„Ezt szeretem a legjobban énekelni koncerteken” – Magyarradar és klippremier! Maluridé: Shadows

2023.05.29. 13:11, srecorder

maluride_szemerey_bence_2.jpg

Többszólamú vokálok, elektronikába hajló, érzékeny dreampop. A Maluridé két éve itt, a Recorderen debütált, majd immár trióként felkerült a Telekom Electronic Beats legjobb fiatal, hazai pop-, klub- és kísérleti elektronikus zenéket összegyűjtő válogatására. Az egy éve együtt alkotó zenekar jelenleg az első lemezén dolgozik, ennek debütál most a kulcsdala, a Shadows. „Ha a Maluridét egy dalban kéne bemutatni, ez lenne az.”

Mikor indult: 2020 tavaszán Julcsi és Zazie már elindították a projektet, Milán 2022-ben csatlakozott, azóta működik együtt a csapat.

Hol indult: Budapest-Vác-Sződliget vonzáskörzetében, de leginkább a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gyakorlótermeiben. Ott születtek az első közös dalok ötletei.

Tagok, hangszerek: Viszkeleti Júlia – dalszerző-szövegíró és énekes, Farkas Virág Zazie – billentyűs hangszerek és sok-sok vokál, Hodován Milán – szintibasszus és produceri munkák.

Stílus: Alternatív dreampop kategóriába lehet leginkább sorolni a dalok stílusát, de sokszor balladaszerű, szövegközpontú, mégis elektronikus hangzásvilág jellemez minket.

Hatások: Julcsi karnagyként végzett a Zeneakadémián, Zazie-val egy vegyeskarban énekeltek sok-sok egyetemi éven át, így kettőjük zenei stílusát nagyban befolyásolták kórusművek, vegyeskari vagy nőikari darabok. A többszólamú vokálok abszolút meghatározó szerepet töltenek be a dalokban. Milán zeneszerzőként végzett ugyanitt, emellett a filmzenék világában tevékenykedik, így sokszor a dalok történeti megjelenítése – fejben – különböző filmes sztorik kitalálása tudja inspirálni az alkotói folyamatot.

Kiadó: Saját kiadásban jelennek meg a dalok, a WMMusic Distributionön keresztül.

Történet: Julcsi és Zazie gyerekként, családi ismeretség révén többször zenéltek együtt, furulyán, fuvolán játszanak mind a ketten, Zazie tangóharmonikán. Julcsi 15 éves kora óta ír dalokat, de sok-sok évig nem mutatta meg senkinek őket. Zazie-val kezdték el kibontani a dalokat már az egyetemen, Milán pedig hiányzó láncszemként mondhatni életet lehelt a projektbe.

maluride_utasi_melanie_2.jpgMaluridé. Fotó: Utasi Melanie.

Megjelenések: Until we don’t care, All the Years, Under the Same Sky, Túl jó, Stronger, és a most érkező Shadows.

Küldetés: Alkotni, flow-élményeket gyűjteni, és mindezt megosztani emberekkel. Szeretnénk, hogyha a minket hallgató közönség magára tudna ismerni egy-egy dalban, velünk együtt tudná megélni azokat az érzéseket, amiket mi a dalainkon keresztül közvetítünk.

Jövőkép: Szeretnénk sokáig élvezni az alkotás örömét, akár mint aktívan koncertező formáció, akár mint alkalmazott zeneszerző csapat. Hisszük, hogy együtt olyan zenéket tudunk alkotni, amik nem csak élő koncerteken, hanem akár filmekben, egyéb projektekben is megállnák a helyüket.

Mellékprojektek: Julcsi a Tárkány Művek legfrissebb felállásában fuvolán és furulyákon játszik, valamint az énekvokálokért felelős. Milán fellelhető kristoaf és SOMODY live act-jeiben, omladozó göndör fürtjeivel birkózó billentyűsként. Zazie a Henri Gonzo és a Papírsárkányok egyik multifunkcionális tagja (billentyűk, tangóharmonika, vokál), valamint Ágoston Béla masírbandájában láthatjátok itt-ott felbukkanni színes nemezkalapban, tangóharmonikájával felszerelkezve.

Szexepil: Tornasor szerint tökéletes egymás mellett a magasságunk.

Legnagyobb eredmény, elismerés: A 2023-as évre vonatkozó Hangfoglaló Pályázat meghallgatásán egy-két zsűri véleménye különösen sokat jelentett nekünk, de a legnagyobb elismerés talán az, amikor vissza-visszatérő embereket látunk a közönség soraiban, akik velünk éneklik a dalainkat.

A Shadowsról: „Ez a dal nagyon kedves nekem. Amikor megírtam, nem voltam biztos benne, hogy ezen érzéseimet valaha is kipakolom majd a világ elé. Volt egy vízióm, hogy a még néhol félkész, sete-suta dal hova nőhet, merre teljesedhet ki, majd Zazie és Milán ismét csodát alkotott, teljes egymásra találás volt köztünk és a dal között. Ez az a dal, amit talán a legjobban szeretek énekelni koncerten, mindig elfog valamiféle gyermeki izgatottság, hogy végre eljátszhatjuk. Ha a Maluridét egy dalban kéne bemutatni, nekem ez lenne az.” (Júlia)

A dal mondanivalójában azt a vívódást írja le, amit saját lelki játszmáinkban ragadva ismétlünk újra és újra, keresve az érzéseink forrását. Ezt jeleníti meg videoklip formájában Vida Benedek (rendező), Kirchknopf Mátyás (operatőr) és Setényi Anna (látványtervező) munkája, mely kiegészülve a Pál Fanni által tervezett és készített das fanni KIMONO ruháival minden részletéig együtt rezeg a zenekar keserédes, elgondolkodtató, mélyből a magasba emelő zenei világával.

 

Maluridé a Facebookon. Instagramon.

Fotó: Szemerey Bence.

Magyarradar és a Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2023/05/29/magyarradar_es_klippremier_maluride_shadows
„Ezt szeretem a legjobban énekelni koncerteken” – Magyarradar és klippremier! Maluridé: Shadows
süti beállítások módosítása