Médianapló

Médianapló - Orbán hogyan kezeli az új kormánytagokat?

2022. május 17. 10:24 - Zöldi László

A tegnap estét baráti társaságban töltöttem. Egyikük azt firtatta, miként vélekedem az ötödik Orbán-kormányról. Azzal kentem el a választ, hogy nem vagyok politikai elemző. A lépcsőházban jutott eszembe, hogy mit kellett volna mondani. A tegnapi eseményekből felötlött egy villanásnyi, mintegy harminc másodperces mozzanat. A kormánypárti tévé híradójában láttam.

Miniszterelnökük a budai Karmelita kolostorban fogadta a tárcák élére szánt politikusokat. A vendégek libasorban álltak, mögöttük a Duna másik partján elterülő Pest tornyai. A kamera azt örökítette meg, ahogy Orbán Viktor kezet fog a majdani minisztereivel. Méghozzá úgy, hogy közben nem nézett a vele szemben állóra. Ez bizony nem kezelés volt, hanem lekezelés.  A hatalomban lévő magyar politikusok futólag, félrenézve fognak kezet. De hogy nem a világnézeti elfogultság beszél belőlem, hozzáfűzöm, hogy kézfogás közben a 2002 és 2010 között kormányzók se néztek ránk, alattvalókra.

Tőlünk nyugatra, a bejáratott demokráciában felnőtt politikusokat megtanították arra, hogy miközben kezelnek valakivel, legalább egy pillanatra összekapcsolódjon a tekintetük. Miniszterelnökünk mentségére szóljon, hogy még csak tizenhetedik éve gyakorolja a mesterségét. Máskülönben a tegnap esti beszélgetés témája kora délutáni székfoglalója volt, amelyből tíz mondatot rögzítettem a bejegyzés utáni összeállításban. Magukért beszélnek, a tizenegyedik azonban magyarázatra szorul. Utalva Brüsszelre Orbán azt is mondta, hogy „Eb ura fakó.” Gyér taps fogadta. Legföljebb néhány képviselő sejtette, vajon mire gondolhatott.

Az ónodi országgyűlés 1707-ben e tőmondattal fosztotta meg trónjától a Habsburg-uralkodót. Igen ám, de a szólás évszázadokkal korábbra vezethető vissza. Azt jelenti, hogy idegen (gyüttment) ne dirigáljon nekünk. Tóth Béla, a szállóigék legjobb kutatója szerint a fakó (facko) nem az állat színét jelöli. Komondort jelent, „aki” a kutyatársadalomban felülről nézi a kis termetű ebeket. Márpedig egy „vak” komondor szerepet játszott az uralkodó párt legújabb kori történetében is. 2013-ban, egy részeg éjszaka után döntötte föl a fülöpházi polgármester élettársát.

Balogh József később elismerte, hogy ő törte el Terike orrát, és lemondott az országgyűlési mandátumáról. Nemrégiben a tanyáján látogatta meg egy újságíró. Kiderült, hogy az időközben kijózanodott honatya nemcsak az asszonyát cserélte le, hanem a házőrző kutyáját is. Komondor helyett kaukázusi juhász mordult az idegenre.

 

Tíz mondat Orbán Viktortól (Hír TV, 2022. május 16.)

          

A választók bizalmáért és felhatalmazásáért megdolgoztunk, és magam is megdolgoztam.

Zsinórban négyszer győztünk.

Brüsszel és Soros György is a bukásunkra játszott.

Azzal revolvereztek minket, amivel csak tudtak.

Nincs semmi pezsdítőbb, mint amikor rálőnek az emberre, és nem találják el.

A belharc és a viszály a boldog békeidők luxusa.

Jött az orosz-ukrán háború.

Nyolcvankettedik napja tart az ukrán-orosz háború.

Ebben a háborúban Ukrajna a megtámadott, és Oroszország a támadó.

Az ember egyedül sohasem lehet szabad, csak magányos.

komment
süti beállítások módosítása