg

Ami egy átlagos napnak indult

A dolgok teljesen normál módon indultak, Dani jelentkezett a régóta esedékes kolonoszkópiára. Mivel autoimmun colitis/chronos beteg, pár évente ellenőriztetnie kell. A vizsgálatot a tőlünk 25km-re lévő nagyobb város kórházában végezték el. Ez a város nagyjából 25ezer lakosú, ahova a város és a környéki kommun-ok lakói tartoznak nagyobb vizsgálatok esetén.

img_20230525_082826.jpg

A recepcióra érkezve egy 300kr-ás, azaz nagyjából most átszámítva 9700ft-nak megfelelő összeget kell fizetni. Ez az úgynevezett betegdíj (patientavgift), ami az ellátástól és az ellátó személyétől függően egy 100-300kr közötti összeg. Egy 12 hónapos periódusban maximum 1300kr-ig kell fizetni. Ez a fajta 'magasköltségvédelem' a gyógyszerekre is vonatkozik a 2600kr összeget elérve. Ezután úgynevezett frikort, vagyis ingyenes kártya jár, ami az egész országra érvényes. Daninak, mivel ez az időszak elég sok látogatást tartalmazott, össze is jött ez az összeg. A továbbiakban 12 hónapig nem kell fizetnie.

img_20230515_075316.jpg

A kolonoszkópia egy teljesen átlagos vizsgálatnak indult, de Dani nem sokat mondott róla utána telefonban, csak amikor már hazaért mondta el, hogy találtak valamit, ami biztosan nem jó és ő is látta a monitoron, hogy az a majd 10cm-es duzzadt, vérbő szakasz nem kellene, hogy olyan legyen.

img_20230515_081607.jpg

Másnap a CT-n is megnézték azt a szakaszt. Közben már a kolonoszkópia alatt vett mintákat is vártuk, hogy a szövettan mit mond, de a CT-n egyértelművé vált, hogy a 10cm-es szakasz mellett a nyirokmirigyekben is látni elváltozást, azt az elváltozást, amit senki nem akar. Igazából, leírni és beszélni róla se olyan jó. Nem az volt életünk délutánja, sőt a következő napok olyan megborulást okoztak, amit még talán sosem éreztem. Volt egy pillanat, amikor azt kívántam bárcsak inkább velem történne. Bármilyen terhet átveszek inkább én, csak ne Ő.

Svédországban működik egy online rendszer, amin minden veled kapcsolatos orvosi diagnózist, beutalót, recepteket azonnal látsz. A 1177-re belépve még az orvosi találkozó előtt láttuk, az eredményeket, az orvos véleményezését, leletek elemzését.

A következő egy sebészeti konzultáció volt, melyen az orvos elmondja a diagnózist és a továbbiakat.

A konzultáció napján bekísértek minket egy kicsi szobába, majd leültettek. A doki kissé komoran jött be és kezdte volna mondani: Dániel, önnek vastagbélrákja van…

De, erre nem volt különösebben szüksége, Dani ugyanis mindenre felkészült, miután elolvastuk online a diagnózist. Egész hétvégén a netet bújtuk a lehetséges procedúrákkal kapcsolatban.

Svédországban rendkívül informatív, a betegek tájékoztatására, kidologozott, 200+ oldalas orvosi dokumentációk állnak rendelkezésre (pl.: cancercentrum.se) és nem a házipatika.com, webbeteg vagy egyéb oldalakról kell összeollózni az ijesztőbbnél ijesztőbb szösszeneteket.

Ezután a doki és a nővérke kissé nyugodtabban kezdett válaszolni mindenre, amit Dani kérdezett. Pár perc után már viccelődtünk is, hogy mi lenne, ha egy kis zsírt is leoperálna Daniról a doki, szóval a hangulat pozitívba fordult. A végén a doki mosolyogva ment ki, aki egyébként a vezető sebész lesz majd a három hétre rá bekövetkező műtétnél.

Ezután már kissé nyugodtabbak lettünk. Sok információt tudtunk, meg amitől elkezdtünk pozitívabban gondolkodni. A harmadik stádium ellenére is, jók az esélyek, 90% feletti. Időben lett felfedezve, sőt tulajdonképpen Dani teljesen tünetmentes volt, így ha nincs a kolonoszkópia talán 5-10 évbe is telik mire tünete lett volna, de a colitis betegsége (ez egy autoimmunbetegség, a vastagbél gyulladása) miatt 3-5 évente mindenképp van egy kolonoszkópiája.

img_20230515_101256.jpg

A következő hetekben még volt egy műtéti konzultáció, a kórházi tartózkodásról, a műtét menetéről, beteglátogatás, hazajutás, minden, ami csak fontos lehet. Ezen a konzultáción csináltak néhány alapvizsgálatot, EKG, vérnyomás, méricskélés, egyebek. Itt találkoztunk a másik felelős sebésszel is, aki szintén válaszolt a felmerülő kérdésekre. Minden beszélgetésen bent lehettem én is, ez nem volt probléma.

Az operáló orvos ekkor éppen szabadságon volt, de mivel Daninak lett volna egy kérdése, a másik sebészorvos jelezte ezt a rendszerben. A műtét előtti szombaton pedig, amikor is a kertben ücsörögtünk, Danit felhívta a doki, hogy hallotta lennének kérdései és akkor beszéljenek most nyugodtan. Ezek az apróságok, amik itt beleférnek, hogy az ember mégiscsak jobban érezze magát egy bő 5 órás műtét előtt és a családtagok se aggódjanak.

A műtét előtti estén és másnap reggel egy dupla fürdést kellett végezni egy baktericid hatású klórhexidin szappannal. A műtét előtti lemosóval való zuhanyozás célja a bőrön lévő baktériumok számának csökkentése és ezáltal a sebfertőzés kockázatának csökkentése. Ha a zuhanyozást helyesen végzik, a hatás körülbelül hét napig is tarthat, ami általában a műtéti seb gyógyulásához is szükséges. 

A műtét napja

Az a bizonyos hétfő, ami a műtét napja, nehéz volt. Daninak is, bár ő felkészült, ott volt, tudta mi fog történni. Én 30km-re tőle a suliban ülve a világomat sem tudtam. Mivel a kórházba nem lehet bemenni ilyenkor és a műtét után pedig egy megfigyelőbe kerül, így csak másnap 15órától láthattam újra. Nehéz nap volt. Amikor hazaértem a suliból próbáltam mindent is csinálni, de minden tíz perc úgy telt el, mintha egy óra lett volna. Ekkor bejövő hívás, a kórház telefonszáma. Abban a pillanatban azt hiszem megállt az idő és hirtelen mikor beleszóltam a telefonba semmit nem hallottam, teljes csend a vonal végén, majd egyszercsak Dani nagy kábultan beleszólt, hogy minden oké az őrzőben van és kapott telefont felhívni. Örültem neki és letettük gyorsan, mert még felkábult volt. Miután leraktuk a telefont belőlem több hétnyi feszültség távozott, sírás formájában.

A műtét 5 órás laparoszkópiás műtét volt, amikor is a köldök környékéig, egy nagyjából 70cm-es szakaszt távolítottak el Dani vastagbeléből, az ott található nyirokcsomórendszerrel együtt és utána a vékonybéllel kapcsolták össze újra a megmaradt részt. A hasán ennek csak három kicsi és egy nagyobb tapasz mutatja nyomát. A három lyuk, ahol az eszközöket és a kamerát bevezették, az egy nagy heg pedig ahol magát az eltávolított részt kihúzták. A legnagyobb heg sincs 12cm-nél nagyobb.

Nagyon vártam a másnapot, hogy végre láthassam. Jól volt, sőt szuperül, már sétálgatott, bár a hasát fogva. Kiültünk a balkonra és csak beszélgettünk. Örültünk, hogy vagyunk egymásnak. Az élet legegyszerűbb pillanatai és milyen értékkel bírnak ilyenkor… és mostantól még jobban.

Kórházi napok

A kórházi tartózkodás alatt, még látogatóként is úgy éreztem, mintha valami utópisztikus városba csöppentem volna.

img_20230530_161331.jpg

A kórházba egy papucson és a személyes dolgaidon kívül semmit nem kellett vinni. Dani kapott egy pólót és nadrágot is. Poharat, higiéniai dolgokat és ha kell mindent megtalált a fürdőszobában.

img_20230530_161309.jpg

A régióban egyébként pont ebben a városban található az egyik legnagyobb mosoda, ami az állami egészségügyi intézmények textíliáit kezeli. A mosoda naponta 37 tonna ruhát és egyéb textiliát mos ki, és nagyjából 275 alkalmazottal dolgoznak.

petrobio_tvatteriet_700.jpg

A szobák két ágyasak voltak, paravánnal elválasztva. Tv-vel, kényelmes fotellal és székekkel. A fürdőszobákban minden, ami egy frissen operált esetében például nagy segítség lehet. De különböző ápolási eszközök is feltöltve várakoztak az esetleges használatra.

img_20230530_161617.jpg

Reggelire szendvicset lehetett kérni, amibe Dani kérhetett különböző hozzávalókat, amit éppen jobban kívánt. Sonka, vaj és zöldségek egy ún. szendvics ostyán. Dani csak vajasan kérte, mert még ezt sem igazán kívánta és hányingere is volt.

20230530_082516.jpg

A menü egyébként teljesen általános és nem diétás menü volt, mondván a magokon és hasonlókon kívül étkezzen teljesen normálisan és nyugodtan sétáljon, ha szeretne. Nem mélyítik el benned a betegségérzetet, és nem az a fontos, hogy mindenki szép rendben az ágyában feküdjön. A kórházi menük nagyjábóli menü tervét egyébként a régió oldalán meg lehet nézni, fotós illusztrációval.

meny.jpg

Ebédre is az adott hozzávalókból lehet kérni, avagy nem, annyit amennyit te kívánsz épp enni, de akár repetázhatsz is. Itt éppen szószos lazac, brokkoli, krumpli és desszertnek puding.

20230530_121017.jpg

A vacsora is főtt étel, szintén az ebédhez hasonló összerakható módon. Amikor pont bent voltam a vacsora korv (krinolin szerű hús) ragu, zöldségek és rizs, áfonyaszörppel.

img_20230530_163856.jpg

A nap bármely szakában lehet kérni vanília fagyit, amit azok a gyerkőcök is kapnak, akik csak látogatóba érkeznek.

A kórház alagsorában egyébként található egy büfé is, amit egy helyi bisztró üzemeltet.

img_20230525_083748.jpg

A büfében ebédidőben svédasztalos szedd magad ebéd van, állandó kínálatban előrecsomagolt ételek, amiket a saját bisztrójukban is árulnak. Mindenféle pékáru, szendvicsek, gyümölcs és nasik.

img_20230530_145437.jpg

Ha a büfé zárva, akkor egy ételautomatából lehet vásárolni friss ételt, és az ott található konyhában megmelegíteni.

img_20230525_083707.jpg

A büfé mellett bent vagy a kinti padokon is lehet enni vagy csak ücsörögni, beszélgetni.

img_20230530_145517.jpg

Visszatérve az emeleti sebészeti osztályra és annak ebédlőjébe, ahol Dani és más betegek ebédelhetnek, nyílik egy kis balkon, ahol ücsörögni lehet a napfényben, nézelődve a családi házas övezetet és messzebb az erdősort.

img_20230530_172312.jpg

img_20230530_172322.jpg

Az ebédlőben található kávéautomata, ingyen kávéval, kakaóval, mellette teával. A pihenő szobában, ahova általában kiülnek a látogatókhoz, a gyerkőc látogatóknak egy kisszekrény tele játékokkal, a pácienseknek újságok és könyvek is vannak.

img_20230530_175050.jpg

img_20230530_175040.jpg

A bizonyos játékos szekrény a gyerkőc látogatóknak. Volt benne társas, építőjáték, műanyag játékállatok, és duplo.

img_20230530_175100.jpg

Danival a látogatás alatt ültünk a balkonon kicsit, sétáltunk a folyosón, vagy csak úgy ücsörögtünk a pihenőben és kakaóztam, míg Dani megvacsorázott. Étkezni egyébként bárhol lehet, ha egy fotelban ülve van kedved, akkor ott, ha a folyosón a pihenő székben egy kis asztalnál vacsoráznál, akkor ott.

20230530_194742.jpg

Daninak a folyosó végén ez a kis ücsörgős rész volt a kedvence, a vacsorát is idehozták neki ha itt ücsörgött éppen.

20230531_071342.jpg

Azok a páciensek, akik mozgékonyabbak, elmehetnek az alábbi séta körökre is a közeli kastélyparkba. A QR kóddal az útvonal térképe tölt be. Ha az alkalmazottak tartanának séta közben egy értekezletet vagy csak a szünetben sétálnának egyet, ők is megtehetik.

img_20230530_175518.jpg

Szerdán, 50 órával a műtét után már haza is engedték. Aznap még kapott ebédet, fasírt, barnaszósz, répa és krumplipüré. Majd pihent kicsit, 14:00-kor megkapta a maradék szurikat itthonra és kötszereket, majd 15:15-kor már jött érte a kórház által hívott taxi. Zárójelentés és a műtét teljes leírása mind az online térben olvasható.

20230531_122056.jpg

A betegszállító ez esetben a kórház által igényelt taxi volt, ami a 25km-es útra a két város között, magyar forintban 4000ft-nyi koronába került. Ez az összeg már a régió támogatása utáni fennmaradó, amit mint beteg kell fizetned a szállításért.

Kórház után 

Dani már itthon van, lábadozik és reméljük, hogy a háttérben semmi egyéb nem rejtőzik. Kapott vérhígítót is, amiből még 30 adagot itthon kell beszúrnia magának, valamint kapott a sebkötözésre plusz vízálló tapaszokat, egy guriga ragtapaszt és Alvedon-t, ami paracetamolos fájdalomcsillapító, ami elő volt Daninak készítve, igaz neki végül nem volt rá szüksége (mert ő kemény és bírja a fájdalmat :D ), de azért ezt is betették a hazamenős csomagba.

img_20230602_140646.jpg

img_20230602_140821.jpg

Nem lehetek elég hálás, ha már megkellett történnie, akkor idejében lett megtalálva, itt és most.

Plusz történés miközben ezt a bejegyzést írtam, hogy Dani egyik kollégája, eljött vonattal a farm melletti városba, majd onnan kisétált hozzánk a farmig, hogy meglátogassa, és beszélgessenek. Ez a séta oda-vissza majd két óra, bár José nagyon szeret sétálni és közben lehet nézelődni is. Hozott virágot, csokit és egy képeslapot, amit minden kollégája és a menedzserei is aláírtak. Ilyen apró dolgok teszik emberségesebbé a világot.

img_20230602_192313.jpg

A mélységek erre az évre, vagy remélem többre, kipipálva. Persze a következő hónapok még telnek vizsgálatokkal, áttétek figyelésével, de reméljük, hogy a továbbiakban már nem lesz több nehézség egy időre.

Egy új fejezet

A magasságok része pedig majd egy következő bejegyzésben, mert ha már az emberrel megtörténik az egyik legrosszabb, akkor mellé ad a sors valami jót is.

Megvettük az első saját házikónkat, egy kicsi városban, ahol nyár végétől lakni fogunk, úgyhogy annak menetéről és a házról majd egy későbbi bejegyzésben írok.

Ha kiváncsi vagy a házikóra és követnéd a folyamatokat vagy csak az északi mindennapokra lennél kiváncsi, látogass meg minket Instagram-on.

süti beállítások módosítása