Médianapló

Médianapló - Vármegyézhet-e a Klubrádió?

2023. június 09. 11:24 - Zöldi László

Nagyra becsülöm a legközszolgálatibb magánrádió hírszolgáltatását. Ezt a luxust a legtöbb magyar kisrádió nem engedheti meg magának, ezért leginkább a Magyar Távirati Iroda vonalas, elfogult (ideológiailag elkötelezett) hírszolgáltatását veszi igénybe. A Klubrádió becsületére válik, hogy hírekre szakosodott munkatársai félóránként számolnak be a legfrissebb fejleményekről. A cég hírszemlélete kiegyensúlyozott, a gyakorlata színvonalas, szinte kifogástalan.

A szinte kifejezést azért használom, mert menet közben akadnak átgondolásra való mozzanatok. Például ma reggel hatkor a reszelős, de erőteljes hangú Turák Péter azzal ébresztett, hogy a Mátra alján csörgedező Tarján patak egy tegnapi felhőszakadás következtében megduzzadt. Elöntötte a 2330 lakosú Gyöngyöstarjánt, és elsodort két embert. A hírszerkesztő fontosnak tartotta, hogy területileg körülhatárolja a községet, amely Heves megyében található. Ki is mondta azt a fránya megye szót, majd néhány másodpercnyi szünet után villámgyorsan leküzdötte a zavarát, és vármegyére pontosított.

Ebből vontam le azt a következtetést, hogy a Klubrádió vezetése még nem döntötte el, vajon mihez kezdjen a nyelvi háború egyik legfrissebb fejleményével, a vármegyésítéssel. A hírszerkesztő zavarán azért nem csodálkozom, mert amit idestova hetven év alatt megszoktunk, azon nehéz változtatni. Ez még a nyilvánosság első számú kedvezményezettjének, a miniszterelnöknek sem sikerült, aki nélkül pedig nehéz lett volna visszacsempészni a köztudatba a vármegye retrós (feudális) ízű kifejezését.

Orbán Viktor május 5-én, a Magyar Rádió stúdiójában megemlített egy közérzetet javító közlekedési újdonságot: „Megyebérlet, országbérlet.” Néhány másodpercnyi szünet következett, az országbérlet kimondása közben ugyanis országunk első embere rájött, hogy nem alkalmazta a nemrégiben elfogadtatott törvényt. Rutinosan túllendülve pillanatnyi zavarán, imígyen pontosította önmagát: „vármegyebérlet”.

Utánanéztem az alaphírnek. Az első információ tegnap este hat körül jelent meg a Heol.hu-ban. Helyzetjelentéseiben G. R. - valószínűleg Guti Rita, régi kedves tanítványom az egri főiskola kommunikáció szakáról - a „vármegyei katasztrófavédelem szóvivőjét” szólaltatta meg, és a „Heves Vármegyei Rendőrfőkapitányság” közleményét idézte. Akik rendszeresen tanulmányozzák a megyei sajtót, tanúsíthatják, hogy a KESMA-hálózathoz tartozó 18 napilapban kötelező vármegyét írni. Ha a munkatársak véletlenül szimpla megyét írnak, talán még a kirúgást is kockáztatják. De minimum rovatvezetői korholásban részesülnek.

Évtizedek óta foglalkozom a megyei sajtóval, és a jelzőn már nem is szeretnék változtatni. Megengedhetem magamnak, elvégre magánzó vagyok. Ha esetleg tanulmányt írok a megyei sajtóról, azt válaszolom majd a szakmai folyóirat-szerkesztő hümmögésére, hogy maradnék a jól bevált megyénél. Megértem persze, ha a kormányhoz közel álló szerkesztőségek munkatársai nyakra-főre vármegyéznek. Az is belefér az újságírói  gyakorlatomba, hogy ha bármelyik cikkben idézek egy katasztrófavédelmi vagy rendőrségi jegyzőkönyvből, a szervezet megnevezésekor nem spórolom ki nevéből a hozzábiggyesztett vár előtagot.

A Klubrádió helyzete azért érdekes, mert a kormány „jóvoltából” száműzetését tölti az online térben. Néhány ellenzékinek nevezett sajtóterméktől eltérően fillérnyi hirdetést sem kap a kormányzattól. S mert a hallgatók támogatásából él, igazán megengedhetné magának, hogy akkor is megyét mondasson a munkatársaival, ha a főhatalmi illem vármegyézést kívánna tőlük.

 

Tíz mondat a Klubrádióról

 

A Klubrádió még nem szűnt meg, de már kongatják a vészharangot. (Gulyás István műsorvezető, M6, 2020. szeptember 21.)

A magyar ellenzéki nyilvánosság egyetlen hírrádiója. (Tóth Ákos újságíró, Jelen, 2021. február 4.)

A mindenség szövetébe egy sarló-kalapáccsal és vörös csillaggal beszakított féreglyuk. (Trombitás Kristóf publicista, Vasárnap.hu, 2021. február 10.)

Pillanatnyilag az egyetlen szabad hang. (Rédei Éva újlipótvárosi könyvesbolt-vezető, Klubrádió, 2021. február 11.)

Élő paradoxon. Magántulajdonú rádió, melyet közösségi finanszírozással a hallgatók tartanak el. (Pikó András újságíró, Mérce.hu, 2021. február 15.)

Az intellektuális gazdagság, sokszínűség és nyitottság egyik legfontosabb szimbóluma. (Szalai Erzsébet szociológus, Mérce.hu, 2021. február 15.)

A Klubrádió se nem szűnt meg, se el nem hallgatott, csak az analóg, földi sugárzásról online műsorszórásra kényszerült váltani. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2021. február 15.)

Az utolsó országos adó, amire még érdemes volt a hírek élvezetének szándékával odakapcsolni. (Hargitai Miklós újságíró, Mozgó Világ, 2021/3.)

Bokros Lajos a megszüntetett Klubrádióban szörnyülködött a magyar gazdaság helyzetén. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet Online, 2022. augusztus 13.)

A legnépszerűbb kormánykritikus csatornát az online térbe száműzte a hatalom, egyben országos rádiót is faragott belőle. (Krusovszky Dénes kritikus, Magyar Narancs, 2023. április 20.)

komment
süti beállítások módosítása