Hagyomány és modernitás Hongkongban – a Peak sikló
2022. szeptember 28. írta: Sikló Napló

Hagyomány és modernitás Hongkongban – a Peak sikló

Ismerve rendkívüli népsűrűségét és a világkereskedelemben betöltött szerepét aligha meglepő, hogy Ázsia első siklóvasútja Hongkongban épült fel. A hongkongi „Peak” sikló 1888 óta üzemel, és napjainkra igazi turistalátványossággá nőtte ki magát, de közben a helyiek is előszeretettel használják. Nem csoda, hiszen az elektromos meghajtású jármű környezetbarát és gyors áthaladást biztosít Hongkong modern, felhőkarcolókkal teletűzdelt negyedei és a csendesebb, tengerparti részek között. Jól szemléltetni ezt a Peak napi 17 ezer fős utasforgalma is.

960px-hk_peaktram_greencar.jpg

A Peak egyik szerelvénye 1958-ból (forrás: Wikipedia)

Minden kezdet nehéz

Alexander Findlay Smith, egykori skót vasutas amerikai és európai körútjai után a fejébe vette, hogy Hongkongnak is szüksége van olyan új, modern tömegközlekedési eszközökre, melyeket utazásai során látott, ezért 1881-ben petíciót nyújtott be a kormányzónak a siklóvasút megépítésére. A kor helyi technológiai adottságai mellett szinte lehetetlen kihívásnak tűnt a kivitelezés, hiszen a kontinensen soha korábban nem épült sikló, így nem volt sem tapasztalat, sem bevált módszer rá.

Az építkezés három évig tartott, majd 1888. május 30-án a Peak megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Eleinte csak a felső állomásánál lévő szálloda vendégei vehették igénybe, de így is hatalmas sikernek bizonyult: már működése első napján 800 utas próbálta ki, első működési évében pedig mintegy 150 ezer utassal büszkélkedhetett. A Peak pályájának hossza 1364 méter, az áthidalt szintkülönbség pedig 368 méter. Viszonylag meredek számít a maximális 48 százalékos lejtésével.

gettyimages-518220781_1.jpg

Egy modernebb, ötödik generációs kocsi (forrás: Getty Images)

Érdekesség, hogy megnyitásától kezdve sokáig, egészen 1926-ig három „kocsiosztállyal” közlekedett. Mivel Hongkong ekkor még brit gyarmat volt, az első két osztályt kizárólag a Brit Birodalomhoz tartozó hivatalos személyek – hivatalnokok, katonák, a hongkongi kormányzó – használhatták, annak ellenére is csak a „harmadosztály” állt mindenki más rendelkezésére, hogy a gyarmatosítók a város népességének csupán egészen kis töredékét tették ki.

Csúcstámadás – a Peak modernizációja

A második világháború nem kímélte a Peak-et, a harcokban komoly károkat szenvedett, de nem semmisült meg. Ezután viszont nélkülözhetetlenné vált az ekkor már mintegy hatvan esztendős sikló korszerűsítése: 1956-ban fémszerkezetre cserélték a korábbi, fából épült kocsikat, 1989-ben pedig a komplett infrastruktúra esett át egy átfogó felújításon. Új sínpályát fektettek le, számítógépes irányítást vezettek be, és két teljesen új, nagyobb kapacitású kocsit is kapott a sikló. Ezzel végérvényesen a modern, korszerű siklóvasutak közé került, 1997-ben már évi 2 millió utas használta, ez a szám mára több mint 4 millióra emelkedett.

A 2010-es évek első felére végül olyannyira nagyra nőtt az igény, hogy legalább két órát kellett várakozni egy útra, így elkerülhetetlenné vált egy újabb, teljes körű felújítás és átalakítás. Az addigi 120 fős kapacitást majdnem a kétszeresére, 210 főre bővítették, új kocsikat állítottak forgalomba, amivel a várakozási idő is jelentősen lerövidült. Néhány állomás befogadóképességét is megnövelték, illetve egy hatékonyabb crowd-monitoring rendszert is bevezettek.

A munkálatok két fázisban zajlottak: 2019-ben egy rövidebb, előkészítő-szakasz után 2021-ben, több mint egy év munka után, 2022. augusztus 27-én, immár teljes pompájában újra megnyitott a Peak.

hongkongi_peak_hatodik_generacio_legujabb.jpg

 A Peak egyik szerelvénye a legutóbbi felújítás után (forrás: Wikipedia)

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Peak_Tram

 

A bejegyzés trackback címe:

https://siklonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr8417931327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása