A királyságból kialakult Római Köztársaság fél évezred után átalakult Római Birodalommá, s ezzel együtt császársággá.

Az első két évszázadban voltak nagy uralkodók, mint Augustus vagy Marcus Aurelius, voltak felemás megítélésű uralkodók, mint Tiberius, s voltak gyilkos zsarnokok, mint Nero vagy Caligula. Marcus Aurelius idején a császárság egyik fénypontja volt, de az őt követő fia, Commodus uralkodása, véget vetett a Pax Romana korszaknak. Persze az is könnyen lehet, hogy Commodus nem az ő fia volt - legalábbis Faustina eléggé könnyűvérű volt. 

Commodus 192 szilveszterén történt meggyilkolása után sokan reménykedtek, hogy helyreáll a stabilitás, de a gárdisták egy Pertinax nevű katonatisztet választottak, aki a gárdistáknak egyébként fejenként 12.000 sestersiust ajánlott fel. Igaz, ez csendben, a színfalak mögött történt.

Amikor aztán Pertinax rendet akart tenni, meggyilkolták.

Ekkor a gárda úgy határozott az kapja meg a trónt, aki a legtöbbet ígéri érte, s két jelentkező rögtön volt. Az egyik, a meggyilkolt Pertinax apósa, Titus Flavius Sulpicianus, a másik pedig Didius Julianus, aki korábban a katonaságban és politikában egyaránt kitüntette magát.

Ez az árverés azonban nem titkosan zajlott, sőt, ahogyan Chris Scarre történész írja:

"Nem próbálták eltitkolni a tárgyalások természetét: a praetoriánusok hírnököket állítottak a falakra, hogy bejelentsék, hogy a császári pozíció eladó… A licit még tartott egy ideig, de végül Didius Julianusra esett a katonák választása. . Nemcsak magasabb árat ajánlott fel, hanem figyelmeztette is őket, hogy ha megválasztják Sulpicianust, bosszút várhatnak tőle Pertinax meggyilkolása miatt."

Persze nem csak a modern történészek gondolják így, hiszen a kortárs Cassius Dio így írta le a botrányos esetet:
'Tehát amikor [Didius Julianus] hallott Pertinax haláláról, sietve eljutott a császári trónig. Aztán egy nagyon szégyenletes üzlet következett, amely méltatlan Rómához. Ugyanis, mintha valami piacon vagy aukciós teremben lett volna, a várost és az egész birodalmat is elárverezték. Az eladók azok, akik megölték előző császárukat, a leendő vevők pedig Sulpicianus és Didius Julianus voltak, akik azért versengtek egymással, hogy túllicitálják egymást…. Fokozatosan megemelték ajánlataikat 20 000 sestersiusig-ig minden katonának. Néhány katona ezt továbbította Julianusnak: „Sulpicianus ennyit kínál; mennyit csinálsz még belőle?" Sulpicianusnak pedig sorra: „Julianus annyit ígér; mennyivel növeled még?" Sulpicianus nyerte volna a napot, mivel a város prefektusa, és egyben az első, aki megnevezte volna a 20 000-es számot, ha Julianus nem emelte volna meg ajánlatát egyszerre egész 5 000-rel.'

Ennek alapján Didius Julianus katonánként 25.000 sestersiust fizetett, amely tíz jó ló ára volt akkoriban.

Aztán a császárrá emelése után azonnal leértékelte a pénzt, a nemesfémtartalom csökkentésével, de még így is hatalmas összeg volt. Olyannyira, hogy bármennyire is gazdag volt, soha nem tudta kifizetni a teljes árat, igaz csak 66 napja volt rá.

Ennyit vártak az elégedetlen praetoriánusok, akik aztán 193. június 1-én meggyilkolták a császárt. Didius Julianus állítólag az utolsó szavaival érdeklődött, hogy "De mit rosszat tettem? Kit öltem meg?".

Ő lehet, hogy senkit, azonban ő hamarosan meghalt.

Ebben az évben aztán többen is a trón közelébe jutottak, ezért is nevezik az "öt császár évé"-nek.

DJP