Rebo.hu

De mi volt az a dolog Cato Neimoidián? – Elolvastuk a Testvériség c. regényt

2023. június 08. - DanCarver

brotherhood-testveriseg.JPG

Igazán fontos és hiánypótló könyv érkezett a kánonba, amely nem csak az előzménytrilógia korszakában foltoz be egy igen fontos mozzanatot, hanem úgy alapjában a Skywalker sagában is jelentős történetté válhat. Mike Chen, Testvériség című kötete egy izgalmas, érdekes és elgondolkodtató történet a klónháborúk kitörésének kapujában, amely egészen új oldalát mutatja be az eddig lenézett neimoidi fajnak és a rajongók által közkedvelt Anakin Skywalker és Obi-Wan Kenobi baráti, testvéri, bajtársias kapcsolatán is csavar egyet. Egy olyan kötet, amelyet mindenkinek szinte kötelező elolvasni, akik szerették és többet szeretnének tudni az előzményfilmek és A klónok háborúja korszakából.

2022 novemberében adta ki magyarul a Szukits Mike Chen, Testvériség című könyvét. A szerzőnek ez az első önálló Star Wars kötete, korábban csak egy rövid történetet írt A Birodalom visszavág – Bizonyos szemszögből antológiakötethez. A Testvériség valójában egy, A Sith-ek bosszújában elhangzott párbeszéd alapján íródott, amelyben Anakin Skywalker és Obi-Wan Kenobi azon vitatkoznak, hogy Anakin mégis hányszor mentette meg őt. Obi-Wan szerint csak kilencszer, mert az a bizonyos dolog a Cato Neimoidián, az szerinte nem számít.

obi-wan-ep3-cato-neimoidia.jpg

A könyv arról a bizonyos esetről szól, annak a történetét meséli el. Azonban nem ez az első kötet erről a történetről, hiszen a Legendákban már ezt feldolgozta James Luceno A gonosz útvesztőjében című regénye. Azonban míg az a könyv egészen más történetet kanyarintott a párbeszéd  mögé és időben is máskor, közvetlenül a harmadik epizód előtt játszódott, addig a Testvériség cselekménye nem sokkal A klónok támadása után, de még A klónok háborúja sorozat előtt történik. Vagyis az első geonisisi és a christophsisi csata közötti hetekben. Chen könyvét párhuzamosan írta E. K. Johnston A királynő reménysége regényével, amely most júniusban jelenik meg magyarul a Szukitsnál. A két könyv cselekménye időben is párhuzamosan zajlik.

De miről is szól a Testvériség?

A klónok támadása eseményei után járunk nem sokkal. Az első geonosisi csatát követően kitört a háború a galaxisban a Galaktikus Köztársaság és a Szeparatista Szövetség között. Azonban váratlanul a Cato Neimoidián egy terrorcselekmény megsemmisíti a Cadesura nevű városnegyedet. Az eset megrázza a galaxist, a két szemben álló fél egymást vádolja, azonban a neimoidik szeretnék megőrizni függetlenségüket. Mindkét oldal követeket küld a helyszínre kivizsgálni az esetet, a Köztársaság Obi-Want bízza meg a feladattal.

ezgif_com-gif-maker_3_5.jpg

Cato Neimoidia városai A klónok háborújában

A cselekményt ennél tovább nem érdemes részletezni, mert az már spoileres lenne. A könyv főszereplője a két jedi, Obi-Wan és Anakin, kettejük viszonya áll a történet középpontjában. Az író remekül köti össze a második epizódot A klónok háborújával. Anakint nem rég avatták jedi lovaggá, így többé nem Obi-Wan padawanja, egyenrangú felek, amely mindkettőjüknek furcsa és a maguk módján igyekeznek megbirkózni az új felállással. Anakinnak azonban még nehezebb, hiszen titkos házasságot folytat Padméval, amelyet ugyancsak nagyon jól, átérezhető párbeszédekkel mutat be a kötet. Anakin vivódik a jedilovagi elköteleződései és a házassága között, amely már előre vetíti azokat az eseményeket, amelyek örökre megváltoztatják a galaxist. Obi-Wannak eközben diplomataként kell eljárnia egy rendkívül kényes helyzetben, amely akár az egész háború alakulását is eldöntheti.

A könyv jól megírt, a párbeszédek érdekesek, a cselekmény végig leköti az olvasót, nem ül le. Külön kiemelendő, hogy az egyes fejezetek más-más szemszögből mesélik el a történéseket. Minden egyes fejezet elején megnevezik, hogy most éppen kinek is a szemszögéből fogjuk olvasni a történéseket (hasonlóan a Tűz és Jég dala regénysorozathoz – a szerk.). Ez java részt Anakint és Obi-Want jelenti, de mellettük legalább fontos szerepet kap a történetben a zabrak lány és jedi ifjonc Mill Alibeth és a neimoidi biztonsági erők parancsnoka, Ruug Quarnom. De mellettük szintén fontos szereplők a történetben a neimoidi őr, Ketar Nor és Dooku gróf tanítványa, Asajj Ventress is.

obi-wan-ventress.jpg

Asajj Ventress és Obi-Wan párbajozik A klónok háborújában

Mill Alibeth kifejezetten érdekes mellékszereplő lett. Anakin azt a feladatot kapja a Jedi Tanácstól, hogy ifjonc növendékeket kísérjen egy küldetésre, ahol segélyszállítmányokat juttatnak el más világokra. Ez a számára kellemetlen küldetés során ismeri meg Millt, aki hozzá hasonlóan nagyon különc a jedik között. A zabrak kislánynak különleges kapcsolata van az Erővel, ugyanis képes tisztán érzékelni mások érzelmeit, fájdalmát, amely számára rendkívül megterhelő, de az út során képes lesz kiismerni, kontrollálni képességét és ebben Anakin tanításai nagy segítség lesz számára. Kicsit előre is vetíti azt, ahogyan Anakin majd egyengeti padawanja, Ahsoka Tano útját a sorozatban.

A másik fontos mellékszereplő egyértelműen Ruug, a neimoidi kommandós, akin keresztül Obi-Wan és az olvasó is sokkal árnyaltabb képet kap a neimoidik népéről. Bizony a könyv egyik legnagyobb pozitívuma, hogy részletesen bemutatja a Cato Neimoidiát és a neimoidi népet, akiket az előzménytrilógia filmjei alapján nagyon sokan félre értelmeznek. Ez főként Nute Gunray és a Kereskedelmi Szövetség tevékenysége miatt van. Kívülről ők egy gyáva népség, azonban valójában fegyelmezett, számító faj, akiknek legalább olyan fontosak a művészetek ápolása, mint a hírhedt üzleti, kereskedelmi ügyleteik. A könyv ráadásul még fel is teszi azt a kínos kérdést, hogy vajon mennyire ítélhető el egy teljes nép, civilizáció egy gazdasági (Kereskedelmi Szövetség) vagy bármilyen politikai oldal (szeparatisták) miatt? Valójában a neimoidik is legalább olyan hazafiasak és törődnek a népükkel, kultúrájukkal, mint a Köztársaság bármely más világa. A könyv bemutatja ennek a népnek az emberi oldalát is.

vlcsnap-2023-01-10-23h14m01s262.png

Neimoidik A klónok háborújában

Ám a kötet legfontosabb része mégis a két főszereplő, Anakin és Obi-Wan kapcsolata. Kettejük dinamikája furcsa és más, mint a megszokott jedi mester-padawan kapcsolat. A Mester és tanítványa c. regény Qui-Gon Jinn és Obi-Wan kapcsolatát mutatta be, amely egy klasszikus mester és padawan viszony. Qui-Gon korban is idősebb Obi-Wannál, igaz nagyon sok mindenben különböznek, de ott mindig is meg volt egyfajta alá-fölé rendelt viszony, Qui-Gon egy apafigura volt Obi-Wannak és Anakinnak is egyaránt. Ezzel szemben Anakin korban sokkal közelebb állt mesteréhez. Amikor Obi-Wan elvállalta Anakin kiképzését alig volt huszonöt éves, épphogy jedi lovaggá avatták, miközben Anakin már túlkoros (kilenc éves) fejjel lett tanítvány. Obi-Wan túl fiatal volt mindig is, hogy Anakinnak egy pótapa legyen, Qui-Gon alkalmasabb lett volna, ha életben marad. Éppen ezért Obi-Wan inkább bátyja, nagytestvére lett padawanjának és igyekezett féken tartani a vakmerő fiút. Mikor Anakint végre jedilovaggá avatták Obi-Wannak már nem volt akkora ráhatása a fiú sorsára, mégis felelősséget érzet iránta. A könyv remekül tárja az olvasó elé ezt az átmeneti időszakot kettejük viszonyában. Obi-Wan még mindig mesterként szeretne viszonyulni hozzá, Anakin viszont már önálló akar lenni, de ugyancsak nehezen találja meg a helyét az új lovagi szerepben. Végül pont A klónok háborújában fogjuk látni, hogy Anakin hogyan is találja meg helyét a háborúban és mesterként is. De nemcsak ők, hanem az egész galaxis nem tud mit kezdeni ezzel az új háborús helyzettel, hiszen többszáz éves békekor van mögöttük. Nem tiszta, hogy melyik oldal a jó és melyik a rossz. A jedik hirtelen nem a béke őrei, hanem katonák lesznek, páncélt vesznek fel a köntösükre és még a gyerekekből is katonákat faragnak. Egy új korszak bontakozik ki a galaxis népei és az olvasó szeme előtt is. A végén pedig természetesen választ kapunk arra, hogy Obi-Wan szerint miért nem számít ez az eset a Cato Neimoidián.

obi-anakin-ep2-elevator.JPG

Obi-Wan és Anakin A klónok támadásában

A történet nem mentes fordulatokról, árulásoktól sem és számos izgalmas pillanatokban lesz része az olvasóknak. A kötet természetesen a kánonba tartozik, de abszolút érthető azoknak is, akik maximum a filmeket és esetleg az animációs sorozatokat ismerik, mert főként ezekre vannak utalások. Azonban a keményvonalas rajongók is kapnak sok érdekességet, hiszen vannak utalások olyan kánon tartalmakra, mint a Jedi: Fallen Order videójáték, de még olyan, a Legendákba tartozó művekre is, mint Tartakovsky Klónok háborúja c. sorozata. Akiknek hiányérzetük van az említett Mester és tanítványa könyv vagy A klónok háborúja, a Jedihistóriák és az Obi-Wan Kenobi sorozatok után az előzményfilmek korszakából, azoknak szinte kötelező darab a Testvériség.

Verdikt

Egy igazán jó Star Wars könyv lett a Testvériség. Meg van benne mindaz, amiért érdemes könyv formájában is tovább mesélni a messzi-messzi galaxis történeteit. Egy hiánypótló mű, amely elsősorban az előzménytrilógia és A klónok háborúja rajongóinak íródott, de bárki próbát tehet vele, nem fog benne csalódni. Első Star Wars könyvnek abszolút ideális, mert elegendő hozzá a filmek és az animációs sorozat ismerete, de mellette a keményvonalas rajongóknak is vannak elrejtett utalások. A Szukitsnál most megvásárolható.

Faragó Dániel 

A bejegyzés trackback címe:

https://rebohu.blog.hu/api/trackback/id/tr6218141804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása