Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

MovieCops

RÉGI IDŐK FOCIJA

2023. június 06. 06:00 - Field64

Ötvenéves Sándor Pál filmklasszikusa

„Mert kell egy csapat!”

Idén ötvenesztendős Sándor Pál negyedik egész estés mozifilmje, a Régi idők focija (1973). Ez a rendező első olyan alkotása, amelynek irodalmi háttere is van. A forgatókönyv alapjául szolgáló filmnovellát Mándy Iván (1918–1995) írta. A történet 1924-ben játszódik. Több jelenetet műteremben vettek fel, mivel nem volt forgatásra alkalmas természetes helyszín. Minarik Ede, a focirajongó mosodás Garas Dezső pályafutásának talán legemblematikusabb szerepe lett. Ebből a filmből vált szállóigévé Minarik mondása, a „Kell egy csapat!” Az opuszt elsőként a VII. Pécsi Filmszemle zárófilmjeként, versenyen kívül mutatták be 1973. október 13-án. A Régi idők focija 1974-ben megkapta a Magyar Filmkritikusok Nagydíját, és ugyanabban az évben különdíjban részesült a Teheráni Nemzetközi Filmfesztiválon. Feltehetően a kedvezőnek mondható szakmai és közönségfogadtatása is szerepet játszott abban, hogy Sándor 1979-ben egy másik Mándy-filmet is készített, a Mélyvíz című bukott színdarab alapján a Szabadíts meg a gonosztól című drámát. 2012-ben a Régi idők focija bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé.  

regi00.jpg

A TÖRTÉNET

1924-et írunk. Budapesten is hódítanak a némafilmek, Minarik Ede mosodásnak viszont a foci a szenvedélye. Idejét, pénzét, energiáját, egyszóval mindenét annak szenteli, hogy csapatát, a másodosztályban vergődő Csabagyöngye SC-t bejuttassa az első ligába. Ez bizony nem egyszerű feladat, mert a csapat tagjaiból mintha hiányozna az a lelkesedés, amely őt fűti. Mi tagadás, egyikük sem különösebben kiemelkedő játékos, mégis örökösen elégedetlenek a méltatlan körülmények miatt. Akad azonban egy világklasszis játékosa, a kapus Vallay, akit a konkurencia ügynökei is szeretnének megszerezni. Minarik örökös pénzhiánnyal küzd, és egyre kétségesebb, hogy meg tudja-e tartani a csapatban Vallayt. Vajon a lelkesedés meddig tudja helyettesíteni a tárgyi-anyagi feltételeket?

regi01.jpg

Sándor Pál Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező

A RENDEZŐ

Sándor Pál filmrendező, forgatókönyvíró és producer 1939. október 19-én született Budapesten. Édesapja Sándor József (Rosenberger József, 1911–1985) baloldali politikus volt, édesanyja Smilovits Janka (1912–2006) háztartásbeli. Kicsit zűrös gyerekkorára így emlékezett vissza 2018-ban: „Az elvesztett háború utáni ínséges időkben, a lerombolt országban állami gondozottak között, összesen nyolc intézetben laktam az általános iskola nyolc éve alatt.” Vörös haja miatt társai hajlamosak voltak kicsúfolni, emiatt azonban bármikor képes volt verekedni. Noha nem volt különösebben jó tanuló, a gimnáziumi újság szerkesztőjeként arról írt cikkeket, hogyan kell tanulni. Szeretett volna újságíró lenni, ellenben édesapja orvosnak vagy vasesztergályosnak szánta. 1958-ban érettségizett. Ezt követően mindenes gyakornok lett a Budapest Filmstúdióban. A Wikipédia szerint 1959-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, saját visszaemlékezései és az intézmény adatbázisa szerint viszont csak 1961-ben jelentkezett. Herskó János volt az osztályfőnöke, osztálytársa volt többek között Fazekas Lajos, Gyarmathy Lívia, Reisenbüchler Sándor és Simó Sándor. Ellentétben velük, akik inkább dokumentarista irányultságúak voltak, Sándor már a vizsgafilmjében is a fikció iránt érdeklődött. 1968-ban mutatták be első egész estés mozifilmjét Bohóc a falon címmel. Már ekkor Tóth Zsuzsával közösen írta a forgatókönyvet: négy év munkája és hat-nyolc változat után született meg a forgatás alapjául szolgáló szkript. A szereplők között két későbbi filmrendezőt is találhatunk Szurdi Miklós és Szabó Ildikó személyében. Elképzeléseiről a direktor így nyilatkozott: „[A film] egy 18 éves fiú gondolatvilágának csapongását követi. Banálisan fogalmazva: búcsú a gyerekkortól. Elsősorban az emberi kapcsolatok teremtésének lehetősége érdekel.” A Film, Színház, Muzsika kritikusa, Sas György – megfogalmazva ellenvetéseit is – e szavakkal értékelte a filmet: „…üde és sajátos ízű, minden nagyképűség nélküli, tehetséges bemutatkozás.”

regi02.jpg

Patkós Irma (balra) és Dajka Margit (jobbra) a Herkulesfürdői emlék (1977) című filmben

A Szeressétek Odor Emiliát (1970) 1896-ban egy lánynevelő intézetben játszódik, ahol a hősnő nemcsak szembeszegül az intézmény szigorú rendjével, hanem társait is ellenállásra buzdítja. Az iskola igazgatónője a millenniumi ünnepségeket használja fel arra, hogy a lányokat egymás ellen fordítsa. A címszerepet Szabó Gabriella néven játszó Szabó Ildikó mellett olyan színésznőket láthatunk, mint Bulla Elma, Sulyok Mária, Törőcsik Mari, Békés Rita, Moór Marianna és Ronyecz Mária. „Valami meghatározhatatlan – talán ez a jó benne! – érzelmesség, emberség kerít hatalmába. És valami tisztaság a rendezői, írói szándék tisztasága, egyértelműsége” – írta róla Thurzó Gábor a Tükör 1970. január 20-i számában. A Sárika, drágám (1971) filmrendező hőse idős nagynénjét látogatja meg vidéken, hogy pénzt szerezzen tőle. Az öregasszony egyetlen percig sem szédíti azzal, hogy adni is fog neki, ám a két ember között mégis valódi rokoni érzelmek kezdenek kialakulni. Ezzel a filmmel kezdődött Sándor és Kern András gyümölcsöző és tartós együttműködése, és a Sárika, drágám hívta fel újra a figyelmet a húszas–harmincas évek elfeledett primadonnájára, Patkós Irmára, aki visszatérő epizodista lett a direktor filmjeiben. A Régi idők focija (1973) után következett jelen sorok írójának egyik nagy hazai kedvence, a Tanácsköztársaság bukása után játszódó Herkulesfürdői emlék (1977), amely a nyugat-berlini filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert. A főszerepet ismét egy amatőr játszotta, Holmann Endre. Érdekes véletlen, hogy B. Nagy László az Élet és Irodalomban (1970/4.) már a Szeressétek Odor Emiliát című filmet is a Herkulesfürdői emlékhez hasonlította, persze a zeneszámhoz, ráadásul nem igazán dicséretként. (A zenemű egyébként a Régi idők focijában is felcsendül.) A Szabadíts meg a gonosztól (1979) megint egy Mándy-adaptáció, a Mélyvíz című bukott színdarab alapján. A történet 1944 telén játszódik, és egy tánciskolából ellopott kabát körül bonyolódik. Fontosabb szereplők: Psota Irén, Kútvölgyi Erzsébet, Kern András, Garas Dezső, Andorai Péter, Margitai Ági és Major Tamás. „A Szabadíts meg a gonosztól magas profi színvonalon elkészített, remekül megrendezett, irodalmi és képi, színészi és zenei értéket felvonultató film. Jelentős állomás Sándor Pál pályáján. Az idei termés fontos eseménye. Értelmünkre és érzelmeinkre egyaránt hat, sőt: megajándékoz bennünket az egyszerre nyugtalanító és felszabadító katarzis élményével” – írta róla Veress József a Kelet-Magyarország (1979/53.) hasábjain.  

regi03.jpg

Zsótér Sándor (balra) és Rudolf Péter (jobbra) a Szerencsés Dániel (1983) című filmben

A Régi idők focija mellett a Ripacsok (1981) a rendezői életmű másik alappillére. Még a szlogenek is rímelnek egymásra: „Kell egy csapat” kontra „Egyedül nem megy”. Stock Ede (Garas Dezső) és Salamon András (Kern András) évek óta sikerrel lépnek fel közös kabarészámukkal. Barátságuk akkor rendül meg, amikor Salamon úgy dönt, lecseréli a társát egy fiatal táncosnőre (Udvaros Dorottya)… „Két, emberi realitástól és költészettől átitatott nagy bohóc filmje a Ripacsok, de hogyan is válasszam őket külön-külön a minősítés mérlegén, amikor filmi létük legnagyobb teljesítménye, hogy ennyire együtt vannak, együtt és egymásért lélegeznek, még a gyűlölködés legelrugaszkodottabb percében is” – méltatta a filmet Sas György a Film, Színház, Muzsikában (1981/17.). A Szerencsés Dániel (1983) – akárcsak a korábbi alkotások – atmoszferikus operatőri munkára (amely, mint korábban is, a nemrég elhunyt Ragályi Elemér érdeme) és remek színészi alakításokra épül: a szokásos Sándor-gárda olyan művészekkel egészült ki, mint például Rudolf Péter, Zsótér Sándor, Bodrogi Gyula és Voith Ági. A történet az 1956-os forradalom után játszódik – ez a téma akkoriban kezdett feltűnni a magyar filmekben. A címszereplő és barátja másokkal egyetemben épp Ausztriába készül disszidálni, és a határ menti szállóban van az utolsó esélyük arra, hogy eldöntsék: mennek-e, vagy maradnak. Úgy is mondhatnánk, a Csak egy mozi (1985) Sándor Pál válasza volt François Truffaut Amerikai éjszaka (1974) című remeklésére, ráadásul a főszereplő, a francia Jean-Pierre Léaud is ugyanaz volt. A film fogadtatása nem volt túl jó, és ez elmondható a magyar–olasz koprodukcióban készült Miss Arizona (1988) című drámáról is, melyet Hanna Schygulla és Marcello Mastroianni neve fémjelez. A történet a legendás budapesti mulató, az Arizona tulajdonosnője, Rozsnyai Mici életét mondja el bőségesen élve a fikció lehetőségeivel.

regi04.jpg

Vándorszínészek (2018)

Részben a Miss Arizona kudarca, részben a rendszerváltás miatti társadalmi-kulturális változások következtében Sándor Pál csak 1996-ban jelentkezett újra egy szkeccsfilmmel, amely a Szeressük egymást, gyerekek! című összeállítás számára készült. (A másik két szkeccs rendezője Makk Károly és Jancsó Miklós). Mindhárom rendező célja az volt, hogy rövidfilmjével bemutassa az ezredvéghez közeledő Budapest életét. A kritikusok a nagy neveknek kijáró tisztelettel, de nem titkolt csalódással fogadták a vállalkozást. Az utolsó két Sándor-mozifilm már több mint egy évtizedes szünetekkel érkezett: a Noé bárkája 2007-ben, a Vándorszínészek 2018-ban. Mindkét mű szerves egészet alkot a korábbi legendás darabokkal: elég csak azt megemlíteni, hogy a „Magyarország legjobb nagypapája” címre pályázó Garas Dezső-figurát a Noé bárkájában éppúgy Stock Edének hívják, mint a Ripacsokban. „A Noé bárkája oly szertelen és túlzsúfolt, mint egy elsőfilm, amelynek süvölvény rendezője az »ide nekem az oroszlánt is« felkiáltással veti bele magát a munkába” – írta a műről Bori Erzsébet a Filmvilág 2007/03. számában. A reformkorban játszódó Vándorszínészek újabb megfogalmazása az „Egyedül nem megy” elvének és annak a szintén visszatérő gondolatnak, hogy embernek kell maradni akkor is, ha a kor netán másfajta viselkedést provokál és preferál. Sándor Pál több mint tíz évig volt a Novofilm magyar–német filmprodukciós vállalat ügyvezető igazgatója. 2000-ben saját céget alapított Filmstreet néven. 2003 óta a Hunnia Filmstúdió vezetője. Televíziós munkái közül említsük meg, hogy filmet forgatott az LGT együttes 1978. május 1-jei koncertjéről, 1996-ban pedig Volt 1×1 zenekar címmel a formáció huszonöt éves jubileumára készített egy kétrészes filmet. Művészetét az évek folyamán Balázs Béla- és Kossuth-díjjal is elismerték, továbbá Érdemes Művész és Kiváló Művész elismerést is kapott. Feleségétől, Safranek Anna manökentől két gyermeke született.    

regi05.jpg

A pálya szélén (jobbra: Garas Dezső)

ÍGY KÉSZÜLT A FILM

A forgatókönyv

Mi a közös Krúdy Gyulában (1878–1933) és Mándy Ivánban (1918–1995)? Nos, például az, hogy sokáig mindkettőjüket „megfilmesíthetetlen” írónak tartották. A hetvenes évek elején derült ki, hogy nem azok. Hosszú évekig tartó előkészületek után 1971-ben került mozikba a Krúdy-csoda, a Szindbád, Huszárik Zoltán remekműve. Két évvel később egy Mándy-bravúr valósult meg Sándor Pál jóvoltából, a Régi idők focija. Mindkét rendezőben közös, hogy nem egyetlen konkrét művet adaptáltak a filmvászonra, hanem az adott szerző több írásának felhasználásával az író világát teremtették újra mozgóképen. A Régi idők focija vezérfonalát A pálya szélén című regény és a Régi idők mozija című novellaciklus jelentette. A pálya szélén először 1963-ban jelent meg a Magvető kiadásában. Korabeli kritikájában (Magyar Műhely, 1964/9.) már Bakucz József is emlegette a könyv filmszerűségét: „A pálya szélén kisregény alighanem nagy regény. Vannak kifogások? Igen, a film technikája érdekes, izgalmas, Mándy közlésére a legtöbbször alkalmas – néha azonban egy-egy áttűnés, vágás túlzottan gyors, nem teljesen meggyőző, inkább a kitűzött, azaz kialakult módszerben logikus, mint a humánumhoz szervült. Csempe-Pempe viszont, aki a csökönyösen megújuló ábránd után fut, köröz, jól meglátott alak.” Négy évvel későbbi kiadvány – szintén a Magvetőtől – a Régi idők mozija. A Magyar Műhely (1968/26.) kritikusa – ezúttal Lehoczky Gergely – szintén a filmszerűséget hangsúlyozta: „Az író stílusát oly erősen – és szerencsésen – befolyásoló filmtechnikai fogások – a kép- és tudatsíkok váltakozása, a rácsodálkozás és a megfigyelés kameráinak mozgása, a vágás ellipszisei – talán éppen ebben a művében érvényesülnek a legsimulékonyabban. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy Mándy valamilyen némafilmfesztivált rendez ebben a könyvben. Leperget ugyan egy-két filmet, de közben megmutatja az éber álomba révült nézőket is, vagy pedig legendás hírű rendezőkről és ünnepelt sztárokról beszél. Sose közvetlenül.”

regi06.jpg

„Mert kell egy csapat!”

Mándy Iván ide vagy oda, Sándor Pál egy korabeli interjúban lényegében azt állította, hogy a Régi idők focija nem Mándy-film, mert végső formáját Tóth Zsuzsának, Ragályi Elemérnek vagy Garas Dezsőnek és a többi színésznek éppúgy köszönheti, mint az írónak. „Az izgat: miért oly iszonyatosan nehéz az igazán hosszú távú emberi kapcsolatok megteremtése, holott az ember legtitkosabb, legbelsőbb vágyaiban mindig is őszintén sóvárog utánuk? Az izgat, mik azok az erők az emberben, saját magában s mik a környezetében, a külvilágban, az élet törvényszerűségeiben, amelyek rombolóak, amelyek megakadályozhatják, tönkretehetik az ilyen hosszú távú emberi kapcsolatokat? Mindez számomra csak egy történet keretében válik megfoghatóvá, egy igazi, jó történetben, különben túlságosan általános” – mondta Sándor Pál. Maga az alapgondolat már a Sárika, drágám után megfogalmazódott, vagyis hogy „volt egy csapat, kell egy csapat”. Körülbelül fél tucat novella született erre az ötletre: „Az egyik variációban egy fúvósötös volt a »csapat«, aztán az első magyar színtársulat; később egy kotróhajó legénysége, majd egy 44-ben érettségizett iskolai osztály, meg még néhány változat. Egyik-másik teljesen végiggondolt, végig megírt verzió” – nyilatkozta Tóth Zsuzsa.

regi07.jpg

Turner Pipi (öltönyben) a focipályán

A direktor nem volt elégedett egyik változattal sem. Korábban találkozott Mándy Ivánnal, akinek lelkes olvasója volt. Az író megemlítette, hogy lett volna egy neki való témája az első magyar futball-labdáról, de az ötletet már megírta másnak. A forgatókönyvet azonban nem fogadták el. Sándor egy cukrászdában véletlenül újra találkozott Mándyval. Kiderült, hogy a téma szabaddá vált, és végül megszületett az az alaptörténet, amely Ragályinak kezdetben kevésbé tetszett. Tóth Zsuzsa viszont így látta: „Mindenekelőtt [Mándy] adott egy olyan szilárd, két lábon álló, teljes világot, melyből többféle filmstílus felé is el lehet indulni. Ez a nagyon erőteljesen megformált írói világ, a kisemberek környezetvilága kizárja az elvont moralizálást: lehetetlenné teszi, hogy a figurák »kidumálják magukat« – ehelyett élnek, cselekszenek. Nem beszélnek róla, hanem élik az életet. Ez volt a legfontosabb számunkra.” Sándor Pál szavaival élve: „a valósághoz tapadó és mégis a valóság felett lebegő látásmód határozta meg a forgatókönyv stílusát.”

regi08.jpg

Kövesi, a kommunista aktivista és Minarik, a mosodás (Kern András és Garas Dezső)

Bár fentebb magam is irodalmi alapműként emlegetem őket – és ezt bizonyos on-line források is megerősítik, sőt Mándy özvegye, dr. Simon Judit is –, mindazonáltal a film főcímén nem szerepel sem A pálya szélén, sem a Régi idők mozija. Csupán azt olvashatjuk, hogy „Mándy Iván novellájából írta Tóth Zsuzsa”. Mándy ugyan csodálkozott, hogy a forgatókönyv megírására már nem kérték fel, de nem kifogásolta se Tóth Zsuzsa személyét, se Sándor Pál alkotói módszereit. A Filmvilág 1973/15. száma szerint a novella sehol nem jelent meg nyomtatásban, az írót Sándor Pál, a vele való beszélgetések ihlették meg: „Leültek ugyanis beszélgetni s a rendező elmondta: egy megszállott emberről szeretne filmet készíteni, egy emberről, akinek az a mániája, hogy valamiféle közösségben keres emberi kapcsolatokat.” A cselekmény azért 1924-ben játszódik, mert ebben az esztendőben kapott ki 3:0-ra a magyar válogatott. A Filmvilág szerint mindez Egyiptomban történt, a valóságban azonban az 1924-es párizsi futballolimpián kapott ki a magyar csapat az egyiptomitól, egész pontosan május 29-én. „Harminc lövésből nem jutott egyetlenegy gól sem Egyiptom kapujába, öt támadásból ellenben három gólt hozott az ellenfél számára” – írta beszámolójában a Sporthírlap (1924/79.). A rendező elmondta, hogy a sporttörténethez való hűség mellett azért is választotta 1924-et, mert szívesen merült el a korszak hangulatában, és Mándyhoz hasonlóan nosztalgiát érzett minden iránt, ami régi. Egyértelműen cáfolta, hogy az időpont megválasztásának bármiféle szimbolikus jelentése, az akkori jelenre való utalása lenne. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy ez a kor „lehetőséget ad a régi idők szögletes, ma már kicsit groteszknek ható mozijának ábrázolására”.

regi09.jpg

A tortacsata kellékei (Garas Dezső)

Garas Dezső

„Minarik egyszerre tragikus és heroikus, minden erőfeszítését egyetlen célra koncentrálja, hogy létrehozza a csapatot, a magához hasonló kisemberek csapatát, ugyanakkor nemcsak felismerni képtelen, de elfogadni sem hajlandó a korabeli társadalom vastörvényeit. Optimizmusában gyógyíthatatlan, minden kudarc után talpra áll. Minarik elpusztíthatatlan” – jellemezte a figurát Sándor Pál. A szerep kapcsán azonnal Garas Dezsőre gondolt, akit az Olimpia bárban ismert meg, sőt szerepeltette is egyik főiskolai kisfilmjében. A színész azonban akkor épp egy tizenkét részes tévésorozatra mondott igent, epizódonként tizenkétezer forintért. A Sándor-produkció viszont összesen maximum tizennyolcezret tudott volna fizetni. A direktor ekkor más színészekkel is próbálkozott, például Haumann Péterrel, de senkit nem talált igazán meggyőzőnek. Szerencsére a keresés ideje alatt elhárultak a színészegyeztetés problémái, és Garas mégis el tudta vállalni a szerepet. Sándor kicsit neheztelt rá a kezdeti visszautasítás miatt, ezért négy próbafelvételt is készített vele, és csak ezután közölte vele, hogy övé a szerep. „Mérhetetlen odaadással, tisztességgel, hallatlanul lelkiismeretes műgonddal dolgozik, képes megteremteni azt a csodát, ami ebben a szerepben követelmény: minden tekintete, mozdulata mögött világok nyílnak: a nagy álmokért való munkálkodás hosszúkabátos, örökké a cselekvés reménytelen lázában didergő fantomja, a »csapatszervező«, a tevékeny, a reménytelen helyzetekben is megoldást kereső, a céltudatos, a ravasz és a kisemmizett – és még ezerféle, ő Minarik, akinek személyével a korról és az emberről egyszerre beszélünk, ő Minarik, aki mániáit éli és vállalja, s aki belebukik a küzdelembe. Garas a nagyszerű művészek természetességével »éli meg« Minarikot: élményt, inspiráló örömet jelent dolgozni vele” – lelkendezett a rendező, és a gyümölcsöző együttműködés bizonyítéka, hogy ettől kezdve Garas is a Sándor-csapat tagja, visszatérő szereplő lett a rendező filmjeiben.

regi10.jpg

A foci megszállottja (Garas Dezső)

Nézzük, hogy látta mindezt maga a színész! „Minarikról nem tudok beszélni: csinálom. Minden mozdulat mögött a maga vágyait, természetét eláruló más mozdulatok százai vannak – minden pillantása mögött ellentmondásos, ezerféle érzés, tapasztalat, mit tudnék én ebből most megfogalmazni? Nem igaz, hogy a színész »tanulmányozza a típusokat«, nem igaz, hogy fogalmi rendbe sorolhatóan felidézni képes magában a »feladat« megoldásának legjobb módjait. De az sem igaz, hogy például a Minarik megszállottságát csak olyan színész képes eljátszani, aki maga is valamiképpen »megszállott« — és az sem, hogy van valami megfogható, szavakba zsugorítható, titkos »módszer«. Ez csak misztifikáció. A figura maga: a rendező teremtménye. Belülről kell ismerni és pillanatról pillanatra hozzáidomulni: ez a színész dolga. Hogy hogyan? Ha én azt tudnám ... Mindenesetre: nem »beleélni« kell, hanem megteremteni. Számomra ez az egyetlen törvény.” Mándy ismerte és kedvelte Garast; ahogy az özvegye fogalmazott: „Remek játékintelligenciájával, egyedi, szikár, kicsit kemény stílusával, eredeti humorával, amely inkább a fekete humor felé hajlik, az abszurd iránti fogékonyságával őt is lenyűgözte.” Tetszett neki később a másik Mándy-adaptációban, a Szabadíts meg a gonosztól című filmben nyújtott alakítása is.

regi11.jpg

Vallay és a barátnője (Vogt Károly és Szabó Gabriella)

A többiek

A színészi gárda minden egyes tagja remekül teljesít a szerepében. Nem említek mindenkit, csak érdekességekre térnék ki néhány színésszel kapcsolatban. Az ingyenkonyháiról elhíresült Róbert bácsit (Feinsilber Róbert, kb. 1865–1957) a harmincas-negyvenes évek sztárszínésze, Kiss Ferenc játszotta. Őt maga Szálasi Ferenc nevezte ki 1944. október 15-én a Nemzeti Színház élére. Jobboldali politikai tevékenysége miatt 1945-ben több évi börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban tért vissza a művészvilágba, de karrierje már nem ívelt újra magasra. A Régi idők focija az utolsó mozifilmje. A Vallayt alakító Vogt Károly állítólag folyton nyaggatta a rendezőt, hogy hadd legyen övé a szerep. Sándor végül beadta a derekát, és döntését sosem bánta meg. Vallay barátnőjét, a vajaskenyeres lányt Szabó Gabriella alakítja, aki eredeti nevével (Szabó Ildikó) lett később filmrendező. A Bohóc a falon volt az első munkája Sándor Pállal, és ő volt a Szeressétek Odor Emiliát címszereplője is. A rendező határozottan eltökélte, hogy a Régi idők focijában már nem szerepelteti, kiszemeltje viszont a forgatás előtt két nappal eltörte a lábát, így mégis Szabót választotta. (2018-ban a Vándorszínészek című filmjében is osztott rá egy kisebb szerepet.)

regi12.jpg

Ila, a bundás nő a táncparketten (Esztergályos Cecília és Gál György)

Esztergályos Cecília már Szabó István Te (1963) című rövidfilmjében elvarázsolta Sándort a szemeivel. A Régi idők focijában a művésznőnek van egy táncjelenete is, amely balettos múltja miatt nem okozott különösebb nehézséget számára. (Táncpartnere Gál György koreográfus, a Fővárosi Operettszínház táncosa volt.) Rajongás ide vagy oda, Esztergályos a rendező egyetlen más filmjében sem játszott. Talán színészegyeztetési problémák merültek fel, talán valami más. Színest, a jobbösszekötőt Ács János, a későbbi kiváló színházi rendező alakította. A gyorslábú Bikácsit Ferenczi Gábor színész-rendező személyesítette meg. Márkus László (Turner Pipi) viszonylag kevés mozifilmben szerepelt, ezért is nagyon élvezte a forgatást, saját fényképezőgépével rengeteg fotót készített a forgatáson. A játékvezetőt a kiváló filmesztéta, Bikácsy Gergely személyesítette meg. A női mellékszereplők közül említsük meg a táncdalénekesnőként ismert Vincze Viktóriát és Kishonti Ildikót, aki az 1971-es táncdalfesztiválon tűnt fel A jegygyűrű az ujjamon című dallal, és musical szakon kapta meg színészi diplomáját 1977-ben. A férfi epizodisták sorában ott találjuk magát a rendezőt és az operatőrt is.

regi13.jpg

Turner Pipi, a focisták menedzsere (Márkus László)

Az alkotói elképzelések és a forgatás

A Régi idők focija forgatókönyvét 1973 februárjának végén fogadták el a Hunnia Filmstúdió illetékesei, az első forgatási nap március 27-én volt. Mint többször szó volt róla, a történet 1924-ben, a némafilmek fénykorában játszódik, ezért az alkotók sok némafilmet megnéztek a forgatás előtt, és rájöttek arra, hogy nem lehet egy az egyben lekövetni az akkori filmkészítési stílust, mert azóta sok minden megváltozott a filmkészítésben is, mindössze a kort, a hangulatot lehet felidézni. Ragályi Elemér hangsúlyozta, hogy nem az a legfontosabb, hogy a filmbeli tárgyak pontosan a cselekmény idejéből származzanak, hanem hogy személyes jellegű információt közvetítsenek. Példa lehet erre Minarik hosszú, barna, kaftánszerű kabátja, amelyet pontosan úgy készítettek el, ahogy Mándy megírta, Garas Dezső szerint azonban „nem állt el eléggé”. Ezt a problémát úgy oldották meg, hogy minden beállítás előtt kitömték a zsebeket, és amikor csak lehetett, Garas zsebre tette a kezét, hogy a kabát még jobban „elálljon” a testtől. Sándor Pál ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a régi filmstílus segítségével valójában egy újat próbáltak teremteni. Mindez érdekes kihívások elé állította az operatőrt is, mert lemondtak a „kocsikázás”-ról, hiszen 1924-ben még nem volt fahrtkocsin a kamera. Egy-két gépmozgás mégis becsúszott, de ezeket szinte mind ki is vágták, mert egyáltalán nem illettek a film egészébe. Ragályi úgy érezte, ehhez a filmhez egyetlen „hétköznapi” snittet sem szabad felvenni. Meggyőződése volt, hogy egy fényeffektusnak vagy bármilyen operatőri trükknek ugyanolyan szerepe van, mint az irodalmi szövegben például az írásjeleknek, és a mozgókép hatása azon is múlik, hogy ezek a „filmes írásjelek” a helyükön vannak-e, és jól funkcionálnak.

regi14.jpg

Minarik a mosoda előtt (Garas Dezső)

„Itt meg kellett mutatni a valóságos teret, manipulatív beavatkozás nélkül, ami egyúttal stílusteremtő erővé is vált, s visszaadta a képen belüli mozgás jelentőségét. Lehetőség nyílt arra is, hogy a képen belüli statikus effektusok is funkciót nyerjenek; be kellett népesíteni a teret – mint állóképet – tárgyakkal, díszletekkel; s ezen belül a mozgásélményt a színész mozgása adja, ami számára is újabb kifejezési lehetőség: mozgásának eszközével tartalmakat közvetíthet” – részletezte az elképzeléseit Ragályi Elemér. Sándor Pál kihangsúlyozta, hogy a színészek szinte észrevétlenül alkalmazkodtak a szokásostól eltérő alkotói módszerekhez: „Különösen érdekes élmény volt számunkra a színészek felszabadult, önfeledt játéka, valóban aktív részvétele az ügyben. Eredetileg nem terveztünk sok gyorsítást. A nyolcadik forgatási napon, a mosoda-díszletben vettük fel az első gyorsított jelenetet: Minarik felgyorsított vasalását. S Garas egyszer csak elkezdett »némafilmesen« mozogni; még figyelmeztetni is kellett: »a kamera aláforgat, neked nem kell felgyorsulnod«. Ez a játékstílus nagyobb feladatot ró a színészekre – s megadja számukra is a játék örömét. Felszabadítja őket, mert az arcjátékon túl a többi, filmen elhanyagolt kifejezési eszközt – gesztusokat, járást, testtartást – is használhatják... Mindebben persze semmi új nincs – eszünkben sincs azt képzelni, hogy valami merőben újszerű dolgot találtunk ki –, legfeljebb néhány elfeledett filmi kifejezőeszközt próbáltunk feleleveníteni és bebizonyítani, hogy ma is korszerűek.” Ami a gyorsítást illeti, Sándor évekkel később elmesélte, hogy részben a kényszer szülte. A húszezer méter nyersanyag nem volt elegendő, végül már a maradékokra (resztli) forgattak: „Úgy lehetett spórolni, ha felgyorsítottuk, így dupla annyit forgattunk a felére. Eredetileg nem így terveztem, de a film stílusába szerencsére belefért.”

regi15.jpg

A lepukkant helyszínek egyike Óbudán

A stáb számára az egyik legnagyobb nehézséget a helyszínek megtalálása jelentette. Pedig akkoriban még nem kellett területfoglalási engedéllyel foglalkozni, egyszerűen csak kimentek az adott helyszínre, és forgattak. Kiderült azonban, hogy 1973-ban már nem nagyon lehet olyan autentikus helyszínt találni, amely megfelelne az 1924-es állapotoknak. Hiszen sok minden történt közel ötven év alatt, hogy csak egyet említsek, a második világháborút. Megesett az is, hogy találtak egy megfelelőnek tűnő házat, de mire kimentek, hogy forgassanak, a házat lebontották. Mindenki ész nélkül rohangált, és a közelben találtak egy lepusztult házak alkotta utcát, ahol fel tudtak venni néhány snittet. Főleg Óbudán találtak kellően rossz állapotban lévő házakat. A tökéletességre való törekvés sem könnyítette meg a stáb dolgát. Előfordult például, hogy a rendező csupán azért mondott le egy hangulatos régi házról, mert kiderült, hogy 1927-ben, vagyis a történethez képest három évvel később építették. Nem sikerült megtalálni az ideális focipályát sem, mert a szóba jöhető helyeken vagy újabb keletű épületek, vagy oszlopok, vagy távvezetékek zavarták meg a képet. Végül a stáb valahogy kikötött a kőbányai szeméttelepen, Romvári József díszlettervező ott teremtette meg a Csabagyöngye SE pályáját, a rozzant lelátót is beleértve. A háttérben látható kémények egy közeli gyárhoz tartoztak. Ragályi megmutatta azt az épületet Gazdag Gyula rendezőnek, akinek annyira megtetszett, hogy ott forgatta le a Bástyasétány hetvennégy (1974) című filmjét. Az edzések mozgásához Sándor a Tornárok, figyelem! című régi film archív anyagai között látott mozgássort vette kölcsön. Ragályi Elemérnek az volt a meggyőződése, hogy a Régi idők fociját csak borús időben lehet leforgatni, hogy az eredmény szép legyen, így előfordult, hogy a stáb a szeméttelepen arra várt, hogy elmenjen a nap, és tudjanak végre forgatni.

regi16.jpg

Minarik és a cserépkalapos nő a Bodográf moziban (Garas Dezső és Temessy Hédi)

Egy korabeli interjúban Sándor azt állította, hogy vagy száz különböző helyszínen forgattak. Ezek egyike volt a VIII. kerületben a Majakovszkij (ma: Király) utca 25. számú ház udvara, ahol Bánk László asszisztens irányította a gyerekszereplőket, ő mutatta meg nekik, hogyan ugráljanak, hogy az a filmben jól mutasson. A Múzeumkertben állították fel Róbert bácsi konyháját, amelynél hosszú sorokban álltak az éhes emberek. Az egyik edzés helyszíne az 1924-ben még a felszínen is közlekedő kisföldalatti vasút volt. A VIII. kerületi Beniczky (ma: Szigony) utca 3. szám alatti Otthon mozi előterében vették fel azt a jelenetet, amikor Minarik a cserépkalapos nővel Lilian Gishről, a némafilmkorszak legendás sztárjáról beszélget. Bizonyos helyszíneket műteremben kellett megalkotni. Ilyen volt például a Kairó kávéház, amelynek az ELTE-klub adott otthont. Minarik mosodáját több részletből rakták össze. A díszlettervező és a berendező egyszer egy ablakkeretet, máskor egy korhadó gerendát vagy különleges alakú dézsát talált valahol, és a műteremben apránként megszületett a mosoda. Az itteni jelenetekhez sok működre volt szükség, amelyek eloszlatását az operatőr irányította.

regi17.jpg

Minarik és a jövő nagy focistája szárítkoznak (Garas Dezső és Molnár István)

Az egyik mosodai jelenetben meztelenül látható Garas Dezső és egyik partnere, Molnár István. Sándor másfél órán át kapacitálta Garast, aki szemérmes ember volt, és egyáltalán nem akart levetkőzni. A direktor azzal győzte meg, hogy megígérte, szolidaritásból ő is levetkőzik majd, de nem tartotta be az ígéretét. (Közel negyedszázaddal később Paul Verhoeven is azzal vette rá fiatal színészeit az 1997-es Csillagközi invázió koedukált meztelen zuhanyjelenetére, hogy megígérte, ő is levetkőzik, és beáll közéjük. Állítólag meg is tette, őt azonban nem vette a kamera.) Akkoriban egyébként még nem volt túl gyakori a meztelenkedés a magyar filmekben: ha elő is fordult, akkor leginkább a női statiszták jóvoltából. A meztelen férfiak ritkaságszámba mentek a korabeli filmekben, Oszter Sándor a Meztelen vagy (1971, Gyöngyössy Imre) és Szeghő István a Romantika (1972, Kézdi-Kovács Zsolt) című filmben a kivételt jelentették. Utolsóként néhány szó egy tipikus némafilmes jelenetről! A Minariknál megrendezett lakoma tortacsatába torkollik. Ezt nem volt könnyű feladat leforgatni, mert a torták folyton elolvadtak, hiába próbálták cérnával összekötni őket. Sándor egyetlen beállítással akarta felvenni a tortacsatát, de a torták legkésőbb a beállítás háromnegyedénél elolvadtak. Ekkor találta ki, hogy Tóth Zsuzsa írjon Minariknak egy mondatot, amelyet a figura a foncsorozott tükörbe nézve elmond, miközben az asszisztensek kicserélik a tortákat. Ez a bizonyos mondat volt a „Kell egy csapat!”, melyet Garas Dezső a saját kérésére végül így mondott: „Mert kell egy csapat, kell!”.     

regi18.jpg

Minarik és a felesége (Garas Dezső és Péter Gizi)

ÍGY LÁTTÁK ŐK

„De hogyan sikerül átmenteni a filmbe Mándy szövegének képi iróniáját? Sándor Pál e célból a Régi idők mozija némafilmjeinek stílusát használja fel. Ez kitűnő ötlet. Groteszk mozgás, naiv technika, hirtelen közelképek, eltorzult végtagok, vízfejpofák, gumioptika, trükkfelvételek, állandó da capók... A rendező csak akkor követ el stílushibát, amikor a némafilmek paródiájára vállalkozik. S a Chaplin-kalapos főhőst az »örökmozgó« forgóajtóba, vagy egy tortahajigálási burleszk kellős közepébe állítja. Ez már sok, ez már idétlen túlzás, nem illik Mándyhoz. Más kérdés, hogy a közönség az iménti effektusokat fogadja a legnagyobb derűvel.”

(Galsai Pongrác: „Régi idők focija”. In: Élet és irodalom, 1973. december 1., 12. o.)

regi19.jpg

Kerényi úr megméri Minarikot (Major Tamás és Garas Dezső)

„Garas Dezső ebből a gyönyörű, elhatalmasodott, önveszélyes monomániából, ebből a feloldhatatlan paradoxonból olyan ezerfintorú, ecseteléshez ezer jelzőt kívánó egységes mozilátomást, olyan modern donkihotés figurát formázott ki, ami sokáig itt fog lebegni felettünk, mint a nagy erőfeszítések és elhulló illúziók jelképe. Habár, ha nem is éppen a lebegésével, de az elröppenésével, mennybe szárnyalásával van vitám, Minarik nem lehet más csak földön, méghozzá itt ezen a pesti földön járó vízió, nincs az a kebeldagasztó vágyálom, az az elvakult nacionalista képzelgés, ami erről a pályáról képes volna őt elmozdítani és az égbe emelni. Akkor ez már nem Mándy–Sándor–Ragályi Minarikja, hanem De Sica milánói csodája, ami mégiscsak két dolog.”

(Sas György: „Régi idők focija”. In: Film Színház Muzsika, 1973. december 1., 4–5. o.)

regi20.jpg

Róbert bácsi ingyenkonyhája a Múzeumkertben (jobbra, ülve: Kiss Ferenc)

„Ragályi Elemér operatőri munkája nem értékelhető külön. Nem azért, mintha nem nyújtana önálló művészi teljesítményt. Éppen ellenkezőleg. Ragályi olyan társalkotóként van jelen a Régi idők focijában, aki nem játszik el önfeledten a témában rejlő artisztikum-lehetőséggel. Egy öntörvényű világ teremtésében vesz részt, amelyben minden lehetséges és természetes: a némafilmek gegzápora, egy mesebirodalom káprázata és a húszas évek éhes Budapestjének rongyos, ínségkonyhás realitása. Képein az élet gazdag esetlegességével hatnak a színek, a tárgyak és az arcok. Nem túlságosan gyakori, hogy egy film világa nem a képhatárig tart: Ragályi utcáin, s belsőiben is titkokat sejtünk, mint ahogy az arcok, az emberek sem kizárólag praktikus funkciókat töltenek be a történetben, hanem sorsokkal gazdagítják azt. Amatőrök és profik közt ezért olvad emberi egységbe, amit a film játékstílusának nevezhetünk. A rendező nem mondatok vagy szituációk eljátszásának feladatát rója rájuk, hanem önmaguk odakölcsönzését. Színészek és civilek egyaránt jelentéshordozók, régi gesztusaik, kialakult önmaguk ebben a teremtett világban új értelmet kapnak.”

(Szántó Erika: „Régi idők focija”. In: Filmvilág, 1973. december 1., 3–5. o.)

regi21.jpg

Színes, a jobbösszekötő (Ács János)

„Mozi ez a film, a szó legszebb, legősibb értelmében, ahol az ember meredten bámul a vászonra, belefelejtkezik a történetbe, a forgóajtó-, a forróvasaló-, a lehúzott redőny-, a tejszínhab-főszereplős gagek rohamába. Beleszomorodik Garas Dezső – Minarik Ede tragikomikus hányattatásába, és oldalát fogja a nevetéstől chaplini ügyefogyottságán. A szagát is érzi Ragályi Elemér gázlámpás, patinás képeinek: a szövetekből áradó kivasalt gőzt a mosodában, a lokál parfümös szivarfüstjét, az enyhén dohos zsöllyeszagot a mozi előcsarnokában. […] A régi idők mozijának legendás sztárjai sem hiányoznak. Sándor Pál egy-egy gesztussal jellemzi a figurákat, pár mondatos emlékezetes színészi alakítások sorát vonultatja fel. Megdőlni látszik most az a babona, hogy magyar filmben nem lehet egységes, a film lényegét kifejező színészi játékot játszatni: a Régi idők focijának minden szereplője jó, azt nyújtja, amire kitalálták az alkotók.”

(Székely Gabriella: „Régi idők focija”. In: Kritika 1974/1., 28. o.)

regi22.jpg

Régi idők focija (1973) – magyar film. Mándy Iván novellájából a forgatókönyvet írta: Tóth Zsuzsa. Dramaturg: Bíró Zsuzsa. Operatőr: Ragályi Elemér. Zene: Tamássy Zdenkó. Díszlet: Romvári József. Jelmez: Kemenes Fanni és Ballai Zsuzsa. Vágó: Kármentő Éva. Rendezte: Sándor Pál. Főszereplők: Garas Dezső (Minarik Ede), Major Tamás (Kerényi úr), Márkus László (Turner Pipi), Péter Gizi (Aranka, Minarik felesége), Esztergályos Cecília (Ila, a bundás nő), Temessy Hédi (cserépkalapos nő), Szabó Gabriella (vajaskenyeres lány), Gór Nagy Mária (Kerényi úr barátnője), Szilágyi István (Astoria-portás), Kiss Ferenc (Róbert bácsi), Andor Tamás (Somorjai, az edző), Vogt Károly (Vallay, a kapus), Paulik Ferenc (Orbán, a jobbhátvéd), Kovács Attila (Kelemen, a középhátvéd), Benkóczy Zoltán (Maitoff, a balhátvéd), Kern András (Kövesi, a tartalék). Magyarországi bemutató: 1973. november 29. (mozi).

RÁADÁS: RÉGI IDŐK MAGYAR FOCIFILMJEI

plus01_1.jpg

Az 1956-os forradalom előtt kezdte el forgatni A csodacsatár című vígjátékát Keleti Márton. Az opusz 1957. szeptember 12-én került a mozik műsorára. Addigra a címszerepet megformáló Pongrácz Imre, az egyik mellékszereplő, az önmagát alakító Puskás Ferenc, a legendás Aranycsapat tagja, sőt a forgatókönyvet jegyző Méray Tibor is külföldre távozott. Hasonló esetekben a disszidensek életműve hosszabb-rövidebb ideig tiltólistára került, A csodacsatár azonban mégsem maradt dobozban. Igaz, ez a lehetőség is fennállt, mert az 1956 november elejére meghirdetett premier elmaradt, ahogy az 1957 februárjára átidőzített bemutató is. Utólag kiderült, hogy Ságvári Ágnes (Ságvári Endre húga) tett panaszt Kádár Jánosnál négy új magyar film ellen. Az egyik A csodacsatár volt. A bemutathatóság érdekében Puskás jeleneteit Hidegkuti Nándorral újraforgatták, Méray nevét pedig levették a stáblistáról. Gondot okozott az is, hogy a háromszoros Kossuth-díjas Keleti Márton szatírája – bár fiktív államban játszódott, mégis – a rendszert bírálta, és a felkelés gondolata is megjelent benne, ami 1956 októbere után különösen problémássá tette a művet

plus02_2.jpg

Fábri Zoltán Két félidő a pokolban (1961) című drámája egy 1944-ben megrendezett „barátságos” focimeccsről szól, melyet Hitler születésnapja alkalmából játszottak a magyar munkaszolgálatosok és a német katonák. John Huston világsztárokkal, javarészt Magyarországon forgatott filmje, a Menekülés a győzelembe (1981) lényegében a Fábri-mű remake-je 

plus03_2.jpg

Szász Péter Szépek és bolondok (1976) című alkotása egy kenyérkihordóról szól, aki hétvégeken az NB III-as futballmeccseken megvesztegethetetlen bíróként lép a pályára. A tragikomikus figura megformálásáért Kállai Ferenc a legjobb férfialakítás díját kapta az 1977-es teheráni filmfesztiválon

plus04_2.jpg

1956 nyarán a megyei focirajongó kiskirály (Szilágyi Tibor) egy vesztes meccset követően agyonveri a bírót. A politikai okokból börtönviselt újságíró (Kozák András) megírja az igazságot, ám a cikk nem jelenhet meg, s a kiskirály bosszúhadjárata az újságíró teljes családjára kiterjed... Kósa Ferenc felkavaró drámája, A mérkőzés (1981) az elsők között idézte fel az ötvenes évek nyomasztó hangulatát. A direktor az 1981-es Magyar Játékfilmszemlén kiemelt rendezői díjat vehetett át ezért a filmjéért

plus05_2.jpg

Tímár Péter 6 : 3, avagy játszd újra, Tutti! (1999) című vígjátékának főszereplője, egy köztisztasági alkalmazott (Eperjes Károly) 1993-ból visszakerül 1953-ba. Épp azon a napon van a legendás magyar–angol focimérkőzés, melynek végkimenetelét hősünk már előre tudja, s emiatt egyre abszurdabb helyzetekbe keveredik... 

ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?

Field toplistái: A magyar filmek

Szervírozzák a szupét: Hyppolit, a lakáj

Soós Imre és Törőcsik Mari kettőse: Körhinta

Jókai romantikus története az álarcos banditáról: Szegény gazdagok

Az első magyar cinemascope kalandfilm: Az aranyember

A nyugdíjas színésznő vicces kalandjai: Mici néni két élete

Megtorlás a pusztán, megvesszőzött meztelen nő: Szegénylegények (18+)

Ruttkai Éva jutalomjátéka: Butaságom története

Három testvér az 1848-49-es magyar szabadságharcban: A kőszívű ember fiai

Csak semmi szexet kérem, szovjetek vagyunk!: Csillagosok, katonák (18+)

Kovács Kati és Horváth Charlie meg akarnak halni: Fejlövés

Summáját írom Eger várának: Egri csillagok

A magyar James Bond-paródia: Az oroszlán ugrani készül

Két testvér és az 1919-es Tanácsköztársaság: Virágvasárnap (18+)

A jó ételek és a szépasszonyok bűvöletében: Szindbád

Várj reám, s én megjövök: Szerelem

A meztelen operadíva Kálmán Imre operettjében: Csárdáskirálynő (18+)

A borotvás gyilkos esete: Jó estét nyár, jó estét szerelem (18+)

A roma festőművész tragédiája a cigánytelepen: Meztelen vagy (18+)

Egy több évtizede történt kettős gyerekgyilkosság nyomában: Fotográfia (18+)

Aktparádé a sátoraljaújhelyi börtönben: A szarvassá vált fiúk (18+)

Antik tragédia a magyar pusztán, avagy gyertyák, lovasok, meztelen nők: Szerelmem, Elektra (18+)

Mészáros Márta első nemzetközi sikere: Örökbefogadás

Az úrifiú és a proletariátus: 141 perc A befejezetlen mondatból

A sírból visszajáró borkereskedő és a hamis pénz: Kísértet Lublón 

Gyerekbántalmazás a tanyavilágban: Árvácska

Nőnek öltözött ifjú kommunista a tüdőszanatóriumban: Herkulesfürdői emlék

A magányosan utazó nő a sorozatgyilkos csapdájába esik: Defekt

Hogy kerül a tisztességben megőszült matróna egy kuplerájba?: Egy erkölcsös éjszaka

Marina Vlady és Monori Lili összebarátkoznak: Ők ketten

Az 1848-as Lenkey-század története: 80 huszár

Játék a halállal: Az erőd

Jancsó befejezetlen trilógiája: Magyar rapszódia / Allegro barbaro (18+)

A meg nem értett festőművész nyomában: Csontváry

Béranyaság a vészkorszakban: Örökség

Az első magyar játékfilmes Oscar-díj: Mephisto

A soha be nem mutatott zenés vígjáték: Emberrabló lányok

TEAKBOIS REPERTOÁRJÁBÓL

Kastélymentő szex Poe-módra (18+)

Erszényes farkasemberek apácajelmezben (18+)

Meztelennek látok minden nőt! (18+)

O. J. Simpson a sivatagi pokolban (18+)

Forró egyiptomi árnyak (18+)

A Bee Gees és a kéjsóvár öngyilkosok (18+)

4 komment
süti beállítások módosítása