„Szerelemből a kevés is fáj” – Klippremier! Henri Gonzo és a Papírsárkányok: TV Hangyák

2023.05.28. 17:50, srecorder

henri-gonzo.jpg

Első klipjével jelentkezik a Fran Palermo-frontember Henri Gonzo magyar nyelvű zenekara. Tarkovszkij melankóliája, a Jimmy-sorozat sztárja és szimbolikus papírsárkányok a TV Hangyák művészi, fekete-fehér klipjében: az elsőben, amit Henri írt, vágott és rendezett is.

Egy éve, pont a TV Hangyák című dallal debütált a Henri Gonzo és a Papírsárkányok, amely azóta már egy remek EP-n és egy még jobb nagylemezen teremtette meg a maga dúsan hangszerelt, álomszerű, elemelten pszichedelikus art pop világát. A Papírsárkányok különlegessége, hogy zenéjében erőteljesebben jelennek meg Henri művészi inspirációi dalszerzéskor, Petri Györgytől Arthur Rimbaud-ig, a beatköltőktől a dél-amerikai újhullámig, az ókori görög versektől a filmzenékig.

Ez érződik a dalszövegeken és a zenekar első klipjén is, ami a Farkaskövi Barlanglakásokban felvett, szintén fekete-fehér, szintén erősen artisztikus live sessiont követi. „A dal egy későőszi vidéki házat fest le, amit köd és fák vesznek körül, az éjszaka árnyképei, Tarkovszkij-féle üresség, mégis eseménydúsnak tűnő éjszaka, ami a reggelbe lép át, amikor ébred az erdő és az autó. Vannak, akik felébrednek, és van, aki olyankor alszik csak el” – mesélte annak idején Henri a szám hátteréről, amit az utóbbi évek szürreális telei, az otthonlét, virrasztások vagy épp furcsa álmok, de főképp az inszomnia ihletett. „Eleinte négy szót jegyeztem fel magamnak angolul a történethez, a kapcsolatok végének kulcsszavait (melancholia, incommunicability, emptiness, alienation). Magyarul az éjszakai melankóliát, a két ember közti szeparációt, kommunikációs űrt és elidegenedést kezdtem el képekben vizionálni, ugyanakkor racionálisan, külső szemmel feldolgozva a tapasztalataimat” – mondta Henri már a klipről a Recordernek.

A klip a dal történetét követi, és Henri mellett egyik régi barátja, A Király című Jimmy-sorozatban Háfra Marit alakító Bíró Panna Dominika játssza benne a főszerepet. „Az volt a megérzésem, hogy jól állna neki ez a karakter, szerintem az arcának az archetípusa közel áll a Tarkovszkij-féle időtlen, sötét melankóliához. Valamint láttam a maratoni alakítását Csehov Sirályában, amelyben Nyinát játszotta és a Városmajori színháztól legjobb női főszereplő díjat is kapott érte, és úgy éreztem, hiteles lenne ebben a szerepben. Így is lett” – mondta Henri a színészválasztásáról. A klipben feltűnik a zenekar két másik tagja is Henrin kívül, Issi Camara és Árvay Gábor.

A klip képi szimbólumokkal (rácsok, magukba zárt szereplők), Henri személyes tárgyaival (hangszerek a sarokban), és egy teknősbéka buliromok között vezető, sziszifuszi útjával teremti meg a már nem egymással, csak egymás mellett élő szerelmesek kiüresedő világát. „Nagy hatással volt rám Francis Ford Coppola Tetro című filmje. Ez egy Buenos Airesben játszódó, fekete-fehér film, nagyon egyedi képi világgal és izgalmas történettel; a főcímzenéje gimis koromban még csengőhangom is volt” – meséli Henri. „Mi is vettünk fel vágóképeket mediterrán helyeken, például Szardínián. Bár kevés került bele a végső vágatba, de a villa, amiben Leányfalun forgattunk, az egykor Argentínából hazaköltöző tragikus sorsú Sorg-család régimódi villája volt, ahol többek közt egy Picasso életrajzi sorozat is forgott. Emellett hatással voltak rám a Bergman-filmek is persze (nagyon szeretem, ahogyan bemutatja az emberi kommunikációt a közeli portrékban), Pier Paolo Pasolini, nemrég elhunyt nagy kedvencem, Jean-Luc Godard, Agnes Varda képeslapszerű filmvilága, vagy a grúz festőről, Pirosmaniról készült film, amelyben nagyon tetszett a főszereplő szenvedésének bemutatása.”

biro-panna-dominika.jpg

Henrinek ez az első klipje, amit maga rendezett (és írt és vágott is), bár már volt némi tapasztalata a klipkészítésben, hiszen a Fran Palermo Demons on the Beach videójának forgatókönyvét ő írta. Az operatőr Rohonczi Anita volt. „Az előkészületeket nagyon élveztem, szerencsére a srácokkal, akikkel csináltuk, megvolt a bizalom, így csak a saját belső feszkómmal kellett megküzdenem időnként a forgatáskor. Rengeteget tanultam belőle, vágni sem vágtam eddig soha, de a végén már csak egy esténk maradt a lemezbemutatónkig, ahol szerettem volna levetíteni és végül az egyik este, 8-tól másnap délig vagdostam ezt a hét percet, amit már egy leszűkített másfél órás nyersanyagból kellett összehozni. Nagyon nehéz egy kerek víziót jól artikulálni. Nehéz egy stábot szinte ingyen dolgoztatni, mert a klipben a színésznőn és a sárkányos segítőinken kívül nemigen keresett senki, pedig a végén beesett a kulturális alap támogatása is. Ez a valódi kihívás, nem is az alkotás, hanem összeszervezni valami jót és csomó energiát belefektetni abba, hogy összerakj valamit, miközben ma nagyon ritkán készül ilyesmi. A legtöbben pénzből élünk, mert nagyon drága lett az élet, és sajnos kevés az idő szerelemprojektekre” – mondja Henri, aki azért már így is felvette a következő klipjük első felét Madeirán, az Atlanti-óceánon, és nemsokára Nápolyban folytatja a munkálatokat.

„Ha minden jól megy, a nyáron készül még egy klipünk, amit most írok” – teszi hozzá.

tvhangyak.jpg

A Henri Gonzo és a Papírsárkányok június 9-én ingyenes lemezbemutató koncertet ad a Pontoonon (Facebook-esemény), június 13-án a Pécsi Hild Udvarban játszik (Fb-esemény), hó végén pedig a Kolorádón (Fb-esemény).

 

Henri Gonzo és a Papírsárkányok a Facebookon. Henri Gonzo az Instagramon.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2023/05/28/szerelembol_a_keves_is_faj_klippremier_henri_gonzo_es_a_papirsarkanyok_tv_hangyak
„Szerelemből a kevés is fáj” – Klippremier! Henri Gonzo és a Papírsárkányok: TV Hangyák
süti beállítások módosítása