Napi érdekes - 448

2022. december 04. JTom

Ahogyan a múltkor említettem, egy olvasónk által beküldött képekből még erre a hétre is maradt vagy fél tucat az új sorozatba, de én is tettem bele néhány igazi csemegét.

1903_barclay_station_nyc_christmas_tree_market.jpg

 1903. Karácsonyfa-vásár. Barclay Station, New York

1910-es_evek_japan_egyetemista_cr.jpg

1910-es évek. Japán egyetemista

1912_titanic_s_crew_nine_days_before_the_beginning_of_the_voyage_of_the_nine_men_in_this_picture_only_four_survived_cr.jpg

1912. A Titanic tiszti kara. Az első sorban a harmadik Edward Smith kapitány, aki nem élte túl a katasztrófát, ahogyan a képen látható kilenc főből öten szintén a jeges vízben lelték halálukat

iovialis szerint: "A harmadik kép nem a Titanic tisztikarát ábrázolja, sőt, ha jól számolom, mindössze ketten vannak rajta, akik a katasztrófakor a Titanicon szolgáltak: Smith parancsnok és William Murdoch (ülő sor jobb 2. és 1.). Elsősorban emiatt nem tetszett a dolog, mivel láthatólag a parancsnok után következő rangban a fotón nem Murdoch [hadnagy, First Officer], hanem az ülő sor közepén lévő alak [Joseph Evans, Commander, Chief Officer]. A fotó az Olympic tisztikarát ábrázolja 1911. májusában, tehát még a hajó 1911. június 14-én kezdődött "szűzútja" előtt." - Köszönöm a javítást!

 

1916_german_children_trying_out_the_latest_in_war_toys_german_empire.jpg

1916. Német gyerekek a karácsonyi játékokkal

1917_anastasia_and_maria_romanov_making_faces_at_their_camera.jpg

1917. Anasztaszija és Marija Romanova orosz nagyhercegnő a fényképezőgéppel szórakozik. Szüleikkel és testvéreikkel együtt egy évvel a fotó elkészülte után a bolsevikok kivégezték az egész családot

1917_lanyok_egy_orosz_noi_zaszloaljbol_i_vh.jpg

1917. Lányok egy orosz női zászlóaljból az első világháború idején

1926_felix_dzerzhinsky_s_funeral_one_of_the_only_known_surviving_photographs_of_stalin_and_trotsky_together.jpg

1926. Feliksz Dzerzsinszkij, a szovjet bolsevik politikai rendőrség vezetőjének temetése. Az egyetlen ismert, fennmaradt fotó amelyiken Sztálin (jobb oldali főalak fehérben) és Trockij (középtájon szemüvegben) együtt látható. Trockijt a Lenin halála utáni időszakban száműzték a Szovjetunióból és Mexikóban egy NKVD-ügynök ölte meg egy jégcsákánnyal

1941_tele_german_supply_train_during_operation_barbarossa.jpg

1941 tele. Német utánpótlási vonal a Szovjetunió elleni támadáskor 

1945_filipino_men_point_a_well_where_women_and_children_were_thrown_then_crushed_with_rocks_during_a_massacre_of_japanese_occupation_forces_who_slaughtered_nearly_25_000_civilians_in_the_batangas.png

1945. Filippino férfiak mutatják a kutat, amelybe a japán megszállók a környékbeli nőket és gyerekeket dobták, majd köveket dobtak rájuk. A japánok a megszállt Batangas város akkori lakosságának csaknem felét megölték, kb. 25 ezer embert

1949_marjorie_eaton_1901-1986_american_painter_and_actress_who_physically_portrayed_emperor_palpatine_in_the_original_version_of_the_empire_strikes_back.png

1949. Marjorie Eaton (1901-1986), amerikai színésznő, aki a Star Wars: A Birodalom visszavág című filmben Palpatine császárt formálta meg

1964_usa_karen_leadley_mernok_analog_szamitogepeken_dolgozik_a_general_dynamics_urreszlegeben.jpg

1964. Karen Leadlay mérnöknő analóg számítógépek építését végzi az amerikai General Dynamics űrrészlegénél

1981_moszkva_szovjet_rendor_teszteli_az_uj_sebessegmero_eszkozt_a_gyorshajtasok_kiszuresere.jpg

1981. Moszkva, szovjet rendőr teszteli az új - láthatóan nyugatról beszerzett - sebességmérő eszközt a gyorshajtások kiszűrésére

1983_astronauts_story_musgrave_left_and_don_peterson_float_in_the_cargo_bay_of_the_earth-orbiting_space_shuttle_challenger.jpg

1983. Story Musgrave és Don Peterson asztronauta a Föld körül keringő, Challenger űrrepülőgépen

1983_stig_lennart_blomqvist_in_his_group_b_rally_audi_quattro_taking_a_turn_at_high_speed_and_inches_away_from_dozens_of_spectators_during_the_rallye_sanremo.jpg

1983. Stig Lennart Blomqvist, svéd pilóta a hírhedt B-csoportos rali sanremói futamán, centiméterekre a nézőktől 

1989_naomi_campbell_es_kutyaja.jpg

1989. Naomi Campbell, brit modell és kutyája

1990_ralph_foody_on_the_set_of_angels_with_filthy_souls_the_fictional_gangster_movie_seen_in_home_alone.jpg

1990. Ralph Foody, Gengszter Johnny szerepében a Szennyes lelkű angyalok című, kitalált gengszterfilm jelenetében, amely film csak a Reszkessetek betörőkben létezett. A jelenetet a tényleges forgatás előtt két nappal vették fel egy iskolában

2001_evan_kuz_at_south_tower_observation_deck_at_7_p_m_on_september_10.jpg

2001. szeptember 10. Evan Kuz, az utolsó látogató, aki a Világkereskedelmi Központ (WTC) tetőteraszának kilátójára vett jegyet a terrorcselekmény előtti nap, az este hét órai pénztárzáráskor. Másnap reggel a 9 órai nyitás előtt történt meg az első repülőgép becsapódása

A bejegyzés trackback címe:

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr5117993342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2022.12.04. 12:39:48

Érdekes képek ezek is, no. Kár, hogy ezúttal a szovjet rendőr egyedül van a képen, nem pedig egy elvtársnő társaságában. A japán egyetemista király a hídcipőjével. Biztos sok volt arrafelé a mocsár.

toto92 2022.12.04. 12:53:51

Jó válogatás!

A B csoport egy őrület volt.

cyd 2022.12.04. 13:18:39

Sztálin mögött mintha Nixon lenne ez egyik koporsóvivő :)

bioLarzen 2022.12.04. 14:07:35

Remek sorozat ismét.

bioLarzen 2022.12.04. 14:08:17

@cyd: Szátlin és Trockij között meg Nagy Imre ;)

Tejinashi 2022.12.04. 14:08:52

Naomi Campbell = Szörnyella de Frász :D

bioLarzen 2022.12.04. 14:09:22

Ezeken a tradicionális japán hídcipőkönmindig megakad a szemen. Kíváncsi lennék az akkori statisztikákra a bokaficamokat/-töréseket illetően...
(Na jó, annyira azért nem lennék kíváncsi...)

bioLarzen 2022.12.04. 14:13:12

Anasztaszija Romanovát sokan tartják a szelfi, mint fényképészeti "műfaj" megteremtőjének. Sokan csináltak már előtte is önarcképeket, de ő volt tán az első, aki nagyjából rendszeresen csinált ilyeneket, és szemlátomást nem pózolva, hanem természetes pillanatokban, illetve bolondozva.
Ki tudja, hová feklődött volna a munkássága, ha nem végzik ki...

ZON 2022.12.04. 14:17:04

A gengszteres filmrészletben elhangzó szállóige kiforgatva : " Tartsd meg a mocskot, te apró állat ! "

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2022.12.04. 14:18:57

@bioLarzen: Biztos óvatosan lépkedtek, futásról szó sem lehetett. ;) Japánoknál az ilyen, messzemenően "célszerű" kiegészítők használata (amikor a cél szentesíti az eszközt, és a kényelem senkit sem érdekel) elég jellemző. Ott van például a gésák által párnaként használt fa kocka is: ezt tették a fejük alá, hogy a bonyolult frizurájuk ne sérüljön alvás közben. Nagyon kénylemes lehetett. ;)

Generic Jingle 2022.12.04. 15:08:39

Egy Volvo a moszkvai utcán, ha jól látom. Vajon kinek lehetett ilyen autója ott akkoriban?

ZON 2022.12.04. 15:25:38

@Generic Jingle: követségi dolgozónak ?

Club Sandwich 2022.12.04. 15:39:07

Hat, Evan ur latogatasa egy igazi, egyszeri es megismetelhetetlen pillanat volt, bar akkor ezt meg nem tudhatta...

Club Sandwich 2022.12.04. 15:39:58

@ZON: Parttitkar, kolhozelnok, egyeb partfunkci...

ZON 2022.12.04. 15:48:56

@Club Sandwich: Na, azok biztosan nem... Volga, feljebb Csajka.

bioLarzen 2022.12.04. 16:39:22

@Fotósképző: Na OK, de van egy elég éles határ a kényelem hiánya és a veszélyesség között... Ha kitörik a bokád, azt azért szerintm már akkor se kényelmetlenségnek nevezték :D Nem a kényelem-faktor hiányát furcsállom, hanem a veszélyességet. Nyilván volt oka, és nyilván tudták, mit csinálnak - de érdekes volna tudni, miért érte meg ez a mogldás a veszélyt.

hátramozdító 2022.12.04. 16:52:19

Köszönjük szépen! Az orosz katonalányok közül kettő ki is van tüntetve, elárulná valamelyik expert, hogy mivel és miért?

fareszjó 2022.12.04. 18:35:49

1903. Karácsonyfa-vásár. Barclay Station, New York: Itt is szinte csak nagy fákat lárok, ekkora belmagasságok lehet akkor?
1910-es évek. Japán egyetemista: Korai Kiss rajongó!
1912. A Titanic tiszti kara: Ott volt Charles Lightoller is, aki egy túlterhelt, majd egy felborult csónak gerincén menekült meg.
1916. Német gyerekek a karácsonyi játékokkal: Kicsit látszik a háborús korszak.

fareszjó 2022.12.04. 18:46:21

1964. Karen Leadlay mérnöknő analóg számítógépek építését végzi. Jó nagy tál spagettik...lehet, hogy éhes vagyok???
1983. Stig Lennart Blomqvist, svéd pilóta: Ez a halálos balesetek miatt lett megszüntetve?
1990. Ralph Foody, Gengszter Johnny szerepében a Szennyes lelkű angyalok című, kitalált gengszterfilm jelenetében: Ên sokáig azt hittem, hogy egy elkészült, valódi film paródiája, keresgettem is az eredetit:)

toas 2022.12.04. 19:18:55

@Generic Jingle: sztem inkább Saab lesz az, de a kérdédes ez esetben is fennáll. Kinek lehetett ilyen akkoriban?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2022.12.04. 20:15:36

@fareszjó: "Ên sokáig azt hittem, hogy egy elkészült, valódi film paródiája, keresgettem is az eredetit:)"
igazából nagyon nagyot nem tévedtél, mert ez a film inspirálta:
Mocskos arcú angyalok (1938) R: Kertész Mihály

¿Qué tapas hay? 2022.12.04. 21:10:34

@Generic Jingle: Kinagyítottam a képet, Szerintem is inkább Saab 900-as, és piros alapon fehér diplomáciai rendszámtábla van rajta.

A néni a spagettistálcákkal már volt szerintem, és akkor is megjegyeztem, hogy szerintem nem építi azt a gépet, hanem épp' a tálcán lévő "programot" ellenőrzi.

Sportbíró 2022.12.04. 21:44:32

@fareszjó:
B csoport - igen, de sajnálatos módon nézők s versenyzők egyaránt áldozatul estek a korszak fenevadjainak. Eszeveszett lóerők, rettenetes turbólyukak, pehelykönnyű autók, plusz a finoman szólva vakmerő nézők.
Nyilván az autók tudják már azt a szintet, de autózhatóbbak, a biztonsági szabályok pedig fényévekkel komolyabbak...

starace 2022.12.04. 22:20:45

@hátramozdító:
Az orosz katonalányok közül kettő biztosan tisztes: látszik a váll-lapjukon egy sáv keresztben, ez a legkisebb tisztesi rendfokozat: "jefrejtor" vagyis őrvezető (a német gefreiter-ből).
Mind a négy visel kitüntetést, csak kettő a kitüntetés keresztjét, kettő pedig a kitüntetés szalagsávját viseli a gomblyukban.
A kitüntetés pedig a György-kereszt, annak is - valószínűleg - a negyedik osztálya.
(Az orosz Neten fel is van sorolva név szerint mind a 13 nő, aki megkapta a György-keresztet. Több névhez kép is van mellékelve, úgyhogy lehet, hogy némi bogarászás után név szerint lehetne azonosítani mind a négy katonanőt a képről.)

gintonic.azigazi 2022.12.05. 00:41:58

A gengszter elott a puska sem igazi: egy BAR es egy Thompson Rifle kevereke

BAR : Browning Automatic Rifle

Pont van mindketto : )

NYC ben akkor ezeket a karacsonyfakat a felso kozeposztaly vette nekik a lepcsonel elfert - a coca colas kepnel par eve elfelejtettem belinkelni miert kaphato sarga kupakos coca cola amerikaban - lelovom a poent: azt lehet inni passoverkor
www.insider.com/why-do-coke-bottles-have-yellow-caps-2017-4

svajcineger 2022.12.05. 03:23:20

@Qué
A típus stimmel, de hogyan látod a rendszámot?

Putyur 2022.12.05. 09:06:41

@bioLarzen:

"... ha nem végzik ki ... "
Nem kivégezték. Aljas módon meggyilkolták.

ozur 2022.12.05. 09:41:26

A számítógépes képet hogy színezték utólag? A jobb karja arany színű.

hátramozdító 2022.12.05. 10:31:36

@starace: Köszönöm szépen! A precíz képalá tehát imígyen szól: Negyedik osztályú György-kereszttel kitüntetett orosz katonalányok (összesen 13 nő kapott ilyen kitüntetést!) 1917-ből.

bioLarzen 2022.12.05. 10:57:52

@ozur: Amennyiben ez tényleg kérdés, nem kérdőjellel végződő kritika :) - hagyományosan úgy színeztek utólag képet, hogy egy csomó dologról eleve lehet tudni, milyen színű, egy csomó másról elég jól megtippelhető. A maradéknak utánakutattak (pár éve olvastam egy cikket egy nővel, aki még a számítódépes korszak előtt csinálta ezt, ő mesélte, hogy volt olyan, hogy hónapokat kutatott egy-egy apró, jelentéktelen részlet színét illetően... internet nélkül persze) - ami meg még így se volt meg, azt megtippelték :). Számítógéppel más lett a helyzet, itt már elég volt megadni az ismert színű felületek színét, a többit a szürkeárnyalatok különbségéből (jól-rosszabbul) kiszámolja a program. A mesterséges intelligencia pedig még egy löketet adott a dolognak, azzal már úgymond "gondolkodni" is tud valamennyire a program, és egyrészt felismerheti, hogy ilyen-olyan cucc található ezen-azon a színes felvételen is, másrészt képes lehet kiszűrni, he valaminek nyilvánvalóan rossz színt határoz meg az algoritmus - mondjuk bezöldíti az eget, vagy kékek lesznek a levelek. Ami régebben hetek, hónapok munkája volt néha, azt ma egy ingyenes mobilapp egy másodperc alatt megcsinálja... És nem ritkán egész jó minőségben.

bioLarzen 2022.12.05. 10:59:09

@svajcineger: Őt ismerve, szerintem ismeri a konkrét kocsit :D

queenagi 2022.12.05. 11:12:33

@Fotósképző: Ebben rohanj Ajtósi campusról 7-es busszal a Piarista közbe egyik óráról a másikra! (Istenem, már egyik sincs meg!)

Gukker 2022.12.05. 12:55:13

@gintonic.azigazi: Hát, én abban csak Thompsont látok. Melyik része jött szerinted BAR-ból?

¿Qué tapas hay? 2022.12.05. 20:55:00

@svajcineger: Nincs ebben semmi varázslat. Felnagyítottam: www.tothem.hu/MISC/PUBLIC/saab.jpg

Látszik, hogy a rendszámtábla szürke, fehér betűkkel. A 77-mintájú szovjet rendszámok közül kétfélén volt fehér felirat, a fekete alapszínű katonai táblákon és a piros diplomáciaiakon. Ez a tábla biztos nem fekete, másrészről a 80-as évek végéig nem is adtak ki új (77-es) formátumú katonai táblát.

Az ugyan ebből nem dönthető el, hogy ez "D"-jelű diplomata www.avtonomer.net/img2/D073212.jpg , "T"-jelű műszaki-adminisztratív személyzeti www.avtonomer.net/img2/T002377.jpg , vagy CMD-jelű misszióvezetői www.avtonomer.net/img/CMD0021.jpg rendszámtábla.

gigabursch 2022.12.05. 23:00:58

Karácsonyfa vásár
Jó ki belmagasságok vannak ott - vagy a gang az udvarra tette?

Japán egyetemista:
Sokféle lábbeli volt már rajtam, pl fapapucs is, de ilyet még sose próbáltam.

Titanic tiszti kara:
Nem egészen kerek, hogy most hányan is haltak meg. A kapitányon kívül öten vagy vele együtt öten. A két mondat ellentmond.

Gyerekek karácsonyi ajándéka:
A fegyver és a militarizmus örök - sajnos minden szeretet ünnepén

Romanov lányok:
Aztán jött Nagy Imre és haveri köre...

Katona hölgyek:
balról jobbra: csizma - bakancs valami furcsa nadrágszár lekötéssel - bilgerli - és ismét egy ilyen furcsa lábbelis megoldás.
Ezen lábbelis megoldásról tud valaki valami ismeretbővítőt mondani?

Kommunista temetés
Szép kis csapat..., köztük Nagy Imre?

Német utánpótlás
Kevesen tudják, de elképesztő, hogy állítólag az utánpótlási végső logisztikának közel a 4/5-ét lovaskocsikkal oldották meg.

Filippinó férfiak:
Kutakba halottakat tenni nem szép dolog.

Marjorie Eaton:
Sokat nem kellett maszkolni

Analóg számítógép:
Mintha már lett volna ilyesmi fotó. Mindenesetre ilyenkor érti meg az ember, hogy a NYÁK és az IC mire képes....

Szovjet rendőr radarpisztollyal
Óriási a fotó, aztán később úgyis csak becsavarozták a mutatót, úgyis a rendőrnek van igaza jeligére. Így mentünk mi agyonrakott Dacia 1300 + púposra tömött Szkiff sátras-utánfutóval családostúl Bulgáriában Plovdív felé az autópályán hegynek 125-tel....

Challangeres űrséta
Azért egyszer kipróbálnám...

B-csoportos rallye
Ez volt az autóverseny csúcs 3 éve.

Naomi:
Húhh, mindig is rühelltem ezt a hülye libát...

Ralph Foody
NA!!!! Tényleg nincs karácsony Kevin nélkül?
:-)

Evan Kuz
Jókor volt jó helyen

gigabursch 2022.12.05. 23:12:36

@starace: @hátramozdító:
Nagyon súlyosak vagytok, higy ezt így kibogarásztátok

@bioLarzen:
Ezel szerint nem csak nekem ugrott be...
@ozur:
Ezek szerint mégsem Nagy Imre?

@Putyur:
Igen...

@fareszjó:
Igen...
Az i-re a pontot a Lancia S4-es (ez volt aztán a Delta Integrale alapja) Henri Toivonenék halála tette.
(Akiről a mendemonda azt tartja, hogy azon a tavaszon Estorilban az F1-es tavaszi edzésen gyorsabb volt több F1-es autónál...)

@Tejinashi:
Telitalálat!

Kedélyes Paraszt 2022.12.06. 10:06:11

balról a második katonanéni megérne egy misét, ahogy az amerikai mérnöknéni is.

iovialis 2022.12.06. 10:47:03

Üdvözletem.
Köszönet a válogatásért. Picit hadd szóljak korrigálandó.
A harmadik kép nem a Titanic tisztikarát ábrázolja, sőt, ha jól számolom, mindössze ketten vannak rajta, akik a katasztrófakor a Titanicon szolgáltak: Smith parancsnok és William Murdoch (ülő sor jobb 2. és 1.). Elsősorban emiatt nem tetszett a dolog, mivel láthatólag a parancsnok után következő rangban a fotón nem Murdoch [hadnagy, First Officer], hanem az ülő sor közepén lévő alak [Joseph Evans, Commander, Chief Officer]. A fotó az Olympic tisztikarát ábrázolja 1911. májusában, tehát még a hajó 1911. június 14-én kezdődött "szűzútja" előtt.
A fénykép azonosítása komoly aprómunka volt, de végül sikerrel zárult, erről egy cikk: www.titanicofficers.com/article_01.html

iovialis 2022.12.06. 22:36:23

@iovialis: Sőt, még valami.
A linkelt cikkben is hozott kép a neten mint "Officers of the Olympic" található. Amellett, hogy a kilencfős képből is 2 (nyilván egymást követő, tehát csak apró részleteiben különböző) verzió létezik, ez a másik -négy személyes- egész nyilvánvalóan ugyanakkor, ugyanott készült. Ha másból nem, Evans kapitány sapkájának álladzójából látható, mely kissé elmozdult - és mindkét képen pontosan ugyanúgy, kicsit "rendetlenül" áll.
(Ezen a jobb felbontásún az apró hasonlóságok láthatóak: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Fájl:Olympic_Crew_1911.jpg)

Club Sandwich 2022.12.07. 07:20:02

@iovialis: Azt a betyar, ez a nem semmi... 100+ ev tavlatabol olyan aprosagokbol mint egy kikotoi kemeny arnyeka, hogyan allt a hajo ott es akkor a korabeli leirasok szerint stb. kinyomozni, ki van a kepen! Es erre kulon tortenelmi tarsasagok vannak, tobb orszagban is! Hat erre mondjak, hogy ez a kemeny, nem a kad szele!
Sokszor eszembe jut, ha az a jeghegy nincs ott, az atlagember kb. az eletben nem hallotta volna a Titanic nevet; nem beszelve arrol, mennyi minden (az elobb emlitett tarsasagok, a filmek stb) nem is letezne...

Club Sandwich 2022.12.07. 07:24:21

@Kedélyes Paraszt: Az a bal kettes nekem is szemet szurt ;)

Kedélyes Paraszt 2022.12.07. 13:48:34

Akik szemet szúrtak, azok a másik képen láthatók a gyászmenetben. A XX.sz. és a világ megrontói. Csodálkozom, hogy a fenevad Berija nincs a képen. Lehet, hogy épp a szokásos napi vérfürdőt rendezte az alagsorban (természetesen az elvtársak között). Kun Béla nem látható? A futottak még gyilkos kategória Moszkvából, a hátsó sorban áll? Münnich hol van, Bástya elvtársat már le sem kell satírozni a képről?

fareszjó 2022.12.07. 19:49:39

@iovialis: Akkor én teljesen rossz megjegyzést írtam, köszi a javítást:)

bioLarzen 2022.12.07. 20:53:42

@Club Sandwich: Hát, lehet, hogy tényleg ezt tette volna, ha anno rápróbálkozol ;)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2022.12.08. 03:11:16

Na, a japó egyetemistán tényleg fapapucs van.Azt mondjuk nem értem, minek ilyen magas a "lába"?Már mint a papucsé.Onnan elég könnyű leesni.
.
Szerencsétlen Romanovok, mocs kos rohadt kommunisták!
Volt valami sztori, hogy az egyik lány lehet, hogy túlélte a lövést, csak utána szimulálva összeesett, hogy ne tűnjön fel.Ilyen mendemonda szerű történet volt valszeg, szinte biztos, hogy nem volt igaz.A komcsik tutira megnézték, hogy halott-e mindenki.
.
Az a szegény ítés maca hibát keres pár tepsinyi spagettiben...sok sikert neki!
:D
Ez a kép is volt már korábban.
.
Szondázunk és mérünk, (ők), mi meg száguldunk és félünk...a szovjeteknél is így lehetett ezexerint.
.
A rallys képen a sok potenciális szervdonor, őrület.Ennyire hü lyék hogyan lehetnek az emberek?
.
A kis fe ka böstella a kutyájához öltözött, szuperül sikerült neki.

iovialis 2022.12.08. 23:40:48

@Kedélyes Paraszt: Berija akkoriban, 27 évesen még csak lokálisan (Grúziában) volt NagyEmber. Azt írják róla, hogy 1926-ban mutatták be Sztálinnak - lehet, hogy épp Dzerzsinszkij temetése kapcsán, mivel ez eléggé országos jelentőségű esemény volt ahhoz, hogy a regionális hatalmi központok is képviseltessék magukat. Szóval logikus, hogy a koporsóvivők közt nem szerepel.

Club Sandwich 2022.12.09. 06:47:28

@iovialis: Hat ugy tunik, hiaba az aprolekos kutatomunka, ez a hely is megmarad (n+1)-ediknek a neten, ahol a kepet tevesen a Titanichoz rendelik...

gigabursch 2022.12.09. 07:59:53

@ZON: @gigabursch:
No, csak találtam valamit, ami Lancia S4 és Estoril
4:45-től

youtu.be/H9plBY0XFCc

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2022.12.09. 19:34:41

@iovialis: @Club Sandwich: javítottam, bocsánat, nagyon kevés időm van a blogra, a kommentekre meg még kevesebb, de igyexem lépést tartani, ha néha későn is. :)

hátramozdító 2022.12.09. 20:02:51

@gigabursch: Én csak kérdeztem, ártatlan vagyok :)

gigabursch 2022.12.10. 06:47:37

@hátramozdító:
Ja, nem, a képen nem Nagy Imre van. Fentebb már elhangzott a teljes "csipet-csapat".
Persze lehet, hogy ott volt a harmadik sorban, csak itt épp nem látszik.
Ezek előszeretettel darálták be egymást "az ügy" érdekében.

iovialis 2022.12.10. 09:26:01

@gigabursch: Ha már így alakult, utánanéztem ennek is. Nagy Imre 1930-1944 között élt a Szovjetunióban. Ergo nem lehetett ott ezen az eseményen.

bioLarzen 2022.12.10. 10:44:01

@gigabursch: Szerintem nincs, aki komolyan gondolta, hogy az Nagy Imre :)
(Ha másból nem, abból, hogy a kép készítésének idején Nagy Imre 30 éves volt - ez a tag a képen jóval több... Arról nem is beszélve, hogy - a Wiki szerint - 1926-ban "tisztviselő volt az Első Magyar Általános Biztosító Társaság kaposvári fiókjánál." - nem igazán az a pozíció, ahonnan Dzserdzsinszkij temetésére hívják az embert, ráadásul közvetlenül a koporsóhoz :D)

bioLarzen 2022.12.10. 10:47:04

@iovialis: 18 és 21 között is ott élt - persze, ez a jelen kép szempontjából nem küölönösebben releváns. Egy ismeretlen ifjonc volt még akkoriban, akárhol is élt. Évtizedek múlva lesz bárki is - már persze politikai értelemben.

Club Sandwich 2022.12.10. 11:20:40

@JTom: Ha szabad kicsit kekeckedni: maskor is csinaltal mar olyat, hogy az eredeti datumot-szoveget athuzva benne hagytad es utana lett irva a helyes "megfejtes". Nem-e lehetne-e itt is ilyet? ;)

omron 2022.12.10. 13:21:30

@geegee: A fapapucsnak az a neve, hogy geta. Arra való, hogy a gazdája ne járjon bokáig a sárban. Kábé mocsárjáró.
JTom, egy hete ledobott az oldal, most kattintgattam vissza magam.

gigabursch 2022.12.10. 21:21:14

@iovialis:
Na!
Akkor van még mit utánanézned.
Orosz hadifogság => csekás beszervezés => ideológiai képzés => több év zavaros történelem és utána jön az, amit te mondasz.

gigabursch 2022.12.10. 21:36:19

@iovialis: @gigabursch:
Legalább ezt az egy cikket olvasd el figyelmesen.

Az, hogy nem 100%-osak az adatok, az tény, de hogy ekkor - indirekt módon igazolhatóan - ott császkált az a Nagy Imre, aki a későbbi Antall József apucijával a svábok kitelepítésének élharcosa volt - az szintén adott.

iovialis 2022.12.11. 18:21:51

@gigabursch:
"Na!"
BioLarzen-nek igaza van, a hadifogságos éveket nem idéztem, mivel a kérdéses esemény 1926-ban volt, tehát jóval odébb.
Nagy Imre életrajza elég pontos, és abból nem csupán az derül ki, hogy 1921-ben hazatér Magyarországra, hanem az is, hogy onnantól fogva az 1928-as Bécsbe távozásig itthon tevékenykedik (ennek csak egy része telik szabadlábon). Semmi jele, hogy ebben a kb. 7 évben a Szovjetunióban járt volna - ez akkortájt nem úgy ment, hogy felszállunk a Keletiben a vonatra egy moszkvai retúrjeggyel. Majd ha a határon megkérdik a M. Kir. közegek: "hová-hová...?", magabiztosan mosolygunk, hogy egy főkommunista temetésére koporsóvivőnek... Ugye.
A következő kommentje, ha nekem szól, méltánytalan, én elég figyelmesen olvasok. (A tételmondata logikátlan, erre akkor sem tudok reagálni, ha mégis engem szeretett volna megbántani.)

bioLarzen 2022.12.11. 18:51:10

@iovialis: Amúgy is tényleg felesleges ez az egész, a képen látható ember nyilvánvalóan évtizedekkel idősebb az akkori Nagy Imrénél. Ő 1929-ben - tehát 3 évvel a kérdéses kép elkészülte után - így nézett ki:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/95/Nagy_Imre_k%C3%A9s%C5%91bbi_minisztereln%C3%B6k_feles%C3%A9g%C3%A9vel_%C3%A9s_kisl%C3%A1nyuk_Erzs%C3%A9bet._Fortepan_74217.jpg/1920px-Nagy_Imre_k%C3%A9s%C5%91bbi_minisztereln%C3%B6k_feles%C3%A9g%C3%A9vel_%C3%A9s_kisl%C3%A1nyuk_Erzs%C3%A9bet._Fortepan_74217.jpg

A jellegzetes bajusznak pl. még nyoma sincs...

bioLarzen 2022.12.11. 18:53:55

(És, persze, akkor még meg sem említettük azt a - szintén nem lényegtelen - kérdést, hogy vajon mit keresett volna egy fiatal, totál ismeretlen és még otthon is jelentéktelen csinovnyik ilyen előkelő helyen egy ilyen presztízseseményen...)

Capotondi Niccolo 2022.12.11. 21:27:47

Szuper válogatás ismét, köszönet érte! Azért abban a japán szerkóban nem volt egyszerű ferfinak erezni magat az embernek :)

Klown 2022.12.14. 13:48:21

@Generic Jingle: Ugyanez tűnt fel nekem is! De inkább Saab 900-nak nézem.
süti beállítások módosítása