Különös jelenséget veszek ma górcső alá, a Novaja Gazeta Evropa egyik elemzése és más források alapján, egészen pontosan az ideológiai-erkölcsi bevándorlást az Oroszországi Föderációba. A jelenség nem nevezhető tömegesnek, de mindenképp sajátos: beleillik abba a Kreml propagandája által terjesztett mintázatba, ami Oroszhont a „hagyományos értékek” és a szabadság fellegvárának, sőt, utolsó bástyájának tekinti és igen népszerű Magyarország bizonyos köreiben is.
![bevandorlok_januar_28_2025.jpg](https://m.blog.hu/fo/forgokinpad/image/bevandorlok_januar_28_2025.jpg)
(Képünk illusztráció)
Ami ezeket a bizonyos köröket illeti, javasolnám nekik, hogy próbálják ki az orosz életet, bár minálunk erre viszonylag kevesen vállalkoznának a valóságban is. Közéjük tartozik KGBéla, aki jelenleg is a moszkvai MGIMO egyetem előadó tanárja, miután kémkedésen fogták az Európai Unió ellen. Rendben, neki tényleg nem volt hová mennie, de hogy milyen mértékben elégedett a mostani életével, arról nincsenek megbízható információink – Moszkvában lehet ugyan nagyon jól is élni, de nem akárkinek, és Bélánk azért valószínűleg nem tartozik a kiváltságosok közé, ő egyszerű, középosztálybeli életszínvonalat érhetett el, ami esetleg jobb, mint egy magyar börtön, de végső soron ő tudja, hol jó neki. Azonban az erkölcsi-ideológiai emigránsok többsége nem kimentett kém vagy hírszerző. Általában Nyugaton a putyini ideológia lelkes hívei adják a fejüket erre a vállalkozásra.
Tény, hogy a Kreml szellemi és erkölcsi vízumot vezetett be a „barátságtalan” országokból érkező bevándorlók számára, és a program népszerűsítésével Maria Butinát, a volt kémet bízta meg. Maria Butina korábban orosz kém volt az Egyesült Államokban, jelenleg pedig az Állami Duma tagja és televíziós sztár. Mint a „Novaja Gazeta Evropa” kiderítette, Butina egy egész infrastruktúra létrehozásával foglalkozik, melynek az a feladata, hogy külföldieket vonzzon Oroszországba, azok után, hogy Putyin külön rendeletével szellemi és erkölcsi vízumot vezetett be a „barátságtalan” országokból érkező emberek számára. Az ilyen bevándorlók támogatására egy speciális szervezetet hoztak létre, amelynek élén Butina áll. Az ő feladata az is, hogy „bemutató” túrákat szervezzen az orosz városokba, hogy külföldiek költözzenek oda. Ezenkívül a Butina védnöksége alatt álló új bevándorlók aktívan dicsérik az oroszországi életet a TikTok-on és más platformokon. Vannak kevésbé nyilvános emigránsok is, például egy portugál akadémikuspár. Butina volt az, aki segített nekik munkát kapni az orosz Nemzeti Kutatási Egyetem Közgazdasági Felsőoktatási Intézetében.
Hogy valójában miért jönnek a külföldiek Oroszországba – szellemi értékek vagy inkább anyagi előnyök csábítják őket –, és hogy ez a kezdeményezés hogyan segíti Maria Butina karrierjének újraindítását, azt Julija Ahmedova elemezte. (Itt kell megjegyeznem, hogy a rendkívül hosszú írást csak kivonatolni tudom, és szándékosan kihagyom a bevándorlókkal készült interjúkat belőle, ugyanis egyrészt minket inkább maga a jelenség érdekel, másrészt a honi olvasótábor nem lenne képes vagy inkább nem lenne hajlandó végigolvasni a teljes elemzést, ha az elnyúlna húsz-harminc oldalon át).
Tudjuk, hogy mindig is voltak külföldiek, akik a gazdaságilag fejlettebb országokból költöztek Oroszországba. Az orosz propaganda azonban az Ukrajna elleni teljes körű invázió után kezdett különös figyelmet fordítani rájuk. A Kreml médiája 2024 februárjában arról írt, hogy az „Erős ötletek az új idők szolgálatában” című fórum plenáris ülésén Vlagyimir Putyint megkereste Irene Cecchini, az MGIMO olasz hallgatója. Azt mondta, hogy „beleszeretett Oroszországba”, és arra kérte az elnököt, hogy könnyítse meg a külföldiek Oroszországba költözését. Mint mondta:
„Még egy új orosz szót is javaslok erre a jelenségre – »impatriálás«. Ez azt jelenti, hogy kulturális, hagyományos és családi értékek alapján végleg Oroszországba költözünk. Mindez kedvező lenne Oroszország számára.”
Putyin egyetértett vele, és hat hónappal később aláírta a 702. számú rendeletet „A hagyományos orosz szellemi és erkölcsi értékeket valló személyek humanitárius támogatásáról”.
A dokumentum szerint a külföldiek ezentúl úgynevezett spirituális és erkölcsi vízumot kaphatnak a beutazáshoz. Ehhez csupán egészségbiztosítást kell kötniük, és alá kell írniuk egy nyilatkozatot arról, hogy azért költöznek oda, mert nem fogadják el hazájuk politikáját, amely „a hagyományos orosz szellemi és erkölcsi értékekkel ellentétes ideológiai beállítottságot erőltet”.
Oroszországba érkezve az ideológiai migránsnak három évre szóló tartózkodási engedélyt kell kérnie. Az ilyen típusú tartózkodási engedély különleges tulajdonsága, hogy megszerzéséhez nem kell vizsgát tenni az orosz nyelv, történelem és az orosz jogszabályok alapjainak ismeretéből. Szintén nem szükséges a kormány által jóváhagyott, egy adott régióban való tartózkodásra vonatkozó kvótába való felvételt kérni. Mindezt a „lélekben Oroszország-közeli” bevándorlók életének egyszerűsítése érdekében törölték el.
Ez a bevándorlás egyik formája. Más esetekben a tartózkodási engedélyt az orosz kormány által évente megállapított kvótán belül adják ki, amelyet az orosz kormány a régiók között elosztva, figyelembe véve Oroszország szövetségi szubjektumainak demográfiai helyzetét és képességeit. Vagyis a külföldinek egy adott régióba kell érkeznie, és ott megfelelő dokumentummal kell igazolnia az orosz nyelv és történelem, valamint az orosz jogszabályok alapjainak ismeretét.
A kvótán kívül csak orosz állampolgárok házastársai vagy kiskorú gyermekei, ukrán, moldovai és kazah állampolgárok, valamint a „külföldi honfitársak” áttelepítésének állami programja keretében költöző vagy az orosz hadseregbe besorozott személyek kaphatnak tartózkodási engedélyt.
A szellemi és erkölcsi tartózkodási engedély jogot ad az oroszországi munkavállalásra, a jogi bejegyzés nélküli vállalkozás indítására, valamint a lakóhelyi nyilvántartásba vétel helyén az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésre. Mindezekre azonban csak olyan „barátságtalan országok” állampolgárai számíthatnak, amelyek politikája „destruktív neoliberális ideológiai hozzáállást erőltet”. Az ilyen országok listáján szerepel az Egyesült Államok, Kanada, Új-Zéland, Ausztrália, Dél-Korea, Japán, Szingapúr, Tajvan, az Egyesült Királyság, valamint Magyarország és Szlovákia kivételével szinte valamennyi európai állam.
Az utóbbi kettő valóban konzervatívabb gender-politikát folytat, de a listáról való kizárásuk fő oka az, hogy a magyar és a szlovák hatóságok a Putyin-rezsim támogatói. Ehhez képest Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szintén konzervatív politikát folytat, ellenzi az LMBT-t, sőt a béranyaságot is, de nem mond ellent az EU Oroszországgal szembeforduló politikájának.
Ugyanakkor az orosz állam nem nyújt anyagi és szociális támogatást a bevándorlóknak, így a tartózkodási engedély kérelmezésekor a jövedelemforrásokról vagy a megfelelő anyagi háttérről szóló igazolást is be kell mutatniuk.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Látjuk, hogy mintegy szexuálpolitikai jellegű ez a fajta népességmozgás, konkrétan azok vándorolnak Oroszországba, akik nem képesek elfogadni az alternatív szexualitást hazájukban. Ennek különös lehet a logikája, ugyanis ha valakit hazája gátol nemi életében vagy titkolnia kell partnerkapcsolatát az ottani törvények miatt, annak minden oka megvan a kivándorlásra. Azonban annak számára, akit csupán az zavar, hogy mások nem kell titkolják vonzalmaikat vagy kapcsolataikat, ám a saját nemi életét semmi sem korlátozza, nem igazán érthető, miért kell emiatt kivándorolni, idegen nyelvi környezetbe, idegen társadalomba beilleszkedni, új szokásokat felvenni, régieket elfeledni. De hát ők tudják... folytassuk az elemzést.
A Szövetségi Állami Statisztikai Szolgálat nem tesz közzé adatokat arról, hogy 2022 februárja után hányan vándoroltak be Oroszországba barátságtalan országokból. De Maria Butina, a kifejezetten a „barátságtalan” országokból érkező bevándorlók megsegítésére létrehozott „Üdvözöljük Oroszországban” szervezet vezetője szerint közel háromezer ilyen emberről van szó. A legtöbben (31%) Németországból érkeztek. Utánuk a balti államok – Litvánia, Lettország és Észtország – következnek. Olaszország zárja az első ötöt. Továbbá, ahogy Butina mondja, „nagyon sok áttelepülőt látni” Franciaországból, Kanadából, az Egyesült Államokból és Ausztráliából.
Maga Maria Butina 2018-as amerikai letartóztatása után vált széles körben ismertté a nyilvánosság előtt. Azzal vádolták, hogy Oroszország érdekében konspiratív tevékenységet folytatott az Egyesült Államok területén, és nem regisztráltatta magát külföldi ügynökként. Más szóval orosz kém volt. A nyomozás szerint a hölgy „az orosz kormány egy magas rangú képviselőjének” megbízásából ismerkedett meg republikánus politikusokkal. A nőt 2019 áprilisában 18 hónap börtönbüntetésre ítélték, de már októberben szabadon engedték és kitoloncolták Oroszországba. Butinát Seremetyevóban Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő fogadta. A „diadalmas” visszatéréséről készült fotók és videók bejárták a világmédiát.
Otthon az amerikai börtönben szerzett tapasztalatait felhasználva Butina először az oroszországi foglyok jogainak védelmében kezdett el tevékenykedni.
Ekkor látogatta meg Alekszej Navalnijt a fegyházban, ami után kijelentette, hogy a politikus méltánytalanul panaszkodott a fogvatartási körülményekre. Butina ugyanakkor a Russia Today tévécsatornának is dolgozott. 2021-ben a Kirov régióból az Állami Duma képviselőjévé választották, de ebben a pozícióban tevékenysége semmilyen módon nem tűnt ki.
Butina csak 2024 novemberében jelent meg újra a média területén, amikor egy „barátságtalan” országokból érkező migránsokat segítő szervezetet vezetett. Ma az egykori kémnő aktívan beszél erről a kezdeményezésről oroszul és angolul számos interjúban. Saját külön projektje is van a Russia Today-en, amelyben ilyen bevándorlókkal készít interjúkat. Az ideológiai migránsok általában főleg Moszkvában és Szentpéterváron telepednek le, de a Krasznodari Terület, Primorje és Nyizsnyij Novgorod is keresett közöttük. Utóbbi még külön ügynökséget is nyitott a „barátságtalan” országokból áttelepült szakemberek foglalkoztatására. Butina szerint míg korábban Oroszország „a nem kívánt közép-ázsiai migráció visszaszorítására összpontosított”, most „ennek az ellenkezője a cél – a magasan képzett családos emberek vonzása a nyugati országokból”.
Az emigrációt propagáló médiumok az Oroszországba költözés mellett döntők legégetőbb témájával foglalkoznak a legtöbbet: a nyugati gender-politikával. Ugyanakkor a figyelem kifejezetten a marginalizált esetekre irányul. Az orosz narratívák egyik legszembetűnőbb példája az az állítás, hogy Nyugaton a gyerekek állítólag szülői engedély nélkül vagy az iskolai nyomás hatására megváltoztathatják a nemüket. Miközben a valóságban az ilyen orvosi beavatkozások rendkívül ritkák a kiskorúak körében, és csak a szülők és az orvosok bevonásával történő alapos konzultáció után hajtják végre őket.
Korábban az orosz ellenzéki sajtó már írt a Németországból Oroszországba költöző oroszországi németekről – a volt szovjet tagköztársaságok területén élő német nemzetiségű emberek leszármazottairól. Visszaköltözésük okai vegyesek – a nemi politikát és a belpolitikai problémákat is említették a magas adók, az emelkedő árak és a korlátozott gyógyszerhez való hozzáférés formájában. Margarita Zavadszkaja politológus, a Finn Nemzetközi Ügyek Intézetének (FIIA) vezető kutatója megjegyzi, hogy az Oroszországba költözés mellett döntők motivációja valójában meglehetősen véletlenszerű tényezőkből tevődik össze.
Először is, ezek az emberek nyilvánvalóan nem ismerik jól az orosz bürokratikus környezetet, amely mindig is nagyon barátságtalan volt a külföldiekkel szemben. „Amikor turistaként érkezik az ember, akkor ezt nem tapasztalja, mert a regisztrációs ügyeket a szállodák intézik. De amint megváltozik az Oroszországi Föderációban való tartózkodásuk oka, rengeteg dolgot kell saját maguk elintézzenek, és nincs olyan infrastruktúra, amely angolul segítené őket ebben” – jegyzi meg Zavadszkaja, aki korábban egy nagy nemzetközi vállalatnál dolgozott expatriáltakkal Oroszországban.
Másodszor, Margarita Zavadskaya szerint a potenciális migránsokat a konzervativizmus és a 2010-es években népszerűvé váló emancipációs program elutasítása köti össze. Az orosz propaganda megérezte, hogy egyesek vonakodnak felülvizsgálni nézeteiket ebben az ügyben, és ezt aktívan kihasználja. Más szóval a „hagyományos értékekkel” kapcsolatos koncepcióban kifejeződő elégedetlenség valóban a költözés egyik indítéka lehet.
Harmadszor, Moszkva és Szentpétervár egy turista számára, egy olyan személy számára, aki nem merül el erősen a helyi viszonyokban, fogyasztói paradicsom. De egy turista élménye és egy oroszul nem tudó, helyi rokonok és támogató rendszer nélkül boldogulni próbáló külföldi számára az orosz élet élménye teljesen más.
Mondhatni: kellemetlen, de nagyon ám. Zárszóként annyit szeretnék megjegyezni, hogy nem ez az első eset, amikor Oroszországba bevándorlók sokasága érkezett ideológiai okok miatt. Az 1930-as években ugyanis a hitleri Németországból menekültek oda az idealistább és kommunista meggyőződésű antifasiszták. Hogy mi lett a sorsuk? Arról inkább Kun Miklós történész egyik írását idézném (a szerzőt senki sem vádolhatja azzal, hogy ellenségesen viszonyulna a Kreml mindenkori politikájához):
„A nemrég előkerült levéltári források szerint a szovjet birodalomban az 1930-as évek elején hivatalosan regisztrált 11 327 (birodalmi) német állampolgárból 1937 elejére csupán 4015 maradt szabadlábon. A következő hónapokban újabb 608 németet hurcolt el az NKVD, további 622 embert pedig kitiltottak a Szovjetunióból (ebből 80 volt kommunista párttag). Elgondolkodtató, hogy a mintegy 4600 személy alkotta német antifasiszta emigráció legtöbb tagja nem élte meg a második világháború végét: kivégzőosztagok elé kerültek, vagy elnyelte őket a Gulag. Hasonló sors várt a szovjet hadiiparban, a gyárakban és a bányákban dolgozó, nagyrészt teljesen apolitikus német szakemberekre, köztük a világválság éveiben a Szovjetunióba kivándorolt műszaki értelmiségiekre és szakmunkásokra is. Ez utóbbi esetben is maga Joszif Sztálin adta ki a direktívát. Egy kockás füzetből kitépett cetlire írta fel: „Le kell tartóztatni az összes németet valamennyi kormányzóságban, akik a hadiüzemeinkben, a félig-meddig hadiipari termékeket előállító gyárainkban, a vegyi üzemeinkben, a villanyerőműveken és az építkezéseken dolgoznak”. Egyben a szovjet diktátor utasította az NKVD-főnököt, hogy naponta készítsen jelentést, miként haladnak emberei a német akció megvalósítása során.
Ám ez csupán a németek fátumának egyik fontos állomása volt Szovjetunió-szerte. Az 1930–1940-es évek fordulóján más „bűnös nemzetek” sorában – nagyrészt kifejezetten etnikai alapon – börtönbe vetettek, majd kivégeztek ezenkívül még több ezer Volga-németet, valamint az Altaji vidéken, Dél-Ukrajnában, a Moldáviai autonómiában és Grúziában élő német lakost. Többnyire tömbökben letelepedett, szorgos parasztokat, vidéki patikusokat, mérnököket, orvosokat és földmérőket, akiknek az ősei a 18. század végén érkeztek Oroszországba. Akadt, aki jobban járt, mert „csupán” kitelepítették a szülőhelyéről. Ám a nemrég napvilágra került adatok szerint ezeknek a „szerencsés” embereknek a 30-40 százaléka nem élte túl a szokatlan klímát, a fakitermelésen vagy a bányák mélyén, nehéz körülmények között végzett robotot.”
Nos, ezért mondom: be lehet vándorolni Moszkóviába, különösebb akadálya nincs. Csak kivándorolni belőle nehéz. És akármit is mondjanak, nem biztos, hogy valóban szívesen látják a bevándorlót.
Hiszen az oroszok többnyire még egymást sem látják szívesen.
Szele Tamás