Médianapló

Médianapló - Orbán felcsúti vagy alcsúti?

2022. július 04. 18:04 - Zöldi László

Mi, újságírók olyan szakmát művelünk, amelyben minden tévedésünket nyilvánosan követjük el. Nem vagyok nagy tévedő, de fél évszázados pályafutásom alatt összegyűlt annyi, hogy vezeklés gyanánt évente egyszer megírom: országunk első embere nem Felcsúton született. Ezt a legtöbb kollégám másként tudja. Szerencsére a legutóbbi példa nem a szakmánkból származik.

A kitűnő szociológus, Vásárhelyi Mária följegyezte a közösségi üzenőfalára, hogy tegnap elment bevásárolni a vasárnapi ebédhez. Úgy költötte el a nyugdíja 10 százalékát, hogy alig vett valamit. Minden drágul, miközben a rendszer haszonélvezői gazdagodnak. A háziasszonyságát foglalkoztató tényeknek utánanézett, a felcsútozás viszont inkább gyengítette, mint erősítette az érvelését: „Az 1700 lakosú falu pedig, ahol a miniszterelnök született, további 1,5 milliárd forint állami támogatást kapott.” (Facebook.com, 2022.07.02.)

Orbán Viktor nehezen közelíthető meg, de ha szóra bírták az újságírók, soha nem mondta, hogy Felcsúton született volna. Arról beszélt, hogy ő alcsúti, és azt is többször kifejtette, hogy a szüleivel évekkel később költözött a szomszédos faluba. Megértem, hogy akik bírálják a hatalomgyakorlását, nem hisznek neki. De ha országunkban él egy ember, aki immár 17. éve ül a miniszterelnöki székben, és a nyilvánosság első számú kedvezményezettje, akkor érdemes lett volna megtudniuk, hogy valójában hol is látta meg a napvilágot.

Kritikám mérsékelten illeti a szociológust, elvégre nem szakmabeli. Ráadásul az  okfejtését látszólag erősítő tévedést a fészbukra tette föl, aminek nincs szerkesztője. De a szakmánkban van körülbelül 10 ezer újságíró, és akad köztük néhány száz, aki politikával foglalkozik. Nekik igazán feltűnhetett volna, hogy Orbán csupán választott falujának tartja Felcsútot. Bár Alcsútdobozra valónak tekinti magát, mégis a szomszédos faluba építtetett stadiont, és látta el kegyének látható jeleivel. Vajon miért?

Az idei vezeklést kivételesen nem ama példatárral adom közre, hogy az újságírók közül kik származtatják a miniszterelnököt Felcsútról. Inkább idézem Váncsa Istvánt, aki Orbán Viktort „a alcsúti ember” állandósult szókapcsolattal tiszteli meg. Továbbá Farkasházy Tivadart, aki gyakran vélte Felcsútot Orbán szülőfalujának, némi késéssel azonban utánanézett, és azóta csak a falujának nevezi. Legyünk rájuk büszkék, hogy eleget tettek szakmánk elemi követelményének. Nem tévedtek, vagy kimondatlanul is önkritikát gyakoroltak.

 

Tíz mondat Orbán falujáról, Felcsútról

 

A kormányfő kedvenc faluja. (Magyar Krisztián újságíró, Magyar Narancs, 2016. február 4.)

A falujában van egy stadion. (Farkasházy Tivadar újságíró, ATV, 2016. május 2.)

Orbán kedvenc faluja. (Veress Jenő újságíró, Népszava, 2016. május 2.)

Orbán kedvenc faluja. (F. Tóth Benedek újságíró, Vasárnapi Hírek, 2016. május 7.)

Luxus-sportcsarnok épül Orbán Viktor falujában. (Rab László újságíró, Népszabadság, 2016. július 8.)

A magyar futball-főváros egy 1800 lelkes falu, a miniszterelnök lakóhelye. (Bita Dániel-Pető Péter újságírók, Népszabadság, 2016. július 16-17.)

Orbán faluja. (Haraszti Miklós médiapolitikus-publicista, Népszava, 2016. december 23.)

Felcsút Orbán Viktor települése. (Rónai Egon újságíró, ATV, 2018. március 15.)

Felcsút Orbán Viktor faluja. (Nagy N. Péter újságíró, Népszava, 2019. március 9.)

Az a település, ahol Orbán Viktor a gyerekkorát töltötte. (Haszán Zoltán újságíró, 444.hu, 2020. június 27.)

 

 

komment
süti beállítások módosítása