Csak halkan jegyezném meg, hogy mintha jó lenne az a hír, amit hozok, mintha balzsam lenne, egyenesen Gileádból, viszont nem árt alaposan mögé nézni, mert lesz egy-két érdekes folyománya világgazdasági szinten. Arról van szó, hogy a Kremlből kiszivárgott információk szerint az orosz fegyveres erők a Zaporizzsjai Atomerőmű átadására készülnek.

A forrásom szerint az még nem dőlt el, hogy kinek adnák át, Kijevnek vagy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, de mindenképpen demilitarizált zónát hoznának létre körülötte (egy zajló háború kellős közepén ez azt jelentené, hogy a tüzérség lőtávolságon kívül kell maradjon, ami mostani ukrán HIMARS-ok esetében legalább 80 kilométeres körzetet jelent). Cserébe csak annyit kérnek, hogy az ukrán fél garantálja nekik az országon keresztülmenő gáz- és olajtranzit zavartalanságát.

Ez az ajánlat elfogadhatónak tűnik, akkor is, ha keresztülhúzza a tervezett ukrán zaporizzsjai offenzíva tervét, hiszen a demilitarizált övezetbe beleesik Marhanec, Nikopol (a háború kezdete óta minden nap lövik azt a két szerencsétlen várost), Melitopol kicsit kilóg, de egy csomó település, ahol most harcok folynak, benne van. És ez a zóna tartaná Melitopolt is orosz kézen, valóságos pajzsként védené, hiszen az elfoglalásához igen nagyot kéne kerülni. Ezek a katonai ellenérvek, de léteznek más szempontok is.

Például az, hogy akár Kijev kapja meg az erőművet, akár a NAÜ, véget ér az energetikai háború. Ugyanis nem volna semmi értelme. November 28-án az Ukrenerho vezetője, Volodimir Kudrickij elmondta, hogy az orosz csapatok által október eleje óta az ukrán energetikai létesítmények ellen indított tömeges rakétacsapások következtében minden nagyobb hőerőmű és vízerőmű megrongálódott. Néhány nappal korábban Kudrickij jelezte, hogy ha a zaporizzsjai atomerőmű visszakerülne Ukrajna ellenőrzése alá és „teljes mértékben működőképes” lenne, akkor „nagy valószínűséggel” nem lenne több gond az ország energiahiányával (az elmúlt hónapban rendszeressé váltak az áramkimaradások az ukrán városokban). A háború előtt az atomerőmű Ukrajna villamos energia-igényének mintegy 25 százalékát termelte.

És ugye, ezt már nem lenne szabad többet lőni. Még ha minden más energiaforrást sikerülne is teljesen kiiktatniuk az oroszoknak, ez megmaradna és szolgáltatna. (Az elosztórendszerek, transzformátorok tönkretétele más kérdés, az továbbra is nagy gondokat okozhat).

Nosza, hajrá, ehhez képest nem nagy ár egy potenciális offenzíva tervének elvetése és az olaj- valamint gáztranzit garantálása. Az igaz, hogy Melitopol garantálja Krím szárazföldi ellátását, így arról is le kéne mondania Ukrajnának, de így már kezd érthetővé válni, hogy Zaporizzsja egyes részein miért csomagolnak az orosz csapatok (mármint: mindent elcsomagolnak és visznek, ami nincs odahegesztve vagy lebetonozva). Ez egy feszült, de félig-meddig stabil állapothoz vezetne, mármint, ha betartja mindenki, amit ígért.

De mi lelte az oroszokat, hogy ezt kínálgatják? Megszállta őket a Szentlélek, megjelent Kadirov és Sojgu előtt Radonyezsi Szent Szergej? Nem, kérem. Az ársapka lelhette őket. A tegnapi MTI-hír szerint:

„Az Európai Unió tagországai előzetesen megállapodtak a tengeren szállított orosz olaj hordónkénti árplafonjáról, amely 60 dollár lesz – erről tájékoztatta az újságírókat Andrzej Sados, Lengyelország Európai Unió mellé rendelt állandó képviseletének vezetője pénteken. A döntést üdvözölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. (…) Az uniós nagykövetek pénteki tanácskozásán létrejött megállapodással az Európai Unió csatlakozik a Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Japánt, az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat és Kanadát tömörítő G7 csoport által szorgalmazott javaslathoz – közölte Andrzej Sados, aki hozzátette: az árszintet kéthavonta felülvizsgálják. (…) Uniós diplomaták tájékoztatása szerint az EU és a G7 csoport hivatalos bejelentése vasárnapra várható, mielőtt december 5-én életbe lép az orosz olajimport túlnyomó többségére vonatkozó EU-embargó.” (MTI)

Mármost azt tudjuk, hogy ez a tengeren szállított olaj árára vonatkozik, Magyarország pedig amúgy is felmentést élvez az ársapka alól. Akkor nézzük most a dolgot orosz szemmel. Ez a háború piszokul sokba kerül, eddig elvitte az Oroszországi Föderáció éves nemzeti jövedelmének körülbelül a harmadát és nem úgy néz ki, hogy közelegne a béke. Ez hatalmas érvágás volna minden országnak, ráadásul az orosz gazdaság alapvetően a fosszilis energiahordozók kivitelére épül. Égető szükségük van minden kopejkára. Ugyanakkor a TASZSZ híre szerint:

„Vlagyimir Putyin orosz elnök október 12-én kijelentette, hogy Moszkva nem fog más jólétéért fizetni, és nem fogja exportálni energiaforrásait azoknak, akik árplafonokat szabnak ki rájuk. Az árplafonok gyakorlatát „kártyatrükknek” és „szemenszedett zsarolásnak” nevezte. Az orosz energiahéten tartott beszédében az elnök mindezek mellett arra figyelmeztetett, hogy az olaj árkorlátozása azzal a kockázattal jár, hogy más ágazatokban is árkorlátokat állapítanak meg, ami káros a globális piacgazdaságra és emberek milliárdjainak jólétére.”

Ha kijelentette, akkor az már ukáz. De hogyan lehet így kereskedni? Két módon. Egyrészt, megér egy Zaporizzsjai Atomerőművet (és ezzel együtt egy katonai patthelyzetet, az eddigi stratégia feladását mindkét fél részéről) a Barátság kőolajvezeték. Azon keresztül el lehet adni magasabb áron az olajat, első sorban – Magyarországnak, mely ugye mentesül az ársapka alól, de az egyébként csak a tengeren szállított olajra vonatkozik. Hogy aztán Magyarország kinek adja tovább a naftát és mennyiért, az már magyar belügy, az attól a perctől kezdve, hogy kifizették, magyar olaj. És különben is: honnan tetszenek tudni, hogy az, amit árulunk, nem a frissen felfedezett vecsési olajmezőről származik? Az összetételéből? Csakhogy akarni is kell ám azt a vegyelemzést, és a vevők nem kérdezősködni fognak, hanem vásárolni. Sosem hittük volna, de most nagy anyagi hasznára válik Magyarországnak, hogy nincs tengere. Lesz még Mészáros Lőrincből olajsejk.

Hogy ezzel nagyot segítenénk a putyini, agresszor politikának és sokat ártanánk az Európai Uniónak? Az igaz, de pénzért tennék, akik tennék, és annak csak a töredéke kerülne az államkasszába.

Van még egy kereskedelmi lehetőség. Putyin azt mondta, senkinek sem adnak el energiahordozót, aki ársapkát alkalmaz, de mi van azokkal az országokkal, amelyek nem alkalmazzák? Amelyek sem nem uniós tagállamok, sem nem G7-tagállamok, sem nem részei az Amerikai Egyesült Államoknak? Azokkal lehet kereskedni. És fognak is. Kissé ijesztő a The Insider mai híre, mely szerint:

„Oroszország tankhajókból álló „árnyékflottát” alakít ki, hogy a nyugati olajszankciókkal szemben új vevőknek adjon el olajat. Elemzők szerint Oroszországnak a szokásosnál több tankhajóra lesz szüksége, mert az egyes utak hossza hosszabb lesz, a korábban Európában értékesített olajat pedig új ázsiai vevőknek, például Indiának, Kínának és Törökországnak szállítják majd.

Az orosz olajra vonatkozó nemzetközi korlátozások közé tartozik az EU által december 5-én életbe léptetett offshore importtilalom, valamint az Oroszországból származó üzemanyagokra vonatkozó új globális árplafon, amelyet a tervek szerint a közeljövőben hordónként 60 dollárban állapítanak meg. Az EU és a G7-ek ilyen intézkedései várhatóan elvágják Moszkvát a globális tankerflotta nagy részétől, mivel a biztosítók – köztük a nagy biztosítók, például a Lloyd's of London – nem köthetnének biztosítást orosz olajat szállító hajókra – függetlenül azok rendeltetési helyétől –, hacsak nem adják el azt a meghatározott áron.

A Braemar hajózási brókercég becslései szerint Oroszország csendben több mint 100 elavult tartályhajóból álló flottát halmozott fel, hogy segítsen kijátszani a nyugati korlátozásokat. A Rystad energetikai tanácsadó cég szerint Oroszország 2022-ben 103 tankerrel bővítette olajhajózási láncát azáltal, hogy megvásárolta és újra elosztotta az Iránt és Venezuelát – két olyan országot, amelyekre nyugati olajembargó vonatkozik – kiszolgáló hajókat. Az anonim tartályhajó-vásárlások leggyakrabban a névtelen vagy új vevők számának jelentős növekedésére vezethetők vissza a nyilvántartásokban. A megvásárolt hajók általában 12-15 évesek, és a következő években várhatóan kivonásra kerülnek – mondta Anup Singh, a Braemar tartályhajókkal kapcsolatos kutatásainak vezetője.

Az anonim tartályhajó-vásárlások leggyakrabban a névtelen vagy új vevők számának jelentős növekedésére vezethetők vissza a nyilvántartásokban. A megvásárolt hajók általában 12-15 évesek, és a következő években várhatóan kivonásra kerülnek.”

Ezzel szemben Viktor Kurilov, a Rystad elemzője szerint Oroszországnak több mint 240 tartályhajóra volna szüksége a jelenlegi exportvolumen fenntartásához. De hova mennének ezek a tankerek? Mondja is az Insider: Törökországba (bár oda vezet csővezeték is), Kínába, Indiába. Kína kellemetlen partner, ugyanis túl jól ismeri fel a saját üzleti érdekeit, és már most is csak mélyen nyomott árakon hajlandó kereskedni az Oroszországi Föderációval, de India energiaéhsége kielégíthetetlen. Az más kérdés, hogy oda viszont már tényleg csak hajóval juthat el az olaj. Ezzel együtt a geopolitika.ru című, ultraduginista folyóiratban hosszú tanulmány jelent meg ma reggel Andrew Korybko politikai elemző tollából „Oroszország energiaügyi geopolitikája Kínával és Indiával” cím alatt. Ebben az amerikai születésű, Moszkvában élő szerző úgy foglalja össze téziseit, hogy:

„Először is, Oroszország energiaügyi geopolitikája Kínával és Indiával kölcsönösen előnyös. Másodszor, Kína energiadiverzifikációs stratégiáját ellensúlyozza India csillapíthatatlan étvágya az olcsó orosz erőforrások iránt. Harmadszor, India gyorsan felváltja Kínát Oroszország legfontosabb partnereként. Negyedszer, sem a fentiek, sem az új enyhülésről folyó kínai-amerikai megbeszélések nem jelentenek nullszaldót sem Moszkva, sem Peking számára. Végül pedig új globális stratégiai egyensúly van kialakulóban.”

Tehát akkor igen, Indiába mennek majd az öreg tankerek, amiknek biztosítása sem lesz. Megy az olaj Indiába, nem kizárt, hogy mindhiába: ugyanis India se biztos, hogy bármennyit hajlandó fizetni érte, főleg, hogy közelebbről is be tudja szerezni a naftát.

Végső soron elmondhatjuk: a Zaporizzsjai Atomjerőmű átadását bárkinek is nem a Moszkvára rohamszerűen rátörő mély humanizmus okozza majd – ha egyáltalán sor kerül rá – hanem a sürgető anyagi kényszer, ami miatt akár olcsóbban is, akár a fél világot megkerülve is, akár kísértethajókkal is, akár közvetítők igénybevételével, de minden áron olajat kell eladjon az Oroszországi Föderáció.

Ami viszont azt jelenti, hogy a szankciók bizony működnek.

Szele Tamás