Kedves Mikulás!
2022. december 05. írta: Judit.P

Kedves Mikulás!

Egy nagy kérésem lenne Hozzád, akiről tudjuk, csodákra is képes vagy: Úgy szeretnék egy unokát!

Sokat gondolkodtam, minek örülnék a legjobban?

Első és legfontosabb nyilván az egészség. Annak érdekében, mindent megteszek, ami tőlem telik. Na jó, legyünk őszinték, ez pici túlzás, de azért igyekszem. Anyagi dolgokat nem kérek, ennivaló szerencsére (még) van, másra különösebben nincs szükségem.

christmas-g2c1a8087e_1920.jpg

Jó voltam egész évben, igazán megérdemlem a kis unokát! Tudom, fura kérés, de nem lehetetlen, valószínűleg máskor is kértek már Tőled hasonlót. Számodra meg amúgy sem létezik lehetetlen!

Megígérem, nagyon jó nagymamája leszek! Kiváló példaképektől tanulhattam.

Vigyáznék rá, őrizném az álmát, ha sírna, megvigasztalnám. … Emlékszel? Egyetem után évfolyamtársaimmal szilvesztereztünk. A vendéglátóknak kisbabájuk volt, és éjfél után elvállaltam, hogy őrzöm, míg a többiek sétálnak. Elvállaltam, pedig akkor találkoztunk először, sőt, elég egyoldalú találkozás volt, mivel ő már aludt. Amint társaim mögött becsukódott az ajtó, a kisfiú felébredt, és az idegen hangot meghallva sírni kezdett. Meséltem neki, ringattam, de az ismeretlen „bébiszitter” sehogy sem tudta megnyugtatni. Ekkor elkezdtem halkan énekelni. Meglepődött, rám nézett, és lassan elapadtak a könnyei, lehunyta a szemeit, és pár perc múlva békésen szuszogva aludt. Sikerült elaltatnom.

doll-gf14762676_1920.jpg

Főznék neki finomakat, csupa olyant, amit szeret! … Emlékszem, nagymamám mindig az unokák kedvencét főzte! Ha nála voltunk, sárgabarackos gombóc, cseresznyés rétes, mákos tészta volt általában az ebéd. Na jó, néha azért főzelék is becsúszott, de én, ha nem szeretné a főzeléket, nem főznék! Megígérem! A barackos gombócban pedig, Te is tudod, igazán kiváló vagyok!

20190914_145827_1.jpg

Sütnék is, pedig nem szoktam. Unoka kedvéért azonban MINDENT! Megpróbálkoznék a legrafináltabb süteménnyel is. Ja, hogy hiszed, ha látod? Hogy eddig a konyhában nem jeleskedtem? Igazad van! Mostantól sűrűbben fogok sütni, hogy lásd, nem puszta ígérgetés mindez.

happy-birthday-gd0bca09d1_1920.jpg

Mesélnék neki sokat. … Emlékszem, nagypapa rengeteget mesélt nekünk. Nem könyvből, fejből jöttek a történetek a gyerekkoráról, kiszínezve, csodákkal kibővítve. Szájtátva hallgattuk.

Sétálnék vele, még állatkertbe is elvinném! … Emlékszel, egyetemista koromban a főbérlőm kicsi unokáját, nem is tudom már, hogy jutott eszembe, (ma is csodálom a bátorságomat – na jó, ezt ne olvasd el,) elvittem az állatkertbe. Mindketten jól szórakoztunk, a kis három éves nagyon élvezte, elámult a zsiráfon, kicsit tartott az elefánttól, legjobban a majomcsapat tetszett neki.

monkey-gd6abd2952_1920.jpg

Játszanék, társasoznék vele, megtanítanám kártyázni. Bár nagyon szeretek nyerni, de a kedvéért elviselném a vereséget is.

Remélem, elgondolkozol kérésemen, és hogy lásd, komolyak a szándékaim, levélírás után elmegyek kuglófot sütni.

Jóságodat és a csodát előre is köszönöm!

PJudit

Fotók: Pixabay

Ez a bejegyzés az MBBK Bloggereinek összefogásával jött létre. A kék gombra kattintva megismerhetjük a többiek Télapóval kapcsolatos gondolatait is. Hajrá, kattintsunk!

You are invited to the Inlinkz link party!

Click here to enter

süti beállítások módosítása