Méltó visszatérések és punkos barbiskodás – Slowthai, Justin Bieber, Stromae, Woodkid és FKJ a Szigeten

Slowthai egy profi porondmester, díva és punk egy személyben, Justin Bieber egy fáradt sztár, aki ugyan hozza kötelezőt, de mintha muszájból tenné. Az utánozhatatlan orgánumú Stromae zenéje sok év kihagyás után még mindig működik, az FKA Twigs kegyeit is elnyerő Woodkid képes katarzist okozni, és uralja a teret, FKJ pedig tiszta profizmussal és őszinte dallamokkal portalanítja a nehéz hajnali levegőt. Erős pénteki nappal folytatódott a három év után visszatérő, csurig töltött Sziget Fesztivál.

Slowthai

Az ismeretlen okokból elmaradt csütörtöki Yung Lean-koncert okozta agóniából felocsúdva Slowthai-jal lehetett oltani a FreeDome-dómban a hiphopszomjat a Sziget 12-ei napján. A brit ficsúr miatt volt érdemes relatíve korán bevenni a sátrat, ami utána zsinórban négy remek koncertnek és szettnek adott helyet.

„I’m healthy, kinda” – mondta egy karcos-láncdohányos köhögés után nevetve a northamptoni rapper, miután kilépett a sötétből. Az ilyen és ehhez hasonló szórakoztató közjátékoknak és átkötéseknek hála a show a maga káoszos jellegével valahogy konzisztens volt, pont, mint maga Slowthai. Ezalatt azt is értem, hogy volt intro, interlude és outro is, mint egy bomba lemeznél: az mc a Righteous Brothers Unchained Melody-jére sétált be büszkén, 2-3 dalonként a semmiből elkántálta a Can’t Help Falling In Love-ot a tömeggel együtt, végül a Doormant lekeverve kitáncolt, miközben a Barbie Girl szólt.

HUSZONÉVES RAPPER LETT A BRIT KÖZÉLET TARANTINÓJA.

Rapper mércével mérve Slowthai még túl is teljesítette mc-kollégáit, így playback fel sem merült, a kitűzött idősáv pontosan ki lett töltve, felesleges és természetellenes allűrökre pedig nem volt szükség – mindezt warmup nélkül, végig teljesen egyedül a színpadon (a DJ szemben volt vele, nem mögötte).

A Slowthai-életműre erős kettősség a jellemző, nem véletlen, hogy a 2021-es TYRON album is két részre van osztva. Noha az mc sötét, karcos és kevésbé melodikus számokkal emelkedett Skeptáék mellé 2018-2019 táján, a közelmúltban egyre többfelé kalandozott el, ami a műfajokat és a közreműködéseket illeti. Épp ezért a punkos energiák (Doorman, Deal Wiv It) élőben is pont szépen keveredtek az intim, libabőrözős pillanatokkal (feel away, i tried), olykor tényleg csak kapkodni lehetett a fejünket, mert míg jobbra az idétlen táncra és a penge előadásmódra kellett figyelni, addig balra stagedive zajlott és fekvőzés kerekedett a pogókör közepén (minden tisztelettel, de rossz szokás!).

EZT ÍRTUK SLOWTHAI TÖKÉLETES MÁSODIK LEMEZÉRŐL.

Slowthai úgy működött a stage-en, mint egy alakváltó, aki szerepeket cserél és porondmesterként mindenről egyedül gondoskodik: egy ponton feminin pörgésekkel szórakoztató balerina, aki két fordulat közt megpaskolja az előtte mereven álló biztonsági kopasz tarkóját, az épp közvetítő kamerákba nézve kinyújtja a nyelvét, végül kiköpi a szájában tartogatott sört, amit két szál cigi közt húzott le. Ő egy elegáns tróger, egy rosszcsont jógyerek, abból is olyan fajta, akinek nem kellett megőröltetnie magát, hogy showműsort hozzon tánccal, énekkel, üvöltéssel és pont kellően nyers, a karakteréhez illő kommunikációval, egy ponton pedig fel is hívta a tömegből egy, a szülővárosából, Northamptonből származó fanját, ami legalább annyira volt egyesítő élmény, mint a brit zászló lengetése, tekintve, hogy melltartókon túl azt is kapott.

A fülünkbe és a fejünkbe hamar bele lett verve a hangulatot pontosan prezentáló „I Feel So Good”-rigmus, Tyron (most az egyszer nevezzük születési nevén őt) egy eddig még kiadatlan új dalának a refrénje, ami a keresésem alapján úgy április óta képezi a szett részét, és talán a közeljövőben meg is jelenik majd.

Justin Bieber

Felmerült, hogy Justin Bieber egyáltalán tiszteletét teszi-e a Hajógyári-, akarom mondani Óbudai-szigeten azután, hogy a nyár elején szerencsétlen módon lebénult a fél arcára. Bár a júniusi és júliusi koncerteket lemondta, szerencsénk lett, és elkaphattuk az azóta felépült énekest, aki 2023-ban egyébként újra itt lesz a Papp László Sportarénában. Ha Dua Lipa a pop királynője, felmerülhet kérdés, hogy Bieber vajon képes-e rászolgálni a kortárs popkirály címre, akinek a népszerűsége kicsit sem esett a kezdetek óta, sőt. A kérdésre a pénteki nagyszínpados szereplés adta meg a felemás választ.

KINT A SZEX MEGY, NÁLUNK AZ ITAL – A TAVALYI NYÁR SLÁGEREI, KÖZTÜK BIEBERREL.

A rengeteg napijegyes vendéget vonzó (feltételezhetően ők adták a Stromae-re összegyűlt tömeg egy részét is) JB-produkció kétség kívül fel van építve és ki van találva, mégis, a hullámvasútszerű, eredetileg 1 óra 45 percesre tervezett, korábban véget érő és egyéb okok miatt kicsit korábban is kezdődő szett olykor pont olyan lelketlennek hatott, mint maga a túltelített fesztivál, ahol úgy érződik, hogy lehetetlen megállni és venni egy mély levegőt. A mellettem állók egyike pont azt fogalmazta meg, hogy Justin már rég túl van azon, hogy szívvel-lélekkel adjon elő, szerinte egyedül talán a Lonely-t tudja prezentálni valódi átéléssel, ami valóban kiemelkedett az akusztikusra csupaszított dalok füzéréből.

Itt jött az éles váltás régi slágerekkel (lásd: Baby, amit ugyan kihagyott ziccer lenne nem előadni, mégis alig hittem a fülemnek) és aktuális TikTok-hitekkel. És ha már az appot említjük, ezen a ponton vált a show egy élő TikTok-videóvá, benne megannyi tánckihívással (amit ironikus módon sokan egy nagy képernyőről néztünk végig a csurig telő helyszínen is, pont, mintha a telefonunkat görgettük volna otthon éjjel, unott, üres fejjel), kár, hogy Bieber néha fáradt apukaként lépkedett és kissé robotszerűen táncolta le a szépen megkoreografált letáncolnivalót. Éles és meglepő fordulat volt még, amikor a Justin mögött szép munkát végző, sokat adó zenekar bekezdett, és a rock, illetve az idézőjeles metál vizeire eveztek. Mindez lelket talán adott, de ezzel együtt csak ráerősített arra a tényre, hogy a koncert furcsa tempóban építkezett és el-elvesztette a svungját valahol félúton.

Bár műfaji szempontból és a helyek tekintetében (nagyszínpad kontra sátor) sem teljesen jogszerű az összehasonlítás, ha az események pörgését vesszük alapul, egy egyedül levezényelt, minden értelemben véve kisebb volumenű Slowthai-performansz eseménydúsabbnak tűnt, mint a patikamérlegen kiszámolt JB-buli.

Stromae

Apukámnak hála meglepő módon sokat szólt nálunk otthon Stromae, de a kihagyhatatlan alapművein, és azon túl, hogy Brüsszelben megnéztem a Formidable klip híres helyszínét, sosem éreztem azt, hogy kellően ismerném őt. Az új albumot is futólag pörgettem végig a koncert előtt, de el mertem könyvelni, hogy a produkció hatásos, stabil és grandiózus lesz, a monumentalitás ugyanis így vagy úgy, mindig is része volt a belga énekes művészetének és vizuális világának. Aki látta a nagyszínpadra felhúzott remek díszletet, az tudja, hogy ez az amúgyis jogos megérzés nem csalt: az elegáns puccban kilépő, fodros ruhás-dupla copfos Stromae egy pulpitus mögött kezdett énekelni, mintha sajtótájékoztatót adna, jobbján és balján zenekarja tagjaival. Ezután táncot lejtett, beszélt, és legfőképp énekelt: hozott halandzsázható slágereket és az egy-két kivétellel egészen jól szuperáló új dalokat is.

Bár nem egy közegből jönnek, és még nem is dolgoztak együtt, Stromae első blikkre mintha Pharrell Williamstől és Tyler, the Creatortől is merített volna: utóbbitól a menetelős, katonás vizuál ötletét a See You Again klipjéből, ami mögötte pörgött a kivetítőn, előbbitől pedig a Boston Dynamics cég robotkutyáját (Pharrell 2021-ben ezzel szállíttatta ki legújabb adidas cipőjét), ami félidőben lépegetett ki és 15 másodperces kameójával meg is nyerte a legjobb showelem díját. Stromae a mechanikus lényen túl a tömeget is megtáncoltatta, a mélyről jövő, de magasba is törő orgánuma pedig még mindig példa nélküli, a valóságban meghallani pedig tényleg emlékezetes.

Woodkid

Míg Stromae és Bieber kevésbé uralta a közönségét (aminek tagjai ettől még ámulva itták az előadók szavait és dalait), Woodkid – aki legutóbb FKA Twigs klipjét rendezte és több Louis Vuitton divatbemutató zenéjét is szerezte – meglepő profizmusról tanúbizonyságot adva elérte, hogy a tömeg egy emberré váljon, és hogy a FreeDome sátor valóban egy szabadságtól lüktető hely legyen, ami pillanatokra már-már ministadionná vált sűrűn tömött lelátókkal és skandáló rajongókkal. A katarzis adott volt, az ember pedig jogosan érezhette, hogy egy nagyívű filmjelenet részese, ami alatt tökéletesen komponált, épp kellően drámai aláfestő zene dübörög. Az utolsó 15 perc borzongatóan szépen ki lett húzva, a hallgatóság és az énekes közti oda-vissza válaszolgatás pedig messze az este egyik legnagyszerűbb momentumaként emelkedett ki. Abszolút megérdemelt ováció és visszataps.

FKJ

Az este végére pontot rakó funky Folamour szett előtt következő FKJ (Fresh Kiwi Juice) hajnali koncertje méltó elő-zárásnak bizonyult, a természetes feelgood-hangulatra pedig nagyon is szükség volt 1:45-kor. Bár nagy naivan „csak” zongorás, maximum beateket pötyögő előadónak lőttem be FKJ-t, akitől 2-3, régen beszívecskézett kedvenc azért ott bújt a Spotify-kedveléseim közt, nagyobbat tévedni sem tudtam volna. Az elvonultan alkotó, Fülöp-szigeteken (is) élő francia artist valódi multiinstrumentalistaként bemutatkozva szaxofonozott, gitározott és zongorázott is (igaz, lágy énekhangja néha el lett nyomva, és kissé halkan duruzsolt valahol messze), a helyet pedig betöltötte egyfajta egyszerű könnyedség; mintha kitisztult volna az addig nehéz levegő, és mindenki talált volna némi nyugalmat és pörgős örömöt (közönségkedvenc TikTok-hit jutott ide is a Masegóval közös Tadow képében), merthogy nem csak szentimentális trackek alkották a dallistát.

Fontos és kedves részlet a történethez, hogy két hosszú év után ez volt FKJ második élő fellépése, csütörtökön Lengyelországban kezdte meg a szezonját újra. Ebből következően stenk volt bőven, és egy adag bizonyítási akarat is, csakhogy ez a vágy nem feszültséggel társult, épp ellenkezőleg. FKJ-t kis túlzással hangszerek mellé teremtették, vagy hogy megfordítsam, a hangszereket őhozzá, az a fajta könnyedség, ahogy megszólaltatott bármit, egészen kivételes. Nem beszélve a zenésztársairól és az extra vonósokról: ennek a felállásnak köszönhetően történhetett az, hogy önfeledt jam sessionné vált a koncert minimum 20-25 percre az utolsó negyedhez érve. Ahhoz, hogy valóban otthon érezzük magunkat, nagyban hozzájárult a színpadkép is: egy komfortos és meghitt nappalit tettek elénk szobanövényekkel, kislámpákkal és kanapékkal, ezeken és ezek közt zenélt FKJ és csapata – hazavittek, beengedtek és kényelembe helyeztek minket, hogy szívjunk végre egy kis friss és természetes levegőt a füleinken át. Azt hiszem, így kell visszatérni.

PÉNTEKEN AZT IS MEGNÉZTÜK, MIT NYÚJT A NAGYSZÍNPADON TÚL A SZIGET.

szöveg: Kersner Máté
Slowthai-fotók: Frank Olivér
Stromae-fotók: Lékó Tamás
Justin Bieber-, Woodkid- és FKJ-fotó: Sziget Fesztivál