Minden, ami stand-up

Christina P: Mom Genes – Kőkemény magyarozás a Netflixen

2022/05/18. - írta: Baski Sándor

christina_p.jpg

Aki ott volt három éve Tom Segura újpesti fellépésén (vagy csak elolvasta a Wikipedia-oldalát), azt tudhatja, hogy magyar apósa van, akiről a hazai közönség kedvéért meg is emlékezett pár poén erejéig. A felesége, Christina Pazsitzky is stand-upos, és a háttérben meghúzódó magyar szál az ő új netflixes specialjében még hangsúlyosabb. De nem csak ezért érdemes megnézni.

Segurához hasonlóan Pazsitzky sem tegnap kezdte, hanem nagyjából 20 éve, 2012 óta pedig közös, videós podcastet is visznek a férjével. A duójuk elvileg működhetne tűz és víz alapon is, de persze nagyon is hasonló a humoruk. Pazsitzky sem szeret finomkodni, szereti zavarba hozni a közönséget, sőt talán még merészebben is nyúl a kényesebb témákhoz.

2017-ben jött ki az első netflixes specialje (Mother Inferior), amiben az akkor másfél éves fiáról, az anyaságról, a szüleiről és a saját gyerekkoráról mesélt. A mostani Mom Genesben papíron ugyanaz a menetrend, mégis szintlépés történik. Erősebb a koncepció, átgondoltabb a szerkezet, és még kíméletlenebbek a poénok.

Kezdésnek azzal indít, hogy leírja, milyen hatással van a női testre a terhesség, de nem egy szakorvost, hanem Louis CK-t idéző, brutálisan nyers stílusban, aztán felteszi a „régen minden jobb volt”-lemezt. Pazsitzky X-generációs, és nem szégyelli, sőt mintha élvezné is, hogy valami nagyon nem trendit művel, amikor beleáll a „bezzeg, amikor mi voltunk gyerekek a 80-as években”-rutinba. Aztán persze jön egy kisebb csavar, kiderül, hogy annyira mégsem volt idilli a gyerekkor, a traumák miatt máig terápiára jár, a Magyarországról a 60-as években emigrált szülőkkel ugyanis elég problémás volt a kapcsolata. Az anyja már-már klinikai eset volt (2015-ben meghalt), és az apja is hozta magával Kelet-Európát, és nem a jó értelemben. (A poénok elspoilerezése nélkül annyi elárulható, hogy megemlítődik a Rubik-kocka, a golyóstoll, az alufólia és Sztálin is.)

Nem ül minden poén, de Pazsitzky előadásmódja egészen izgalmas. Amíg a netflixes kolleginák közül Taylor Tomlinson vagy Ali Wong maximálisan uralja a színpadot, Pazsitzky mintha végig egy hajszálnyira lenne attól, hogy élő egyenesben produkáljon egy idegösszeomlást. Ez a sajátos, mániákus stílus valószínűleg megosztja a közönséget, de hitelesíti is a mondandót, pláne, amikor a végén valami katarzisszerű is történik, és látunk pár könnycseppet. Krisztike, ahogy az apja hívja, eddig nem az A-ligában játszott, és valószínűleg ez után sem ott fog, de ezzel az esttel bizonyította, hogy több van benne annál, mint amennyit eddig mutatott.

 >>> KÖVESS BENNÜNKET A FACEBOOKON IS! <<<

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://standup.blog.hu/api/trackback/id/tr4817834161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása