Futballtangó

Csoportelső lett az argentin válogatott

2022. december 01. - _Adamo_

enzojuli1.JPG

Az első mérkőzés elvesztése ellenére a második két találkozóját hozta a világbajnokság csoportkörében az argentin válogatott, így Lionel Scaloni együttese az első helyen zárta a csoportját és jutott a nyolcaddöntőbe.

Az argentin válogatott 2-0-ra legyőzte Lengyelországot a szerda esti utolsó csoportmérkőzésén, így az élen végzett a világbajnokság C csoportjában. Az európai válogatott a vereség ellenére a második helyen továbbjutott, jobb gólkülönbségével megelőzve Mexikót, míg a negyedik helyen Szaúd-Arábia végzett.

A "gauchók" az első mérkőzést drámai körülmények közt 2-1-re elvesztették a szaúdiak ellen, majd a második találkozón 2-0-ra sikerült legyőzni a mexikóiak. A csoportkört tekintve ez, a második mérkőzés hozta meg a fordulópontot, hiszen a csapat nem a legjobb játékával, szenvedve, egymásért küzdve harcolta ki a három pontot, amelyre a továbbjutás szempontjából égető szüksége volt.

A világbajnokságon mutatott legjobb teljesítményét a harmadik mérkőzésen hozta a csapat, amikor végig dominálva sikerült felülmúlni az igencsak passzívnak mutatkozó lengyeleket. Az első félidőben még csak kimaradt helyzetekig jutottak az argentinok, például Lionel Messi tizenegyesét az egész tornán bombaformában védő Wojciech Szczesny hárította. A második játékrész elején azonban Alexis Mac Allister szerencsés lövése a kapuban kötött ki, a vezetés megszerzése pedig megnyugtatta a válogatottat. Nem sokkal később az erre a mérkőzésre a tornán először a kezdő nevezett két River-nevelésű fiatal, Enzo Fernández és Julián Álvarez összjátéka szállította a második találatot, mellyel sikerült bebiztosítani a három pontot.

"Nyernünk kellett az első helyhez. Nagyszerűen játszottunk, és ehhez gólok is társultak. A legfontosabb, hogy abszolváltuk a csoportkört, magunkhoz hűen futballoztunk, összetartva. A csapat megerősödve jött ki a kihagyott büntetőből. Kicsit mérges voltam, hogy kihagytam, de a csapat nem omlott össze. A Mexikó elleni siker a második fordulóban megnyugtatott minket. Újra rátaláltunk önmagunkra, arra a játékunkra, amely a szövetségi kapitány, Scaloni munkájának kezdete óta jellemzett minket" - fogalmazott a válogatott csapatkapitánya, Lionel Messi a mérkőzés után.

Lionel Messi a 22. világbajnoki mérkőzésén lépett pályára, mellyel megelőzte nagy elődjét, Diego Maradonát, akivel éppúgy nyolc-nyolc góllal állnak ebben a sorozatban.

"Diego biztos örülne. Mindig örült azoknak a szép dolgoknak, amelyek a válogatottal történnek, személyesen velem is. Mindig közeli volt, szeretetteljes. Örülne a pillanatnak, a 16 közé jutásnak és minden pályán történt dolognak" - fűzte hozzá a csapatkapitány.

"Nagyon örülök a világbajnokságon való bemutatkozásomnak. Én vagyok a világ legboldogabb embere. Megtörtént velem az, amiről egy kisfiú a labdával a lábánál csak álmodhat. Nagyszerű sorozatot építettünk fel, de tudtuk, hogy egy nap véget fog érni, most újra fel kellett építeni magunkat" - mondta el az élete első vb-meccsén a hajrában szóhoz jutó Thiago Almada.

A nyáron a Manchester City-hez igazoló Julián Álvarez is boldogan értékelt élete első vb-gólját követően:

"Személy szerint nagyon boldog vagyok, örülök a csapat sikerének. Mindenki a legjobb tudását hozta ezen a mérkőzésen, mindent megtettünk a győzelemért. Maximálisan megérdemeltük a három pontot, nagyszerű meccset játszottunk, remekül zártuk a csoportkört és elértük a célunkat, ami a legfontosabb volt. Minden nap úgy érzem, hogy ez a legjobb dolog, ami történhet: Argentína népét képviselni a világbajnokságon. Sok támogatást kapunk, hatalmas szeretet árat felénk, feledhetetlen megélni ezt a pillanatot. Ezekért az emberekért megyünk tovább, minden meccsen a legjobbunkat akarjuk nyújtani értük."

Az argentin válogatott szövetségi kapitánya az első mérkőzés után a másodikra öt, majd a másodikról a harmadikra négy helyen változtatta meg a kezdőcsapatát. Alapvetően mindenkettő elég magasnak számít, de tekintve, hogy a védelemben eddig is rotáció volt, nem lepődhettünk meg rajta, hogy az ellenféltől függően váltások történtek hátul. A középpályán Giovani Lo Celso helyettesítése kevésbé volt megoldott, míg a csatársorban Lautaro Martínez kisebb sérüléssel és jól látható formahanyatlással küzködik.

"Jó meccset játszottunk, folytatnunk kell tovább. Továbbra sem tartom magunkat esélyesnek. Tény, hogy kemény csapat vagyunk és minden ellenféllel szemben képesek vagyunk harcolunk, de teljesen helytelen lenne azt gondolni, hogy innentől megnyerjük a világbajnokságot. Elégedettek lehetünk a csoportkörös teljesítménnyel, az első mérkőzés után fel tudtunk állni a padlóról és két győzelemmel megnyertük a csoportot, amit nagyon fontosnak tartok" - vélekedett Lionel Scaloni.

alexis.jpg

Argentína a D csoportban a címvédő franciák mögött a második helyet megkaparintó Ausztráliával találkozik a nyolcaddöntőben. Papíron az esélyek egyértelműek lesznek, de óvatosan kell bánnunk mindenféle kötelező klisével, mert a Socceroos legyőzte Dániát és Tunéziát is. Biztosan továbbra is maximálisan koncentráció és a legjobb teljesítmény lesz szükséges a továbbjutáshoz - egy világbajnokság egyenes kieséses szakaszában nem lehet könnyű meccsről beszélni.

"Minden mérkőzés nehéz, Szaúd-Arábia legyőzött minket, és senki sem számított rá. Aki azt hiszi, hogy Ausztrália könnyű lesz, az téved. Egy pillanatig sem nézhetjük le őket. Tiszteletben kell tartanunk az ellenfelünket. Úgy gondolom, hogy ha úgy játszunk, mint a mai mérkőzésen, akkor a végén elérhetjük a kívánt eredményt. Csoportelsők lettünk, két szabadnap után megint játszanunk el, amit teljes őrültségnek tartok, de nincs mit tenni, mennünk kell tovább" - fűzte hozzá Scaloni.

"Ausztrália következik, nem könnyű ellenfél. Magunkban bízunk, nem Ausztráliában. A világbajnokságon bárki legyőzhet bárkit, ezt mi a saját bőrünkön tapasztalhattuk. Most jön némi pihenés, és utána új világbajnokság kezdődik" - vélekedett Messi.

Az Argentína - Ausztrália nyolcaddöntőt szombaton 20 órától rendezik, a párharc továbbjutója a negyeddöntőben a Hollandia - Egyesült Államok találkozó győztesével fog játszani, amely eredménye addigra már ismert lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtango.blog.hu/api/trackback/id/tr5717991928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása