3 könnyű fogás a nyári grillezésekhez

Végre megérkezett a nyár és ezzel együtt eljött a kerti partik ideje. Most következő posztomban egy komplett grill menü összeállításával szeretnék azoknak a segítségére lenni, akik a konyha helyett szívesebben választják nyáron a kertet, vagy az erkélyt a sütögetésre.

Egy elektromos kontakt grillel - amit ráadásul nyitott, vagy BBQ állapotban is lehet használni - igazán könnyű dolgod lehet. Ezek általában legalább kétféle – bordázott és sima – grill lapokkal vannak ellátva, ennek köszönhetően többféle hozzávalót grillezhetünk rajtuk.

sencor_kontantgrill_01.jpg

Mézes-mustáros, grillezett csirke

A mézes-mustáros grillezett csirke szerintem könnyű fogás. Még azon sem fog ki, aki nem annyira járatos még ebben a világban. Szóval kezdőknek is ajánlott, de a hozzávalók megfelelő arányára azért figyelni kell, ahogy arra is, hogy ne égessük szénné a csirkehusit. 

Hozzávalók 8 személyre:

  • 1,5 kg csirkemellfilé
  • 4 evőkanál erősebb mustár
  • 2 evőkanál méz
  • 4 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • 1 kávéskanál őrölt fekete bors
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 csipet só

Ami miatt ez közkedvelt fogás lehet még, az az, hogy az elkészítési ideje a pácnak mindössze 5 perc, a sütéshez pedig 10 percre van szükség. Az istenien finom fogáshoz először is vágj egycentis szeletekre a csirkemelleket. A páchoz – a húson kívül – minden más hozzávalót keverj össze egy nagyobb tálban, majd forgasd bele a csirkemell szeleteket. A legjobb, ha már előző nap bepácolod őket, de minimum egy órát álljanak lehetőleg a szószban, mielőtt grillre tennénk őket. A grillen körülbelül 160-180 Celsius fokon sütögesd őket, míg nem teljesen el nem tűnik a rózsaszínes árnyalatuk. Miután levetted a grillszeleteket a sütőlapról, már tálalhatod is őket. Hasznos tipp: a hússzeletek leszedéséhez mindenképpen szükséged lesz egy húsforgató lapátra.

turkey-hen-569069_1280.jpg

Könnyű kerti saláta

A nyári melegben kiváló köretnek bizonyulhat egy saláta, mert kevésbé telíti el a gyomrot. Nem kell attól sem félni, hogy jól laknak vele a vendégek, hiszen, ha dobunk bele pár kockára vágott sajtot, akkor éppen jóllakásig eltelíti a pocakot.

Hozzávalók:

  • 12-15 szem koktélparadicsom
  • 10 dkg kecskesajt
  • 3 kaliforniai paprika
  • pár szál petrezselyem
  • 1 kígyóuborka
  • 1 lilahagyma
  • 1 fél fej saláta
  • 1 fél fej lilakáposzta
  • olívaolaj
  • citromlé

A kerti saláta elkészítéséhez mindössze 15 percre van szükséged, tehát önmagában ez sem egy megerőltető fogás, igaz, ha kedved tartja, akkor néhány hozzávalót nagyon enyhén megrillezhetsz. Ilyen például a kecskesajt, vagy a paprika, aminek kellemes füstös íze lesz.

Első lépésben először is mosd meg a zöldségeket alaposan, majd szeleteld fel őket egységesen, apró, falatnyi méretű darabokra egy éles szeletelőkéssel. Figyelj ara, hogy csak a petrezselymet vágd apróra, mert az fűszerként szolgál a salátában. A sajtot kockázd fel, majd keverd össze a zöldségekkel és a petrezselyemmel egy nagyobb tálban. Ezután csorgasd meg egy kis olívaolajjal és bolondítsd meg néhány csepp citromlével. Szórd meg egy pici sóval is, majd jól forgasd össze, mert ez még jobban kihozza az ízét. Tálald minél praktikusabb salátaszedővel, így biztosan nem hullik a tányér mellé az étel.

salad-2068220_1280.jpg

Sajtok a grillre

Az a tapasztalatom, hogy a grillezett sajtokból sohasem elég. Éppen ezért én a grillpartik lezárása gyanánt mindig fel szoktam dobni még pár sajtot a sütőlapra, hogy aki még esetleg csemegézgetne valamit, annak se maradjon üresen a tányérja. Grillezéshez főleg félkemény sajtokat, így például feta, gomolya, halloumi, vagy camembert érdemes választani.

Hozzávalók 4 személyre:

  • 40 dkg sajt
  • 5 dl olívaolaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • zöldfűszerek
  • magvak

A lágy sajtokat, mint például a camembert, vagy a brie, hagyd egyben, ne vágd fel őket. Elegendő lehet mindössze csak a tetejüket bevagdosni, mondjuk kereszt alakban. Arra részre lehet csepegtetni olíva olajat, de lehet bele nyomkodni akár rozmaring ágakat, vagy fűszereket is. Előnye, hogy grillsütőn, vagy szabad tűzön is elkészíthető, de csak addig kell sütögetni, amíg el nem olvad a közepe, ami körülbelül 15 perc alatt meg is történik. Ha csak sóztad vagy olajoztad, akkor forgathatod is, de egy lágy sajtnál ne várd, hogy pirosra sül.

cheese-1378104_1280.jpg

A keményebb sajtokat érdemes 2-3 centi vastag szeletekre vágni. Ha szükségesnek érzed, akkor akár pácolhatod is őket. Ehhez először is keverj össze egy kevés olíva olajat sóval, zöldfűszerekkel, vagy akár rozmaringgal, bazsalikommal, esetleg oregánóval, vagy zúzott fokhagymával és kend be vele a sajtokat. Majd pihentesd a sajtokat ebben a fűszeres keverékben legalább fél órán keresztül. Grillezés közben könnyen és egyszerűen ellenőrizhető az állaguk. Ehhez csak vegyünk a kezünkbe egy villát és óvatosan nyomjuk a közepébe. Ha az evőeszköz ellenállás nélkül csúszik be, akkor biztosan megpuhult és már lehet is fogyasztani.

A nyáresti grillezésekhez tehát nincs szükség komoly előképzettségre. A kísérletező kedvünket pedig könnyedén kiélhetjük egy megfelelő kontaktgrill segítségével.