Médianapló

Médianapló - Orbán és a foci

2022. november 27. 10:28 - Zöldi László

A nagy-magyarországos sál miatt nagy hírre vergődött videót miniszterelnökünk öt napja tette föl a fészbukos üzenőfalára. A 39 másodpercnyi felvétel azóta 29 ezer embernek tetszett. Valamivel több mint 26 ezren lájkolták, két-háromezren pedig az „imádom” ikonra kattintottak. 23 ezren szóltak hozzá, és 1,2 ezren osztották meg.

A nyúlfarknyi felvétel a Puskás Aréna VIP-termében készült. A nemzeti tizenegytől búcsúzó Dzsudzsák Balázs két Dzsudzsák feliratú piros mezt hozott magával. Az egyiket barátjának, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek, át is adta neki, bár e gesztusból csak a végét kaphattuk el. Annál inkább láthattuk, hogy a miniszterelnök is megkapta a magáét. Az átadás pillanatában rutinosan helyet változtatott, hogy jobb szögből vehesse a kamera. A beidegződés arról tanúskodott, hogy a látszólag rögtönzött találkozót a kommunikációs stáb alaposan előkészítette.

Amire nem számított, azt a kormányfő adta hozzá. Úgy beszélgetett a 109-szeres válogatott rekorderrel, hogy a két karját keresztbe fonta a mellkasán. A szociálpszichológusok azt állítják, hogy ez a mozdulat a zárkózottság, az elzárkózás jele. Ismerem ezt az érzést az ifjúkoromból. Nem tudtam mihez kezdeni a kezemmel, ezért gyakran vágtam zsebre. Még szerencse, hogy országunk első emberének ez soha nem jutott eszébe. Amúgy aligha véletlen, hogy útja egy általa szorgalmazott focistadionba vezetett, ahonnan bánatomra kispórolták a futópályát.

Kevesen tudják, hogy amikor Orbánék először jutottak hatalomra, a váratlan győzelmet azzal erősítették meg, hogy 1998 augusztusában-szeptemberében a miniszterekből és államtitkárokból, többnyire harmincas férfiakból focicsapatot alapítottak. A kormányválogatott ellátogatott a déli határ közelében lévő Mórahalomra is, ahol megmérkőzött a szegedi Délmagyarország újságíróival. A vendégek pechjére azonban nem készült el időben a stadion, és csak az egyik hosszanti oldalán foglalhatott helyet a kisvároshoz képest népes közönség.

Ezzel magyarázható, hogy az első félidőben az újdonsült miniszterelnök jobboldali középpályást játszott, a másodikban pedig baloldalit. Arra az oldalra, ahol földhányások árulkodtak a stadion befejezetlenségéről, át se ment. Kizárólag a közönségnek játszott, egyébként jól. Néhány évvel később a 61-szeres válogatott és volt szövetségi kapitány Mészöly Kálmán meg is jegyezte: „Ha nem adja politikára a fejét, akár NB I-es futballista is lehetett volna.” (Dunaújvárosi Hírlap, 2001. július 5.)

         

Tíz mondat Orbán Viktorról

 

Orbán az a focista, aki ha egyszer gólt lő, a fotót tízszer megnézi róla. (Bodor Pál író, Népszabadság, 1998. október 15.)

Orbán úgy szeret focizni, hogy közben a szájában van a síp. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, 2012. szeptember 13.)

Pechje van az országnak, hogy olyan kormányfője van, akit igazából csak a foci érdekel. (Mesterházy Attila szocialista politikus, Népszava, 2012. november 12.)

Fociztam vele, középpályás szerepkörből is uralta az egész pályát. (Elek István közíró, volt miniszterelnöki főtanácsadó, HVG, 2013. április 6.)

Az egyetlen focista a világon, aki vízen is tud járni. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2013. május 11.)

Ami Puskás Öcsi a fociban, az ma Orbán Viktor a politikában. (Tállai András adóhivatali államtitkár, hvg.hu, 2015. november 29.)

Ki lát itt futballt Orbán Viktor tizenkettedik miniszterelnöki évében? (Nagy N. Péter újságíró, Vasárnapi Hírek, 2017. június 17.)

Nem lehetett futballista, csak miniszterelnök. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2017. december 4.)

Orbán Viktor mániája a foci és a gáz. (Deák András György közgazdász, Klubrádió, 2018. szeptember 20.)

Ő egy foci-megszállott, aki véletlenül a politika világába tévedt. (Tibor Fischer magyar származású angol író, Mandiner.hu, 2021. március 18.)

komment
süti beállítások módosítása