Április 16-án, kedden ünnepli hetvenedik születésnapját az Emmy-díjas amerikai színésznő, a nyolcvanas-kilencvenes évek fontos, meghatározó filmjeinek ellenállhatatlanul vonzó hölgyalakja, Ellen Barkin.
Mint az akácmézbe mártogatott alpesi tejcsokoládé. Nem beszélnek egy nyelvet, elkerülik egymást a spájzban, ahogy a kredencen sem találkoznak egy fárasztó nap után, mégis, a kettő már-már azonos, ha selymességről, édes ízorgiáról, lágy finomságról van szó. Ellen Barkin tökéletes választásnak bizonyult Al Pacino mellé, Farkasinszky Edit erotikától túlfűtött hangja pedig jobban passzolt az egyedi mosolyú vad szőkeséghez, mint Lionel Messi a barcelona tiki-takája során. A szerelem tengere korántsem hűsítő, sokkal inkább perzselő hatású, köszönhetően az Ellen alakította Helennek, akiről megformált karaktere alapján bármit elképzeltünk, sőt, még annak az ellenkezőjét is.
Ennek éppen harmincöt esztendeje. Az 1989-es kellőképp erős év volt nem csupán nekünk, magyaroknak, hanem Hollywoodnak is. Mickey Rourke például karrierje egyik legjobb alakítását a Johnny, a jóarcúban nyújtotta – a másikat pedig az Angyalszívben –, amelyben mellette domborított Sunny Boydként írásunk ünnepeltje.
A vígjátéki elemeket meglehetős koncentráltsággal tartalmazó Farkangyalért Golden Globe-díjra jelölték, s talán ennek is köszönhető, hogy három éven belül két filmet is forgatott Robert De Niróval (Ez a fiúk sorsa; A rajongó). Legutóbbi nagy dobása 2007-ben volt, az Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik Abigailjeként, ami különleges alkotásnak bizonyult abból a szempontból is, hogy tizennyolc év után újra egy filmben szerepelt és nem elhanyagolható szerepben tündökölt Al Pacino mellett. A szerelem tengere ide, tenger gyümölcse oda, Ellen Barkin óta tudjuk, nincs is finomabb az érett baracknál – mézédesen.
