Nagy instant kakaó teszt

2022.nov.29.

Nem is gondolnánk az instant kakaó por azért született meg, mert egyszer egy családi cég túltermelte a tejszínport. Leírjuk a sztorit később, de ennek a véletlennek köszönhetjük, hogy instant kakaóporból készült italt ihatunk bármelyik reggel. És mivel mi is nagyon szeretjük a kakaót, akárcsak gyerekkorunkban, ezért teszteltük most a 13 országosan kapható instant kakaóport. Íme az eredmény!

img_7947.jpg

Az instant kakaó

A Magyar Élelmiszerkönyv röviden említi a kakaóporokra vonatkozó szabályokat, az instant kakaót név szerint nem, csak "kakaópor és cukrok keverékeként" utal rá. A tesztünkben kóstolt termékek zömében 20% körüli zsírszegény kakaópor tartalom volt. 

Az első csokoládé italt a maják hozták létre körülbelül 2500-3000 évvel ezelőtt, a kakaóital pedig i.sz. 1400-ban az azték kultúra lényeges részét képezte, akik xocōlātl néven emlegették.

Az ital azután vált népszerűvé Európában, hogy behozták Európába Mexikóból, majd számos változáson ment keresztül, amire elérte a mai formáját. A 19. századig a forró csokoládét olyan betegségek kezelésére használták, mint a máj- és gyomorbetegségek.

A forró csokoládét világszerte fogyasztják, és többféle változatban kapható, beleértve a latin-amerikai fűszeres para mesa csokoládét, az Olaszországban felszolgált nagyon sűrű cioccolata caldát és a Spanyolországban felszolgált csokoládé a la taza, valamint az Egyesült Államokban fogyasztott "vékonyabb" forró kakaót.

Az általunk is tesztelt kakaós tejitalt a 18. században, Angliában készítette el először Sir Hans Sloane.

És az instant kakó eredete

Az 1950-es évek végén, Charles Sannának volt egy problémája: elöntötte a tejszínpor. Családi cége, a Sanna Dairy Engineers a koreai háború idején csomagolt tejszínporral látta el az amerikai csapatokat, és hogy a cég be tudja tartani az amerikai hadsereggel kötött megállapodás feltételeit, kissé túltermelte a tejszínport. Sannának ki kellett találnia, hogy mit kezdjen a felesleggel. Volt egy zseniális ötlete: cukros kakaóporhoz adagolta, a többi pedig már történelem.

 

Teszt menete

A tesztek a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai és laikus fogyasztók végezték, 13 fő.

A vaktesztre az országos offline láncokban kapható instant kakaóporokat szereztük be.

Minden instant kakaóport egyesével készítettünk el kakaós itallá, és melegen szervíroztuk a kóstolók elé, akik így az illatot is hitelesen tudták megítélni. Mindegyik mintát ugyanazzal a 2,8% zsírtartalmú tejjel készítettük el.

Az összes kakaót a csomagolásán feltűntetett arányban kevertük ki.

 

Értékelési szempontok

Illat: a kakaó jellegzetes illatát vártuk, tejes-édeskés illatjegyek kíséretében. Az idegen vagy jellegtelen illatokat lepontoztuk.

Állag: az állag pontszámnál azt értékeltük, hogy a kakaós íz intenzitása megfelelő-e vagy hígabb kakaós italt eredményezett az előírt adagolási arány.

Íz: fontos volt, hogy a kakaó jellegzetes ízét ne nyomja el a túlzó édes íz, továbbá nem érezzünk idegen ízeket, csak a kakaó és a tej ízét, harmonikus cukormennyiséggel.

 

13. S-BUDGET instant italpor zsírszegény kakaóval, egységára: 1574 Ft/kg. Pontszám: 6,7/10 pont  

Nagyon enyhe kakaós illat. Az előírt adagolás mellett enyhébb ízintenzitást eredményez. Alacsonyabb intenzitású kakaós ízű, közepesen édeskés ital. 9,5% zsírszegény kakaópor tartalom.

img_7968.jpg 

12. AUCHAN azonnal oldódó kakaó italpor, egységára: 1518 Ft/kg. Pontszám: 7/10 pont  

Enyhe kakaó illat. Az előírt adagolás mellett közepesen intenzív ízt adott. Édeskés, enyhébben kakaós íz. 16% zsírszegény kakaópor tartalom.

img_7975.jpg 

11. Tutti Instant cukrozott kakaó italpor , egységára: 2495 Ft/kg. Pontszám: 7,1/10 pont  

Enyhe kakaó illat. Az előírt adagolás mellett közepes ízintenzitású italt eredményez. Édeskés, enyhén sós és közepesen intenzív kakaó íz. 16% zsírszegény kakaópor tartalom.

img_7971.jpg 

10. LIDL Bellarom HopaCao instant kakaós italpor, egységára: 1658 Ft/kg. Pontszám: 7,4/10 pont  

Enyhébb kakaós illat. Közepesen intenzív italt eredményez az előírt adagolás mellett. Ízében is alacsonyabb intenzitású a kakaó, de az édesség mértéke megfelelő. 20% zsírszegény kakaópor tartalom.

img_7964.jpg 

9. CHO-Quick instant kakaóitalpor, egységára: 1498 Ft/kg. Pontszám: 7,5/10 pont  

Enyhe kakaós illat. Az előírt adagolással megfelelő intenzitású ital készíthető. Kakaós és karamelles ízt is éreztünk. Az édesség mértéke megfelelő. 16,5% zsírszegény kakaópor tartalom.

img_7960.jpg 

6. TESCO azonnal oldódó kakaós italpor, egységára: 1658 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont  

Kellemes kakaós illat. Az előírt adagolás mellet közepesen intenzív kakaót eredményez. A kakaó íze enyhébb, de jellegzetes, az édesség mértéke megfelelő. 20% zsírszegény kakaópor tartalom.

img_7967.jpg 

6. Tesco Stockwell azonnal oldódó kakaós italpor, egységára: 1699 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont  

Enyhe kakaós illat. Az előírt adagolás mellett közepesen intenzív ital eredményez. Jól érezhető az elvárt kakaós íz, megfelelő édesség mértékkel.  16% zsírszegény kakaópor tartalom.

img_7963.jpg 

6. SPAR Instant kakaó italpor, egységára: 2595 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont  

Enyhe, de jellegzetes kakaó illat. Az előírt adagolással közepes intenzitású kakaó ízt eredményez, megfelelő édesség mértékkel. 20% zsírszegény kakaópor tartalom.

 spar_34.jpg

5. Auchan Cao kido instant, ízesített kakaó ital granulátum, egységára: 2298 Ft/kg. Pontszám: 8/10 pont  

Kellemes kakaós illat. Az előírt adagolás mellett megfelelő intenzitású kakaót eredményez. Finom kakaós íz, megfelelő édes ízintenzitással. 21% zsírszegény kakaópor tartalom.

img_7959.jpg 

4. LIDL goody cao kakaó tartalmú instant italpor, egységára: 1699 Ft/kg. Pontszám: 8,1/10 pont  

Kellemes kakaós illat. Az előírt adagolással megfelelő intenzitású italt eredményez. Jó ízű kakaós és közepesen édes ital. 21,3% zsírszegény kakaópor tartalom.

img_7955.jpg 

3. ALDI Choceur kakaó tartalmú italpor, egységára: 1874 Ft/kg. Pontszám: 8,2/10 pont  

Jóleső kakaós illat. Az előírt adagolás mellett intenzív ízű kakaó készíthető belőle. Kellemesen kakaós íz, kellő ízintenzitással, egy kicsit édesebb az elvártnál. 20% zsírszegény kakaópor tartalom.

img_7949.jpg 

2. Nestlé Nesquik instant kakaóitalpor, egységára: 3398 Ft/kg. Pontszám: 8,4/10 pont  

Kellemes kakaó illat. Az előírt adagolással megfelelő intenzitású italt ad. Intenzív kakaós íz, talán az édesség mértéke magasabb egy kicsit az elvártnál. 23% zsírszegény kakaópor tartalom.

img_7973.jpg 

1. PENNY Chocola instant kakaó italpor, egységára: 1499 Ft/kg. Pontszám: 8,5/10 pont  

Jellegzetes kakaós, tejes illatot éreztünk. Az előírt adagolás mellett intenzív ízű kakaó készíthető belőle. Kóstoláskor jól érezhető a kakaó jellegzetes és finom íze, ami annak is köszönhető, hogy harmonikusan édes. 20% zsírszegény kakaópor tartalom.

img_7953.jpg 

Összegzés

A tesztgyőztes instant kakaó a Penny üzletekben kapható.

instant_kakao_2022_2.png

süti beállítások módosítása