Ahol én szórakozom, ott szórakozva van - Rec.hu

2022.05.19. 15:35, RRRecorder

folkfonics.jpg

Rajtam kívül más nem vehet részt a buliban. Tükörbe nézz, ott van az ördög. Az ég óriásai, a világ legjobb pizzériája, házibuli a sivatagban. Pince leporelló, körkörös feszültség. Don't worry, be high! A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Szűcs, az persze Szűcs Krisztián, de ezt nagyjából az első sor után úgyis meg lehetne állapítani, annyira jellegzetes mind a szövegvilág, mind az ének. Szűcs számtalan zenekar és projekt után 2020 elején adta ki első szóló EP-jét. most pedig Vízválasztó címmel itt egy egész album (a végén ott vannak az EP számai is). A legtöbb szám szórakoztató sláger, amik azért gyakran a mókázás közben (vagy által) tudnak komoly dolgokról is szólni. Akadnak líraibb dalok is, a A nap végén pedig a Tomorrow Never Knowsból indul új útra. Nem tűnik úgy, mintha Szűcs Krisztián nagyon reklámozná ezt a projektjét, pedig biztos, hogy sokan szeretnék, ha eljutna hozzájuk a híre. Facebook


2018-ban jelent meg a Folkfonics zenekar első albuma, amin népdal- és versfeldolgozások szerepeltek, és a világzenébe különféle helyekről érkező hatások vegyültek. Nagyjából ez a képlet az új, Vándordal című lemezen is, bár ahogy a Lángolónak mondták, "az albumon megjelenik egy karcosabb hangzás", de azért jelen vannak a "hagyományosan lírai, finom dallamvezetésű dalok" is. További különbség, hogy ezúttal jóval kevesebb a vendégénekes, de a Muzsik és Volkovából és a Napfonatból is ismert Farkas Kriszti simán elviszi a lemezt. (Ők láthatók fent Pers-Kovács Nóra fotóján.) Facebook


2364dub
polgári neve Bóka László, ezen túl annyit lehet tudni róla, hogy The n-1 Tape című debütálása egy pincében készült, és az Antistatik Collective budapesti audiovizuális kollektíva és kiadó első megjelenése, amihez egy leporelló könyvecskét is lehet venni. A zene dub, de ezt tág értelemeben kell venni. A nyitó Monotron például zajból kinövő morcos bhangra-dub. Aztán finomodik zene, és egy hosszabb József Attila-blokk is van. Majd újabb meglepetések jönnek: a Suspicious Thingz (in life) redukált, hiphopos beütésű dub, a One 4 the Clubbers viszont drum and basst és acidet hoz be; a záró The end of a friendship pedig szuperminimalista, zörgős dubtechno, aminek lefojtottsága a végére egészen fenyegetővé válik. Sokszínű, kifejezetten izgalmas album. Antistatik Collective Instagram


A lo-fi beat tape-eken belül a legpszichedelikusabb végletet képviseli FAKT új EP-je, az első, ami a Blunt Shelternél jött ki. A nyitó Diamond Soul konkrétan olyan, mintha valami párhuzamos dimenzióból érkezne, ahol kb. normális jazzes beat volt, de mire ideért, addigra nyávogós-tekergős valami lett belőle. A következő szám abszurd rajzfilmzene. Egy ezekhez képest majdnem szabályos bólogatós darab következik, majd egy funky töredék, amiből valahova eltűnt a frekvenciák jó része. Nem csak elsőre nehéz hova tenni ezt a röpke EP-t, de pont ez a jó benne. Az SP Herbs cím a kísérőszöveg szerint részben FAKT kedvenc samplerére utal, a Roland SP 555-re - és ez a főhőse a Farseers kiadónál megjelenő válogatássorozat legújabb darabjának. Az 555 Day Tape 16 számából hatot FAKT jegyez (egyet együttműködésben). Ezeken a kiadványokon mostanában a szabályosabb és a furább beatek váltogatják egymást; érzésem szerint most a furaság az átlagosnál is nagyobb arányban képviselteti magát, de azért van néhány rendes, elmerengő bólogatásra is alkalmas darab. FAKT FacebookFarseers Facebook


Encoder
legutóbb egy kompakt, koncepciózus EP-vel jelentkezett. Új kiadványa viszont egy nagyszabású gyűjtemény a Fraktal Sound Organization kiadónál: 20 darab 4-6 perces szám. A műfaj alapvetően techno, ennek eléggé lecsupaszított - sokszor visszafogottnak is mondható -, egy-egy számban egy-egy ötletet kibontó változatát hallhatjuk itt. Nem véletlen, hogy sok Untitled mellett vannak űrös számcímek, illetve a Circular Tenson cím is árulkodó. Az album legvégére pedig több izgalmas, dob nélküli szám is került. Facebook


A Synonyms, vagyis Huszár Kristóf (AGAVOID, Christopher Waver) és Matos Gergő (Isle Of Man) duója tavaly nyáron fejezte be első albumát, nemrég pedig kijött egy új EP. A stílus továbbra is ugyanaz: az egyszerre táncos és hallgatós elektronikus alapok mellett hangsúlyos szerepet kap a gitár, ami erősen hangulatfestő, mondhatni filmzenés hatásúvá teszi a zenét. Mint az Electronic Beats cikkéből kiderül, a Segments egy háromrészes EP-sorozat első darabja. Facebook


A győri Távol több kiadványáról is volt már szó. A legutóbbi nem olyan extrém, mint azok, amiken shoegaze, szintipop és black metal is hallható: a négyszámos Tartufo EP-t a kísérőszöveg szerint "a világ legjobb pizzériája" ihlette, no meg sok-sok Boards Of Canada. Álmodozó, kissé nyúlós és retrós szintidallamok és egyszerű ütemek hallhatók itt, és azt ugyan nem tudom, hogy a pizzához mi köze van, de erős hangulatú zene, az biztos. Facebook


A Rivers Ablaze Kertész Márton (From The Sky, ex-Special Providence) szólóprojektjeként indult, előző lemeze instrumentális prog / extreme metal volt. Mostanra viszont kialakult egy zenekari felállás - igaz, az áprilisban megjelent The Black Hole Era albumon még nem pont ugyanazok a zenészek hallhatók. A zene továbbra is sokfelől merít; a kemény vagy éppen tényleg extrém metalos részektől az okosan használt elektronikáig sok minden hallható az egyszerre komplex és energikus dalokban. Facebook


A Cranky Bow Új Bála kollázsokat készítő alteregója, és a Lost Dogs Entertainment kiadónál megjelent kazettája is ilyen. Nyúlós hangszerek, zajok, szanaszét szédelgő hangminták biciklicsengőtől a Házibuli című film slágeréig (Reality) - mindezek összeállnak valami nehezen megfogható történetté, vagy legalábbis -szerűséggé, A cím is ilyesmit sugall: Elvira Campos and The Desert - bár persze nem derül ki, hogy ki az az Elvira és mit keres a sivatagban. Új Bála / Cranky Bow / Kovács Gábor egyébként külföldre költözik, a Lahmacun rádió MMN búcsúztató műsorában erről is részletesen beszélt. Facebook


Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2022/05/19/ahol_en_szorakozom_ott_szorakozva_van_rec_hu
Ahol én szórakozom, ott szórakozva van - Rec.hu
süti beállítások módosítása