Forgókínpad

Forgókínpad

A konteóherceg puccsa

2022. december 07. - Szele Tamás

Nem volt könnyű kideríteni, mi is áll a mai németországi puccskísérlet mögött, teljes bizonyossággal nem is állíthatjuk egyelőre, de mintha egyre határozottabban kezdenének kirajzolódni a háttérben a Kreml Szpasszkaja-bástyájának körvonalai, esetleg a Lubjanka tér közismert épülete is felsejlik a ködben... de mindenekelőtt lássuk a tényeket.

kreml_berlinben_december_7.jpg

Ma reggel egy összehangolt razzia során, melyben legalább háromezer rendőr vett részt, huszonöt embert tartóztattak le Németország-szerte a kormány és az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés gyanújával. Német jelentések szerint a szélsőjobboldaliakból és volt katonákból álló csoport a parlament épülete, a Reichstag megrohamozását és a hatalom átvételét tervezte. Ezzel egy időben tervezték a német energiaellátás, tehát az elektromos hálózat lekapcsolását is, melytől azt remélték, hogy fellázítja és melléjük állítja a lakosságot.

A gyanúsítottak között van a 71 éves XIII. Henrik herceg, egy valamikor Türingiában uralkodó német nemesi család, a Reuss család leszármazottja. Frankfurt am Mainban egy ingatlanokkal foglalkozó céget vezet. A herceg évtizedek óta azt állítja, hogy kiterjedt földek és birtokok illetik meg őt Türingiában. Környezete az összeesküvés-elméletek elkötelezett hívének ismeri. A nyomozók úgy vélik, hogy XIII. Henrik herceg, valamint a Bundeswehr különleges erőinek egykori parancsnoka, Rüdiger von P. (neve nem ismert) állt a csoport élén. A csoport tagja volt Birgit Malsack-Winkemann bírónő és a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) volt Bundestag-képviselője is, aki a qanonizmus hirdetője. A puccs után az összeesküvők azt tervezték, hogy XIII. Henrik lesz az új államfő, Melsack-Winkemann pedig az igazságügyi miniszter.

A német biztonsági szolgálatok vizsgálják a csoport tagjai és Oroszország közötti lehetséges kapcsolatokat is. Az ügyben őrizetbe vették Vitalija B. orosz állampolgárt, aki júniusban járt a lipcsei orosz konzulátuson. Heinrich XIII. júliusban látogatást tett a konzulátuson. A gyanú szerint megpróbáltak kapcsolatot teremteni az orosz hatóságokkal. A német ügyészség közölte, hogy nem talált arra utaló jelet, hogy a nagykövetség képviselői pozitívan reagáltak volna a herceg javaslatára. Nem mellesleg, a 39 éves Vitalija B. az említett Henrik herceg élettársa. Ebben az ügyben a TASZSZ külön hírt adott ki:

BERLIN, december 7. /TASZSZ/. A németországi orosz diplomáciai képviseletek nem tartanak kapcsolatot illegális formációk képviselőivel – közölte a berlini orosz nagykövetség.

Szerdán kiadott közleményükben, reagálva a német főügyészség azon állításaira, miszerint a feltételezett puccsszervezők Németországban megkeresték az orosz képviselőket, de nem kaptak támogatást, a diplomaták rámutattak, hogy a németországi orosz nagykövetség felhívja a figyelmet arra, hogy a németországi orosz diplomáciai és konzuli intézmények nem tartanak fenn kommunikációs vonalakat terrorista csoportok és más illegális formációk képviselőivel.”

A berlini orosz nagykövetség másik nyilatkozatában, melyet szintén a TASZSZ útján tettek közzé, határozottan állítják:

BERLIN, december 7. /TASZSZ/. Berlin egyelőre nem értesítette a németországi orosz nagykövetséget egy orosz nő letartóztatásáról, akit azzal gyanúsítanak, hogy puccs szervezésében vett részt – közölték szerdán közleményükben az orosz diplomaták.

A németországi orosz nagykövetség eddig nem kapott értesítést a német féltől egy orosz állampolgárságú nő letartóztatásáról az említett ügy keretében” – közölték a diplomaták, hozzátéve, hogy megkeresést küldtek a német szövetségi ügyészségnek „a történtek körülményeinek megállapítására”.

Az orosz diplomaták biztosították, hogy amennyiben az orosz nő kapcsolatba lép velük, hatáskörükön belül „a szükséges jogi és konzuli segítséget” megadják neki.”

Erre a vehemens tagadásra már tényleg csak a régi újságíró-közmondást idézhetem, mely szerint „sose higgy el semmit, amíg a TASZSZ nem cáfolta”.

A puccsiták mindegyike valamelyik összeesküvés-elmélet híve, de felülreprezentáltak közöttük az úgynevezett „Reichsbürgerek”, akik tagadják a Német Szövetségi Köztársaság létét, és azt vallják, miszerint ők az 1871-ben Bismarck által létrehozott Második Német Birodalom polgárai, róluk bővebben is szót ejtek később, egyelőre csak azért vettem elő tanaikat, hogy megmagyarázzam, mire készültek. Mivel szerintük a német állam csak egy, a második világháború győztesei által megszállt terület, az volt a szándékuk, hogy a hatalom átvétele után tárgyalásokat kezdeményeznek a szövetséges hatalmakkal, éspedig a Kreml közvetítésével. Ezért kereste fel Henrik herceg a németországi orosz külképviseletet élettársa segítségét igénybe véve, bár azt senki sem tudja, mire jutottak, de talán nem is így történt, hanem fordítva: az orosz követség talált rá élettársán keresztül a zavaros fejű hercegre és ők használták fel saját görbe céljaikra.

A csoport úgy került a rendőrség látóterébe, hogy a hatóságok tavaly áprilisban lelepleztek egy emberrablási tervet, amelyben egy magát Egyesült Hazafiaknak nevező szervezet vett részt. Ők is a Reichsbürger-közösséghez tartoztak, és állítólag azt tervezték, hogy elrabolják Karl Lauterbach egészségügyi minisztert, hogy „polgárháborús körülményeket” teremtsenek a németországi demokrácia megszüntetése érdekében. Ezen a szálon elindulva sikerült eljutni egyelőre Henrik herceghez, de lefogadom, hogy ha tovább követik, elvezeti őket a Vörös térre és a Lubjankára is.

Most egyelőre akit lehetett, lecsuktak és hatalmas, minden részletre kiterjedő nyomozás várható, valódi német alapossággal: sok érdekes meglepetésre számíthatunk. Akkor most lássuk alaposabban, kik azok a Rechsbürgerek.

A Reichsbürger mozgalom tagjai tagadják a második világháború utáni Németországi Szövetségi Köztársaság létezését. Szerintük a jelenlegi állam nem több, mint egy adminisztratív konstrukció, amelyet még mindig a nyugati hatalmak – az USA, az Egyesült Királyság és Franciaország – tartanak megszállva. Számukra a Német Birodalom 1937-es határai még mindig érvényesek. A mozgalom számos kisebb csoportot és egyént tömörít, főként Brandenburg, Mecklenburg-Nyugat-Pomeránia és Bajorország tartományokban. Nem fogadják el a Német Szövetségi Köztársaság kormányzati hatóságainak törvényességét. Nem hajlandóak adót fizetni, és saját kis „nemzeti területeket” nyilvánítottak függetlenné, amelyeket „Második Német Birodalomnak”, „Poroszország Szabad Államának” vagy „Germánia Hercegségnek” neveznek. A csoportok tagjai útleveleket és jogosítványokat nyomtatnak maguknak. Reklámcélokra még pólókat és zászlókat is gyártanak. A Reichsbürger figyelmen kívül hagyja, hogy az ilyen tevékenység illegális, és egyetlen német hatóság sem ismeri el. Honlapjaikon büszkén hirdetik, hogy „folytatják a harcot a Német Szövetségi Köztársaság ellen”.

A német belügyi hírszerzés, az Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) becslése szerint Németországban mintegy 21 000 Reichsbürger él, akiknek 5%-a szélsőjobboldali szélsőségesnek minősül. Többségük férfi. Átlagosan 50 évnél idősebbek, jobboldali populista, antiszemita és náci ideológiát vallanak, és az ország egész területén előfordulnak. Egy szász-anhalti kerületi bírósági bíró „összeesküvés-elméleteket vallóknak” és „elégedetlenkedőknek” nevezte őket. A Reichsbürgerek a COVID–19 járvány idején radikalizálódtak, amikor a „Querdenker” mozgalomtól támogatáshoz jutottak, mert nem voltak hajlandóak betartani az általuk el nem ismert hatóságok által előírt korlátozásokat.

A Reichsbürgerek elárasztják a német bíróságokat a bírósági végzések és a helyi hatóságok által kibocsátott fizetési felszólítások ellen benyújtott indítványok és kifogások áradatával. Sajnos a hatóságok kötelesek tartalomtól függetlenül minden szabályosan benyújtott, hivatalos kérelmet feldolgozni. Számos település polgármestere tiltakozott amiatt, hogy a sok értelmetlen munkán túl a Reichsbürgerek verbálisan, sőt fizikailag is megtámadták őket. A tagok gyakran filmre veszik az ilyen támadásokat, majd közzéteszik azokat az interneten.

A csoport lőfegyverekhez való vonzódása és a fegyverek felhalmozása aggasztja a hatóságokat. A Reichsbürgerekről szóló legutóbbi BfV-jelentés szerint a csoport kész és hajlandó „súlyos erőszakos cselekményeket” elkövetni. A rendőrség a házkutatások során nagy mennyiségű fegyver- és lőszerraktárat talált – és a Reichsbürger mozgalom tagjai továbbra is fegyverkeznek. Mivel a csoport jelentős része a Bundeswehr és az NDK Nemzeti Néphadsereg egykori katonáiból áll, köztük különleges katonai kiképzéssel rendelkező férfiakból, a csoportot különösen veszélyesnek tartják. Az elmúlt néhány évben a német hatóságok a mozgalom több száz követőjétől vonták vissza a fegyverviselési engedélyt.

Az elmúlt években a Reichsbürgerek razziák során támadásokat hajtottak végre rendőrök ellen – a vádlottak gyakran azzal érveltek, hogy joguk van megvédeni „a tulajdonukat”. Az észak-rajna-vesztfáliai Höxterben 2014-ben az „Poroszország Szabad Államának” egy csoportja az országon kívülről származó fegyverek becsempészésével próbált saját milíciát létrehozni. 2016-ban a Reichsbürger mozgalom egyik tagja lelőtt egy rendőrtisztet egy rendőrségi razzia során, amikor a férfi illegálisan felhalmozott, több mint 30 lőfegyverből álló arzenálját lefoglalta. 2021-ben több Reichsbürger is a COVID-korlátozások ellen tiltakozók között volt, akik megrohamozták a berlini Reichstag épületének lépcsőit.

Egyszerűen nem lehet nem észrevenni a módszereik szinte tökéletes azonosságát a magyar államtagadó csoportokéval – Magyar Állam Tulajdonosainak Társulása (MATT), Alkotmányos Ellenállás, Rend-SzerVáltók, stb. – de az ideológiájuk (az említetteké is) ugyanarról a tőről fakad, amelyről a qanonizmus. Világösszeesküvés feltételezése, állandó harc a Háttérhatalommal, a hivatalok iratáradatba fullasztása, nem létező államalakulatokra hivatkozás, a létezők tagadása... nem német specifikum ez, nem is amerikai, már nálunk is felütötték a fejüket, ezt sikeresen elterjesztették Olgino fiai az egész világon.

De hát megbolondultak Moszkvában, hogy félőrülteket támogatnak pénzzel, paripával, időnként tán még fegyverrel is? Részben igen, részben nem. Sem ettől a puccskísérlettől, sem a Capitolium ostromától nem várhatott sikert a Lubjanka tér vagy a Kreml, de zavart annál inkább.

Ha például most sikerült volna kikapcsolni a teljes német energiaellátást, az a legerősebb európai gazdaságot hetekig tartó káoszba taszította volna, és akadálytalanul terjedhetett volna az „Európa megfagy” című orosz népmese. Sőt, bizonyos hitelt is nyer, hiszen lám, tényleg nem lett volna áram. Hogy nem azért, mert Moszkva nélkül az sincs, hanem azért, mert pont az ő embereik kapcsolták ki? Ezt nagyon nehéz lett volna áram, tehát tömegkommunikáció nélkül megmagyarázni.

Tehát igaza van Nancy Faeser szövetségi belügyminiszternek, mikor azt mondja így, az akció után:

Ezt a terrorszervezetet erőszakos hatalomátvételi fantáziák és összeesküvés-ideológiák vezérlik. A militáns Reichsbürgereket a demokrácia, az államunk és a közösségünkért kiálló emberek iránti gyűlöletük köti össze. A biztonsági szervek a jogállamiság teljes erejével fellépnek az ilyen törekvések ellen. Tudjuk, hogyan védekezzünk minden erőnkkel a demokrácia ellenségei ellen.”

És nincs igazuk azoknak, akik szerint ezek a konteózgatások nem többek ártatlan szórakozásnál. Aki ma chemtrail-elméletekkel kacérkodik, holnap elhiszi, hogy az 5G elevenen megsüti, holnapután megrohamozza a Capitoliumot vagy a Reichstagot bölényszarvakkal a fején és lándzsával a kezében, és közben észre sem veszi, hogy nem a „Háttérhatalommal” harcol, hanem Moszkva fizetetlen zsoldosának szegődött.

Egyelőre ennyit tudunk a németországi puccskísérletről, de valami azt súgja, hogy fogok én még ezzel foglalkozni...

Meglátjuk, az a fontos, hogy most és Berlinben nem sikerült.

Reméljük, Budapesten sem fog.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása