Gukbap, az eredeti koreai gyorsétel?
2023. június 07. írta: Koreai Kulturális Központ

Gukbap, az eredeti koreai gyorsétel?

A legtöbb kultúrának megvannak a saját írott és íratlan illemszabályai, melyek az élet különböző helyzeteiben iránymutatóként szolgálnak. Ezalól az étkezés sem kivétel. Sokan először kételkedve, idegenkedve fogadnak bizonyos fogásokat, de idővel azok mégis képesek népszerűvé válni. Az alábbiakban egy olyan hagyományos koreai ételről olvashattok, mely erről tett tanúbizonyságot. 

gb1.jpg

A leves minden nép, kultúra alapfogása, amelyet Kelet-Ázsiában jellemzően nem szokás egyben tálalni rizzsel. A gukbap (국밥, ejtsd: gukbáp) esetében viszont pontosan ez történik, ez teszi különlegessé. A gukbap lényegében egytálétel, amely ahogy a neve is sugallja, levesből és rizsből áll, de régiónként más-más hozzávalók is belekerülnek. Míg Szöul környékén a szójaszószos változat a régi kedvenc, addig Gyeongsang tartományban a sertéshúsos. Készülhet kimcsivel, osztrigával vagy szójababcsíra hozzáadásával is.

Az étel pontos eredete ismeretlen, de feltételezhető, hogy a hétköznapi emberek kényszerű kreativitása hozta létre. A rizs levesben való elkészítése és fogyasztása megoldást nyújtott olyan szituációkban, amikor sokaknak kellett kevés ételen osztoznia. A koreai irodalomban elsőként a Seungjeongwon Ilgiben említik, amely a Jeoson (조선, ejtsd: Csoszon, 1392-1897) dinasztia királyi titkárságának feljegyzéseit foglalja magában. Ebben az olvasható, hogy az orvos Sukjong királynak (1661-1720) többek között tangbant javasol fogyasztásra, amely a gukbap egy másik ismert elnevezése. Ekkor még nem volt elterjedt étel, ritkán szolgálták fel a nemesek háztartásában. 

Egyesek úgy gondolják, hogy a gukbap praktikus megoldásként szolgált akkor, amikor gyorsan elkészíthető ételre volt szükség a 19. század végétől kezdődő koreai modernizáció idején. Az embereknek házon kívül kellett étkezniük, amíg az iskolában vagy a munkahelyen voltak. Emiatt megszaporodtak az olyan éttermek, amelyek gyorsan el tudták látni étellel a keményen dolgozó embereket, akik nem engedhették meg maguknak az otthon főzött étel luxusát. Ezek az éttermek a koreai gyorséttermek elődjének tekinthetők. Ezt követően megjelentek azok az éttermek is, amelyek kiszállították a seolleongtangot, azaz az ökörcsont felhasználásával készült gukbapot. Sőt, a korabeli újságcikkek a népszerűségét is kiemelik. 

Maguk a gukbap éttermek ekkoriban még a piacok közelében voltak, nem pedig a városközpontban. Ez is volt az oka annak, hogy az emberek sok esetben inkább a házhoz szállítást választották. Az 1960-as és 70-es években a vágóhidak korszerűsítésének köszönhetően ezek a gukbap éttermek bekerültek a városközpontba. A húsfogyasztás növekedésével és a húsforgalmazás felélénkülésével pedig még népszerűbbé vált az étel.

Ma már a koreaiak egyik kedvenc fogása, amelyet másnaposan, illetve a hidegebb napok beköszöntésével kiváltképp szívesen fogyasztanak. A gasztronómiai trendek jönnek-mennek, de úgy tűnik, hogy a szentimentális értékének és pénztárcabarát mivoltának köszönhetően a gukbap és különféle változatai továbbra is az asztalon maradnak. 

 

Cikket írta: Rácz Ivett

Forrás: hansikmagazine.org, KOREANA Winter 2011

Képek forrása: pixabay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr218140200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása