mi nem haldoklunk

mi így élünk

mi így élünk

Miért mondja Orbán Viktor, hogy a szankciók megszűnésével csökken a rezsi?

2022. szeptember 27. - p.a

russsncorb.jpg

Miért mondja, ha nem igaz?

Az energiaárak már akkor erősen emelkedtek, amikor az ukrán háború még csak Vlagyimir Putyin tervezőasztalán létezett. Nem a szankciók miatt magas az ár, inkább a magas ár és a szankciók is ugyanannak a hatásnak a következményei, legalábbis a helyzet elég összetett.

Ha az előző két állítást figyelmen kívül hagyjuk vagy vitatjuk, akkor sincsen bizonyítható vagy akár csak sejthető logikai összefüggés a szankciók megszűnése és a gázár/olajár csökkenése között, azaz a szankciók megszűnése egyáltalán nem garantálja az energiahordozók árának csökkenését (bármi is volt az emelkedés oka).

Miért mondja akkor Orbán Viktor, hogy addig magas a rezsi amíg maradnak a szankciók?

Egyszerű a magyarázat. A miniszterelnök arra számít, hogy soha (értsd: politikában értelmezhető időn belül) nem derül ki, hogy igaz-e ez az összefüggés. Hogy soha nem kell elfogyasztani azt a pudingot, aminek a próbája az evés. Azt gondolja, hogy a szankciók mindenképpen maradnak, sőt egyre keményebbek lesznek. Magabiztosságából arra lehet következtetni, hogy nem csak erre számít, hanem tökéletesen biztos ebben.

És ha már mindenképpen marad a szankciós hadviselés, miért ne kovácsoljon politikai tőkét belőle? Hiszen ehhez ért a legjobban. És szüksége is van rá, egyre nagyobb szüksége.

A bejegyzés trackback címe:

https://miigyelunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2917941594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.09.30. 15:56:24

@arthurthedent: "Ó, igen, mennyivel jobb volt, amíg nem volt brüsszel, nem lehetett nyugatra utazni, itt állomásozott a vörös hadsereg és aknazár volt a határon."

A Vörös Hadsereg 1990-ben kezdett innen kivonulni, és 1991. június 16-án a folyamat lezárult. A műszaki határzárat még 90-ben felszedték. EZEK UTÁN, 1993. november 1-jén megalakult az EU, amelyhez mi 2004. május 1-jén csatlakoztunk. Nem vagy–vagy. Volt közte egy évtized, amikor még csak kereskedtünk az unióval. Maradhatott volna az is, és nem volt aknazár satöbbi. Ne csinálj úgy, mintha az EU jelentette volna az első és egyetlen menekülési lehetőséget az oroszok karmaiból.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.09.30. 15:58:50

@tiltsál ki te gyökér: ja, és most lehet jobban keresnék.
Tekintve az akkori és a mostani euró árfolyamot! :)

arthurthedent 2022.09.30. 16:04:21

@Androsz: "Maradhatott volna az is, és nem volt aknazár satöbbi. Ne csinálj úgy, mintha az EU jelentette volna az első és egyetlen menekülési lehetőséget az oroszok karmaiból."

Meséld az ukránoknak, meg a Moldávoknak, hogy lehet csak úgy egyedül is. :D

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.09.30. 16:05:15

@arthurthedent: ""Amelyen keresztül eleve már alig csordogált a gáz..."
Ehelyett megrongált egy olyat, amin soha semennyi sem ment? Igen? "

Ha az ukránok egy ukrajnai vezetéket lékelnek meg, akkor ott elég egyértelmű lenne, hogy ki csinálta. A tengeralatti vezeték meglékelése Ukrajnán kívül már más ügy, ott lehet hazudozni. Valakik most is hazudnak. De nem tudom, hogy Ukrajnának van-e tengeralattjárója, az oroszoknak, az USA-nak tudjuk, hogy van. De ehhez egy mélytengeri kutatószonda is elég lehet, szóval a gyanúsíthatók köre elég nagy.

arthurthedent 2022.09.30. 16:09:49

@Androsz: "mintha az EU jelentette volna az első és egyetlen menekülési lehetőséget az oroszok karmaiból"

Amúgy fergeteges, ahogy egyesek ezt bizonygatják, hogy a magyarok milyen frankón meg tudták volna szervezni az életüket az európai únió nélkül is.

Miközben ugye két fontos dolgot tettek azóta, elsőre gyorsan visszaszavazták a magyar szocialista munkáspártot új néven, majd amikor azok romba döntötték az országot elkezdték a ruszkik seggét nyalni most már önként és dalolva, nem kényszerből. :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.09.30. 16:11:38

@arthurthedent: Hát van élet az európai unión kívül is! :))

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.09.30. 16:13:31

@tiltsál ki te gyökér: "Ha dugó van az M7-en, és lezárják, akkor rögtön felértékelődik a régi hetes, nem?"

Az ezzel a baj, hogy a gázzal nem ez történik. Az ahhoz hasonlítható, mint ha az M7-en levő dugó miatt felemelnék az útadót meg útdíjat meg mindent a régi hetesen. Ez már indokolatlan, velejéig kapitalista mocsokság. Ha kevés van belőle, akkor rögtön emeljük az árát? Éljen a szabad versenyes kapitalizmus, minden jó adakozója? Több gáz lett attól, hogy felemelték az árát? Dehogy. Csak néhány tetves szarzsák gazdagabb lett, mert megtehetik, mert védi őket az összes gazdag és hatalmas kegyencük. És ezek között vannak oroszok is, meg kínaiak, arabok, amerikaiak, mindenféle szarzsák. Ennyi a reaális magyarázata annak, ami történik. Annalena Baerbock azt mondta, hogy nem érdekli, mit mondanak a német választók, Ukrajna mellett ki kell állni. Ezek a férgek uralják ma Európát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.09.30. 16:20:22

@arthurthedent:

"Merthogy haszna igen csekély, a kockázat igen magas, nyerni nem nyerhetett volna vele semmit, ellenben veszíteni rengeteget veszíthetne ha lebukik? Legvalószínűbb, mi?!"

Csak annyira hasznos Ukrajnának, amennyire Ukrajna törte magát, Kanada nehogy visszaadja az iriszoknak azt a turbinát.

"Mi a fene haszna lenne ebből amerikának?"

1) Romlik az EU versenyképessége, vagyis az USA-é vele szemben javul.

2) Drágábban tudja eladni az LNG-jét.

Ne mondd, hogy ezt külön le kell írni neked, mert te nem látod!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.09.30. 16:22:59

@tiltsál ki te gyökér:

"Áruld már el, hogy kinek az érdeke, hogy esély se legyen, hogy belátható időn belül normalizálódjon a helyzet?"

Artúr soha nem fogja elismerni, hogy ez Ukrajának és az USA-nak is érdeke.

grundigg 2022.09.30. 16:30:49

@tiltsál ki te gyökér:

"Magyarország nem kapja meg a neki járó pénzt, esik a forint, mint a kő."

Kinek mit intézett a kormánya... A mienk ezt intézte.

"Aztán jössz te, hogy miért írtak alá valamit."

Hát miután a csapból is az folyik, hogy szerintük az árt Magyarországnak, amit ők maguk aláírtak, elég logikus a felvetés.

Próbáld meg ugyanezt előadni egy általad aláírt, 10 ezer forint értékű szerződés kapcsán. Meg fogják kérdezni, hogy hiányzott-e a belátási képességed, és miért nem aláírás előtt gondolkodtál. Aztán meg kiröhögnek. Ezt viszont nem te csinálod, hanem Európa Erős Embere, The Leader of Europe!

Egyébként ezt mondta pl. az olajszankciókról:
"Magyarországnak jó az a megoldás, amelyet az Európai Tanács választani kíván, hogy az embargó a tengeri szállításon érkező, Oroszországból érkező olajra terjedjen ki, a vezetéken érkezőre pedig ne

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben"

"Magyarországnak jó." Érted? Jó, nem rossz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.09.30. 16:45:21

@Androsz:

"ehhez egy mélytengeri kutatószonda is elég lehet, szóval a gyanúsíthatók köre elég nagy."

Még csak nagyon mélytengerinek sem kell lennie. Ha jól olvastam, 60-80m-rel a felszín alatt van a vezeték.

Még le sem kellhetett merülni, egy halászhajó vagy bármilyen kisebb polgári hajó is megfelelhetett. Szonárral felderítik a vezeték pontos helyét, majd ledobják a távirányítású bombát, persze figyelembe véve az esetleges áramlatokat.

Az ultrahangot a víz, főleg a nem tiszta víz elég erősen csillapítja, viszont az infrahangok akár több száz km távolságból is foghatók. Tehát infrahanggal igen nagy távolságból is fel lehet robbantani egy víz alatti bombát.

arthurthedent 2022.09.30. 16:46:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Artúr soha nem fogja elismerni, hogy ez Ukrajának és az USA-nak is érdeke."

Te mindig ezt csinálod, kitalálod, hogy szerinted kinek mi az érdeke, aztán elkezded mocskolni őket, merthogy milyen már, hogy nekik ez az érdekük.

A valóság az, hogy európa és az usa számára nem elfogadható, ha oroszország elkezd európai országokat megszállni, darabokat kihasítani magának és bejelenteni, hogy mindenki másnak kuss legyen.

Oroszország viszont nem hajlandó lemondani erről a jogáról amíg erősnek érzi magát. Akármennyire is nevetséges az erejük, a lakosság és az ország vezetése sem hajlandó belátni, hogy oroszország nem szuperhatalom és ha az is lenne ezt nem teheti meg. Azt hiszi, hogy ugyanaz a helyzet mint a második világháborúban, amikor bevonulhatott helyekre.

A lakossággal és a felsővezetéssel is meg kell értetni, hogy nem ők irányítják a világot, hogy nem ők a legerősebbek, hogy nem fog az egész világ úgy élni, ahogyan azt ők elgondolták. Oroszország csak erőből ért.

Amerikának és az EUnak nem ÉRDEKE, hogy folytatódjon a háború, egyszerűen nincs más választásuk. Amerika és az EU nagyon-nagyon örülne, ha az oroszok összepakolnának és kivonulnának ukrajnából. Azonnal béke lenne. Egy olyan háborúról beszélünk, amit oroszország indított és amelyet eddig még kizárólag oroszországon kívül vívtak.

arthurthedent 2022.09.30. 16:52:59

Az oroszok átmentek a szomszédba verekedni és nem hajlandóak hazamenni. Miközben folyamatosan azt ugatják, hogy őket ilyen meg olyan súlyos sérelmek érték. Miközben arra panaszkodnak, hogy a szomszédság nem akar velük üzletelni, sőt nem is szeretik őket.

Közben persze jönnek a ruszki propagandadrónok magyar nyelven is és bizonygatják:
1) de hát más is szokott a szomszédba verekedni
2) de régen ez az ő házuk volt
3) őket felmérgesítették, direkt, aljas módon, amit meg kell torolni
4) igazából csak a szomszéd feleségét meg birkáit akarják megvédeni
5) a gyerekeket megpofozták és azok már a szomszédhoz akarnak tartozni
6) a szomszédok mind összeesküdtek ellenük és meg akarják védeni a házaikat
7) csak akkor érezhetik magukat biztonságba, ha a szomszádjaik védtelenek

És így tovább, és így tovább. Ad nauseam.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.09.30. 17:06:58

@arthurthedent:

"Amerikának és az EUnak nem ÉRDEKE, hogy folytatódjon a háború"

Az EU-nak valóban nem. Az USA-nak viszont nagyon is, csak ezt nyilván nem mondja ki.

"kitalálod, hogy szerinted kinek mi az érdeke"

Nem kell kitalálnom, elég nyilvánvaló. Európa versenytársa az USA-nak, zugegeben, egyre halványabb. A magas gázár is hasznos az USA-nak, mivel az USA egy ideje nettó energiaexportőr. A palagáz-kitermelést is a magas ár tette gazdaságossá. Most jó áron eladhatja az EU-nak.

Továbbá az amerikai - és mellesleg a ny-európai - hadiioarnak is kva hasznos a háború - talán magadtól is rájössz, miért.

Akinek nem hasznos a háború, az az EU és nagyjából a fél világ. De mit érdekli ez az USA-t, amikor amerikai éketek kockáztatása nélkül véreztetheti ki az oroszokat. (Persze ehhez Putyin idióta döntése is kellett, hogy háborút indít.)

arthurthedent 2022.09.30. 17:18:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ja, ja. Van egy elgondolásod és szedegeted össze azokat a kis jeleket, amik beleillenek ebbe. Minden mást meg figyelmen kívül hagysz.

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 17:31:08

@Androsz:
"Ha kevés van belőle, akkor rögtön emeljük az árát? Éljen a szabad versenyes kapitalizmus, minden jó adakozója? Több gáz lett attól, hogy felemelték az árát? Dehogy."
Hát ez nem így van, hanem ha valamiből kevés van, akkor nagyobb a kereslet, van aki többet megad azért a kevésért.

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 17:34:30

@grundigg: "Magyarországnak jó." Érted? Jó, nem rossz.

Mert? Magyarországra a tengeren érkezik az olaj, hülyegyerek?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.09.30. 17:36:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ilyen magasan van a lékelt szakasz? Ezt egy könnyűbúvár is simán megmerüli, talán 90 méterig még levegővel is, nem kell spéci keverék. Néhány ballon a bombacsomagra, két ember tereli, ráakasztanak egy lámpát, aztán észrevétlenül leteszik az egészet a csőre. Így akár két bantu néger is meglékelhette a csövet, nem csak az oroszok.

"Persze ehhez Putyin idióta döntése is kellett, hogy háborút indít."

Ez így van, ezt nem szabad elfelejteni, az USA nagyon sáros, de Putyin nélkül ebből nem lett volna balhé. Persze mindenki addig baszogatta az oroszokat, hogy aztán szakadt a cérna, de aki egy ekkora országot és több ezer atombombát ural, annak legyenek kötélből az idegei. Putyin hülye, országos hősnek érezte magát, nem bírt magával, birodalmat akar magának, ezt nem lehet elnézni neki.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.09.30. 17:41:54

@tiltsál ki te gyökér: "ha valamiből kevés van, akkor nagyobb a kereslet, van aki többet megad azért a kevésért."

Akart valaki többet fizetni a gázért? Nem hiszem. Szabad piac? Ez zsarolás, nem piac. Elmegyünk addig, hogy már csak a leggazdagabb ország vásárol, mert már csak ő tudja megfizetni, a többi megdöglik? Csak énbennem ágaskodik ez ellen a józan ész? Tudom, hogy a kapitalizmus tankönyvének első fejezete azt tanítja, hogy a jó rendszerben amiből kevesebb lesz, az drágul. De miért kell eszerint a szabály szerint működnie a világnak, még egy kontinensrengető konfliktusban is, van valami értelmes oka? Lehet, hogy amikor nincsenek hullámok, elketyeg ez a rendszer, de most itt van a nagy bazmeg, mindenki sivalkodik, és még mindig a régi játékot játsszák. Nekem ez nem tetszik.

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 17:43:46

@arthurthedent:
"A valóság az, hogy európa és az usa számára nem elfogadható, ha oroszország elkezd európai országokat megszállni, darabokat kihasítani magának és bejelenteni, hogy mindenki másnak kuss legyen."
És ennek folyományaként, Európa meg az Usa elkezd olyan dolgokat csinálni, ami szar az európai gazdaságnak, meg az európai embereknek. Bravó!

"Oroszország viszont nem hajlandó lemondani erről a jogáról amíg erősnek érzi magát."
Mint ahogy az Usa sem.

"Akármennyire is nevetséges az erejük, a lakosság és az ország vezetése sem hajlandó belátni, hogy oroszország nem szuperhatalom és ha az is lenne ezt nem teheti meg"
Nevetséges az erejük? Hát, tényleg. 160ezres harcoló alakulattal elfoglalták és tartják Ukrajna 20%-át, úgy, hogy közben az ukrán hadsereg 400ezer fő (nyilván a harcoló kevesebb, de azt nem tudom mennyi) illetve a világ összes fegyverét öntik Ukrajnába.

"A lakossággal és a felsővezetéssel is meg kell értetni, hogy nem ők irányítják a világot, hogy nem ők a legerősebbek, hogy nem fog az egész világ úgy élni, ahogyan azt ők elgondolták"
Ezt mondjuk szerintem az EU nak kéne címezni

"Amerikának és az EUnak nem ÉRDEKE, hogy folytatódjon a háború, egyszerűen nincs más választásuk."
Óóóó, tényleg? És akkor Orbánon kívül miért nincs egy politikus sem, aki a békét sürgetné?
Egyébként de, kurvára lenne választásuk, pont senkit nem érdekel, hogy Shevchenko főterén milyen zászló lobob.

" Amerika és az EU nagyon-nagyon örülne, ha az oroszok összepakolnának és kivonulnának ukrajnából. Azonnal béke lenne."
Tényleg? Előtte 2021-ben béke volt arrafele?

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 17:47:46

@Androsz:
"Akart valaki többet fizetni a gázért? Nem hiszem. Szabad piac? Ez zsarolás, nem piac."
Ha van 10 kiflim, meg 50 ember aki kiflit akar, akkor szerinted nem az kapja meg, aki a legtöbbet fizet érte?
Arról nem is beszélve, hogy a 10 kiflim is három megyével odébbról származik, szóval már alapból drágább

"Elmegyünk addig, hogy már csak a leggazdagabb ország vásárol, mert már csak ő tudja megfizetni, a többi megdöglik? "
Igen. Aztán szépen ő is, mert az európai gazdaságok számok alapján rohadt jók,valójában meg patyomkin az egész.

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 17:53:29

@arthurthedent:
"Az oroszok átmentek a szomszédba verekedni"

Csak egy tanács, ha már úgyis társasággal vagy.
1. Ne kezdd el rugdosni a szomszéd gyerekét.
2. Ne lopkodd a cuccát.
3. Ne fenyegetőzz, hogy majd az új haverjaiddal szétvered a házát.

Oszt lehet, hogy akkor nem fognak átmenni verekedni.

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 17:57:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Olyan teória nincs, hogy nem ország baszta szét a gázvezetéket?

Arra gondolok, hogy X olajvállalatnak esetleg jól jön, hogy most egész biztosan abból az irányból nem jöhet a gáz, tehát ha beruház LNG hajók építésébe, akkor nem fognak ott állni kihasználatlanul egy év múlva.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.09.30. 18:04:50

@tiltsál ki te gyökér: "Ha van 10 kiflim, meg 50 ember aki kiflit akar, akkor szerinted nem az kapja meg, aki a legtöbbet fizet érte?"

Hát itt kezdődik az az erkölcs, amit most (megint) máson kérnek számon. Ha én egy tisztességes ember vagyok, olyan, amilyen csak a mesékben létezik, akkor eladom a kiflit az első tíz embernek annyiért, amennyiért eredetileg terveztem, és szépen hazamegyek. Ha egy kicsit meglegyint a pénz illata, akkor emelek az áron, és eladom a kiflit az első tíz jelentkezőnek. Ha egy szemét kapitalista vagyok, akkor árverésen adom el a kiflit a leggazdagabbaknak, a többiek pedig hordják el magukat.

Persze a világ ennél bonyolultabb, sajnos. Az ötven ember összeverekedne a tíz kiflin, és egymás után ajánlanának egyre nagyobb összeget, míg végül minden kifli gazdára talál, hacsak nem tépte szét azokat a sok verekedő ember. Ez is tény. De itt szó sem volt arról, hogy az európai országok egymásra licitáltak volna, itt ki van jelölve egy kedvezményezett, a tőzsde, amely hosszú tébolyultság árán kijelent egy árat, amelyet az európai országok KÉNYTELENEK elfogadni. Ez az előbbi példámban a mocskos kapitalista esete. Miért dédelgetjük ezt a rendszert másfélszáz éve? Úgy van, pár mocskos kapitalista elintézte nekünk. Olyan férgek, mint például Soros. Hogy ő egy utolsó féreg, azt gyakorlatilag saját magáról mesélte el a BBC-nek, csak nem ezekkel a szavakkal. De nem ő az utolsó féreg, a világ minden zugában vannak még hasonlók. Ők azok a "háttérhatalom", amely a libsik szerint soha nem is létezett.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.09.30. 18:20:29

@tiltsál ki te gyökér: Egyébként a posztnak, ha másban nem is nagyon, de abban igaza van, hogy senki nem tudhatja biztosan, hogy mi kell ahhoz, hogy a tőzsdén lemenjen a gár ára. Alkalmazott matematikusok, pszichológusok, szociológusok hada dolgozik azon, hogy a tőzsdei káoszt maguknak kiismerhetőbbé tegyék, és én abban reménykedek, hogy a mi kormányunknak is jut néhány dörzsölt szakértő. Mert itt még a sportfogadások és pókermeccsek szakértői sem boldogulnak, a rendszer annyira instabil. Nem tudhatjuk biztosan, hogy ha a szankciókat megszüntetjük, akkor csökkennek az árak. A szemét kapitalista miért adna vissza pénzt, ha már elküzdötte magát a tűréshatárig? És a szankciók visszavonásával sem térne vissza az az előtti állapot, azóta egy csomó minden történt. De egyrészt Orbánnak az a dolga, hogy ne hagyja elterjedni a pánikot, mert azt a tőzsde is nyomban kihasználná, másrészt mégiscsak azt súgja az embernek egy csepp racionalitás, hogy az árak valamennyire lenyomhatók. Ez a kormány szakterülete legyen, ne az enyém, én ezért választottam azokat, akik Orbánt akarták megbízni a kormányalakítással. Akkor már láthattuk, hogy itt el fog szabadulni egy csomó baj.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.09.30. 19:00:12

@tiltsál ki te gyökér:

"Olyan teória nincs, hogy nem ország baszta szét a gázvezetéket?"

Nem zárható ki, de szerintem nem reális, több okból sem.

A közel-keleti kitermelők gáza mind le van kötve, nekik nem fontosak az LNG-szállító hajók.

Az amerikai olajmultik erősen kötődnek a politikai hatalomhoz, így inkább "súgnának" a kormánynak, az meg a titkosszolgálatnak. Innentől már az amerikai kormány lenne a hunyó.

Még a titkosszolgálatoknál is akadnak, akik kiteregetik a szennyest, egy vállalatnál még kevésbé lehetne titkot tartani.

A súlyos politikai következmények miatt nem hiszem, hogy egy vállalat ilyesmit tenne kormányzati jóváhagyás nélkül, akkir meg mint fentebb.

De persze bármi lehet, s biztos vagyok abban, hogy megdönthetetlen bizonyítékok nem fognak előkerülni. Főleg akkor nem, ha az USA keze benne van. Fabrikált bizonyítékok inkább.

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 19:00:37

@arthurthedent: AZ azért megvan, hogy a vén trotty januárban bejelentette, hogy ha az orosz támad, akkor véget vetnek az Északi Áramlatnak?
Na, akkor összefoglalva: Az amcsi januárban kijelenti, hogy szétbassza a vezetéket, a vezeték szétbaszódik, de az egyértelmű tettes az orosz, ugye? Jól értem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.09.30. 19:03:32

@Androsz:

"A szemét kapitalista miért adna vissza pénzt, ha már elküzdötte magát a tűréshatárig?"

Azért, mert mindig lesznek olyanok, akik alákínálnak, hogy többet adhassanak el, mint azok, akik az addigi magas áron adják az árut.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.09.30. 19:07:03

@tiltsál ki te gyökér:

Artúr pengeéles logikája szerint pontosan így van:

1) Mindig és mindenben az oroszok a bűnösök.

2) Amennyiben mégsem, úgy automatikusan hatályba lép az 1) pont.

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 19:09:39

@Androsz: "Nem tudhatjuk biztosan, hogy ha a szankciókat megszüntetjük, akkor csökkennek az árak. A szemét kapitalista miért adna vissza pénzt, ha már elküzdötte magát a tűréshatárig?"
Mert eddig sem véletlen volt ott az ár ahol volt. Megérte mindenkinek. Mondjuk a német nem állt neki repesztéssel kitermelni, a román nem nyitott meg lelőhelyeket, Makóra rá sem nézett senki. Most, ekkora áron már van értelme nekiállni ezeknek a kitermeléseknek. Viszont, ha marad ez az ár, akkor aztán tényleg vége lesz Európának, mert azért nem tartható dolog, hogy félig van felfűtve minden.
A másik meg pont ez a tűréshatár.Európa per pillanat a túlélésre megy. Persze, lehet itt tartani az árakat, de abba konkrétan beledöglik az egész. A kapitalistának meg nem az az érdeke, hogy legyen egy rakat hulla, hanem, hogy vevő legyen a termékére.

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 19:11:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Azért, mert mindig lesznek olyanok, akik alákínálnak, "
Háááát, abban az esetben, ha mondjuk eljutnak a piacra. Ha nincs híd a folyón, akkor nem megy el a szekér a piacra, maradnak a magas árak.

arthurthedent 2022.09.30. 20:32:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Artúr pengeéles logikája szerint pontosan így van:"

Már megint a szalmabáb érvelés. Annyit mondtam, hogy a "legvalószínűbb, hogy az ukránok voltak" egy marhaság. Még csak azt sem mondtam, hogy nem az ukránok voltak, hiszen nem tudom. Annyit mondtam, hogy egyáltalán nem tartom valószínűnek.

De persze ebbe nem olyan könnyű belekötni, akkor inkább hazudsz rólam valamit és abba kötsz bele.

Mindegy, most előjött a csőgörény elképzelés, ami nekem eleje óta a gyanúm volt. Ha kiderül, hogy csőgörény volt egyből világosabban látunk: wagmg.blog.hu/2022/09/30/csogoreny_tudtam

arthurthedent 2022.09.30. 20:34:36

@tiltsál ki te gyökér: "AZ azért megvan, hogy a vén trotty januárban bejelentette, hogy ha az orosz támad, akkor véget vetnek az Északi Áramlatnak?"

Szerintem te megint kamuzol, mindig kamuzni szoktál. Gondolom valami egészen mást mondott, nyilván kamuzol, ugye?

arthurthedent 2022.09.30. 20:37:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "1) Mindig és mindenben az oroszok a bűnösök."

Dehogy mindenben. Csak abban, amit ők csinálnak. Tudom, hogy te szereted úgy beállítani, hogy minden amit a Putyin csinál az USA felelőssége, de nekem az az elvem, hogy mindenki felelős a saját tetteiért.

arthurthedent 2022.09.30. 20:38:29

@tiltsál ki te gyökér: Azt már megértetted, hogy mi a külünbség az "el nem kötelezett ország" és a "független ország" közt. Múltkor még nem ment és akkor is ilyen aktívan hangoztattad a véleményedet... azaz, bocsánat, a kreml véleményét... :D

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.09.30. 20:54:45

@arthurthedent: Mivel szeretlek, segítek. Nézd meg ezt, ahogy a csöpp kis szájával elmondja a döbbent közönségnek. www.youtube.com/watch?v=OS4O8rGRLf8

Sir Gombóc 2022.09.30. 21:02:49

@tiltsál ki te gyökér: még most is működnek, csak a tények kedvéért. Egy nem működő vezetéken nem továbbított gáz tranzitdíjárólegy épp a vita a Naftogas és a Gazprom között és erre hivatkozva állítanák le az oroszok a szállítást teljesen. A valósággal folyton hadilábon állsz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.09.30. 21:07:27

@Androsz: jaaa hát akkor egyértelmű!
Az amerikaiak voltaaaaak!

Sir Gombóc 2022.09.30. 21:11:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: van egy új elmélet, ami sokkal valószínűbb, a robbantást a csövön belül végezték. Annyira egyszerű megoldás, hogy csodálkozik az ember, hogy eddig fel sem merült. Valamint értelmet nyer az oroszok meghibásodásra hivatkozása is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.09.30. 21:13:20

A leg csodálatosabb az, hogy az egyik fideszkomcsinak sincsen baja azzal, hogy putyin megtámadott egy másik országot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.09.30. 21:18:02

@Sir Gombóc:

Ahhoz képest, hogy pár napja még azon agyaltak a szagértők, vajon szakaszolható-e az ÉÁ1...

"Annyira egyszerű megoldás, hogy csodálkozik az ember, hogy eddig fel sem merült."

Sokkal egyszerűbb egy halászhajóról leereszteni egy bombát, aztán akár hetekkel-hónapokkal később távirányítással felrobbantani.

Sir Gombóc 2022.09.30. 21:26:05

@tiltsál ki te gyökér: az Északi áramlat 2-ről beszélt és az nem is lett üzembe helyezve, mivel leállították az engedélyezését. Rögtön azután, hogy az oroszok megtámadták Ukrajnát.

arthurthedent 2022.09.30. 22:20:25

@Androsz: "Mivel szeretlek, segítek. Nézd meg ezt, ahogy a csöpp kis szájával elmondja a döbbent közönségnek."

Okés, az északi áramlatot a németek feladták, leállították, megtagadták az üzembe helyezését. A mostani robbantás egy javítható hibát okozott. Amit Biden mondott, az egyszerű bürokratikus eszközökkel, teljesen jogszerűen megvalósult. Biden nyilván erről beszélt. Februárban. Gondolkodj!

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 22:20:59

@arthurthedent:
"Mindegy, most előjött a csőgörény elképzelés, ami nekem eleje óta a gyanúm volt."
Hát így legyen ötösöm. Ennek a szegénynek eddig akárhány megnyilatkozása volt, mind baromság, amit mondott. Ahogy láttam ezt a csőgörényes elméletet, mondtam, hogy ez olyan hülye mint az artúr. Erre itt ünnepeled magad.

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 22:23:48

@arthurthedent:
"Okés, az északi áramlatot a németek feladták, leállították, megtagadták az üzembe helyezését. A mostani robbantás egy javítható hibát okozott. Amit Biden mondott, az egyszerű bürokratikus eszközökkel, teljesen jogszerűen megvalósult. Biden nyilván erről beszélt. Februárban. Gondolkodj!"
Bazd már meg az anyád, te ostoba fasz! Megkérdezték az újságírók, az Usa elnökét, aki nem demokratikus eszközökről beszélt, hanem arról, hogy meg vannak az eszközeik, hogy véget vessenek az áramlatnak. Egy orosz tulajdonú, nemzetközi vizeken lévő vezetéknek.
Nyilván arról beszélt, hogy megtagadják az engedélyezést a németek. Isten marhája, te.

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 22:25:47

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "A leg csodálatosabb az, hogy az egyik fideszkomcsinak sincsen baja azzal, hogy putyin megtámadott egy másik országot."
Na, idézd, hogy mikor és ki helyeselte baszod.
Ja, csúnya dolog megtámadni egy országot. Így jobb? Fessünk mindent kékre meg sárgára, meg nyomjunk szomi szmájlikat mindenhova, csak esetleg ne basszuk szét a gazdaságunkat meg az életünket.

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 22:29:00

@Sir Gombóc:
"az Északi áramlat 2-ről beszélt és az nem is lett üzembe helyezve, mivel leállították az engedélyezését."
Hát persze.
A we will bring an end to it, az pont olyan engedélyeztetési eljárásról szól. Meg a pontosan hogyan, hiszen az usának semmi köze hozzá, arra az a válasz, hogy meg fogjuk tudni csinálni.

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 22:29:38

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
"Az amerikaiak voltaaaaak!"
Hááát, vagy csak beszél az elnökük összevissza?

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 22:31:29

@Sir Gombóc: "van egy új elmélet, ami sokkal valószínűbb, a robbantást a csövön belül végezték. "
Hát persze. Valami embertelenül bonyolult és nehéz feladat lehet leereszteni egy kosár tnt-t 80 méter mélyre...

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 22:33:06

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Mi talált Statler?
Rohadt nehéz kitalálni, hogy kiket hívsz fideszkomcsiknak...

tiltsál ki te gyökér 2022.09.30. 23:00:59

@arthurthedent: Tényleg, ez biztos az elveszett ikertesód, ugye? :D:D

"Szerinte akár hetekkel, hónapokkal korábban is elhelyezhették a robbanószerkezetet, vélhetően távirányítású robbantás történt.

"Ezt az elméletet erősíti meg az is, hogy egy ilyen esetben nagyon nehezen lehet bizonyítani, hogy a robbantás hogyan történt, illetve a szerkezetet ki helyezte el. A robbantás időzítésének azonban mindenképpen van üzenete."
Igen. Egy cső közepén a robbanóanyagot származását tényleg nagyon nehéz lehet kitalálni. Legalább két vége is van a csőnek, bárki bejuttathatja.

"Most volt egy olyan történeti pillanat, amikor ezzel a robbantással lehetett üzenni keletről nyugatra, hogy mi képesek vagyunk akár a saját vezetékünket is felrobbantani, és a tiéteket is felrobbantjuk, hogy ha ez a politikai célunknak megfelel"
:D:D:D: Igen. Képesek voltunk csőgörénnyel bevinni az anyagot a saját csövünkbe, amelyiknek itt van a vége Péterváron. Ha ezt meg tudtuk tenni, akkor láthassa bárki, hogy a norvég vezetéket is fel tudjuk robbantani. Ööö, izé.

GyMasa 2022.09.30. 23:10:08

@grundigg:
"Kinek mit intézett a kormánya... A mienk ezt intézte."
Mondjuk ezt konkrátan nam a kormány "intézte", hanem a hatáéreset hazaáruló ellenzéke az országnak, akik annyira puhapöcsök, hogy csak valami óvódáshoz méltóan elmenni tudnak árulkodni az EU-hoz, mert a saját érdemeik alapján a fasorban sincsenek orbánhoz képest.

GyMasa 2022.09.30. 23:12:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Mégcsak "ledobniuk" sem kell.
Fognak egy 100m-es kötelet, rákötik a kb. 500 kg TNT-t, és lassan leeresztik, miközben a radarral továbbra is nézik hová megy.
Azért az 500 kg TNT nem egy retikül méretű csomag, hanem egy raklapnyi cucc.
Az, szerintem igen jól látszik még egy horgász-radaron is..

GyMasa 2022.09.30. 23:15:13

@arthurthedent:
"A valóság az, hogy európa és az usa számára nem elfogadható, ha oroszország elkezd európai országokat megszállni, darabokat kihasítani magának és bejelenteni, hogy mindenki másnak kuss legyen."
Az USA-nak már az sem "volt érdeke", hogy az oroszok visszajöttek Putyin alatt a sírból, és ismét világhatalmi babérokra törtek.
És, ekkor az a megoldás a jó stratégák körében, hogy addig csapnak oda, amíg tudnak!
Nos ez az USA-orosz viszonylatban pont egybeesett az Ukrán-oros viszonylattal.

Sir Gombóc 2022.09.30. 23:20:27

@tiltsál ki te gyökér: ezt csak te képzeled. A valósághoz még mindig semmi közöd.

GyMasa 2022.09.30. 23:21:20

@arthurthedent:
"1) de hát más is szokott a szomszédba verekedni"
Ez, konkrétan pont igaz. Milyen retorzió érte az USA-t a teljesen kamu 2. Iraki háború miatt?
"2) de régen ez az ő házuk volt"
Igen, ez igaz, én pl idősebb vagyok Szlovákiánál és Ukrajnánál is.

"3) őket felmérgesítették, direkt, aljas módon, amit meg kell torolni"
Igen, ilyen az amikor rossz kutyával állsz le baszakodni (Lásd John Wick)

"4) igazából csak a szomszéd feleségét meg birkáit akarják megvédeni"
Nem, azokat a birkákat akarja megvédeni, amelyikeket az előző gazda odaajándékozott a szomszédnak, és amelyikeket a szomszéd évekig vert, és rosszul tartott

"5) a gyerekeket megpofozták és azok már a szomszédhoz akarnak tartozni"
EZ nekem túl elvnt, nem értem, kik a "gyerekek" a példádban?

"6) a szomszédok mind összeesküdtek ellenük és meg akarják védeni a házaikat"
Miért, szerinted nem esküdött össze a világ 1/3-a ellenük??

"7) csak akkor érezhetik magukat biztonságba, ha a szomszádjaik védtelenek"
Tudod nagy különbség van aközött, ha a szomszéd éli a kis életét, vagy egy droglabort rendez be a területén, ami a konkurenciához tartozik...

Tudod, alapvetően egy tök értelmes embernek ismertelek meg, de ebben a témában nagyon súlyosan elő vagy feszítve a rossz irányba.

GyMasa 2022.09.30. 23:23:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"(Persze ehhez Putyin idióta döntése is kellett, hogy háborút indít.) "
Mondjuk ez pont nem igaz!
Bárki áll az eset mögött, az eh kiváló stratéga.
Nézd meg, hogy 7 hónappal az eset elkezdődte után is tudnak olyan lépéseket tenni, amelyikek egyre csak fokozzák a helyzetet.
Egyre szélesebb körű a konfliktus.

GyMasa 2022.09.30. 23:30:27

@tiltsál ki te gyökér:
"Arra gondolok, hogy X olajvállalatnak esetleg jól jön, hogy most egész biztosan abból az irányból nem jöhet a gáz, tehát ha beruház LNG hajók építésébe, akkor nem fognak ott állni kihasználatlanul egy év múlva. "
Hát, ezzel csak az a baj, hogyha MA megrendelsz egy LNG tankert, akkor az kb. 3 év múlva épül meg.
Oh... wait!
Mivel le lett rombolva az Ukrán acélipar, ami valami 20%-át adta a világtermelésnek, az oroszok meg embargó alatt vannak, így az a 3 év most 4 lesz, és az eddig 100 HUF meg 200.
Szóval az az LNG tanker nemhogy nem fog "kihasználatlanul ott áll"-ni de még el sem készül addigra.

GyMasa 2022.09.30. 23:32:45

@Androsz:
" hogy senki nem tudhatja biztosan, hogy mi kell ahhoz, hogy a tőzsdén lemenjen a gár ára. "
Egy biztos, ha megszünnének a szankciók ÉS az idióta óvodás kommunikáció az EU részéről, akkor TOVÁBB nem emelkednének. (szerintem amúgy csökkenne az á. Lehet, hogy nem a békeidő beli árakra, de nem is amostani agyatlanul drága árakra)

GyMasa 2022.09.30. 23:37:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Meg, ne feledjük, hogy a szakéértők szerint 500 kg TNT kellett az akcióhoz.
Egy piaci szereplő nem hiszem, hogy egyszerűen be tudna szerezni, és feltűnés nélkül mozgatni egy ekkora csomagot...

GyMasa 2022.09.30. 23:38:44

@tiltsál ki te gyökér:
Sőt, Victoria Nuland (aki beismerte, hogy 5 milliárd USD-ért ők szervezték a Majdani puccot) szintén kijelentette ezt egészen egyértelműen.

GyMasa 2022.09.30. 23:44:24

@arthurthedent:
Tudom, ez is kamu:
www.youtube.com/watch?v=B1QaEPZAz6c
10:48-nál van bevágva Biden nyilatkozata.
11:47-nél pedig Victoria Nuland-é
NEM újságcikkek, hanem nyilakozatok.
Nos, ezek után az USA-t még csak meg sem említeni, mint lehetséges elküvetőt, az nem vall túl okos emberre.

GyMasa 2022.09.30. 23:49:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Sokkal egyszerűbb egy halászhajóról leereszteni egy bombát, aztán akár hetekkel-hónapokkal később távirányítással felrobbantani. "
EZt tökéletesen el lehet 100% pontossággal dönteni 1 db fényképről:
-Ha a robbanás helyén a csővezeték KIFELÉ hajlik, akkor a robbanás bent történt
- Ha a csővezeték BEFELÉ hajlik, akkor kint történt
Habár, szerintem ez csak cááfolja, vagy alátámasztja a "csőgörény elméletet". AZt nem mondja el, hogy MERRŐL lett a csőgörény a vezetékbe beeresztve. Merugye az a rész Németországhoz van közelebb és, ott is van egy vége a vezetéknek...

GyMasa 2022.09.30. 23:51:18

@Sir Gombóc:
" az Északi áramlat 2-ről beszélt és az nem is lett üzembe helyezve, mivel leállították az engedélyezését. Rögtön azután, hogy az oroszok megtámadták Ukrajnát. "
Ennek olvass utána, mert nem igaz!
Az engedélyezés akkorra mér hónapok óta állt, mert a német versenyhivatal aggályosnak találta, hogy a teljes vezeték a Gazprom tulajdonában van, ami szerintük "súlyosan gátolja a versenyt".
Azaz az engedélyeket ezért nem adták ki.

GyMasa 2022.09.30. 23:53:55

@tiltsál ki te gyökér:
Nem teljesen hülyeség, amit ír, de ne feledjük, hogy annak a vezetéknek van ám egy másik vége is Németországban, ahonnan azt a csőgörényt be lehetett ereszteni... Ráadásul az a vége közelebb is van a robbanáshoz.

GyMasa 2022.09.30. 23:56:25

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Attól még ők a felelősök.
Pont az lenne a lényeg a magukat demokratának valló ellenzéknek, hogy DEMOKRATIKUS eszközökkel próbálják legyőzni a fidesz!
Ha ők is lealacsonyodnak a fidesz szintjére, akkor mi a faszért válasszam őket a fidesz helyett?
Semmivel nem különbek, de legalább tehetségtelen faxkalapok?

tiltsál ki te gyökér 2022.10.01. 00:16:07

@GyMasa: "Szóval az az LNG tanker nemhogy nem fog "kihasználatlanul ott áll"-ni de még el sem készül addigra."
Konkrétan arra gondolok, hogy akármilyen infrastrukturális fejlesztésnek biztos nem árt, ha tudja, hogy a konkurencia vezetéke felrobbant. Hogy ez most másik cső, tanker, terminál, azt tudja már olyan, aki gáziparral foglalkozik.

tiltsál ki te gyökér 2022.10.01. 00:21:34

@GyMasa:
Mi értelme ennek a kettőnek robbantania? Az egyik végén az orosz, akkor működik a vezeték, ha ő küld gázt. A másik a német, akkor működik, ha fogadja a gázt. A francért robbantaná bármelyik is?

GyMasa 2022.10.01. 00:26:33

@tiltsál ki te gyökér:
Igen ez igaz, és ebből a szempontból az USA megint csak ott áll a lista élén...

tiltsál ki te gyökér 2022.10.01. 00:28:30

@GyMasa:
"Meg, ne feledjük, hogy a szakéértők szerint 500 kg TNT kellett az akcióhoz.
Egy piaci szereplő nem hiszem, hogy egyszerűen be tudna szerezni, és feltűnés nélkül mozgatni egy ekkora csomagot..."
Egy bányaipari cég? Nem tud beszerezni robbanóanyagot?
Egyébként nem azt mondták, hogy ennyi TNT volt, hanem, a robbanás ereje ez kellett hozzá..

www.youtube.com/watch?v=vai5S0mI9u0
Itt robbantanak 100 kg tnt-t. Aztán gondolkodjon el mindenki, hogy kell e ekkora robbanás egy acélcső eltöréséhez.

GyMasa 2022.10.01. 00:29:16

@tiltsál ki te gyökér:
Honnan gondolod, hogy a Németek robbantottak?
Simán be lehetett jutni a német végbe a CIA ügynököknek, és onnan intézni a dolgot.
(de, ez csak szimpla spekuláció, bár az, hogy Merkel mobilját is lehallgatták, az azért arra utal, hogy ez egy sokkal könnyebb feladat volt nekik...)
Szerintem a "belógatott TNT" az egyszerűbb megoldás.

GyMasa 2022.10.01. 00:38:29

@tiltsál ki te gyökér:
"Egy bányaipari cég? Nem tud beszerezni robbanóanyagot?"
De, igen, csak annak nyoma van.
És, szerintem igen szigorú nyilvántartást kell vezetniűk a felhasználásról.

"Egyébként nem azt mondták, hogy ennyi TNT volt, hanem, a robbanás ereje ez kellett hozzá.."
OKé, de akkor hogy csinálták?
HOgy lehet megoldani kevesebből, ha a szakértők szerinte annyi kell hozzá?

"Itt robbantanak 100 kg tnt-t. Aztán gondolkodjon el mindenki, hogy kell e ekkora robbanás egy acélcső eltöréséhez. "
Az attól függ, hogy kint, vagy bent történt a robbanás!
Ha bent történt, akkor eleve ott van a csővezetékben a gáz, ami előfeszítette a csőfalat.
Akkor elég volt annyi TNT, amennyi éppen átvitte a helyi nyomásviszonyokat a határértéken
Ha kint volt a robbanás, akkor ahhoz jóval több TNT kellett, hiszen, akkor a lökéshullám erejének a csőben lévő gáznyomás ellenében kellett kifejtenie a hatását.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.10.01. 01:05:25

@arthurthedent:

"Amit Biden mondott, az egyszerű bürokratikus eszközökkel, teljesen jogszerűen megvalósult. Biden nyilván erről beszélt."

Megkérdezted tőle? És ezt mondta neked?

Vagy inkább csak találgatod, mire gondolt a költő...

tiltsál ki te gyökér 2022.10.01. 01:38:22

@GyMasa:
"De, igen, csak annak nyoma van.
És, szerintem igen szigorú nyilvántartást kell vezetniűk a felhasználásról."
Hát, szerintem, ha éppen nemzetközi konfliktust készülsz kirobbantani, akkor meghamisítani pár papírt nem nagy kunszt.

"Egyébként nem azt mondták, hogy ennyi TNT volt, hanem, a robbanás ereje ez kellett hozzá.."
OKé, de akkor hogy csinálták? HOgy lehet megoldani kevesebből, ha a szakértők szerinte annyi kell hozzá?
Azt mondtam, hogy nem feltétlen tnt volt, hanem a robbanás ereje felelt meg 100 kg tnt-nek. Lehetett az bármilyen robbanóanyag, ez a mérőszám.

"Itt robbantanak 100 kg tnt-t. Aztán gondolkodjon el mindenki, hogy kell e ekkora robbanás egy acélcső eltöréséhez. "
Az attól függ, hogy kint, vagy bent történt a robbanás!
Ha bent történt, akkor eleve ott van a csővezetékben a gáz, ami előfeszítette a csőfalat."
Ha kint, akkor is volt nyomás a csőben. És ha van nyomás a csőben, meg van egy 80 méter víznyomás, akkor az egy pici repedés után is elvégzi a dolgot.
Annyira nem figyeltem, te egyelőre még a robbanás sem biztos - nem mintha lenne ötletem, hogy 80 méter mélyen hogyan lehetne máshogy megrongálni valamit.

"Ha kint volt a robbanás, akkor ahhoz jóval több TNT kellett, hiszen, akkor a lökéshullám erejének a csőben lévő gáznyomás ellenében kellett kifejtenie a hatását."
Szerintem a használaton kívüli csövet a külső nyomással egyenlő belső nyomáson kéne tartani

tiltsál ki te gyökér 2022.10.01. 01:42:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Persze Biden csak erre gondolhatott... Mint egy filmes főgonosz.
-Ha ezt meglépik, akkor megszüntetjük az Északi Áramlatot. Vége lesz mint a botnak. (Muhahaha)
-És pontosan hogyan fogják megcsinálni nagyúr?
- Képesek vagyunk rá megvannak az eszközeink (Muhhahaha)
-Na, de mégis hogy?
-Hát hogy, hát a hivatal nem nyom rá egy pecsétet a szerződésre... Muhahhaha

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.10.01. 06:08:06

@GyMasa: namost akkor kétharmad van, vagy deazellenzék?!

oassasa 2022.10.01. 07:10:39

@grundigg:
Egy közösség tagjai vagyunk és nem mi irányítjuk az EU-t. Ettől függetlenül értünk el eredményeket , pld.: Kirill moszkvai pátriárkát kivetettük a szankciós listáról, elértük, hogy Mo, Szlovákia és Csehország továbbra is kapjon orosz olajat.
Vannak egyszerű törvényszerűségek, hiába vagyunk békepártiak, ha Oroszország és a NATO háborúba keveredik nekünk is ott a helyünk a NATO oldalán.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.10.01. 08:28:45

@oassasa:

Ukrajna a NATO-nak valóban megér egy harmadik világháborút?

Ha Putyin beveti is az atomot, azt csak Ukrajna ellen teszi - NATO-területet eddig sem támadott, s ha a Nyugat nem avatkozik be közvetlenül, akkor eztán sem fog.

Az USA egy Ukrajna elleni atomcsapást tervez megelőzni egy a Kreml elleni "megelőző" csapással, ami viszont egyenlő a 3. világháborúval. A hírekben szerepelt, hogy egyes lépéseket ehhez már meg is tettek.

Azt hiszem, Putyin minden hangzatos fenyegetése ellenére most inkább az USA-tól kell félni. Az eddigi elnökök alatt tudni lehetett, ki hozza meg a végső döntést, ki vállalja érte a felelősséget. Most van egy demens báb, s nem tudni, ténylegesen kik húzogatják a cérnaszálakat.

grundigg 2022.10.01. 08:36:47

@oassasa: "Egy közösség tagjai vagyunk"

Hát én ilyenről nem hallottam. Én azt hallottam, hogy Brüsszel az új Moszkva, a magyar diplomácia pedig kizárólag a magyar nemzeti érdek alapján tevékenykedik.

Na de ha csak azért nem vétóztunk, mert "egy közösség tagjai vagyunk", akkor most miről szól ez a kampány, és miről nemzeti konzultálunk? Hogy ne legyünk a közösség tagjai? Most majd hogy tudunk vétózni, ha eddig nem tudtunk? Vagy kampányolunk itthon a szankciók ellen, közben meg megszavazzuk az újakat?

arthurthedent 2022.10.01. 08:43:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Azt hiszem, Putyin minden hangzatos fenyegetése ellenére most inkább az USA-tól kell félni."

Tudtam, hogy vallásos vagy, úgyhogy nyilvánvalóan bármit képes vagy hinni, de azért ez már olyan szint, hogy tényleg újra kell kalibrálni a műszert utána. :D

Szerintem itt az idő, hogy kivándorolj oroszországba. Befelé még lehet menni. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.10.01. 08:48:37

@arthurthedent:

Nagyon szánalmas vagy, hogy neked már csak a személyeskedésre futja.

nemecsekerno_007 2022.10.01. 09:10:24

@arthurthedent: Jajj, az az utolsó csatlós véred.

tiltsál ki te gyökér 2022.10.01. 10:34:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: arturnak teljesen igaza van, hülye vagy, mint a segg.
Hogy kéne az usától félni, amikor a vezetője nem tudja, hogy melyik bolygón van, plusz megelőző csapásról beszélnek, plusz készültségeket rendelnek el. Az usa a mi nagy barátunk, mindig a jóért és igazságért küzd.

Azért talán valahol valakinek van annyi esze, hogy pontosan tudja, hogy ha megindítja az atomot, akkor élet nem marad a bolygón.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.10.01. 10:55:33

@tiltsál ki te gyökér:

Ez nem egészen igaz. A közhiedelem szerint a csótányok túlélnének egy atomháborút, de állítólag a medveállatka még a csótánynál is szívósabb.

Onnantól meg csak párszáz millió év, és kellő szerencsével megint kifejlődhet egy intelligens faj. Ráadásul ennek a fajnak nem is kell hatalmas erőfeszítéssel elpusztítania magát, mert addigra a Nap luminozitása oly mértékben megnő, hogy a Földön elpárolognak a tengerek, minden élet elpusztul, még a csótányok és a medveállatkák is

tiltsál ki te gyökér 2022.10.01. 11:31:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hát nem tudom. A medveállatkáknál hogy állnak az lmbtq jogok?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.10.01. 14:28:07

@tiltsál ki te gyökér:

Sokkal előrébb járnak, mint mi, sok fajtájuk már szűznemzéssel szaporodik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.10.01. 15:06:48

Vlagyimir Zekenszkij már paródiába illő túlzásokba esik Oroszország démonizálása során:

"Oroszország képviselői által az ENSZ BT az erőszak zónájává vált. Csak idő kérdése, míg Moszkva megsemmisíti az utolsó, még működő nemzetközi szervezetet is."

Nem veszi észre, hogy az ilyen megnyilvánulásaival a saját hitelességét ássa alá.

oassasa 2022.10.01. 16:13:18

@grundigg:
Szankciók csak akkor érvényesek, ha az EU egyhangúan úgy dönt és ebbe benne vagyunk mi is.
Nem ugrálhatunk, jelenleg rávagyunk szorulva az EU-s pénzekre és az EU nem szívbajos, ezeket a pénzeket politikai nyomásgyakorlásra használja.
Helyreállítási Alapból nekünk járó összeget visszatartják, mindenki megkapta ezeket a pénzeket, csak mi nem, ezért lendült be az infláció nálunk már tavaly.
süti beállítások módosítása