Médianapló

Médianapló - Az őszödi beszéd kiszivárogtatása egy győri újság tükrében

2022. szeptember 27. 10:52 - Zöldi László

Hajdani kollégám, akivel ugyanabban a szerkesztőségben dolgoztunk, telefonon fejtette ki véleményét a tegnapi bejegyzésemről. Szerinte nem volt semmitmondó Gyurcsány Ferenc rendkívüli bejelentkezése a köztévé 2006. július 27-i műsorában. Úgy vélte, hogy a miniszterelnök igenis utalt az egy hónappal korábban elhangzott őszödi beszédére. Ez igaz, ennek ellenére a semmitmondó jelzőt fenntartom.

Gyurcsány a hatperces adásban csakugyan beszélt hazugságról és féligazságról, e szavai azonban azért lógtak a levegőben, mert ama százezrek, akik figyelemmel kísérték, nem lehettek ott az őszödi kormányüdülőben. Nem tudtuk mire vélni az utalásokat, amelyek csupán azok számára hatottak érthetőnek, akik tagjai voltak az MSZP országgyűlési frakciójának. Plusz ama néhány politikusnak az ellenzéki pártokból, akik valamilyen forrásból megkapták az őszödi beszéd hangfelvételét. Van azonban egy újságíró, aki tudhatja, hogy az éppen Győrött időző miniszterelnököt meglepte-e a titkos beszéd nyilvánosságra kerülése.

Koloszár Tamás, a Kisalföld főmunkatársa 2006. szeptember 17-én, vasárnap készített interjút Gyurcsány Ferenccel a hétfői számba. Kollégája, Laczó Balázs szintén a szeptember 18-i számba írta meg a szerkesztőség hangulatát. Az ügyeletesek hallgatták a Kossuth Rádiót, az őszödi beszédből kiemelt mondatokat, és rádöbbentek, hogy ha azt az interjút adják le, amelyet vezető munkatársuk készített a miniszterelnökkel, akkor kinevettetik magukat. Nem azért, mert a város vendége lényegtelen dolgokat mondott, hanem mert épp a lényeg nincs benne. Szóltak is Koloszárnak, hogy közelítse meg újra Gyurcsányt, és firtassa, vajon mit szól a kiszivárogtatáshoz.

Felhívtam tegnap az immár Táncsics-díjas újságírót, aki szerint a miniszterelnök nem tőle tudta meg, hogy titkos beszéde nyilvánosságra került. Azt már én fűzöm hozzá, hogy az országos politikusok a közelgő önkormányzati választás miatt kampányoltak Győrött. A helyi napilap pedig, amely 78 ezer példányban fogyott el, 2006. szeptember 16. és 20. között hivatása magaslatán állt. A közéleti személyiségek minden lényeges rezdüléséről tudósított. Az idézetcsokorban megemlített munkatársai már nem dolgoznak a Kisalföldnél, a kormány közeli alapítványhoz rendelt újság példányszáma 30 ezerre csökkent.

Ha a jelenlegi miniszterelnök esetleg vállalkozna a maga „őszödi” beszédére, a Győr-Moson-Sopron megyei olvasók aligha értesülnének róla.     

 

Tíz mondat a 2006-os Kisalföldből

 

A kormány ma olyan intézkedésekkel sújtja a társadalmat, amelyre nem kapott felhatalmazást. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, 2006. szeptember 16.)

Ne csináljunk úgy, mintha az országban nem lenne csalódottság, elégedetlenség és félelem a jövőtől. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, 2006. szeptember 16.)

Ami az adót illeti, a csökkentés programját félre kellett tenni, hogy a többit megtarthassuk. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, 2006. szeptember 18.)

/Miért indul a pártelnökségért? Nem elég a miniszterelnökség?/ Az az érdeke az országnak és a szocialista pártnak, hogy a lehető legnagyobb legyen az egység a nagy közös reformpolitika végrehajtásában a kormány és a párt között. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, MSZP-politikus, 2006. szeptember 18.)

Az a sejtés, hogy a kormány nem mindig mondott igazat a kampány során, eddig is átfutott már a választók agyán. (Laczó Balázs győri újságíró, 2006. szeptember 18.)

/Az őszödi beszéd „hazudtunk reggel, éjjel meg este” mondatáról/ Még nem láttam a szeptember 18-i országos lapokat, de abban biztos vagyok, hogy az ’56-os, örkényi áthallás a szalagcímmel bajlódó szerkesztők kedvence lesz. (Laczó Balázs győri újságíró, 2006. szeptember 18.)

Létezik-e ilyen hangfelvétel, miniszterelnök úr? (Koloszár Tamás győri újságíró az őszödi beszédről, 2006. szeptember 18.)

Nyilvánosan is és zárt üléseken is arról a politikai hazugságról beszélek, amiben nyolc éve vergődik a magyar politikai elit. Örülök annak, hogy a magyar baloldal végre ki fog törni ennek a sehova sem vezető politikának a hazugságából. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, 2006. szeptember 18.)

Véleményem szerint Gyurcsány Ferencnek miniszterelnökként folytatnia kell a megkezdett munkát, amivel tizenhat év hazugságait akarja felszámolni. (Molnár Csaba, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének elnöke, 2006. szeptember 19.)

A média jól működik, hiszen nem félt nyilvánosságra hozni a/z őszödi/ beszédet. (Bugovics Zoltán győri szociológus, 2006. szeptember 20.)      

komment
süti beállítások módosítása