Magyarországon szinte egész történelme során királyok uralkodtak, Szent István 1000-ben történt megkoronázásától kezdődően egészen az 1918-as őszirózsás forradalomig. Elmondható, hogy csupán az utolsó évszázad telt koronás fők nélkül. Az 1918 ősze és 1920 tavasza közti zűrzavaros forradalmi időkben (őszirózsás forradalom és Tanácsköztársaság) megjelent a köztársasági államforma is Magyarországon. Az utolsó uralkodó IV. Károly (Ferenc József testvérének, Károly Lajosnak az unokája) kétszer is megkísérelte visszaszerezi 1916-ban megszerzett trónját. Kísérletei azonban melyek királypuccsok néven vonultak be a történelembe sorra kudarcot vallottak. Ő maradt az utolsó abban a hosszú, több mint 50 koronás főt tartalmazó sorban, melyeken a magyar történelem királyait találjuk. De milyen ember volt IV. Károly, milyen életet tudhatott magáénak?

IV. Károly, az utolsó magyar király fiával (Ottó herceggel) és feleségével (Zita királynéval) 1916 december 30-án. Forrás: LINK

A rendkívül kötelességtudónak és vallásosnak nevelt, 5 nyelven beszélő (jogi tanulmányokkal rendelkező) és katonaviselt Károly főherceg 29 éves volt, mikor Ferenc József császár elhunyt 1916-ban (az első világháború alatt). Megfelelő uralkodónak tűnt, egyedül csak a testi adottságai terén, gyenge fizikuma miatt lehetett némi aggodalom azokban, akik trónra kerülését várták. A bécsi udvar mindenesetre Ferenc József halálakor trónörökösként tekintett rá, így 1916 december 30-án Budapesten a Mátyás-templomban a dinasztia őt koronáztatta meg a Monarchia soron következő uralkodójává és magyar királlyá. Károly ekkor már 4 gyermekes családapa volt: esküvőjére Zita pármai hercegnővel (a Bourbon-házból) 5 évvel korábban, 1911 október 21-én került sor. A pár első gyermeke, Ottó még ugyanabban az évben megszületett, majd következett: Etelka, Róbert, Félix (és további utódok egész sora, még további 4 gyermek).

A kép forrása: LINK

IV. Károly alig több mint másfél évig tartó uralkodása egyben egy vesztes háborús utolsó másfél évét is jelentette. Bár Károly sokat tett a megegyezésért és a mielőbbi békéért, valójában végig kellett néznie, ahogyan birodalma romba dől és szétesik. Ausztria 1918 november 11-én fosztotta meg trónjától, a magyar koronától pedig az 1918 november 13-i eckartsaui nyilatkozatában kellett elbúcsúznia. Később azonban bebizonyosodott, hogy jogi értelemben nem mondott le trónigényéről, csak felfüggesztette uralkodói jogait. (Később visszatérési kísérletei erre alapozódtak.)

 „ … Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva. Ennélfogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok, és már eleve elismerem azt a döntést, mellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.”

Az ifjú uralkodó ezt követően Svájcba vonult vissza. Közben Magyarországon fontos változások történtek: véget ért a Károlyi Mihály gróf vezette polgári köztársaság időszaka, a román hadsereg pedig (antant megbízásra) elkergette a Tanácsköztársaság vezetőit is, akik Károlyi bukása utáni 133 napban terrorizálták az országot. A vezetés 1920 tavaszán az akkoriban már 51 éves Horthy Miklós kezébe került, akit 1920 március elsején kormányzóvá választott a nemzetgyűlés. Bár konszolidálódni látszott Magyarország helyzete, nem tisztázódott a király-kérdés. Ki legyen Magyarország uralkodója? Sokan akadtak, akik IV. Károly visszahívását szerették volna elérni. Ide tartozott például Teleki Pál (miniszterelnök), ifjabb Andrássy Gyula gróf (a kiegyezés-kori miniszterelnök fia) Rakovszky István (a nemzetgyűlés elnöke) és a hadsereg néhány főtisztje: Lehár Antal ezredes (a híres zeneszerző testvére) és Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy (a szabadcsapatok egyik parancsnoka).

IV. Károly a győri pályaudvaron a helyőrség előtt, katonatiszti egyenruhában. LINK

A rangos politikai kör - melyhez egyházi vezetők és más arisztokraták is csatlakoztak és akiket egyszerűen csak legitimistáknak neveztek - 1921 elején vette fel a kapcsolatot a Svájcban tartózkodó IV. Károllyal, aki megörült hazahívásának (IV. Károly második hazájának tekintette Magyarországot és magyarul is jól tudott.) Támogatója lett: gróf Sigray Antal, gróf Cziráky József és Rupprecht Olivér képviselő is. Az első királypuccsra 1921 március 27-én került sor, amikor IV. Károly Pestre érkezett és Horthyval kezdett tárgyalásokat. A kormányzó egyértelműen adta a király tudtára, hogy az antant nem hagyná jóvá visszatérését és az ország érdekei sem ezt kívánják. IV. Károly így távozni kényszerült, de Szombathelyen találkozva magyar támogatóival még egyszer kísérletet tett Horthy meggyőzésére és levelet írt a kormányzónak. Mivel azonban ez is eredménytelen maradt, április 5-én visszatért Svájcba.

A második királypuccsra 1921 október október 20-án került sor, amikor IV. Károly Zürichből Dénesfára érkezett Cziráky József birtokára. Innen ment Sopronba ahol már várta őt teljes támogatói köre és a Lehár ezredes vezette 6 ezer fős katonai egység is. Itt a király miniszterelnökké nevezte ki legfőbb támogatóját, Rakovszky Istvánt és egy árnyékkormány felállítását rendelte el. (Teleki Pál 1921 április 14-én mondott le a miniszterelnökségről, ám ezt követően nem támogatta többé nyíltan IV. Károlyt.)

A király vezette "sereg" egy vonat-szerelvényen indult Pestre, ahol ekkor már válságtanácskozás folyt a megállításáról. Horthy nem akarta csak végső esetben bevetni a magyar reguláris hadsereget, félve attól, hogy az megosztott a királypártiság kérdésében (ahogyan az egész társadalom az volt akkoriban). Végül Gömbös Gyula későbbi miniszterelnök vezetésével egy vegyes összetételű, fiatalokból, szabadcsapatosokból és katonákból álló sereggel indult IV. Károly vonatának megállítására.

A két csapat a budaörsi csatában ütközött meg egymással, egyszerű kézifegyverekkel harcolva. Az összecsapásban 1921 október 23-án végül a király katonái adták fel hamarabb a küzdelmet, mert bár győzhettek volna, közben megtudták, hogy Horthy a reguláris magyar haderőt is összevonta Budánál. Így a csatát követő megadás után IV. Károly Horthyhoz hű magyar katonaság kezére került és előbb a tatai Eszterházy kastélyba, később pedig a tihanyi apátságba vitték házi-őrizetbe. A király sorsáról végül az antant döntött, amikor elrendelte elszállítását Magyarországról. IV. Károlyt és feleségét Tihanyból Bajára vitték (vonaton), majd ott egy Dunán felhajózott brit rombolóra, a Glowwormra kellett kellett átszállnia. Az angolok a Dunán és a Fekete tengeren keresztül Madeira szigetére vitették. A Portugáliához tartozó szigetcsoport fővárosa, Funchal lett az utolsó magyar király száműzetésének kijelölt helyszíne. Ide 1921 november 19-én érkezett meg a királyi pár. Ekkor már kimondták Magyarországon hivatalos trónfosztását is. (Ez volt a Habsburgok negyedik trónfosztása történelmünkben 1620, 1707 és 1849 után).

IV. Károly száműzetése azonban nem tartott sokáig, szervezetét már néhány hónap után megtámadta a spanyolnátha, mely 1922 április elsején (34 éves korában) a halálát is okozta. Boldoggá avatására 2004 október 3-án került sor a Vatikánban.

Harmat Árpád