De mégis honnan lesz pénzem az utazásra?

Sajnos ugyan még nem tudok tapasztalatból beszélni, nem próbáltam ki mindent, -de már elég időt töltöttem az utána járással, keresgéléssel, a hogyanokkal - így a mai blogban ezt fogom megosztani Veletek. 

Az előző részben kiveséztük, hogy miért előnyös vagy milyen hátrányai lehetnek annak, ha influenszer vagy. Természetesen ha van egy már jól felépített személyes márkád, releváns követő táborod, akkor nem kell sokáig gondolkodni azon, hogy miből lesz bevételed az utazásaid során. De feltételezem, hogy a többség, aki ezt a bejegyzést olvassa, nem hatalmas követőtáborral rendelkező média jelenség. :)

Az előző részben említettem azt is, hogy lehetséges opció az is, ha felépítesz egy network marketing vállalkozást (MLM), de mindenképpen olyat, amely lehetővé teszi, hogy online is tudj dolgozni (tehát ez esetben ne a régi, termékbemutatókon alapuló módszert válaszd). Viszont ezt az üzletet tényleg fel kell tudni építeni. Semmi esetre sem ajánlom, hogy úgy vágj bele, hogy majd ez hozza (pláne az elején) a pénzt, mert elképzelhető, hogy az első fél évben (vagy akár 1-2 évben) nem is igazán fogsz keresni vele. Nem itt és nem most szeretném részletezni ennek az üzleti modellnek a működését, de az biztos, hogy ez csak akkor fog tudni biztos háttér országként, biztos bevételi forrásként mögötted állni, hogyha már van egy stabilnak mondható csapatod, fogyasztói köröd, és nem utolsó sorban egy bomba biztos tudásod, tapasztalatod, amit a gyakorlatban alkalmazol is.

Az persze már más kérdés, ha erre egyfajta mellékállásként, plusz bevételi forrásként tekintesz, egy plusz lábként, de ez esetben az elején mindenképpen kell lennie legalább  egy stabil jövedelem forrásnak, amellyel a kiadásaid és a megélhetésed fedezni tudod. 

Na de térjünk is át más vizekre. 

Tegyük fel, hogy van egy főállásod, amely lehetővé teszi, hogy távmunkában dolgozz. Ez már egy jó kiindulási pont lehet, de természetesen a munkáltatódon múlik, hogy engedélyezi-e számodra a rugalmas munkavégzést. Ha meg tudsz a főnököddel egyezni, akkor már csak azt kell kidolgoznod, hogyan fogod tudni elvégezni a munkád az utazásaid során. Fontos figyelembe venni az esetleges időzóna eltéréseket, és ha olyan jellegű munkát végzel, ahol - ugyan távmunkában tudsz dolgozni - de mindenképp elérhetőnek kell lenned (az otthoni időzónának megfelelően) mondjuk reggel 9 és 5 óra között, akkor ezzel tudni kell kalkulálni. Ha azonban kötetlen a munkaidőd, máris jobb helyzetben vagy, ugyanis ebben az esetben tényleg Te osztod be, hogy mikor ülsz le a laptop elé dolgozni. (nem csak azt, hogy hol)

Nézzük, még milyen lehetőségeid vannak akkor, ha a főállásod nem tudod "magaddal vinni". 

Az első, ami eszembe jut, az a szabadúszás. Ez valahol az alkalmazott és a vállakozói lét között van szerintem, ugyanis itt nem vagy lekorlátozva egy cégre, nem vagy alkalmazotti jogviszonyban, nincs kimondottan főnököd, viszont neked kell keresni projekteket az interneten, amiket úgy érzel, el tudnál vállalni. Ez nagyon sokrétű lehet, és szinte lehet bármilyen munka, amihez értesz. Lehetsz akár virtuális asszisztens, szövegíró, SEO szakember, social media manager, fotós, videós és sorolhatnám. A freelancer.com oldalon például vannak fent olyan projektek is, ahol csak excel-ben kell kimutatásokat végezni, táblázatokat kezelni, stb - tehát jóval egyszerűbb megbízások is, persze ezekért nem is fizetnek túl sokat. Ezek azonban általában egyszeri munkák, és nagyon változó, hogy mennyi pénzt lehet ezzel megkeresni. Itt is fontos a tapasztalat, illetve, hogy legyen már valamilyen referenciád. Ha ez nincs, akkor is van esélyed arra, hogy Te kapsz meg bizonyos munkákat, de azért valószínűleg keveset fognak fizetni, sőt, elképzelhető, hogy az elején még kénytelen leszel akár ingyen is elvállalni bizonyos projekteket, csak azért, hogy legyen referenciád. 

Mindemellett én azt láttam, hogy pl. a Freelancer.com oldalon nagyon sok az indiai szabadúszó, akik nagyon kevés pénzért is képesek dolgozni, így sokszor elég nehéz versenyezni velük. A másik pedig, hogy minimum angolul el kell tudni add magad, mert -bár vannak magyar projektek is- ha ebből szeretnél megélni, akkor több külföldi partnerrel is érdemes lesz együttműködni. :) Viszont ez tipikusan az a munka, amikor az idődet adod pénzért, - mint alkalmazottként -, tehát ha valamivel passzívabb formában szeretnél bevételhez jutni, akkor ez nagy valószínűséggel (hosszú távon legalábbis, biztos) hogy nem a Te lehetőséged.

A következő részben hozok még példákat és tippeket, hogy én miket találtam az interneten, milyen tapasztalataim vannak és szerintem még milyen lehetőségeid vannak akkor, hogyha utazni szeretnél és mindeközben pénzt keresni. :)

 

Tartsatok velem!

 

Köszönöm, hogy elolvastad! Ha érdekel a következő rész, és további, ehhez hasonló tartalmak, akkor kövess be és oszd meg ismerőseiddel is! :)

 

Legyen csoda szép napod!

 

Üdv: 

Rita

A bejegyzés trackback címe:

https://ritaexplores.blog.hu/api/trackback/id/tr7417905803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rita Explores

Friss topikok

Archívum

süti beállítások módosítása