PONYVALEGÉNY

Csak nézünk, mint a moziban – Mr. Milliárd, Csillagok háborúja: Yodafone

A Gazdasági Versenyhivatal hat és fél év után közel 67 és fél millió híján milliárdos bírsággal sújtotta a távközlési céget

2023. március 31. - Horváth M. Attila

vodafone.jpg„Európa legnagyobb 4G-hálózata” – ez a mondat többször feltűnt a hirdetésekben, azt a látszatot keltve, hogy a 2022 vége óta új tulajdonos által birtokolt távközlési cég áll a piac élén. Mindez történt 2016-ban, a Gazdasági Versenyhivatal azonban az ügy végére járt és a számtalan bírósági ítélet után lezárult eljárás során olyan bírságot szabott ki a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégre, amit – a szó átvitt és nemes értelmében egyaránt... – nem tesz zsebre.

Mintha csak a Kincs, ami nincs című legendás olasz kalandvígjáték képkockái elevenednének meg. A háttérben a helikopter propellere ad jellegzetes hangot, miközben a hamis(nak hitt) dollárrengeteg összegzésre kerül. A Vodafone esetében súlyos magyar forintokról van szó, ugyanis a számláló 932 420 000-nél állt meg. A GVH voltaképpen precedensnek számító bírsággal sújtotta a céget, amely nem tudta bizonyítani, hogy a 2010-es évek második felében a „piros-fehéreké” volt a kontinens legnagyobb 4G-hálózata, amit úgy is lehet értelmezni, hogy a szerződő (ügy)feleket megtévesztette a Vodafone Magyarország Zrt. – ha esetleg nem is először, de vélhetően utoljára.

A bejegyzés trackback címe:

https://ponyvalegeny.blog.hu/api/trackback/id/tr5318085104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.03.31. 16:33:53

Ezt már olvastuk a hírekben, de mit akarsz hozzátenni te?
süti beállítások módosítása