Exclusive Military Hardware

2022. június 22. 21:52 - Harrdder

A helikopteres légi roham megsemmisítő ereje

Különleges műveleti alakulatok bevetése épületharcászattal egybekötve

Június 21-én helikopteres légi rohamra került sor Újdörögdön, amely az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) által szervezett Fire Blade 22 nemzetközi gyakorlat egyik eseménye volt. A gyakorlaton több tagország forgószárnyasai a közös művelet során összehangoltan különleges műveleti katonákat, és a TEK felszámolóit rakták ki a romvárosban, hogy egy elvesztett haditechnikai eszközt visszaszerezzenek. Ehhez azonban az épületekben rejtőző, valamint a település környékét védő erőket is meg kellett semmisíteni. dsc_0180_3.JPG

A művelet a klasszikus forgatókönyv alapján kezdődött. Két osztrák OH-58B helikopter felderítő feladatú katonákat helyezett ki a közelben, akik megfigyelték a célterületet. dsc_0185_5.JPGA valóságban természetesen korábban, legalább egy nappal hamarabb, és távolabb történik meg ez a mozzanat. A gyakorlat nézőinek viszont rövidítve, és kisebb helyre szűkítve kell bemutatni a katonák tevékenységét. A felkészültségüket így egyszerűbben tudják demonstrálni. dsc_0195.JPG

 

 A magyar JAS-39 Gripen géppár a rossz fiúk védelmi állásat támadta, előkészítve a légiroham műveletet. dsc_0137_2.JPGA győri Arrabona légvédelmi rakétaezred Mistral rakétáival a rosszfiúk oldalán vett részt a gyakorlaton. Az indítókat valós helyzetben védettebb helyre telepítik, és gondosan álcázzák, de akkor a nagyérdemű közönség nem láthatta volna, hol is vannak. 

dsc_0200_2.JPGA külföldi résztvevők olyan eszközöket hoztak, amelyekkel a légvédelem rádiótechnikai eszközeivel tették még élethűbbé a műveletet. A besugárzást, valamint rakétaindítás szimulátor füstjét a helikopterek személyzete érzékelte, így valóban egy harci helyzetbe tudták képzelni magukat.  dsc_0202_1.JPGA Gripenek által "megsemmisített" eszközök. dsc_0217_3.JPGAz orsztrák légierő két PC-7-es repülőgépe is rácsapást végzett a Mistralokra. dsc_0256_2.JPGMiután a főbb védelmi eszközöket kiütötte a légicsapás, jöhetett a légiroham első lépcsője. A területet biztosító katonákat több ponton tették ki. Az osztrák AB212-est 5D-ben, és HD-ban nézhettük meg. 

dsc_0266_1.JPGA romváros másik oldalán magyar H145M...dsc_0278_2.JPG ...és egy Mi-17-es hozta  a biztosítást és zárást végző rohamlövészeket.dsc_0293_2.JPGJó ha van egy PKM géppuska, de a kettő még jobb. dsc_0305.JPGA kirakást végző gépek gyorsan fel is szálltak. dsc_0313_2.JPG
dsc_0331.JPGJöhetett a következő lépcső, az épületeket kipucoló osztagokat három helikopter hozta. Mindegyik osztagnak eltérő módon kellett behatolni a számukra kijelölt épületekbe.  

dsc_0361_2.JPGA szlovák UH-60M-ből a TEK felszámolói csúsztak le kötéllel az egyik épület tetejére. A rendőrség terrorelhárítóinak részvétele kissé meglepő lehet, de az MH különlegeseivel való közös képzés hasznos mindkét félnek. dsc_0369_1.JPGBelga NH90-esről készült kép megtévesztő, mert az épület mellé szállt le, ott hagyták el a katonák. dsc_0372_4.JPGA szlovén AS532 Cougar heliloptere viszont valóban a tetőre érkezett. A különleges műveletisek felülről hatoltak be az épületbe. dsc_0390_1.JPG Az UH-60M és a Cougar távozása. dsc_0402.JPGAz NH90-essel szállított katonák is megérkeztek. Ők az ajtón mentek be, de előtte azt be kellett robbantani. dsc_0437.JPGAz első csoport már behatolt, jöhetett a következő. 

dsc_0468.JPGA harc közben egy saját katona megsebesült. A mentésre két belga A109-es érkezett, az egyik leszállt...dsc_0493_1.JPG...a másik a levegőből fedélzeti géppuskákkal biztosított. dsc_0494.JPGKihozták a sebesültet. 
dsc_0526_1.JPGA rosszfiúk erősítést küldtek, a magyar ellenerő század 3 BTR-80-assal támadásba lendült. dsc_0542.JPG

dsc_0566_2.JPGA művelet kezdete óta két Mi-24P is a légtérben volt. A BTR-ek felbukkanásakor az előretolt légiirányító a harci helikoptereknek kijelölte a célokat, azok pedig tették a dolgukat. dsc_0581.JPGA célobjektumok kipucolása után a végrehajtó állomány kivonására visszajöttek a helikopterek. A kivonás fordított sorrendben történt, először az épületet elfoglalók távoztak, ugyanazokkal a gépekkel, így a TEK az UH-60M-mel.dsc_0584_2.JPGNH90-es száll le ismét.dsc_0592.JPGCougar újra a tetőn. dsc_0598.JPGAz NH90-es a füvön vette fel a katonákat. dsc_0639_1.JPGA kivonás a biztosítok fedélzetre vételével folytatódott. A Mi-17-es, és a H145M is oda szállt le, ahol a kirakás történt. dsc_0641.JPGdsc_0657.JPGAB212-es is elhagyja a romvárost. dsc_0664_1.JPGA légiflotta egy része, az OH-58-asokkal. dsc_0682.JPGA győzedelmes végrehajtás után egy kis Airshow-t tartott az összes repülőeszköz. dsc_0698_1.JPGA Gripenek is alacsonyan elhúztak felettünk, sajnos a felhők miatt a szürke a szürkén nem jó kombináció. dsc_0703.JPG

Benedek Levente videója a gyakorlatról:

dsc_0727.JPGVégezetül minden típusból egy-egy példány leszállt a "településen", így azokat közelről is meg lehetett nézni. dsc_0772_3.JPG

dsc_0781_1.JPGA Fire Blade 22 gyakorlat célja kifejetetten az volt, hogy a helikopterek személyzetének harcászati felkészültségét fejlesszék. Valós körülményekhez hasonló szcenáriókat terveztek számukra, ahol ki kellett hozni magukból a maximumot. Az EDA, vagyis az Európai Védelmi Ügynökség egyébként nem a NATO, hanem az EU tagállamait fogja össze. Ezért lehetnek tagok az osztrákok is, akik az egyik legnagyobb kontingenst küldték. 

További képekért katt ide

A gyakorlat további nagy  előnye, hogy több ország katonái vettek részt benne. Így lehetőség nyílt az együttműködés kialakítására. Gondljunk csak bele, hogy egy ilyen kis légtérben ennyi helikopter, és repülőgép tervékenységét hatékonyan és biztonságosan összehangolni nem lehet egyszerű feladat. Ráadásul szinte mindegyik más nemzethez tartozott. Magyar részről más fegyvernemeket, így a légvédelmi rakétásokat, és az ellenerő lövészeit is bevonták. Mindezek ismeretében a bemutató végignézése után igazán eredményesnek mondható az összes katona teljesítménye. 

3 komment
Exclusive Military Hardware
süti beállítások módosítása