Megnyitott a nagyterem, ilyen lett az új Dürer Kert!

2023.06.01. 19:56, FRecorder

durernyito_19.jpg

A hivatalos nyitóhétvége előtt, a szakma számára tartott, koncerttel egybekötött bejáráson adták át a Dürer Kert felújított nagytermét. A megnyitón a Recorder is ott volt, így megnézhettük – kicsit a kulisszák mögé is betekintve –, hogy milyen lesz a város legújabb koncert- és partyhelyszíne.

A Dürer Kert története az utolsó pár évben nem volt zökkenőmentes: a régi, Városliget melletti hely sokáig a fejük felett Damoklész kardjaként lógó, és végül 2020-ban, a covidos időszak közepén történő bezáratása után jött a helykeresés, a költözés, majd az elnyúló, sok-sok halasztással terhelt építkezés. Szerencsére az utóbbi nem szabotálta el teljesen a működést: az új, vadregényes, Duna-parti helyszínen a kerti színpadot már 2021 augusztusában felavatták, a kisterem és az előtér pedig nem sokkal később, november elején megnyitott. A nagyteremmel viszont egymást követték a kényszerű halasztások, először 2022 nyár elejére volt belőve az időpont, aztán legutóbb idén tavasszal, most viszont végre-valahára tényleg elkészült a terem, amit most hétvégén már a nagyközönség is birtokba vehet.

A hivatalos nyitás előtt azonban volt egy, a zenei szakma számára tartott szűkebb megnyitó is, amire elsősorban a helyet majd programokkal megtöltő hazai koncert- és partyszervezőket hívták meg és vezették őket körbe az épület eddig lezárt részein. Magán a nagytermen abszolút látszik, hogy úgy építették és alakították ki nulláról, hogy egy modern, minden igénynek megfelelő helyszín lehessen: tágas tér, nagy belmagasság, magas, mindenhonnan jól belátható színpad, beépített LED fal, kiváló hang- és fénytechnika, az egyik oldalon a fél terem hosszán végighúzódó bárpult, a másikon ajtók sora, de szükség esetén a hátsó, a kertbe vezető fal üvegajtajai is nyithatóak. Mindezt 950 fős kapacitásra méretezve, ami nagyobb a régi Dürer nagyterménél. Ahol amúgy az akusztikával is gyakran voltak gondok, itt ellenben elvileg nem lehet ilyen probláma, de ez persze majd a teltházas koncerteken derül ki igazán.

durernyito_15.jpg

Koncert volt most is, a nyitóbeszéd és ünnepélyes szalagátvágás után a Jazzbois játszott egy órát, ami mondjuk nem volt annyira hálás feladat, mert az első tíz perc után a tömeg szétszéledt felfedezni az épületet, de az ezredforduló környékének downtempo-hullámát megidéző zenéjük arra tökéletes volt, hogy bemutassa, mit is tud a terem hangcucca, utána pedig nagyszerű háttérzene volt a hely bejárásához. Ami amúgy azért még mindig nincs száz százalékosan készen: a publikus részeken kívül eső területeken még folyik az építkezés utolsó fázisa, a majdani backstage-szobák még bőven alakulóban vannak és az emeleti terem, ahova a Fotelbár költözik, még csak kb. 90%-on áll. Az viszont még kérdéses, hogy a jelenlegi előtér, ami már a teltházas kistermes koncerteknél is hajlamos zsúfolásig megtelni, hogy fogja bírni azt, ha mindkét teremben párhuzamosan lesz majd program?

Ez legkésőbb a június ötödikén startoló és bő egy hétig tartó, az egész helyet belakó Tilos Rádió Maraton alatt kiderül, előbb viszont még jön a hivatalos nyitóhétvége június 2-án, pénteken az Analog Balaton és iamyank, június 3-án, szombaton pedig az F.O. System, az Amber Smith és a Choke City koncertjeivel.

Szöveg és fotók: Frank Olivér (infinitebeat.hu)

Még a nyitásra várva:

durernyito_01.jpg

durernyito_02.jpg

durernyito_04.jpg

Oroszi Iván (Tilos Rádiómusicland) megnyitóbeszéde és az ünnepélyes, szalagvágós kapunyitás:

durernyito_03.jpg

durernyito_05.jpg

durernyito_06.jpg

durernyito_07.jpg

durernyito_08.jpg

durernyito_09.jpg

Jazzbois:

durernyito_10.jpg

durernyito_11.jpg

durernyito_12.jpg

durernyito_13.jpg

durernyito_14.jpg

durernyito_16.jpg

És maga a nagyterem:

durernyito_17.jpg

durernyito_18.jpg

durernyito_19.jpg

durernyito_20.jpg

durernyito_21.jpg

durernyito_22.jpg

durernyito_28.jpg

durernyito_26.jpg

Feljárat a majdani Fotelbárhoz:

durernyito_23.jpg

Itt lesz a még nagyban készülő backstage catering és lounge része:

durernyito_24.jpg

A "művészbejáró"

durernyito_25.jpg

És az immár elkészült épület kivülről:

durernyito_27.jpg

durernyito_29.jpg

https://recorder.blog.hu/2023/06/01/megnyitott_a_nagyterem_ilyen_lett_az_uj_durer_kert_atado
Megnyitott a nagyterem, ilyen lett az új Dürer Kert!
süti beállítások módosítása